Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)

1992-10-06 / 224. szám

® Szabad ÚJSÁG Családi kör 1992. október 6. Bizalmas beszélgetések I. családról, szerelemről, házasságról, most elsősorban arról, hogyan kellene beszélgetnünk A sorozat, amelyet most Indítunk, tulajdon­képpen elképzelt beszélgetésekből áll. A szak­emberek véleménye szerint ugyanis alig hang­zanak el meghitt, őszinte beszélgetések a csa­ládban. Az iskolában is sokszor csak a meghívott pszichológus, glnekológus vállalja, hogy az élet, az emberi lét, a család alapvető kérdéseiről elbeszélgessen a serdülőkkel. A szülők többsége áthárítja a pedagógusra a ki­mondott — vagy ki sem mondott — kérdésekre a válaszadás felelősségét. Sok pedagógus vá­lik tanítványa bizalmasává éppen azért, mert akar, tud és mer válaszolni neki. És hány szülő veszíti el gyermeke bizalmát, amikor saját ta­pasztalatainak élményszerű elmondása helyett, a megértő tanácsok helyett parancsol és tilt. Az a serdülő, aki félszeg, szégyenlős vagy óvatos kérdésére kétszer-háromszor nem kap választ, elhallgat. S önmagában töpreng, gyötrődik, esetleg rossz tanácsadóra hallgat majd. Legyen hát minta, példa az is, hogyan kér­dezhetünk, s az is, hogyan kell(ene) válaszol­nunk. Szereplőink serdülők és felnőttek. Kati néni és Feri bácsi éppúgy lehet pedagógus, mint szülő. Jó lenne, ha a felnőttek otthon a példa erejével, az iskolában az értelmesen megfogalmazott elmélet érveivel segítenék a gyermekeket. Csak így, együtt nevelhetünk be­lőlük családi életre érett, egészséges érzésű és tiszta erkölcsű embereket. A család kialakulása Kati néni: Szívesen hallgattátok az iskolában az előadást a nemi élet kérdéseiről? Ida: Igen is, meg nem is... Jó lett volna kérdezni ezt-azt, de szerintem rövid volt az idő... Kati néni: A lányok és a fiúk közö­sen hallgatták az előadást? Ida: Nálunk nem. Külön beszélge­tek a fiúk és külön a lányok. Egy orvosnak tehettünk fel kérdéseket. András: Mi együtt voltunk az előa­dáson. Kati néni: Zavart téged a másik neműek jelenléte? András: Hát... nem tagadom... alig mertem a lányokra pislantani... Zoltán: Nálunk voltak olyanok, akik vihogtak az óra alatt, meg olyanok is, akik az előadás után „cikizték” a má­sikat. Kati néni: Bennetek keltett valami­lyen zavart a saját nemetek titkainak feltárása vagy a másik nem intimitá­sainak megismerése? András: Talán valami hasonlót él­hettem át, mint aki félhomályból hirte­len vakító világosságba kerül... kissé kellemetlen érzést okozott. Ági: Én érdekesnek és izgalmas­nak találtam, és a mi osztályunkban az óra után is nagyon jól el tudunk egymással beszélgetni mindarról, amit hallottunk. Érezzük, ahogy egyik napról a másikra változunk, és lassan mi is „nagyok”, leszünk, felnőttek... és ez az időszak egyikünk számára sem könnyű, mindegyikünknek van vala­mi problémája, amivel nem tud mit kezdeni. Zoltán: Nagyon nehéz tisztába jön­nöm önmagámmal... és a lányokon meg végképp nem tudok eligazodni. Nemrég még együtt labdáztunk, most meg olyan titokzatosak, megközelít­­hetetlenek... Kati néni: Személyiségfejlődésünk elsődleges és ezért legfontosabb meghatározója nemi hovatartozá­sunk. A nemhez illő viselkedésformák elsajátításának korszakát, a nemi sze­rep kialakulásának folyamatát pszi­­choszexuális fejlődésnek hívják. A pszichoszexuális fejlődés során érik nővé, illetve férfivá a gyermek. Ez az érési folyamat a születés pillanatában — sőt már korábban — megkezdő­­dik.