Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-09 / 227. szám
II 1992. OKTÓBER 9. lí'Hiwí'vrs A minőség garanciája Sárgarépa-termesztés progresszív technológiával Országos bemutató színhelye volt szeptemberben a csilizközi Kulcsod. Szlovákia minden részéről eljöttek ide a kertészeti termesztéssel foglalkozó szakemberek és gazdák, hogy részt vegyenek a Bejo Zaden holland magnemesítő és -szaporító cég szlovákiai képviselete által szervezett sárgarépatermesztési napon. A szakmai bemutató első részében Jan Langerak mérnök (Hollandia), dr. Glits Márton, dr. Pénzes Béla (Budapesti Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem) tanszékvezető, valamint a legjobb hazai kertészeti szakemberek osztották meg tudásukat és tapasztalataikat a rendezvény résztvevőivel. A több mint kétszáz érdeklődő jegyzetfüzettel és tollal a kezében ült a kultúrház nagytermében, hogy meghallgassa az előadásokat és a tanácsokat. Dr. Glits Márton szerint ez már eleve annak a jele, hogy a szakemberek és farmerek nemcsak érdeklődnek, hanem tanulni is akarnak. A budapesti egyetemi tanár elmondta továbbá: ahhoz, hogy elérjük a holland kertészeti szakemberek termelési szintjét, még hosszú utat kell megtennünk. Azok a feltételek, gépek, eszközök stb., amelyekről a bemutató résztvevői hallgattak, vagy amelyeket videón láthattak, sem Magyarországon, sem Szlovákiában ma még nem állnak a termelők rendelkezésére. Nálunk még csak most kezdődik a felkészülés időszaka, most tanuljuk, hogy kell precízen, jól termeszteni, talajtani, éghajlati adottságainkat kihasználni. A magyar szakember szerint most még nem segítene rajtunk a holland technológia, mivel megfelelő alkalmazásához termelőink szakmailag nincsenek felkészülve. Figyelmeztette a kertészkedőket, ha például F1 minőségű hibridvetőmagot vásárolnak, nem biztos, hogy olyan jó minőségű lesz a terményük, mint a holland termelőké. A hollandok számunka még szokatlan alapossággal készítik elő például a talajt. Az idén tavasszal Káván voltam, ahol egy parcellán éppen a sárgarépa bakhátas termesztéséhez készítették elő a magágyat. Jan Langerak mérnök kétszer is megforgattatta a földet, mert az egyszeri forgókapálást nem találta elegendőnek. Ezután megmérte a fellazított talaj mélységét, s csak a tökéletesen előkészített magágyba kezdhették el a vetést. Az előadásokban kiemelték a növényvédelem, főleg a növényvédelmi határidők betakarításának fontosságát. Ez vonatkozik a kártevők és a betegségek elleni védekezésre és természetesen az öntözésre is. A szakemberek figyelmeztették a termelőket a túlzott vegyszerhasználat ártalmasságára. A hiányos termesztési ismereteket ugyanis nem lehet a növényvédő szerek és műtrágyák túladagolásával ellensúlyozni. A sárgarépa egyébként sem igényel nagyobb növényvédelmi beavatkozást. Elegendő, ha előtte gabonaféléket termesztünk a parcellán. A legnagyobb érdeklődés a szakmai bemutatót kísérte, amelyre Nagy László kulcsodi magángazda hívta meg a résztvevőket saját gazdaságába. Nagy László holland technológiával, a legkorszerűbb nyugat-európai gépekkel 10 hektáron sárgarépát, 5 hektáron pedig petrezselymet termesztett a Bejo Zaden szlovákiai képviseletének segítségével. Gyakori vendége — szaktanácsadója — volt Jan Langerak mérnök. Hájas László és Varga Gyula is rendszeresen ellenőrizték a sárgarépa fejlődését. A termés nagyon szép volt. Egy-egy bakhátban, mintegy 10 cm-es távolságban, 2 sor répa termett. Levélzete haragoszöld, s szinte valamennyi répa egyforma hosszúságú, friss, sárga színű volt. Hájas László és Nagy László ismertették az egyes fajták előnyeit, tulajdonságait. Egy-egy répát, és petrezselymet hosszában kettévágtak, s saját szemünkkel meggyőződhettünk arról, milyen egészséges mindegyik. Valamennyi fajta előnyeinek, tulajdonságainak felsorolása lehetetlen, néhányat azonban megemlítenék. A Nogales F1 például a legjobb konzervipari sárgarépa. Kitűnő a festékanyag-tartalma, s kizárólag bakhátas termesztéssel termelhető. A Kamaran F1 -es hibrid igen bő termésű — Nagy László földjén elérte a hektáronkénti 700 mázsás hozamot. A Bergen F1 hibrid a holland háziasszonyok körében igen közkedvelt. A mintegy 20— 21 cm-es nagyságú, arányos, egyforma gyökérzöldség rendkívül gyorsan tisztítható, s ez egyáltalán nem elhanyagolható szempont. A hagyományos hazai sárgarépafajtát is bemutatták, elsősorban azért, hogy munka közben is megfigyelhessük a korszerű ASI LIFT répabetakarító gépet. A girbegörbe gyökérzetű, különböző méretűre nőtt répát, csaknem veszteségmentesen szedte fel a gép és vágta le a levélzetét. A hengerekkel fölszerelt elevátora úgy juttatta a ládákba a termést, hogy közben egyetlen répát sem sértett meg. Nagy László elismeréssel beszélt a Bejo Zaden cégről, amely minden