Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)

1992-10-08 / 226. szám

1992. október 8. Kultúra Szabad ÚJSÁG 5 Megbomlana az egyensúly? A rimaszombati magyar tan­nyelvű alapiskola - az iskolaszék és a tantestület határozata értel­mében - az új iskolaévet két igaz­gatóság alatt akarta megkezdeni. Erre alkalom is adódott, mivel a szovjet katonák által elhagyott kaszárnya épületét a Járási Tan­ügyi Hivatal iskolává alakította át. Az előzetes elképzelések szerint abban kapott volna helyet a Dax­­ner utcai szlovák és a Srobár utcai magyar iskolák 5-8. tagozata (ez lett volna a 2. számú magyar iskola). A Járási Tanügyi Hivatal jóváhagyta a 2. számú magyar iskola megnyitását és ezzel kap­csolatosan kérvényt nyújtott be az SZK Iskolaügyi Minisztériumába. Közben lezajlott az igazgatóvá­lasztás és augusztus utolsó szer­dai napján megkezdődött a padok átköltöztetése a kaszárnyában kialakított tantermekbe. Volt iskola, nincs iskola ..., de mindjárt be is fejeződött, mivel a kaszárnyába már koráb­ban beköltözött szlovák iskola pe­dagógusai és a szülők, Igor Cha­­mulával, az SZNT képviselőjével az élén, lezárták a magyar osztá­lyoknak kiszemelt tantermeket. Ezt kővetően a hét minden napja hozott új eseményeket. Csütörtö­kön - az igazgató kinevezésének napján - a választási eredmények kiértékelése után a két pályázót magához hívatta Ján Ostrica, a Járási Hivatal vezetője. Nem várta őket egyedül, a társaságá­ban volt a szélsőséges nézeteiről és kijelentéseiről „híres“ Igor Chamula, az SZNP parlamenti képviselője, valamint a Daxner ut­cai szlovák alapiskola igazgatónő­je, helyettese és a szülői munka­­közösség vezetője, Pavel Brndiar, a város polgármestere, stb. Az ülés szószólója, Igor Chamula megkérdőjelezte a második ma­gyar iskola szükségességét és az igazgatóválasztást érvénytelen­nek nyilvánította. Mellesleg a ne­vezett képviselő egy korábbi ön­­kormányzati ülésen már tett olyan kijelentést a magyar alapiskolával kapcsolatosan, ami egyértelműen arra utal, hogy ez az intézmény szálka a szemében. Kijelentette, hogy Rimaszombatban csak öt évig okoz még fejtörést a magyar iskola, tovább nem, mert megszű­nik. Most úgy tűnik, minden igye­kezete arra irányul, hogy a jóslata beteljesüljön. Képviselő (véletlenül) sortban Augusztus 28-án - pénteken - került sor aTerületi Iskolaszék ülé­sére, mégpedig abból az okból, hogy eldöntse: elfogadja-e vagy elutasítja a három pártnak (DSZM, DPP, SZNP) a Járási Tanügyi Hivatal vezetőjének le­váltására tett javaslatát. Az ülésen- bár nem kapott meghívót - Igor Chamula is megjelent. Sportosan öltözve, trikóban, rövidnadrágban toppant be az ülésre, mint mon­dotta: véletlenül arra járt, hát be­nézett. Az ülésen alig foglalkoztak az előre kitűzött programponttal, fő téma a magyar alapiskola helyzete lett. Az iskolaszék ma­gyar képviselője az ülésen megje­gyezte, hogy a rimaszombati ma­gyar alapiskola pedagógusai szeptember elején technikai okok­ból valószínűleg nem kezdik meg a tanítást. Kijelentésének olyan megfogalmazásban, hogy „sztráj­kolni fognak a rimaszombati ma­gyar alapiskola pedagógusai“, or­szágos híre lett. Szintén „véletle­nül“ jelent meg szeptember else­jén a Szlovák Rádió, TV és né­hány országos szlovák lap szer­kesztője a magyar iskolában. (A várt szenzáció - a sztrájk- azonban elmaradt). Kompromisszum Miközben néhányan (mert szá­muk Rimaszombatban valóban kevés) szóbeszéd tárgyává tették a magyar alapiskolát és pedagó­gusait le akarták járatni, az ottani vezetés nem figyelt oda a pletykákra. Ehelyett higgadtan átgondolta a lehetőségeket és tár­gyalt, épületet keresett az „utcán rekedt“ osztályoknak. Megbeszé­lései sikerrel jártak, a kórház igaz­gatójának jóvoltából január végéig bérbe vehetik a volt pártépület egy részét, amelyet az egészség­ügy pénz híján nem tud berendez­ni. Továbbá sikerült kompromisz­­szumos megállapodásra jutni a kaszárnyában tanító szlovák pe­dagógusokkal, a szlovák 5-8 osz­tályok mellé a magyar alapiskola kisiskolásokat helyez. Ez szep­tember 15-én megtörtént, hat osz­tály átköltözött a kaszárnyába. Maradt még segély Iskolánk harminckilenc osztá­lyában összesen 902 diák tanul - mondja Csúsz László, a rima­­szombati magyartannyelvü alapis­kola igazgatója. - Srobár utcai is­kolánk 16 tantermes, a pincehelyi­ség átalakításával ugyan nyertünk újabb hat tantermet, de ezzel nincs megoldva a helyzetünk. Még három épületben rendeztünk be tantermet, ezekből egyet ja­nuár végéig kaptunk használatba. A városban nemcsak mi, hanem a szlovák alapiskola, sőt a gimná­zium is helyiség-gondokkal küzd, de bízunk abban, hogy januárban, amikor átadják a lakótelepi isko­lát, megoldódik mindhárom intéz­mény gondja. (A szlovák-magyar gimnázium és a szlovák alapisko­la egy épületben van a Daxner utcában.) Szerintem úgy lenne a legésszerűbb - s tudtommal így felelne meg a szlovák kollégáknak is a legjobban -, ha egy épület megmaradna teljes egészében a szlovák alapiskolának, egy pe­dig a magyar iskolának. Mi bár­melyik épületet is kapnánk, két iskolában már elférnénk. Többek között erről is volt szó a szeptem­ber 15-i megbeszélésen, amelyen részt vettek az SZK Oktatásügyi Minisztériumának dolgozói, az SZNT rimaszombati képviselői, valamint a Járási Tanügyi Hivatal dolgozói és mi, az érintettek is. Ezen a megbeszélésen az egyik minisztériumi hivatalnok azt az in­dokot hozta fel a 2. magyar iskola megnyitása ellen, hogy a város­ban csak egyetlen szlovák alapis­kola van, ha megnyílik a 2. ma­gyar alapiskola, megbomlik az egyensúly. Erre a „nyomós“ érv­re nem tudtam mit válaszolni, azt azonban megkérdeztem, mit vár­nak tőlem - netán azt, hogy én kezdeményezzem a 2. számú szlovák iskola megnyitását? A be­szélgetést azzal zárták le a mi­nisztérium dolgozói, hogy a lakó­telepi iskola átadása után újra kérvényezhetjük a 2. számú ma­gyar alapiskolát. FARKAS OTTÓ A komolyodó Paul McCartney A Pozsonyi Zenei Ünnepsé­gek első igazi sikerét a Szlovák Rádió koncerttermében bemu­tatott Liverpooli oratórium aratta, melynek szerzője nem más, mint Paul McCartney, a legen­dás Beatles egykori tagja. A hangverseny iránti érdeklő­dés minden várakozást felül­múlt, amit mi sem bizonyít job­ban, mint a kintrekedtek sokasá­ga, de sokan odabent is csak a lépcsőkön ülve lehettek része­sei a rendkívüli zenei élmény­nek. Rendkívüli már maga a tény is, hogy tizenöt hónappal a liverpooli katedrálisban tartott ősbemutató után már Pozsony­ban is felcsendülhetett ez a többszáz közreműködőt igénylő, monumentális alkotás. Paul McCartney a mű megszü­letése után úgy nyilatkozott, hogy a jövőben egyre több ko­molyzenei darabot óhajt kompo­nálni. A rockandroll nagy egyéni­sége eddig több mint négyszáz sikerszámot írt. Oratóriumának megkomponálására a megala­pításának 150. évfordulóját megünnepelni készülő Liver­pooli Királyi Filharmóniai Társa­ság kérte fel. A mintegy másfél órás mű nyolc részből áll. Szövege - me­lyet szintén Paul McCartney írt- sok személyes élményanya­got tartalmaz. 