Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)

1992-10-26 / 241. szám

2 Szabad ÚJSÁG Belföld 1992. október 26. Véget értek a Fábry-napok Versailles legszebb rózsája Véget értek az idei Fábry-napok is. S ha némi szomorúság keríti hatalmába a tudósítót, annak csak egy oka lehet: nagyon kevesen vettek részt az előadásokon. Ezért is szükség lesz bővebben ismertetni az ott elhangzott gondolatébresztő előadásokat. Ahogy már lapunkban beszámoltunk róla, az első napon Fábry Zoltán munkásságának elemzése volt napirenden. A második napon, szombaton Göröm­­bei András irodalomtörténész a naplóíró Fábry portréját vázolta fel. A nemrégiben kiadott napló egészen új megvilágításba helyezte egész életművét. A napló a cseh­szlovákiai politikai helyzet abszurditásait, s az írónak ezzel kapcsolatos gondolatait rögzíti. Ha kiadott munkáiban az író a fasizmust bírálta, e gondolatok tükrében ma már kétséget kizáróan tudjuk, hogy a kommunizmus kritikáját is elvégezte. A „stószi remete” a fasizmust a kommuniz­mussal azonosította militáns jellege miatt. Tólh László Peéry Rezső és Szalatnay Rezső munkásságát és a két publicista Fábryhoz kapcsolódó barátságát, egymás­hoz való szellemi közeledését vázolta. Hangsúlyozta: A vádba megszólal című memorandum nem egy elszigetelt erőfe­szítés eredménye volt, hanem a másik két humanista tollforgató ösztönzésének eredménye. Peéry és Szalatnay szintúgy elkészítette a maga dolgozatát a szlovákiai magyarság védelmében, s minden jel sze­rint e három dokumentum egy közös kö­tetben került volna a nyilvánosság elé. Ez a terv azonban nem valósult meg. Mind­hárman — legálisan és illegálisan — min­den tőlük telhetőt megtettek a kisebbségi magyarság érdekében, s ezért is lesz fon­tos feladat Szalatnay és — főleg — Peéry munkásságának feldolgozása és újrakia­dása, hogy elfoglalhassák méltó helyüket a szlovákiai magyar irodalomban, hiszen a polgári irodalom legnemesebb hagyomá­nyait követték és esztétikailag is maradan­dó életművet hagytak hátra. Vasárnap Szarka I ászló történész ele­mezte az állameszme és a magyar kisebb­ség helyzetét 1918 és 1938 között. Kiemel­te: ezt az eszmét eleve feloldhatatlan el­lentmondások terhelték, mivel keveredtek benne a cseh imperialisztikus törekvések, a szláv testvéreszme, és nem vették figye­lembe a két országrész — Csehország és Szlovákia —, valamint Kárpátalja közjogi, történelmi és etnikai sajátosságait. G. Kovács László az Új Szellem című lap munkásságát, Filep Tamás Gusztáv pedig Szvatkó Pál neves, ám elfelejtett csehszlovákiai magyar publicistát értékel­te. Szvatkó a kisebbségi kérdést a valódi demokráciában látta csak megoldható­nak, s ezért a korabeli szélsőjobb és szél­sőbal Szvatkó-kép elveszítette érvényét. Popély Gyula azt tekintette át, hogy a csehszlovákiai magyarság milyen jogi helyzetben volt a két világháború közötti korszakban. Olyan időszakban nézett szembe ezekkel a kérdésekkel, amikor Is­ten Versailles-i kertjében a legszebb rózsa (Csehszlovákia) elhervad, vagyis a törté­nelem lomtárába kerül. „Nem a múlt meg­szépítő messzeségéből kell néznünk ezt a letűnt korszakot, hanem a tények tükrében kell ítéletet formálnunk róla Az első Cseh­­szbvák Köztársaságban a kisebbségek má­sodrangú állampolgárok voltak" -— vonta le a tényekre alapozott következtetését a történész. BALASSA ZOLTÁN A Magyar Ifjúsági Szövetség 4. közgyűlése Formálódó arculat A komáromi Jókai Színház körtermében tartotta szombaton 4. közgyűlését a Magyar músági Szövetség. A tanácskozás kihívás jelentett a szövetség számára, egyszersmind jelentős változásokat is eredményezett életében. A sorsdöntő kérdés az volt, vqjon ráébred-e a MISZ a szlovákiai magyar közélet azon igényére, hogy egy, a fiatalok érdekeit hatékonyabban képviselő, a társadalom formálásában magasabb szinten és színvonalon részt vevő ifjúsági szervezetté alakúidon. Való­színű, hogy a helyi csoportok nem mindegyike értette meg a közgyűlés rendkívüli jelentőségét, mert a 34 alapszervezet közül csak 19 küldte el képviselőit A tanácskozás idején az országos elnökség zó programtervezet igyekszik kiküszöbölni az bejelentette lemondását, noha megbízatása az alapszabály értelmében amúgy is lejárt volna. A továbbiakban Mlinkovics Róbert, a központi iroda vezetője, valamint Hamiich Richard or­szágos alelnök értékelte a legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszakot, majd elkezdődött az általá­nos vita. Sok bírálat érte a szövetség vezetését, s azon belül Mlinkovics Róbertét is, aki Kelemen László elnök távozása óta az elnökség munká­ját irányította. A megjegyzések elsősorban a szervezeti élet minőségére vonatkoztak. A vita során kitűnt, hogy a küldöttek nem minden esetben voltak tisztában a hiányosságok okai­val. Mint kiderült, egyáltalán nincsenek tudatá­ban annak, hogy milyen nehézségek elé állítják a vezetőséget a gyors társadalmi változások, a naponta módosuló minisztériumi rendeletek és az ország pénzügyi problémái. A MISZ jövőbeni tevékenységére vonatko­eddigi hibákat Megfogalmazza a működéské­pes belső szerkezet kiépítésének szükségessé­gét, a belső információs hálózat létrehozását, továbbá hangsúlyozza a külvilággal, a közvéle­ménnyel való kapcsolattartás fontosságát Ezen kívül a tervezet előirányozza a működési sza­bályzat megalkotását is. A közgyűlés több pontban megváltoztatta az alapszabályt A módosítások hozzájárulnak az eddigi joghézagok felszámolásához és meg­szüntetik a bizonyos hatáskörök tisztázatlansá­gából fakadó problémákat A határozati javaslat elfogadása előtt titkos szavazással döntöttek a programtervezet sorsá­ról. Az ifjúsági szövetség létjogosultságát és életképességét jelzi, hogy a küldöttek többsége igennel szavazott tehát az időközben megvá­lasztott öttagú elnökség nekiláthat a program megvólósításának. PINTÉR ATTILA Telik a felvízcsatorna A CSEH ÁLLAM eszmeisége cím­mel kétnapos konferenciát rendeztek Prágában, amelyen a közéleti személyisé­geken kívül filozófusok is részt vettek. A nyitóünnepségen felszólaltak a jelenlegi cseh politikai vezetés jelentősebb képvi­selői. Václav Klaus hangsúlyozta, hogy az újjászülető cseh államnak a sokat emlege­tett első köztársaság humanitárius és de­mokratikus hagyományaira kell épülnie. Milan Uhde, a parlament elnöke az ün­nepségen elmondta, hogy a cseh állami­ság újjáélesztése szabad akaratból törté­nik. A rendezvényen Václav Havel volt csehszlovák köztársasági elnök elsősor­ban a humánus eszmék kidomborításá­nak a szükségességéről beszélt. SZOMBATON véget ért a Földmű­ves Párt országos konferenciája, ame­lyen döntöttek a párt nevének megvál­toztatásáról: a párt neve ezentúl Liberá­lis Szociális Unió—Földműves Párt lesz. Jozef Traka elnök a jelenlegi poli­tikai helyzetet úgy értékelte, hogy az a jobbodat győzelmének kedvez. Hozzá­tette, hogy a szabad kezet kapott cseh kormány teljesen függővé teszi Csehor­szágot a külföldtől. JVllROSLAV MACEK szövetségi miniszterelnök-helyettes a televízió teg­napi vitaműsorában úgy vélekedett, hogy Szlovákia a bősi erőmű ügyében tett és teendő egyoldalú lépéseivel veszélybe so­dorhatja a Cseh Köztársaság nemzetközi helyzetét. Jozef Moravőík szövetségi kül­ügyminiszter tegnap cáfolta Macek azon szavait, mely szerint többízben későn tá­jékoztatta a kormányzatot az EK Bőissei kapcsolatos álláspontjáról. Jan CaRNOGURSKY, a Keresz­ténydemokrata Mozgalom elnöke ugyan­ebben a tévéműsorban kijelentette, hogy az úgynevezett ratifikációs népszavazás­nak nem tulajdonít jelentőséget, mivel nem módosíthatja a kialakult politikai helyzetet. Szerinte ezzel a DSZM a pol­gárokra szeretné áthárítani a feleősséget, de anélkül, hogy lehetőséget biztosítana nekik a politika alakítására. JlíU HORÁK, a Csehszlovák Szo­ciáldemokrata Párt elnöke a központi végrehajtó bizottság ülésén annak a vé­leményének adott hangot, hogy a Pol­gári Demokrata Párt és a Polgári De­mokrata Szövetség visszafordíthatatla­nul elhatározta: akár Csehszlovákia fel­áldozásának árán is egyeduralomra fog tömi Csehországban. Hozzátette: a de­mokratikus baloldalnak a szlovák és cseh vezető pártok jihlavai találkozója után nincs nagy esélye, hogy döntő be­folyást gyakoroljon az államszövetség szétesésének a folyamatára. PRÁGÁBAN tartották kétnapos ta­lálkozójukat a politikai okokból üldözött pedagógusok szervezetének a tagjai. Ja­­roslav Novák elnök megállapította, hogy a nem bírósági rehabilitáció csak a tagság kis hányadára vonatkozik. Ezek a nyugdí­jasok, akiknek havi járadékát jelentékte­len összegekkel emelik. Az ő nyugdíjaik jóval kevesebbek, mint azokéi, akik vala­mi módon vétettek ellenük. A nton HRNKO, a Szlovák Nem­zeti Párt ügyvezető alelnöke kijelentet­te: pártja elvárja a szlovák kormánytól, hogy a bősi vízerőmű építésén kívül is­mertesse a külfölddel a szlovákok érde­keit, illetve azt, hogy keressen partúere­­ket a kivitelezés befejezéséhez. „A cseh fél azon törekvését, hogy az erőmű sor­sáról népszavazás döntsön, felesleges erőlködésnek és költségnek tartjuk” — nyilatkozta Hmko. (Folytatás az 1. oldalról) tottak, s eredetileg Dunakilitinél rekesz­tették volna el velük a folyót. Ami a Dunát elterelő gát méreteit illeti, felül 67, alul, azaz a folyó medré­ben 141 méter széles lesz, magassága pedig 13 méter. Létrehozásához meg­közelítőleg 600 ezer köbméter „építő­anyag” szükséges. A legfrissebb információk szerint a Duna elrekesztését valószínűleg a jövő hét közepén fejezik be, de valójában ekkor sem lesz még kész, mivel tovább folytatódik a szilárdítása. Teljesen nem záiják el az utat a víz elől, ugyanis az egyik részén létrehozandó nyíláson má­sodpercenként 300 köbméter víz folyik majd a Duna eredeti medrébe. Beszélni kell a veszélyekről JoSEF HOHL, a lipótvári fegyinté­zet volt parancsnoka szerint az 1990 márciusában kitört lázadást fölfegyver­zet fegyencek kezdeményezték, és ki­zártnak tartja, hogy a lázadást kívülálló személyek szervezték volna. A MAGYAR kormány megpróbál a szlovák önállósulási törekvések útjába állni. Saját diplomáciai kapcsolataink kiépítése még csak most van folymat­­ban, ezért a külpolitika területén nincse­nek olyan lehtőségeink, mint a magyar lobbynak — jelentette ki szombaton a bősi problémával kapcsolatban Michal Kováé, a Szövetségi Gyűlés elnöke Szin­­nán tartott naggyűlésén. H rADEC KRÁLOVÉBAN több mint száz fiatal tiltakozott a kötelező és alternatív katonai szolgálat ellen. Az ak­ciót úgy időzítették, hogy az éppen egy­beesett az újoncok eskütételével. (Folytatás az 1. oldalról) na) esetleges felállítása, az ellenségkép­keresés — főleg a magyarok között — a szlovák politikában, valamint a szlo­vák—magyar viszony rosszabbodása olyan tény, amelyről szükséges beszélni. Duray Miklós veszélyesnek minősí­tette, hogy azokban a régiókban, ame­lyekben a legnagyobb a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom választói tö­megbázisa, egy közvélemény-kutatás al­kalmával a megkérdezettek több mint 50 százaléka szállt síkra amellett, hogy a kisebbségi kérdést a magyarok kitelepí­tésével rendezhetik. Hozzáfűzte, hogy a föderáció szétesése után fokozódni fog a szociális feszültség, s ezért Szlovákiá­ban két tábor alakul ki: az önállósodás híveinek és ellenzőinek a tábora. Hang­súlyozta, hogy elsősorban emiatt foko­zódhat a feszültség. „A magyaroknak nincs semmilyen lehetőségük a provo­kációk kivédésére, amelyeknek nem kell hogy politikai jellegük legyen, de emóci­ót válthatnak ki” — fűzte hozzá. Kiemel­te, hogy az említettekből eredő veszély továbbra is fennáll, főleg ha a szlovák politika egyáltalán nem tesz ellene sem­mit. Végezetül rámutatott: a magyarok aggódnak, mivel egyszer már átélték azo­kat a szörnyűségeket, amelyek a szülő­földről történt kitelepítéssel jártak. Köxleméiiyek A VI. Pozsonyi Városi Kulturális Napok keretében október 29-én, csü­törtökön 18 órai kezdettel a ruíinoví művelődési ház kistermében nagyváradi művészek mutatkoznak be Lírai üzenet című műsorukkal. * * * A pozsonyi villamosmérnök-hallga­tók Neumann János Klubja ma 19.30 órai kezdettel a Csemadok székházában Pozsonyi Diákévnyitót rendez. Minden­kit szeretettel vár a NeuJK. Jelzés nélküli híranyag: CSTK, TK SR Műszála újdonságok seregszemléje Világcégek is bemutatkoztak (Munkatársunktól) — A múlt héten került sor Brünnben a valójában három kiállítást egyesítő' ENVIBRNO-INVEX-NOVELTIES—INVEX­­COMPUTER nemzetközi műszaki szakvásárra. A vásárvásorban többnyire újdonságokat láthattunk: környezetünk, egészségünk vé­delmét a vizek, a talaj és a levegő tisztítását biztosító készülékeket, de más műszaki érdekességeket is, így például „mindentudó" márkás számítógépe­ket számítógépprogra­mokat adatfeldolgozó és egyéb híradástech­nikai készülékeket, va­lamint irodatechnikai berendezéseket is. Az INVEX-NOVELJT ES szakkiállításra első­sorban olyan cégek je­lentkeztek, amelyek tel­jes mértékben meggyő­ződtek termékeik hasz­nosságáról, hatékony­ságáról. Az ENVIBRNO keretében mutatkoztak be a Csehszlovák Had­sereg képviselői is. A brünni katonai akadémia szakemberei olyan hordozható „minilaboratóriumot" állítottak ki, amely a talajban és vízben található nehéz fémek kimutatására és mennyiségűk meg­határozására szolgál. A seregszemle kiváló alkalmat nyújtót honi és más országokból érkező szakemberek, üzletkötők, vállalatok cégek képviselői, valamint magánvállalkozók számára egyaránt a piacfelmérésre, kapcsolatteremtésre és konkrét üzletek kötésére is. A szervezők gondoltak a nehéz anyagi helyzetben levőkre is. A pozsonyi autóbusz­pályaudvarról a kiállítás ideje alatt naponta két alkalommal indult kedvezményes „vásár­járat" Brünnbe. (zoíczer) Megnyílt a magas-tátrai kormánycsúcs Mi van a tarsolyokban? A Magas-Tátrában, a javorinai Polana Szállóban tegnaj) megkezdődtek a szlovák és a cseh kormány közötti tárgyalások előkészüle­tei. A meghívott újságírók már délelőtt megost­romolták a szállodát, amely egykor a CSKP KB luxusüdülője volt A ma záruló csúcstalálkozón a két köztársaság vezetése azokat a szerződésja­vaslatokat vitatja meg, amelyek a föderáció felbomlása után szabályozzák majd Csehország és Szlovákia egymáshoz fűződő viszonyát A két kormány képviselőinek eddigi kijelentései­ből ítélve várható, hogy megegyezés születik a gazdasági kérdésekben, és a vámunió létreho­zásáról is megállapodnak majd a tárgyalófelek. A szlovák kormány szombati rendkívüli ülé­sén foglalkozott a mai tárgyalásokon terítékre kerülő kérdésekkel. A tánácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón a szlovák miniszterelnök némi előrejelzést adott arról, vajon mely kérdé­sekben várható megállapodás, s melyek megvita­tása vesz majd hosszabb időt igénybe. Vladimír Meéiar szerint a Polgári Demokrata Párt eltért a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal kötött megállapodástól, amelyben megegyeztek, hogy az állampolgárság kérdését a lakosság érdekeinek „a lehető legkisebb mértékű megsértésével” kell rendezni. Közölte: amennyiben a cseh kormány továbbra is az idegenrendszer bevezetése mellett kardoskodik, Szlovákia olyan változattal áll elő, amely egyforma jogokat biztosítana Szlo­vákia polgárának Csehországban és fordítva. Emellett a Szlovák Köztársaság területén élő cseh nemzetiségű személyek megtarthatnák kettős állampolgárságukat Komoly ellentétek várhatók a társada­lombiztosítás megítélésében is, mivel a cseh fél azt javasolja, hogy a szociális juttatásokat és nyug­díjakat az állandó lakhelyük alapján folyósítsák az állampolgároknak. Szlovákia viszont azt sze­retné, ha mindenki abból a köztársaságból kapná a járadékokat, amelyikben dolgozott és amelynek államkasszájába vándorolt az adója. A rendkívüli szombati tanácskozáso a szlovák kormány elfo­gadta a szövetségi kabinet törvényjavaslatát, amely leszögezi, hogy a Cseh és Szlovák Szövet­ségi Köztársaság minden hatáskörét átruházza a két utódállamra, és 1992 december 31-ével meg­szűnik létezni. A pénzügyi kapcsolatok rendezé­séről Meciar úgy nyilatkozott, hogy egyes bankok esetében problémák merülhetnek fel a pénzügyi tartalékok elosztása körül. Karel Dyba cseh gazdasági miniszter tegnap újságírók előtt megerősítette, hogy a két kor­mány kidolgozta az EK-nak elküldendő doku­mentumot, amely többek kötött tartalmazza a kiviteli kvóták elosztását is. Vélemények, nyilatkozatok (Folytatás az 1. oldalról) zölte, hogy az amerikai kormányzat semmi­lyen hivatalos állásfoglalást nem tett, amely megerősítené a professzor állítását. Július Binder, az erőmű felépítésében legjobban érdekelt egyik vállalat igazgatója szerint nem felel meg a valóságnak az az állítás, mely szerint az európai nemzetek nem fogadnák el a Bőssel kapcsolatos csehszlovák álláspontot Mint mondta, az okoz problé­mát hogy Európát eddig „egyoldalúan, nem objektiven tájékoztatták a beruházás negatí­vumairól”. Úw vélekedett hogy a valótlansá­gok megcáfoíasa után Magyarország a nagy­marosi erőmű építésének a befejezésere kényszerül majd. Binder egyébként a cseh­szlovák építőipar nagy napjának minősítette október 24-ét azaz azt a napot amelyiken elkezdődött a Duna elterelése. Robbantgatunk> robbantgatunk? (Folytatás az 1. oldalról) hagyták magukat rugdosni a fekete zub­­bonyos verölegények állal vagy a csalló­közi régió polgármesterei űznének tréfát a hatóságokkal?... Valószínűbbnek tűnik, hogy más erők állnak a háttérben. Olyan erők, amelyek nagy tapasztalatokkal rendelkeznek ha­mis vádak gyónásában és ellenfeleik lejá­ratásában —főként, ha baklövésük elpa­lástol ásóról, vagy esetleg „tudományos” magyarázatáról van szó. Volt egyszer egy kéthetes hajóforga­lom-leállítás, amely a jelek szerint két hónapig is eltanhat. Ez a csúszás azon­ban nagyon sok pénzbe fog kerülni... ...és volt egyszer Pozsonyban egy foci­meccs. A rendőrség emberei másnap rob­banóanyagot találtak a lelátó közelében elhelyezett szemákosárban, de az ügy fej­leményeiről nem tájékoztatták a kívülál­lókat... Volt bomba, nincs bomba Viszlát, Európa! (K. P.) Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1992. október 26-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 44,928 45,380 45,154 43,32 46,46 44,89 Ausztrál dollár 19,868 20,068 19,968 18,77 20,47 19,62 Belga frank (100) 89,087 89,983 89,535 86,46 91,74 89,10 Dán korona 4,764 4,812 4,788 4,61 4,91 4,76 Finn márka 5,801 5,859 5,830 5,55 6,03 5,79 Francia frank 5,403 5,457 5,430 5,24 5,56 5,40 Görög drachma (100) 14,153 14,295 14,224 13,00 14,54 13,77 Holland forint 16,299 16,463 16,381 15,81 16,77 16,29 ír font 48,550 49,038 48,794 46,06 49,42 47,74 Japán jen (100) 22,756 22,984 22,870 21,97 23,29 22,63 Kanadai dollár 22,181 22,403 22,292 21,24 22,80 22,02 Luxemburgi frank (100) 89,087 89,983 89,535 05,60 91,72 88,66 Német márka 18,341 18,525 18,433 17,97 18,89 18,43 Norvég korona 4,495 4,541 4,518 4,36 4,66 4,51 Olasz líra (1000) 20,859 20,069 20,964 19,71 21,15 20,43 Osztrák schilling 2,607 2,633 2,620 2,57 2,69 2,63 Portugál escudo (100) 20,543 20,749 20,646 19,48 21,10 20,29 Spanyol peseta (100) 25,605 25,863 25,734 24,68 26,38 25,53 Svájci frank 20,564 20,770 20,667 20,16 21,22 20,69 Svéd korona 4,865 4,913 4,889 4,69 5,01 4,85 USA-dollár 27,648 27,926 27,787 27,09 28,49 27,79

Next

/
Thumbnails
Contents