Ági: És hogyan lehet megtanulni ezt a „nemi szerepet"? Kati néni: Ah­hoz, hogy valaki „jó nő”, vagy „jó férfi”, vagy ahogy ti mondjátok: „jó csaj”, „klassz srác” lehessen, meg kell tanulnia a neméhez leginkább illő magatartásmódokat. Ida: Erről eszembe jutnak azok az ovisok, akiket nemrég megfigyeltem. Egy kisfiú meg egy kislány együtt tologatták az udvaron a babakocsit, és olyan átszellemült volt az ar­cocskájuk, mint egy igazi apukának és anyukának... András: Az ón kicsi hugicám meg azt me­sélte nemrég, hogy ők az óvodában a Jancsi­kával az asztal alatt szoktak csókolóznil Azt hittem, leesem a székről... Kati néni: Mióta vi­lág a világ, a gyerme­kek utánozzák a felnőt­teket, így készülnek a felnőttszerepre. Sze­retnek például papás­­mamást játszani. Ézek a szerepjátékok hoz­zátartoznak a nemi szerep elsajátításá­hoz, gyakorlásához. A szülőszerep-tanuláson kívül van olyan másfaj­ta papás-mamás játék is, amelyben a gyere­kek a felnőttek szexu­ális életét próbálják utánozni. Kisgye­rekek között veszélytelen ez a fajta játék, főleg ha kölcsönös kíváncsiság­ból fakad. Miután kielégítették a kí­váncsiságukat, csakúgy ráunnak, mint a „doktorosra" vagy más játék­ra. Kati néni: Biztosan emlékszel még Csipkerózsikára, akit százéves álom­ba varázsolt a hívatlan vendég. A varázslat a királykisasszony 15. szüle­tésnapján teljesült be, amikor meg­szúrta az ujját egy orsóval. A vére kibuggyant, és ő álomba szenderült. Álma addig tartott, míg rá nem talált a mesebeli herceg, s csókjával fel nem ébresztette. Számomra ennek a me­sének jelképes tartalma is van. A kis királylány vére a nagylánnyá érés egyik fontos biológiai jelzésére — az első vérzésre, menstruációra —, az azt követő álom pedig a serdülőkor álmodozásaira emlékeztet. Az álmo­dozás, a fantáziálás érzelmi és gon­dolati felkészülés a jövőre. Ida: Nagyi mindig rám szól, hogy ne ábrándozzak, hanem inkább mo­sogassak el. Szerinte az rossz dolog. Kati néni: Az „álmodozások kora" lélektani érési folyamat, a nővé alaku­láshoz szükséges „türelmi idő”. ígére­tekkel teli, csodálatos átlényegülés ez, készülődés a felnőttszerepre, a szerelem, a csókra, a párválasztásra, a házasságra és az anyaságra. Ida: Én nagyon sokat olvasok. Lányregényeket, meg szép lírai verse­ket. Mindig megpróbálom magam be­leélni a hősnők szerepébe. így sok mindent átélek, amit magam még nem tapasztalhattam, de el tudom képzelni. Kati néni: Helyesen teszed. A sok­sok történet és helyzet építőköveire hullik szét, s ezekből a töredékekből alakulnak ki az egyénileg újra összeil­lesztett képzeletek, az ízlés, az egyéni vágyak. Ági: A fiúk is úgy szoktak álmodoz­ni, mint mi? András: Hogyne ábrándoznánk. De nehogy azt hidd, hogy csak róla­tok. Én kisebb koromban mindig azon törtem a fejem, hogyan lehetnék sarkkutató. Most már tudom, hogy ebből semmi sem lesz, de azért még gyakran eljátszom a gondolattal. Ági: A kistesóm meg mindig pop­énekesnek képzeli magát. A fantázia­tevékenység a fiúk esetében is na­gyon hasznos és fontos személyiség­­fejlesztő folyamat, mert a serdülő kép­letesen kipróbálja, gyakorolja azokat a felnőttszerepeket, amelyeket a jövő­ben lehet csak megvalósítania. Ida: Akkor tehát a nemi fantáziaké­pek is fontosak?.. Kati néni: Igen. A fiúk esetében a nemi fantáziaképek kísérőjelensége a merevedés, a nemi vágy testi tünete. Annak is lehet a jele, hogy a serdülő esetleg már érett a nemiségre, de lelkileg, pszichoszexuálisan egy 13— 16 éves fiú még nem az. Akkor is így van ez, ha a serdülő erős késztetést érez a nemi élet megkezdésére, és esetleg erre ró is tudja venni partne­rét. Zoltán: De hát meddig éretlen egy serdülő? Kati néni: Amíg a személyiség új­fajta egyensúlya nem alakul ki, amíg a valósághoz közelítő önértékelése nem szilárdul meg, addig éretlen még a serdülő. De ebben a korban taná­csos megtanulni a nemi működések akarati és tudatos irányítását, amely fontos feltétele a kiegyensúlyozott, harmonikus felnőtt nemi életnek. Zoltán: Ez mind nagyon szépen hangzik. Csak az a baj, hogy senki se mondja meg pontosan, hogyan is ké­szülhetnénk fel. Ági: Nehogy most azt tessék gon­dolni, hogy minket ezeken a dolgo­kon kívül más nem is érdekel. Én például komolyan készülök a pálya­választásra, mikrobiológus szeretnék lenni, és sokat tanulok... de jó lenne eligazodni ezekben a dolgokban is. Ida: Én is szeretném elvégezni a gimnáziumot és a főiskolát, csak az­tán szeretnék családot alapítani. Zoltán: És mi lesz, ha közben sze­relmes leszel? És együtt jársz valaki­vel? És gyereked születik? Ida: Hát... legfeljebb majd nem já­rok senkivel.... András: Miért gondolod, hogy ez a legjobb megoldás? Hiszen akkor fo­galmad sem lesz, hogyan viselkedj majd később, amikor társat válasz­tasz magadnak, házasságot akarsz kötni. Ági: Igazuk van a fiúknak. Én is úgy gondolom, hogy ismerkednünk, barátkoznunk kell egymással. Kati néni: Természetesen. Nem könnyű feladat: önmagátokat is olyanná kell formálnotok, amilyenek lenni szeretnétek és egymást is meg kell ismernetek... De erről majd a leg­közelebb beszélgetünk. Haraszti Mária Töklámpás Farkas Ottó felvétele Régmúlt gyermekkorom ele­venedik fel emlékezetemben, amikor ezt a bumfordi töklám­pást nézem. Az érdes tökindák közt kotorásztunk, kerestük a leg­érettebb,legmegfelelőbb tököt. Összeesküvők cinkosságával vittük a ház mögé, s késsel fino­man rákarcoltuk a szem, a száj, az orr helyét. Óvatosan dolgoz­tunk. Kézzel, körömmel kapartuk ki a puha belet. A magokat félre­tettük: jó lesz, ha megszárad, megpirítjuk. Közben gyertyát, gyufát is a kezünk ügyébe he­­lyeztünk.Mire besötétedett, min­den elkészült. Meggyújtottuk a gyertyát, óvatosan egy kis faggyút csepegtettünk a tök bel­sejébe, hogy szilárdan álljon raj­ta. Visszatettük a kalapot a lám­pás fejére. Halkan osonva elin­dultunk. Irány az ijedős szom­széd néni háza. Szerencsénkre nyitva volt az ablak. A szoba felé fordítottuk töklámpásunk arcát. Jól megzörgettük az ablakot, az­tán uzsgyi, be a bokrok mögé. Egy-két perc múlva ijedt sikol­tás, sopánkodás hallatszott. Nem bírtuk tovább, kirobbant belőlünk a kacagás. Tréfánk si­került. Máig sem tudom, valóban megijedt-e Ilka néni, vagy csak játszott velünk. Büszkén vittük aztán haza a tőklámpást, ahá­­nyan voltunk, annyi házban mu­tattuk be szüléink derültségére, örömére. Vajon játszanak-e még ma is, ilyenkor őszidőben igazi töklámpással a gyerekek? (h. mészáros) Nagy Imre fametszete HÁZIORVOS „Amikor Jókai Anna könyvét, a Jákob lajtorjáját olvastam, még nem tudtam, hogy én is cukorbeteg leszek. Nagyon megrázott a regényben szereplő cukorbeteg kislány sorsa, akit nem tudtak megmenteni, meg kellett halnia. Huszonnyolc éves vagyok. Sajnos, csak miután férjhez mentem, derült ki, hogy cukorbeteg vagyok. Pedig a férjem és én is nagyon szeretnénk gyereket. De rettegek, mindig eszembe jut az a kislány, akinek meg kellett halnia. Vajon kihordhatom-e mag­zatomat, megszülhetem-e gyermekemet, ha teherbe esnék? És egészséges lenne-e, vagy korai halálra ítélt cukorbeteg?” Zs. I. Komárom Ma már szinte hihetetlen, hogy egykor a tbc gyógyíthatatlan , halálos betegség volt. Remélhetőleg a cukorbajtól sem kell már sokáig rettegnünk, hiszen az utóbbi évtizedekben, mióta az inzulinos kezeléssel, a szigorú diétával és állandó ellenőrzéssel kiküszöbölték a régebbi súlyos komplikációkat, sokat tehetünk a cukorbetegek kondíciójának megőrzéséért A haláltól való rettegés­re ma már nincs ok. A terhesség vállalása azonban még ma is kockázatos, elsősor­ban a terhes nő számára. Ugyanis tovább romolhat az állapota, ha orvosával nem beszéli meg szándékát, s nem az ő tanácsai szerint jár el. Szigorúan a kezelőorvos döntheti el, mekkora a kockázat. Ha a betegség a III. és a IV. stádiumban van és veseelégtelenség fenyeget, felléphet a szív ischémiás megbetegedése vagy a retinopathia stb., akkor nem szabad vállalni a terhességet A betegség korai stádiumában a cukorbeteg nő még vállalhat­ja a gyermek kihordását, de csak akkor, ha kezelőorvosa tud a szándékáról, s már a terhességet megelőzően is úgy kezeli, hogy metabolizmusa a terhesség első heteiben a lehető legkiegyensúlyo­zottabb legyen. Az esetek többségében ezt a felkészítést intenzív inzulinos kezeléssel végzik. Nem lehet azonban elégszer hangsúlyozni, hogy a gyermek veleszületett fejlődési rendellenességei még így is nehezen előz­hetők meg, például az ún. diabetikus embriopathia kétszer, sőt ötször gyakrabban fordul elő cukorbeteg anya testében, mint más anyáknál. Ez azt jelenti, hogy a magzat akkor károsodik, amikor a szervezet, a szervek kialakulóban vannak. Az organogenézis időszaka a terhesség tizenötödik napja után kezdődik és a harmadik hónap végével fejeződik be. Óvnunk kell minden gyermek után sóvárgó cukorbeteg nőt, hogy az orvos elől elhallgatva vállalja a terhességet. Ugyanis éppen ebben a legfontosabb első három hónapban mulasztanák el a metabolikus egyensúly megteremtését és megszilárdítását. Ezt később már semmiféle gyógymóddal nem lehet helyrehozni. Gyakori rendellenesség a diabetikus fetopathia, a nagy és nem eléggé érett magzat szülése. Mit jelent, hogy nem eléggé érett a csecsemő? Kicsi az ellenállóképessége, fejletlen néhány szerve (pl. a tüdeje). Ez a veszély csökkenthető, ha a cukorbe­teg nő megfelelő hatásfokú inzulinos kezelést kap. A lényeg, hogy vércukorszintje a terhesség egész ideje alatt ne legyen magasabb, mint az egészséges nőké. További komplikáció lehet még a normálisnál több magzatvíz, megdagadhatnak az alsó végtagok, felpuffadhat az arc és az egész test, fehérje található a vizeletben, magas vérnyomás léphet fel, fertőző betegségek alakulhatnak ki, pl. a húgyvezeték fertőző gyulladása. A fejlett nyugati országokban ma már a minimálisra csökkent­hetők a komplikációk, ha a cukorbeteg nő gyermeket kíván szülni, azonban még ott sem lehet kizárni valamennyit. Nálunk sem reménytelen a gyermek vállalása, de csak a betegség korai stádiumában, és akkor is a felsorolt kockázatokkal. Előfordul, hogy a cukorbetegség csak a terhesség időszaká­ban alakul ki. Ennek a kezelése hasonló, mint a korábban felisert betegség kezelése, a magzat veleszületett rendellenességei ez esetben sem kizártak. A cukorbeteg nőnek természetesen joga van az anyaságra, ha az orvosok szerint vállalhatja a komplikációmentes terhességet és szülést. Azt azonban mindenképpen tudatosítania kell, hogy állandó gondot kell fordítania saját állapotának megtartására, betegsége szövődményessé válásának elkerülésére. Ez szigo­rú étrendet, diétát, rendszeres orvosi ellenőrzést jelent. Sok és nyugodt alvást, naponta hatszori étkezést, sétát, fokozott óva­tosságot, gondos testápolást, hogy a fertőző betegségek meg ne támadják. A kisgyermek (főleg, ha valamilyen rendel­lenességgel születik) több gondoskodást igényel, mint az egész­séges anyától született csecsemő. Győzi-e, bírja-e a csecsemő ellátását a cukorbeteg édesanya úgy, hogy saját állapota ne rosszabbodjék?Az orvosnak tehát tulajdonképpen nemcsak páci­ense állapotát kell ismernie, hanem családi körülményeit is, hogy igent vagy nemet mondhasson. Dr. Cs. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents