Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-23 / 239. szám
4 szabad ŰJSÁG Nagyvilág 1992. október 23. A hungarológia helyzete — és lehetőségei Szolgálni a magyarság megismerését A hungarológia fogalmát sokan, sokszor és sokféleképpen igyekeztek meghatározni. Némelyek elsősorban a magyar nyelvre és irodalomra alkalmazták, mások a magyarságra vonatkozó ismeretek összefoglalójának tartották, volt aki filológiai stúdiumnak vagy művelődéstörténetnek, de volt olyan is, aki sorstudománynak tekintette. A magam részéről a hungarológiát a magyarságra vonatkozó ismeretek kereteként fogom fel, ami azt jelenti, hogy különböző diszciplínák elemeinek egy meghatározott célra irányított, egymásra is vonatkoztatott egységeként. A hungarológiai oktatás és kutatás a 70-es évektől lendült fel, aminek voltak egyszerre politikai és tudományos indokai. Keleten és Nyugaton egyaránt megnőtt az érdeklődés Magyarország iránt, amely a maga gazdasági és kulturális sajátosságaival felhívta a figyelmét azoknak, akik a politológiában, szociológiában vagy közgazdaság-tudományban a középkelet-európai fejlődés iránt érdeklődtek. A magyar kultúra olyan eredményei, mint amelyeket a zene, a filmművészet és kisebb mértékben az irodalom felmutathatott, főleg értelmiségiművészeti körökben keltett érdeklődést. A komperatív módszer alkalmazásának igénye oda vezetett, hogy a kutatók közül nem kevesen a nyelvészetben, az irodalomtudományban vagy a történettudományban, de más tudományágakban is érdeklődni kezdtek a magyar jelenségek iránt. A kapcsolatok szélesedése együtt járt azzal, hogy sokan egyszerűen turistaként akartak ismerkedni Magyarországgal és a magyar kultúrával. Mindezeket a tényezőket tekintetbe véve a hungarológia oktatásának és kutatásának, illetve a magyar kultúra megismerésének szervezeti keretei három intézményi formában fejlődtek. Először is az egyetemeken. Az 1989/ 90-es tanév adatai szerint legalább 100 hungarológia jellegű egyetemi oktatóhelyet tartottak számon 27 országban. Az oktatóhelyek 80 százaléka Európában volt található, kevés Amerikában és Ausztráliában. Ezeken a helyeken az illető országban élő hungarológusok, illetve 20 országban a Magyarországról küldött lektorok és vendégtanárok - mintegy negyvenen - végezték és végzik a munkát. Nincs pontos kimutatásunk az oktatók és hallgatók számáról, de részleges felmérések szerint az oktatók száma megközelíti a 300-at, a hallgatóké a 3000-et. Az egyetemekhez kapcsolódik a hungarológiai közpqftok tevékenysége. Ilyenek jöttek létre - időrendi sorrendben - Újvidéken, Bloomingtonban, Párizsban, Rómában, Hamburgban, Ungvárott, Groningenben és a Rutgers Egyetemen. Az összefogást 1. Biztosan van arra magyarázat, még tán tudományos is, hogy kinek-kinek melyik évszak tetszik, melyiket szereti, s hogy miért. Van, aki a tavaszt üdesége, virágpompája miatt kedveli, más a nyárra esküszik, annak érlelő erejére, a napfényre. Kinek mi a kedves, kihez mi áll közelebb. Ha tőlem kérdeznék, én az őszt mondanám, azt az őszt, amelyik nyugalmat áraszt, és már-már bölcs derűt sugároz szét; az őszt, azt, amely az összegzést, az összefoglalás lehetőségét és kényszerét sugallja együtt és egyszerre az emberben és a természetben is. Ám az ezredvég emberének nemigen jut ideje a derűs szemlélődésre; az ősz tónusainak hangját, színeit alig figyelheti, hiszen mindnyájan - vélem én - állandó késésben vagyunk; mindig valamiféle lemaradást kell bepótolnunk a magán- és a közéletben egyaránt. Sokat töprengtem azon, hogy miként változhatott meg ennyire - alig fél évszázad alatt - korunk embere?! Mitől fogyatkozott meg az időnk, mi segítik lazább formában a berlini és a helsinki egyetemeken működő hungarológusok. A Kolozsváron, Mariborban, Nyitrán, Pozsonyban, Újvidéken és Ungváron működő magyar tanszékek a nemzetiségi pedagógusképzést is szolgálják. A publikációk szempontjából ki kell emelnünk a Cahiers de Études Hongroises-t, amelyet a Párizsi Központ és a Magyar Intézet közösen ad ki, a Rivista di Studi Ungheresi-t, a Római Központ kiadványát, és a Berliner Beitrage zur Hungarologie-t, amelyet a Humboldt Egyetem magyar tanszéke jelentetett meg. A hungarológiai oktatást és kutatást bizonyos mértékig és különbözőképpen támogatták és támogatják a külföldi magyar intézetek, főleg a 80-as évek elejétől. A két világháború között kialakult intézeti hálózatot sikerült bővíteni, s ma már ilyen intézetek működnek Bécsben, Stuttgartban, Rómában, Párizsban, Berlinben, Helsinkiben, Prágában, Moszkvában, Bukarestben, Delhiben, Kairóban. Az intézetek segítik az adott országban folyó oktatást és kutatást, mindenekelőtt könyvtáraikkal, dokumentációs és információs szolgálatukkal, rendezvényekkel, néhol tanfolyamaikkal. A külföldi hungarológiai kutatás támogatására a Magyar Tudományos Akadémia még 1977-ben megszervezte a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságot, amely kongresszusokat rendez és periodikákat jelentet meg (Hungarológiai Értesítő, Hungarian Studies). 1983-ban megalakult a Magyar Lektori Központ, amelynek feladata elsősorban a külföldön működő hungarológusok informálása, a Magyarországról kiküldött lektorok és vendégtanárok tevékenységének támogatása, konferenciák rendezése és kiadványok megjelentetése. 1988-ban a művelődési miniszter mellett létrejött a Hungarológiai Tanács, amely a hazai intézmények és szervezetek külföldre irányuló hungarológiai tevékenységét hivatott koordinálni, és a miniszter számára javaslatokat kidolgozni. 1989-ben a Lektori Központ Nemzetközi Hungarológiai Központtá alakult át, s újabb feladatokat vett át a Művelődési Minisztériumtól, illetve segítette a Hungarológiai Tanácsot feladatainak ellátásában. Az 1989 óta végbement hazai és nemzetközi változások szükségessé teszik, hogy megvizsgáljuk, mi folytatható az eddigi tevékenységekből, és mi az, amin változtatni kell; illetve melyek lehetnek az újabb célok és eszközök a hungarológia továbbfejlesztése érdekében. Úgy vélem, továbbra is feladat a magyar kultúra nemzetközi megismertetése az oktatás és kutatás eszközeivel. A szabaddá vált kapcsolatépítés lehetővé teszi e tevékenység kiszélesítését, mégpedig terjedelmi, diszciplináris és területi szempontból egyaránt. A hungarolóemészti el azt, ami egykor, még gyermekkorom idejében is bőséggel volt?! Hová lett az az idő, amit gyermekeinkre, családunkra tudtunk fordítani? Hová lett az az idő, amely a rokonok látogatására, szomszédolásra jutott, meg amit - ki-ki a maga szenvedélye szerint - a saját szórakozására jókedvűen eltékozolhatott?! A kérdések sorát szaporíthatnám. Szaporíthatná bárki. Még ilyen-olyan feleleteket is lehetne fogalmazni rájuk, s a válaszokat akár statisztiakai adatokkal is alátámaszthatnánk. De volna-e értelme az ilyen erőfeszítésnek? Aligha. Mert valahogy az ember és a természet ritmusa elvált egymástól, aszinkronba került. Az emberé aránytalanul felgyorsult, a természet pedig őrzi azt, ami az övé volt ezer éve, s amely ma is változatlan: a fogantatás percétől a születésig, a születéstől a halálig, az elmúlásig ér. Úgy hiszem, a kétféle ritmus közötti feszültségből fakad a késettség érzete, az örökös időhiány. S ebből következik, hogy igazi ünnepeink sincsenek már. Kapkodás, rohanás közepette telnek a napok, s valahogy minden giát eddig is úgy fogtuk fel, mint amely az egész magyarság - tehát nemcsak a magyarországi magyarság - megismerését szolgálja. Most azonban még tudatosabban kell arra törekednünk, hogy az egységes kultúrnemzet fogalmát érvényesítsük, nem csak a nyelv és irodalom vagy a történelem, hanem a külföldi magyarság jelenlegi helyzetének, eredményeinek és problémáinak feltárása szempontjából is. Ami a tudományágakat illeti, továbbra is fontos helyet foglal el a hungarológia oktatásban és kutatásban a nyelvészet, az irodalomtudomány vagy a történelem. Az új igényeknek megfelelően azonban tovább kell fejleszteni a kapcsolatokat a politológiában, a szociológiában, a közgazdaság-tudományban. Emellett a természettudományokba^ és különösen az alkalmazott tudományokban, módot kell találni arra, hogy a kiszélesedett, nemzetközi együttműködés együtt járjon ne csak az adott szakma kapcsolatainak építésével, hanem az oszág és népe megismertetésével is. A Közép- és Kelet-Európa iránti érdeklődés fokozódása, a sajtó, a rádió, a televízió tájékoztatási igénye bővítheti az információs és kulturális lehetőségeket, de ezek kihasználására megfelelő hungarológiai információs-dokumentációs bázisok és intézményi kapcsolatok szükségesek. A megnövekedett személycsere elengedhetetlenné teszi, hogy Magyarországról a különböző országokban ne csak útikalauzok, hanem megfelelő ismeretterjesztő kézikönyvek jelenjenek meg, lehetőleg bevezetett, népszerű sorozatokban. Az európai integráció megvalósításának egyik alapvető feltétele az egyes országok tényleges helyzetének megismerése és az együttműködés lehetőségeinek feltárása. A hungarológiai kutatás ehhez a feladathoz hozzá tud járulni úgy is, hogy a nemzetközi szervezetek számára a szükséges információt tudományos feltárások és feldolgozások formájában rendelkezésre bocsátja. Az integráció egyik fő eszmei-érzelmi akadálya a sovén nacionalizmus, amelynek egyik forrása a meggyökeresedett előítélet, a hamis nemzetközi sztereotípiák továbbélése. Ezzel a nacionalizmussal szemben érdekünk a múlt tudományos feltárása, de egyben a mai érdekek alapján az együttműködés eredményeinek felmutatása is. így feladatként jelentkezik ebből a szempontból a szomszédos országok többségi nemzeteinek értelmiségével a kapcsolatok kiépítése, és az ő körükben a hungarológiával foglalkozók támogatása. Új jelenség az is, hogy Európában mindenütt előtérbe került a kisebbségi kérdés, és hogy a változások lehetővé tették a hajdani szocialista országokban élő magyar kisebbségekkel a kapcsolatok felvételét és kiszélesítését. Itt a hungarológia jelenti az összmagyarság kultúrájának menet közben történik velünk. Nem balgaság hát, ha eközben az évszakokról beszélek, ha az ősz lila kikericseire gondolok, s ha melléjük az összefoglalás, a mértékkészítés emberi lehetőségeit illesztem?! 2. Bevallom őszintén, nem kenyerem a levélírás; a sok egyéb írnivaló mellett alig jut időm s erőm rá, bár a szándék és az igyekezet folyamatosan munkál bennem. Most, e ködös délután szomorúságában is levelekkel bíbelődöm, de nem megyek sokra. Egyéb gondolatok kerülgetnek, mondhatnám, közösségiek, ha még vannak ilyenek. Mert ahhoz, hogy lehessenek, elsősorban közösség kell, olyan közösség, amely gondot és örömöt együtt megélhet. De - megint csak kérdés fut toliam elé - van-e, vagyunk-e mi, csehszlovákiai magyarok olyan közösség, amelynek ünnepei és hétköznapjai megadják ezeket az élményeket? megismerését, de jelenti annak a helyi kultúrának a kiemelését is, amely a Felvidéken, Erdélyben, a Kárpátalján vagy a Vajdaságban élő magyarság sajátja. A szintetikus megközelítési mód mindkét esetben nagyon is célszerű, hiszen a kisebbségi sorban sem az oktatásban, sem a közművelődésben nem állnak rendelkezésre a differenciálás olyan lehetőségei, mint amilyeneket Magyarországon találni. A szomszédos országok magyar tudományosságának fejlesztése nemcsak az adott kisebbség múltjának és mai helyzetének megismerése szempontjából fontos, hanem a már említett összehasonlítás érvényesítése miatt is. A szétszaggatottságból nemcsak hátrány, hanem előny is származhat: a szomszédos országokban dolgozó magyar szakemberek olyan kutatásokat végezhetnek, amelyek segíthetik a magyar tudományosság hozzájárulását a regionális feladatok ellátásához. A nyugati magyarsággal való kapcsolatok is új perspektívákat kaphatnak a megváltozott helyzetben, hisz a régi politikai fenntartások elvesztették létjogosultságukat, a véleménykülönbségek pedig itthon és külfölön is természetesek. A hungarológiai oktatás és kutatás ez esetben mindenekelőtt a nyelv és kultúra, az identitás megerősítésében tud segítséget nyújtani. Itt külön is érdemes felfigyelni a második és harmadik generáció tájékoztatására az illető ország nyelvén - miután egy részük nem tanulta meg szülei vagy nagyszülei anyanyelvét. Különös jelentőséget kell tulajdonítanunk a nyugati egyetemeken és tudományos intézetekben folyó hungarológiai kutatásokban a magyar származású tudósok tevékenységének, akik hazai és ottani helyzetismeretük előnyeit felhasználva már eddig is sokat tettek a magyarság megismertetésére és a magyar tudományossággal való kapcsolatok kiépítése, de az összehasonlító stúdiumok fejlesztése szempontjából is. Mindehhez bővítenünk kell külföldön az egyetemi és intézeti hálózatot és meg kell teremteni a szilárd hazai bázist, mégpedig mindenekelőtt az egyetemekre és a tudományos intézményekre támaszkodva. A külföldi intézmények könyv- és folyóirat-ellátása, az információ és dokumentáció megszervezése, a publikációs tevékenység megindítása olyan feladatok, amelyek megfelelő anyagi támogatást kívánnak. A hungarológiai oktatás és kutatás elsősorban szakmai tevékenység, de nem kis mértékben tud hozzájárulni Magyarország és a magyar kultúra megismertetéséhez és ezzel együtt a hazáról kialakuló kép formálásához. „Hírünk a világban" nemcsak a két világháború közötti időszak sokakat foglalkoztató témája volt, hanem ma is aktuális, s talán a körülmények ma kedvezőbbek a valóság megismertetésére. Úgy vélem, hogy ezt a kedvező helyzetet érdemes volna kihasználnunk. KÖPECZI BÉLA Milyenek a mi kapcsolataink, hogyan viszonyulunk egymáshoz a szőkébb s a tágabb közösségeinkben? Az is ide tartozó kérdés, hogy egyáltalán megvan-e bennünk még erre a hajlam, a belső szándék, az egybetartozás történelmi tudata? S még tovább: van-e bennünk nyitottság, befogadóképesség akár a családon belül is, gyermekek és szülők között. Egyáltalán: az egymást követő nemzedékek képesek-e szót érteni a családon belük, ha a nyelv még nem jelenti ugyanott a megértés akadályát... Mert ilyen is van bőségesen tájainkon. Itt e ködös délután szomorúságának árnyékában azon tűnődöm, mire is ez a sok feleslegesnek látszó kérdés, ha megnyugtató felelet rájuk nem találok? S mégis kérdezni kell, mert a meglévő gondok feloldása - hitem szerint - az időben megfogalmazott kérdésekkel veheti kezdetét. Különösen most, amikor - akarva-akaratlanul - valahányan kérdezőkké válunk, éppen a szűkebb vagy tágabb közösségek gondjainak megszaporodása miatt. Kárpátalja a Szovjetunió széthullása után az önállósuló Ukrajna része lett, a kétszázezres magyar lakosság azonban továbbra is a kisebbségi sorsot éli. Azonossága megőrzésének máig legfontosabb eszköze az iskolák mellett, a könyvkiadás: a területi székhelyen. Ungváron immár három nagy, s több kisebb kiadó osztozik ezen a feladaton. Dupka György városi és tartományi képviselő, a kárpátaljai írók titkára a nagy múltú Kárpáti Kiadót vezeti, amely a volt vármegyeházán működik.- Nem is oly rég még tizenketten dolgoztunk itt; ma mindössze hárman vagyunk. A helyzetünk nem valami rózsás: a könyveket ugyanis 28 szá-Megőrizni a magyar szót Ungvári könyvkiadók zalékos forgalmi adó terheli, az infláció pedig egy év alatt megtöbbszörözte az árakat. Jó példa erre az 1958 óta megszakítás nélkül megjelenő kalendáriumunk: ezt a tavalyi ár sokszorosáért kellene adnunk, hogy egyáltalán megjelentethessük. Nem is megy másképp, csak kisvállalkozási formában, az Intermix közreműködésével. A nyomdai árak itt viszonylag alacsonyak, de csak a magyarországihoz képest. Ha bérmunkát vállalunk. Budapestről nemritkán élelmiszerrel ellentételezik. Az itteni magyarságnak egyébként a mindennapi megélhetés a legnagyobb gondja - kultúrára egyre kevesebbeknek futja. Ami öröm: a magyar kultuszminisztérium pályázatán közölt ötmillió forintot nyertünk el: ez év végéig 14 kárpátaljai könyvet kell megjelentetni belőle. Van is helye minden fillérnek... Balia D. Károly költő, a Hatodik Síp című kárpátaljai irodalmi folyóirat főszerkesztője sikeres könyvnapot rendezett ungvári háza előtt a magyar olvasóknak.- Immár másodszor volt könyvnap, s ezen Kárpátalja első magánalapítású kiadója, a Galéria Kiadó is bemutatkozott. Akárcsak a Hatodik Síp új kiadványa, az Extra Hungáriám című pályázatra beérkezett esszéket is tartalmazza. Sütő Kálmán, Kecskés Béla, Vári Fábián László új versesköteteit kedvezményes áron kínáltuk. Ugyancsak megjelentek a rendezvényen a könnyebb fajsúlyú Tárogatókönyvek szerkesztői. A féláron árusított könyvek szép számú érdeklődőt vonzottak: a befolyt összeg felét a 6. számú óvodában most szervezett magyar csoport felszerelésére ajánlottuk fel, itt a kicsiknek még egy színes ceruzájuk sem volt. A másik fele pedig lényegében el is ment arra a töméntelen kávéra, amivel megkínáltuk a betérő költőtársakat... CSONTOS JÁNOS Úgy hiszem, hogy a kérdések s a kérdezők viszonylatában nagyon kell ügyelnünk a felelősségre is. A kérdezők felelősségére, a kimondott és leírt kérdések tisztaságára. Ha úgy tetszik: szavaink mindenkori hitelére. Mégpedig azért, mert az elmúlt évtizedek alatt megértük néhányszor már, hogy a szó, amit leírtak, vagy ami elhangzott, kinek-kinek mást jelentett. Mondják: a gond - gondolatot szül. Szembesítést sugall, az egymásra utaltság felismerését. Még ha ennek az egymást temető napok zajlásában különösebb jelentőséget nem is tulajdonítunk. Meglehet, nem is gondolunk rá, meglehet, nem is érzékeljük. Mert közönyösekké váltunk. Ám ez az elközönyösödés is az iménti kérdéseimre utal vissza; az egyén és a közösség állapotára, felelősségtudatára vagy annak hiányára. Jó lenne, ha tudatosulna bennünk, hogy minden, ami megtörténik a világban, távolabb vagy közelebb, törvényszerűen megérint valami módon bennünket is. S mert így van, az ezredfordulón nekünk is fel kell készülnünk a kor kihívásaira. Kérdéseinkkel s majdani lehetséges válaszainkkal egyaránt. GÁL SÁNDOR Két őszi fragm entum