segítséget megadott ahhoz, hogy kiváló eredményeket érjen el. „Sok mindent termeltem már életemben, de ekkora örömet még egyetlen termés sem okozott, mint ez, a mostani”! — rrtondotta. A zöldségboltok versengenek a terményekért. Remélhetőleg a kereslet a többi termelőt is arra ösztönzi, hogy kínálatuk a legjobb minőségű legyen. Kolozsl Ernő Sajnos, csak kevesen tudatosítják, hogy ezeken a dimbes-bombos vidékeken — ahol a sovány termőföld a múltban sem biztosította teljes egészében a lakosság megélhetését — az erdő, a hegyek közé szorult települések számára mindig a legnagyobb kincset jelentette. A minap meghívást kaptam egy hegyi falucskába, Barkára, az újonnan alakult helyi erdőtársulat soron következő összejövetelére. Az ötvenkilenc tulajdonos, illetve örökös közül mindössze vagy húszán tartották fontosnak, hogy eljöjjenek. ,Azelőtt ebből élt a falu” Sultz Józsi bácsi, az erdőtársulat elnöke azért hívta össze az érdekelteket, hogy a legújabb fejlemények ismeretében megvitassák a visszaigényelt erdő művelésének vagy bérbeadásának lehetőségét. A barkaiak régen kétféle erdőterülettel is rendelkeztek. A mintegy 150 hektárnyi úrbéri erdőre a földbirtok nagysága után szereztek jogosultságot. 1941-ben pedig 20 ezer aranypengőért további 130 hektárral gyarapították a faluközösség vagyonát. Az utóbbi területet részvénytársaságba tömörülve használták. Az erdőtulajdonosok egy korábbi megbeszélésükön úgy döntöttek, hogy a visszaigényelt erdőket bérleti díj ellenében használatba adják a rozsnyói erdőhivatalnak, mert az emberek úgy érzik, nincsenek meg azok a fettételek, amelyekkel vállalhatnák az erdőtelepítés, gondozás és a fakitermelés minden gondját. A fiatalok félnek tőle Persze olyan vélemények is elhangzottak, hogy az erdőre nem lehet ráfizetni, ezért közös összefogással lássanak munkához. A döntő szót az egykori tulajdonosok örökösei mondhatnák ki, ha hajlandóságot mutatnának a gazdálkodásra. De hamarosan kiderült: a fiatalok félnek az erdőtől. Az idős emberek hiába mondogatják, hogy csemetekertet és fűrésztelepet is lehetne telepíteni és építeni, ha bennük nincs már erő... Éppen emiatt kényszerülnek arra, hogy számukra kedvezőtlen feltételekkel az állami erdőhivatalra (vissza)ruházzák az egykor elvett erdeik használati jogát. Vontatottan halad az erdők visszaigénylése Fától az erdőt? A gömöri falvakat járva szomorúan tapasztalom azt a csalódottsággal vegyes rezignációt, amellyel az egykori gazdaemberek, hajdanvolt erdoművelők, illetve leszármazottaik viszonyulnak az erdó'k visszaigénylésének lehetőségéhez. Egyrészt a jogi tisztázatlanság, másrészt a pénztelenség, továbbá a fiatalabb generáció érdektelensége miatt vonakodnak jogos tulajdonuk újbóli birtokbavételétől. Vajon az eddigi haszonélvezők mennyi bérleti díjat hajlandók majd fizetni a tulajdonosoknak? Nesze semmi, fogd meg jól! Sultz Józsi bácsi tájékoztatójából kiderült, hogy az állami erdőhivatal továbbra is állam szeretne maradni az államban. Ugyanis a barkaiak ajánlatát azzal nyugtázták, hogy ők ugyan szívesen vissza-, illetve bérbe veszik az erdőjüket, ugyanakkor írásban nem kötelez(het)ik magukat egy meghatározott összegű bérleti díj kifizetésére, mondván, hogy ők is állami dotációból tartják fenn magukat. Az egyik erdőtulajdonos megjegyezte: — Bármennyit beszélnek itt demokráciáról, tovább folytatódik a kizsákmányolásunk. Ez az igazság. Unokáink is vágni fogják? Valljuk be, mi, kívülállók elsősorban mint kirándulóhelyet, s nem mint gazdasági tevékenységre alkalmas terepet tartjuk számon az erdőt, és eleve más szempontok szerint értékeljük, mint a belőle élő szakemberek, vagy a belőle élni óhajtó tulajdonosok. A vészharangok azonban meg-megkondulnak, s immár — egyes kedvezőtlen jelekből ítélve — éppen az erdészektől féltik az erdőt. Újabban pedig a kívülállók között is egyre többen vannak, akik közelebb érzik magukat az élővilágnak és a gazdasági életnek ezt a sajátos „szeletét”. Szép számmal akadnak, akikben a földre zuhant faóriás robaja a pusztítás képzetét kelti, akiket sajnálkozás fog el a tüskökig tarolt erdőfoltok láttán. Sajnáljuk-e, féltsük-e az erdőt, ha a fák nem állva halnak meg? Eladja-e az üdvösségét az erdőgazda „egy tál lencséért", amikor fűrészt fog? Gondol-e a jövőre a jelenben, amikor a múlt hasznát élvezi? És mi következik ezután, amikor sem az «redeti tulajdonos, sem pedig a hajdani és majdani használó nem érzi, nem érezheti magáénak az erdőt? Lesz-e még egykor erdő a most kivágott helyén? Meggyőződésem, hogy az állami erdőhivatalnak és az újdonsült falusi erdőtársulásoknak erejüket meghaladóan — képletesen és szó szerint is — nagy fába kell vágniuk a fejszéjüket ahhoz, hogy még unokáinknak is legyen (a megélhetésükhöz) vágni való erdejük. Korcsmáros László
