Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-08 / 226. szám
4 Szabad ÍJJSÁG Gazdaság 1992. október 8. Élesedő verseny — szűkülő piacok Acélipari dilemmák Nemrégiben a csehszlovák fél kérelme alapján kétnapos rendkívüli tanácskozást tartott az Európai Közösség és a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság közös bizottsága, hogy állást foglaljon a csehszlovák acélipari termékek kiviteli korlátozásának ügyében. A tanácskozás tulajdonképpen eredménytelenül zárult, mert megállapítást nyert, hogy a behozatali kvóták rendezése az érintett országok, tehát Németország, Franciaország és Olaszország illetékes hivatalainak hatáskörébe tartozik. Mint ismeretes, az Európai Közösség Bizottsága ez év augusztus 18-án dömpingellenes intézkedéseket fogadott el a csehszlovák acélipari termékek behozatalának korlátozására. Ezek részben döntések, részben pedig ajánlások voltak. Az ajánlások ugyan nem kötelezőek, de feljogosítják az érintett országok hivatalait, hogy a bizottság által ajánlott mennyiségekben behozatali kvótákat szabjanak ki. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a társulási szerződésben az acélipari termékek a teljes mértékben liberalizált árucsoportok körébe tartoznak. A bizottság döntése befolyásolja a csehszlovák, főleg a szlovákiai gazdasági helyzet további alakulását, s gazdasági és politikai viszonyulásunkat az Európai Közösséghez. Érthető tehát a CSSZSZK tiltakozása a bizottság korlátozó intézkedéseivel szemben. Az EK-tagországok acélipara Az alábbiakban vizsgáljuk meg, mi késztette az EK Bizottságát és a nyugat-európai acélipari érdekeltségeket a Csehszlovákiából származó behozatal korlátozására, illetve szabályozására. Az utóbbi két évtizedben, főleg a nyolcvanas évek folyamán a nyugateurópi acéliparban állami támogatással nagyarányú korszerűsítést, szerkezeti átalakítást hajtottak végre. Ennek következtében az acéliparban foglalkoztatottak jelentős része feleslegessé vált, s az elbocsátások még mindig folyamatban vannak. Az Európai Közösség tagországainak acélipari termelése mintegy 10-20 százalékkal csökkent, s jelenleg a kapacitások 85 százalékos kihasználtsága mellett körülbelül az évi 140 millió tonnás szinten állandósult. A nyugati közgazdászok ezt úgy értékelik, hogy a nyolcvanas évek acélipari válságát a kilencvenes évek elejére a korszerűsítés útján, főleg a számítástechnika alkalmazásával sikerült leküzdeni. Ennek ellenére az acélipari termelés minimális nyereséget elérve éppen csak hogy kifizetődik, s minden külső hatásra rendkívül érzékenyen reagál. Hasonló folyamatok zajlottak és zajlanak le az Egyesült Államok acéliparában is, ahol ráadásul az acélipari termékek iránti kereslet jelentősen csökkent. Az amerikai piacon ezért rendkívül éles a verseny, s az Egyesült Államok illetékes hatóságai dömpingellenes eljárásokat indítottak az európai acélipari termékek behozatalával szemben. Ez főleg a német acélipari termékek értékesítését nehezíti. Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy a szovjet piac elvesztése nemcsak a közép-európai országokat érinti, hanem a nyugat-európai acélipar is nehéz helyzetbe került. Elsősorban gondok Ami a csehszlovák acélipari termékek Nyugat-Európába irányuló kivitelét illeti, aránylag csekély mennyiségekről van szó, ami nem okozhat zavarokat az EK belső piacain. Ebbe a térségbe 1989-ben 600 ezer tonna hengerelt acélt vittünk ki, ez 1991-ben 900 ezer tonnára növekedett, s mivel az idei évelső öt hónapjában a kivitel 669 ezer tonna volt, az év végéig ilyen ütemű növekedés mellett 1,4-1,5 millió tonnára lehetne számítani. Mivel az Európai Közösség tagországaiban az idén mintegy 120 millió tonna hengerelt acélárut gyártanak, az 1,5 millió tonnás csehszlovák export ennek a mennyiségnek csupán 1,25 százaléka, tehát nem számottevő. Az Európai Közösség acélipari érdekeltségei nem is a mennyiséget, hanem a csehszlovák export növekedési ütemét és -a kínálat alacsony árszínvonalát kifogásolják. Az Európai Közösség Bizottsága a GATT (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) elveihez igazodva a kivitel évi maximálisan 20 százalékos növelését tartja elfogadhatónak. A fenti adatokból is kitűnik, hogy a csehszlovák acélipari termékek kivitelének 900 ezerről a feltételezett 1,4-1,5 millió Csehszlovákia válás előtt Tartózkodó külföldi tőke A külföldi tőke tartózkodóvá vált a szétválás előtt álló Csehszlovákiával szemben, erre utal a Lidové Noviny elemzése szerint a gazdasági és pénzügyi körök viselkedése Csehszlovákia fontos partnerországaiban. Japán elhalasztotta a Kassának és az Eperjesnek környezetvédelmi tervekre ígért jenhitel kifizetését a bizonytalan államjogi helyzetre hivatkozva. Szó volt japán részvételről kassai és vágbesztercei (Povazská Bystrica) vállalatok korszerűsítésében, az erre vonatkozó tárgyalásokat szintén elhalasztották. Tokió 100 millió dollár hitelt ígért Csehszlovákiának, kis- és középvállalkozások támogatására, egyelőre ezt is visszatartja. A brit bankok a csehszlovákiai viszonylatú kereskedelemre adott hitelek kamatait felemelték arra a szintre, amelyet olyan országokkal szemben alkalmaznak, ahonnan kérdéses a hitelek megtérülése. Az északi országok a prioritások tekintetében Csehszlovákiát Lengyelország, Magyarország és a balti köztársaságok mögé helyezték. Európában Prágát és Pozsonyt máris nem egyformán kezelik, bár még nem történt meg a kettéválás. Francia gazdasági vezetők Szlovákiában az esetleges befektetések kedvezőbb fogadtatására számítanak, ami részben a csehországi francia -német konkurenciával is magyarázható. Német gazdasági körök szerint viszont Csehországnak nagyobb esélye van a fejlődésre, mint Szlovákiának. Ennek ellenére mindkettővel szemben egyformán tartózkodóak. A Szlovákiában hagyományosan érdekelt nagy osztrák társaságok és bankok is ehhez hasonlóan viselkednek, bár egy részük folytatja eddigi tevékenységét. Néhány közepes nagyságú vagy kisebb osztrák vállalat azonban úgy vélekedik, hogy az önálló Szlovákiában jó értékesítési piacra számít. Változatok a támogatásra Mindenki másképp csinálja tonnára való növekedése ennek a többszöröse. A csehszlovák fél egyetértene azzal, ha a 20 százalékos növekedési ütem alapjául az 1992-es év szolgálna, s ha a partnerek az elmúlt évhez viszonyított növekedés elbírálásakor figyelembe vennék a gazdaság átalakításával járó nehézségeket, az acélipari termékek iránti belső kereslet rohamos csökkenését. Ennél is bonyolultabb kérdés azonban a kínálat árszínvonala. Nyugati vélemények szerint a csehszlovák acélipari termékek mintegy 20 százalékkal olcsóbban kerülnek forgalomba, s ezt a tényt dömpingként fogják fel. A hazai acélipar vezetői mintegy 7-8 százalékos árkülönbséget ismernek el, s ezt a szállítási távolság szempontjából indokoltnak tartják. Az EK- tagországok saját acélipara ugyanis napra készen tud szállítani, ami a raktározási költségek megtakarításának arányában magasabb árakat tesz lehetővé. A több száz kilométeres távolságból szállított termékeket tehát azért is olcsóbban kell értékesíteni, mert esetükben nem garantálható a jelzett időpontra történő szállítás, s az átvevőnek a raktározási költségekkel is számolnia kell. Az árkülönbség azonban elsősorban abból következik, hogy amíg az EK acéliparában a munkaköltségek a termelési költségekben 20-30 százalékos arányt képviseltek, ugyanakkor ez az arány például a Kelet-szlovákiai Vasműben csupán 5,5 százalékos. A bérszínvonal közti különbségek tehát alapvető mértékben hatnak a gyártott termékek árszínvonalára, s ha azt akarjuk, hogy ebben a vonatkozásban fokozottabb kiegyenlítődésre kerüljön sor, azt csak a munkatermelékenység minden szakágazatra kiterjedő növelésével, s a műszaki-minőségi színvonal következetes emelésével tudjuk elérni. Tovább tárgyalni A nyugat-európai acélipar helyzetének ismeretében nem csodálkozhatunk azon, hogy kereskedelmi kapcsolataink eme területén ennyire kiéleződött a helyzet. Ellenérvként a csehszlovák fél felsorolhatná azokat a termékeket, amelyek hozzánk irányuló kivitele az EK tagországaiból ugyancsak aránytalanul megnövekedett. Ez azonban nem bofolyásolhatja az acélipari lobbyk hozzáállását. További tárgyalásokra lesz tehát szükség az ügyben érintett államok illetékes hivatalaival, szakágazati szerveivel, mert mint az elején említettük, az EK Bizottságának az ajánlásai nem kötelezőek. Elképzelhető, hogy a franciaországi népszavazás szoros eredménye után az EK Bizottsága is óvatosabban foglal állást az egyes tagországokat érintő kérdésekben, nehogy a technokratikus centralizmus vádjával illessék. Arról nem is beszélve, hogy egyelőre még a csehszlovák államjogi kérdések is rendezetlenek, s a nyugati partnerek és versenytársak még nem tudják, hogy csehszlovák részről a közeljövőben ki lesz a tárgyaló fél. Az már most is világos, hogy az EK Bizottságának korlátozó intézkedései kisebb mértékben sújtják a csehországi vállalatokat, például a Frydek-místeki Lemezhengerművet, de annál nagyobb problémákat okoznak a Kelet-szlovákiai Vasmű, vagyis a formálódó szlovák nemzetgazdaság számára. MAKRAI MIKLÓS Az elmúlt masfel-két ev során viszonylag sok olyan emberrel találkoztam és beszélgettem, akik bizony elég nagy dologra vállalkoztak: mégpedig arra, hogy önálló gazdálkodásra adják a fejüket, néhány hektáron vetnek olyan fajta búzát vagy kukoricát, amilyet akarnak, és akkor, amikor ók azt megfelelőnek tartják, akkor használnak növényvédő szert (szerintük), amikor arra szükség van, s a betakarítást sem tervezik (kötelezően) a naptár szerint. . Szó, ami szó, nagyon sokan közülük, akik mintegy két évvel ezelőtt földművelő magángazdák lettek, mostanság egyre gyakrabban panaszkodnak: hiszen az általuk elképzelt folyamat egyáltalán nem jött be, mert ők (de csupán a termelők) a kezdet kezdetén bizony teljesen másképpen képzelték el a magángazdálkodást. Ehhez a mostani képhez jelentős mértékben hozzájárult az is, hogy az akkori, felsőbb szervek ígérgetései sok esetben megrekedtek az „igen- majd“ szinten... így aztán ma - sajnos - megállapítható, hogy az állam csődbe juttatta a magángazdálkodó földművest (is). Legalábbis nem egyet közülük... Ha mostanság részletes elemzésekre kerül sor - legyen a nemzetgazdaság bármely ágazatára, de legfőképpen a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra vonatkozó -, általában sok fejtörésre, mélyreható eszmefuttatásra adnak okot a különböző mutatók. Erre az évre például a mezőgazdasági ágazat magángazdálkodói számára - beleértve a szövetségi támogatást is - összesen 11 milliárd korona dotációt szabtak meg az illetékesek. Mindehhez rögvest hozzáfűzendő, hogy ez az összeg egy harmaddal kevesebb, mint a tavalyi évben nyújtott (16,5 milliárd korona értékű) támogatás volt. A támogatásmegvonás joggal bosszantja a termelőket: vajon miért éppen tőlük faragnak le megint? Többen közülük éppen a tavalyi év folyamán nyújtott támogatásból kezdtek bele az istállók, raktárak és tárolóhelyiségek építésébe, esetleg gépeket, régi eszközöket, telszereléseket vagy éppenséggel állatokat vásároltak. Abban a reményben, hogy az idén újabb hathatós támogatásban részesülnek- s akkor már talán némiképpen elindulhatnak a buktatóktól egyáltalán nem mentes, rögös úton. Csakhogy az előzetes tervekből és számításokból- sajnos - nem sok minden vált valóra. Nem a mezőgazdasági minisztérium dolgozóit akarom lejáratni. De tény és való, hogy sok esetben - és ez most már teljes mértékben bebizonyosodott - nagyon felületesen nézték át a magángazdálkodók által benyújtott igényléseket, tervezeteket. Nem vették figyelembe követeléseiket, azt, hogy tulajdonképpen mivel is szeretnének foglalkozni egy-egy körzet keretén belül. Ezzel is magyarázhatók az előzetes számításokkal kapcsolatos módteletti „kilengések". A minisztériumi illetékesek azt sem követték figyelemmel, hogy az a magángazda, akinek tervezetét támogatták, vajon biztosítékot nyújt-e arra, hogy a támogatást megtéríti. Nem egy esetben olyasmi is előfordult, hogy ha a területi mezőgazdasági intézmény nem hagyott jóvá egy-egy magángazda által benyújtott tervezetet, az illető egyenesen a mezőgazdasági minisztériumba ment, ahol viszont elfogadták tervezetét! Minden bizonnyal valamilyen szolgáltatás ellenében! Az idén a szakszervezeztek 3 millió koronáig dönthetnek a dotációkról a mezőgazdaságban. A nagyobb összegekkel kapcsolatosan a mezőgazdasági minisztérium hivatott állást foglalni. A támogatás odaítéléséről bizottságok döntenek majd. Amíg tavaly a támogtás igénylője nem volt köteles felvázolni termelési elképzeléseit és szándékait, az idén ez a támogatás odaítélésének alapfeltétele. Mit is szólhat tehát szegény honi farmer, ha látja-hallja, hogyan is alakulnak a dolgok Nyugat-Éurópában, valamint az Amerikai Egyesült Államokban? Ott a magángazdák elsősorban a felvásárlási árak, valamint a bankok „által“ részesülnek támogatásban. A bankok számára az elsődleges szempont természetesen a termelő feltételezett nyeresége, éppen ezért a különböző projektumokat a hivatalok illetékesei alaposan áttanulmányozzák. Még mielőtt odaítélné a pénzt a farmernek... Apropó, Egyesült Államok! Nemrégiben ott járt tanulmányúton M. Parnová mérnök, a prágai Agrobanka kereskedelmi igazgatója is, hogy a felvett problémakörrel kapcsolatban informíciókat és tapasztalatokat szerezzen. Hazajövetele után megelégedéssel nyilatkozta a Rudé právo munkatársának: „Mindenképpen érdemes volt odamenni. A tapasztalatszerzés szempontjából valóban hasznosnak mondhatóak az ilyen jellegű tanulmányutak. Az Egyesült Államokban már évekkel ezelőtt kiépítettek egy speciális mezőgazdasági bankrendszert. Ez a rendszer a farmerek számára igencsak előnyös hitelbiztosítással szolgál. Mindenképpen említést ketl tenni a múltról is. Konkrétan az 1916-os évről... Ugyanis azóta fejlesztik, tökéletesítik a szóban forgó rendszert az USA-ban. Az említett évben alapították meg a Mezőgazdasági Bankok Asszociációját, az egész Egyesült Államok területére vonatkozólag, amely társulási hiteleket nyújtott földterületek és telkek megvásárlására - 30-40 év lefizetési határidővel. Az előbb említett szervezetnek közvetlen „utódja“ a Farmer Hitel Asszociáció. A nyolcvanas évek második felében az USA-ban is beállt a mezőgazdasági válság. A minél rugalmasabb és gyorsabb ütemű talpra állás, kilábalás érdekében alapították meg a mezőgazdaság számára felettébb fontos szervezetet - a Farm Credit System Insurance Corporationt.“ Ma már köztudott: nem volt rossz lépés. Sőt! Szóval: itt így, ott meg amúgy. De hát mindenki másképp csinálja... SUSLA BÉLA Konkurencia az olaszoknak „Fekete" buszok Miroslav Jalca, a Csehszlovák Közlekedési Minisztérium dolgozójának nyilatkozata szerint azok a csehszlovák szállítóvállalatok, amelyek autóbuszait az olasz határőrök nem engedték be az országba - mert nem volt működési engedélyük Olaszország területére - megszegték az autóbusz-közlekedésről szóló kétoldalú nemzetközi egyezményt és az olasz előírásokat is.- Azoknak az autóbuszoknak, amelyek külföldre üresen, visszafelé pedig utasokkal akarnak utazni, ingajáratra szóló különleges nemzetközi engedéllyel kell rendelkezniük. Ezt az engedélyt csak kivételes esetekben adják ki. Az utóbbi napokban az olasz határon feltartóztatott autóbuszok feketén fuvaroztak. Turistabuszként voltak feltüntetve, amelyekre a speciális engedély nem vonatkozik - mondta M. Jalca.- Az Olaszország területén fuvarozó autóbuszaink tulajdonképpen elvették az olasz szállítók kenyerét - jelentette ki, és hozzátette - konkuráltunk az olasz szállítókkal, nem csodálkozhatunk tehát, ha azok nyomást gyakorolnak minisztériumukra, hogy segítsen nekik - vélte Jalca úr.- Európa más államaiban is közlekednek autóbuszaink - turistaút ürügyén. Lehet, más országokban nem ilyen szembetűnő, de információink szerint, nem csak Olaszország esetében van így. Példaként Ausztriát és Lengyelországot említette. Az olasz határátkelőhelyeken már megszűnt a torlódás, nem vesztegelnek csehszlovák autóbuszok, amelyeket a szükséges íratok hiánya miatt tartóztatott fel az olasz határőrség, de ezentúl csak megfelelő engedéllyel engedik be a csehszlovák autóbuszokat.