1942-ben, a leg­hevesebb német bombázások idején született Liverpoolban. Is­kolai emlékei, első szerelme, apja halála, házassága mind­mind részei ennek a zenei ön­életrajznak. A továbbiakban már a munka, a siker és az élet megpróbáltatásairól van szó, míg a mondanivaló végső ki­csengése a humánum és a bé­kevágy. Ez a mondanivaló hatá­sos zenei formát kapott, s a szerző ezzel az alkotásával éppúgy elbűvöli hallgatóit, mint hajdani slágereivel. A mű pozsonyi sikere persze a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának is köszönhető, melyet a fiatal Róbert Stan­­kovsky vezényelt, aki biztos kézzel irányította a nagy kórust, valamint a négy pompás szólis­tát: Ágh Líviát, Sylvia Sklovskát, Miroslav Dvorskyt és Juraj Pe­ted. V. J. =C Könyvespolcra )= — Picasso helyett Truman Az Egyesült Államokban bestseller­sorsra ítélt kötet jelent meg nemrégi­ben az amerikaiak kedvenc közem­ber-elnökéről, Harry Trumanró\. A 30 dolláros „megabiográfia“ 1117 olda­lon mutatja be Amerika 33. elnökét, akiről tudjuk, hogy a II. világháború alatt, 1941-ben programját abban ha­tározta meg, hogy Németország győ­zelme esetén Oroszországot, Orosz­ország győzelme esetén Németorszá­got kell az USA-nak támogatnia, hogy a két ország elpusztítsa egymást; aláí­ínyére volt a politika (Fotó: Time) rója volt a potsdami egyezménynek; Japánban bevetette az első atombom­bát. 1947-ben meghirdette az ameri­kai expanzió programját, megvalósí­totta a Marshall-tervet, majd az elma­radott országok ún. gazdasági fejlesz­tési programját; 1949-ben jelentős szerepe volt a NATO létrehozásában; 1950-ben kormánya intervenciót kez­deményezett Koreában, megszállta Tajvant. Az 1952-es választásokon D. D. Eisenhowerrel szemben megbu­kott. A demokrata párti politikusokról most megjelent kötet szerzője, Dávid McCullogh nem pusztán a történe­lemről ír. Truman népszerűsítése ked­véért végigjárt szinte mindent, ahol Truman megfordult:,,Nem szeretek’ leírni semmit, mielőtt nem látom a helyszínt, ahol egy-egy esemény lejátszódott“ - nyilatkozta az U. S. News & World Reportnak. Ez nem szokványos módszer a történészek körében, hiszen manapság kutató­munkájuk döntő részét levéltárakban és könyvtárakban végzik. McCullogh azon „történelem-népszerűsítők“ kö­zé tartozik, akik szeretnék felelevení­teni a múlt légkörét az olvasóközön­ség számára, megdönteni igyekeznek a konvenciókat, amelyek egyre sző­kébb látókörűvé tették a szakmát. „Ha olyan információra bukkanok, amely meglepő vagy megdöbbentő, akkor ennek megalapozottságát leg­alább három forrásból ellenőrzőm" - mondja a szerző. McCullogh renge­teg interjút készített, több mint 130 emberrel beszélgetett és levéltári anyagokból is merített. Több mint egy évet dolgozott a Truman-könyvtárban, az elnök leveleinek ezreit olvasta át. Felfedezte, hogy Truman időnként nem konkrét személyhez intézte leve­leit, hanem csak úgy önmagának írt, hogy levezesse dühét, miközben nem egyszer meglehetősen erős kifejezé­seket használt. 1946-ban például, amikor egész Amerikát megbénította a vasutassztrájk, amely azután más iparágak dolgozóinak sztrájkhullámát vonta maga után, a megsemmisült Truman azt írta, szeretné ,, eltávolíta­ni" a sztrájkszervező szakszervezeti vezetőket és ,, felakasztani egy-két árulót". Szerencsére, ezeket a szava­kat akkor nem hozták nyilvános­ságra... Ilyen események leírásakor McCul­logh elbeszélő stílust alkalmaz, hogy „ébren tartsa az olvasó figyelmét, kí­váncsivá tegye“, mi fog történni ez­után, amint bizonyára Truman is kí­váncsi volt, mielőtt meghozta azt a be­láthatatlan következményekkel járó döntését az atombomba ledobásáról. A történelmet felülnézetből szemlé­lő történészek McCullogh szerint gyakran nem veszik figyelembe, mi­lyen lett volna ott lenni azon a helyen, abban az időben, nem tudván előre, mi történik azután. ,,Ez azt jelenti, hogy amikor Írok, felteszem magam­nak a kérdést, mit nem tudtak akkor"- mondja. Truman ideális alanynak mutatko­zott olyan történészek számára, akik „szeretnek történeteket mesélni“. McCullogh Trumant Amerika jelképe­ként láttatja, amely a kis mezővárosok országából világhatalommá nőtte ki magát. Truman egy családi farmon nevelkedett, amelyet végül neki kellett vezetnie; aztán csapatokat vezényelt az első világháborúban; majd férfidi­­vatáru-kereskedést nyitott, amely tönkrement. ,, Tudta mit jelent veszíte­ni, de a sikert is megkóstolhatta, és tapasztalatai olyasfajta autentitást köl­csönöztek számára, amely megfelleb­bezhetetlen rokonszenvet váltott ki az amerikaiakban" - véli McCullogh. A szerző rokon lélekre talált Truman személyében, olyan értelemben, hogy mindketten rajongtak a történelemért. ,,Truman azért volt olyan jó elnök, mert rendkívüli érzéke volt a történe­lemhez. Tudta, az a legfontosabb, hogy az utókor hogyan ítéli, meg tet­teit". A véletlen műve volt, hogy McCul­logh éppen Trumannal kezdett foglal­kozni: Pablo Picassóról készült életraj­zot írni, de a festő személyiségét visz­­szataszítónak találta. Ekkor kiadója javasolta, írjon biográfiát Franklin Rooseveltröl. McCulloghot ez a téma nem érdekelte. ,,Ha egy 20 századi elnökről kell írnom, akkor legyen inkább Harry Truman “ - jelentette ki, és ezzel megkezdődött az akkor 58 éves író egy évtizedes vállalkozása. A brit Time című hetilap kritikusa, Walter Isaacson viszont felrója, hogy McCullogh olykor nem tud megbirkóz­ni a politika erkölcsi komplexitásával, bonyolultságával. Truman valóban büszke lehetett arra az érzékére, amely segítségével meg tudta külön­böztetni a jót és a rosszat, viszont nem volt nagy gondolkodó. ,, Vegyük csak például Truman végzetes döntését, mellyel engedélyt adott az atombom­ba ledobására. McCullogh kerüli a kri­tikát, az egészet elintézi azzal, hogy Truman ezzel Japán megtámadását akarta elkerülni, hogy megakadályoz­za az újabb emberáldozatokat. A sze­mélyiség és a politika összefüggéseit vizsgálni érdekes téma, bár McCul­logh számára nemigen leheteti az, hiszen szerinte Truman ezt a sorssze­rű döntést úgyszólván kisebb gyötrő­dés, morális aggodalmaskodás után, némi formális megfontoltsággal hozta meg, vagyis - bűnös felelőtlenséggel- mutat rá a brit kritikus. - Hiszen lettek volna komplex alternatívák, me­lyeket az Elnök jobban mérlegelhetett volna: világos figyelmeztetésként szánhatta volna Japánnak, hogy az USA-nak van atombombája, esetleg demonstrációs detonáció formájában is véghez vihette volna a figyelmezte­tést, az ezt követő ultimátum kíséreté­ben. Ehelyett McCullogh az ,,atomdip­lomácia" erőltetett vitáit arra a kérdés­re redukálja, hogy a bomba részben azért került bevetésre, hogy megijesz­­sze vele a Szovjetuniót: de aztán ezt a vitát is visszavonja, anélkül, hogy kiaknázná a revizionista érvek komp­lexitását a hidegháború következmé­nyeivel kapcsolatban. Akárcsak Trumannak, McCullogh­­nak sem erőssége a tudományos el­mélkedés, ehelyett ,, fantasztikus tör­ténelmi érzéke" kimerül a színes szto­rik mesélésében, és személyiség be­mutatásában. Ebben, az Amerika leg­nagyobb közember-elnökéről szóló ki­­kényszeritett sagában McCullogh hozzátesz egy lapáttal a fényhez, csil­logáshoz, amely az ódivatú történelmi megközelítést övezi mindmáig, amely egyre inkább visszanyeri a közmegbe­csülést, amely bőséges részletezés útján kiemeli az egyénnek a világ formálásában játszott szerepét."-haraszti­l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents