Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-20 / 236. szám
Nein szereti az újságírókat. Nem csoda. Melyik sztár szereti? Folyton a nyomában vannak, lesik minden lépését — szenzációra éhesen. Egész históriát kerítettek aküré is, hogy Floridán járva a „US 1* High-, wayen gyorshajtáson csípték a rendőrök. Síző lévén látni akarta a barcelonai játékokat, de ott sem veszhetett el a turisták tömegében. Alberto Tómba túlsá-Hátha még egy másik szupersztár, Carl Lewis társaPanaszkodott is Alberto, hogy kondícióedzője Giorgio D’Urbano, akivel együtt az olasz olimpiai misszió vendége volt a játékokon, még Barcelonában sem hagyta békén. — Minden nap halálra kínzott — siránkozott. Meg is látszik rajta — mondják, akik látták. A nyár folyamán eltűntek a zsírpárnák, Alberto lefogyott. Persze, ez nem ártott meg neki. D’Urbano jó munkát végzett. S vajon Gustavo Thöni? Ez később derül csak ki, versenyek közben. Május közepén és augusztus végén összesen húsz napot töltöttek együtt a trénerrel a Mont Blanc 3452 méter magas helbronni gleccserén, nem kevésbé intenzív munkával, mint D’Urbanóval. Mégis... Húsz nap havon, s mindez augusztus végéig. Nem sok... — Minden ember érzékeny — próbálja palástolni Alberto. — Valami igazság van benne, hogy az én képem egy érző szívet rejt Bármennyire is ravasz rókának hisznek... Nos, lehet... De a világnak mást mutat. S így az nem győz eleget csodálkozni, hogy az átvirrasztott, diszkókban, nőkkel és pezsgővel töltött éjszakák után Alberto képes sítalpra állni. Mi az, hogy állni? Nyerni. A Világ Kupa nagy sorozatához még három olimpiai arany is társul. Ez pedig nem semmi. Persze lehet, hogy az álarc mögött mégiscsak magányos. Hogy csak megjátssza a rámenőst. Hogy hetekig nem létezik számára más, mint tréning és verseny. Verseny és tréning. — Másra — Mamma mia, n .... /» . , / „ de lemaradtam! - „Benőtt ű fejem fagyd mintha Alberténak hirtelen csak most jutna eszébe, hogy ő nem passzióból sízik. Hogy neki ez a munkája. Egész idő alatt járta a világot, élvezte az életet, s aztán mintha egy perc alatt be akarná hozni a lemaradást, lelkiismeret-furdalástól gyötörve esik neki a munkának. Szerencsére, ez a láz nem tart örökké. A másik pillanatban már tele van újabb panasszal. — Állandó hátgeríncbántalmak gyötörnek. S valószínűleg nem csak ez fáj. Fáj az is, hogy Paul Accola elorozta előle a nagy kristályglóbuszt, amire Albertónak nagyon fájt a foga. Bár, sokan mondják, hogy a mű- és óriásműlesikló specialistának kevesebb esélye van megnyerésére, mint a sokoldalúbb versenyzőnek. Accola pedig ezek közé tartozik. Háromszor volt Alberto Tómba második. Már csak kétszer van esélye, hogy elétje célját Mert a lillehammeri olimpiai játékok után Alberto elbúcsúzik. Huszonnyolc éves lesz akkor... — Elegem van az örökös zaklatásból. A szállodában sincs nyugalmam. Ha kiülök az erkélyemre, mindjárt tucatnyian bámulnak rám, sokszor még a redőnyöket is le kell húznom a kukkolók miatt Még a szemben lévő házakból is figyelnek távcsővel. Egyetlen hely van a világon, ahol elbújhatok. A szülőházam. Ott nyugalmam van, ott az lehetek, aki vagyok — mondja elérzékenyülten. Persze, viselkedése alapján nehéz elhinni, hogy ezt komolyan is gondolja. Alberto — a sztár. Alberto — a bohóc. Alberto — a figyelem középpontjában. Ha nem így van, gondoskodik róla, hogy így legyen. Ezért nehéz elhinni, hogy ő egyszer képes lesz visszavonultan, csöndben, közönséges halandóként élni. Alberto nem arra született. A látszat nem csal. Az álarc mögött valójában egy érzékeny és bizonytalan ember rejtőzik — állítják, akik ismerik. nem nagyon van időm. Profi vagyok, s ehhez az is hozzátartozik, hogy tavasszal két hónapon át eleget teszek a szponzorok által diktált kötelességeknek. Megéri mindez? Nem kerül többe a győzelem, mint amit ad? Sok sportoló dilemmája... Elfuserált gyermekkor, ellopott magánélet. Vajon pőtolja-e mindezt az a néhány érem vagy egy jó kis bankszámla? Az utóbbira Albertónak aligha van szüksége. Gazdag családban született, a pénz őt aligha csábíthatja. Vagy ki tudja? — Talán egy-két embert boldoggá tudok tenni — mondta egyszer egy gyengébb pillanatában. Lehet, hogy éppen ez az, amiért megéri? — Míg az olasz politikában hiányzik a jó együttműködés, addig, te, Alberto, két perc alatt eléred, hogy rövid időre a legégetőbb problémákról is megfeledkezzünk — írta az albertville-i olimpia után az egyik olasz lap. Ez tetszett Albertónak, s egy pillanatra elfeledkezett az újságírókkal szemben érzett haragjáról. Nehezen viseli el a vereséget. Bár mosolyog, bohóckodik, pózol, belül majd szétveti a méreg. Legyen az akármilyen nem komoly dolog. Még az edzésnek szánt kosárlabdát is halálkomolyan veszi. Verekszik, mintha egy-egy jól irányzott labdától függne az élete, senkit nem kímél. Magic Tómba... A kosár alatt is varázsló. De a varázslat sem segít. S ilyenkor a dühét a „kínzókamrában” vezeti le. Ezt a nevet Alberto adta, mert az erősítő terem mindig ezt juttatja eszébe. Csalni nem lehet... D’Urbano ott áll fölötte, mint a hóhér s hangosan számolja a gyakorlatokat, nehogy Alberto becsapja. Valójában, persze tudja, önmagát csapja be. Ilyenkor nincs kedve viccelni. Nincs ereje egy kis showműsorra. Felállni is alig bír... Csak a gyúró deríti jobb kedvre. — állítja Alberto Tómba Mi van az álarc mögött? Alberto megint nevet. Újra ő a mókamester, örömét leli abban, hogy ugrathatja a többieket. Nemcsak azokat, akik a közelében vannak. Ha eszébe jut valami, kapja a telefont, s tárcsáz... Véget ért a munka mára... Fél hétkor távozik a „kínzókamrából”, s irány a szálloda. Amint kilép az ajtón, újabb veszély leselkedik rá. Hódolói sehol sem hagyják békén... Ott ácsorognak a szálló előtt, ólálkodnak az autója körül, az étteremben, a kávézóban. Mindenütt felbukkannak. Sokszor nem akarnak mást, csak egy autogramot. De néha még ez is kihozza sodrából, nyugalmat akar. Úgy tesz, mintha nem látná őket. Rohan föl a szobájába. Azelőtt megnézte magának a csinos lányokat... — Ez az idő elmúlt Benőtt a fejem lágya. Felnőtt lettem. Azért talán nem olyan nagy a baj, Alberto? Urbán Klára Köztudott, hogy az olasz labdarúgás az, ahol óriási összegek forognak kockán. Játékosok jönnek-mennek, klubokat változtatnak, mindenekelőtt azért, hogy minél több pénzhez jussanak. Ezért is természetes, hogy a világ jelenleg legdrágább focistája is „azurri”. A neve: Gianluigi Lentini. De nem csupán a játékosok vívnak ádáz harcot egymással. Hasonlóképpen van ez a klubok menedzsereivel is... Vajon mennyit fog keresni: 60, 70 vagy 85 millió német márkát? Gianluigi Lentini a kérdés hallatán rejtélyesen elmosolyintja magát. Kisvártatva pedig kijelenti: „Az AC Torino csapatában kiválóan éreztem magam. Csakhogy annak az összegnek, amelyet az átigazolásomért ígértek, egyszerűen nem lehetett ellenállni. S az is csodálatos volt, ahogy Silvio Berlusconi magánhelikopterével elvitt Milánóba — s ott kézjegyemmel elláttam a szerződést”. így lett egy szicíliai munkás gyermeke tagja a világhírű klubnak. Gianluigi Lentini ma a világ legdrágább labdarúgója. De a legvérmesebb szurkolók, a foci őrültjei számára is teljesen érthetetlennek és hihetetlennek tűnik, hogyan lehet egy játékosért ennyi pénzt — 29,5 millió márkát — kifizetni. Többen közülük a hír hallatán kivonultak Torino utcáira, betördelték az üzletek kirakatait, ezáltal fejezve ki felháborodásukat a nagy üzlettel kapcsolatosan. Az Osservatore Romano című vatikáni lap a játékosokkal való üzletelésről úgy ír, mint „erkölcstelen tettről”. Persze, Silvio Berlusconit ez végképp nem izgatja, ő most már elégedetten dörzsölgeti a tenyerét, ugyanis a szóban forgó üzlet lebonyolításával sikerült legyőznie egyik legnagyobb ellenségét, Gianni Agnellit, a Juventus elnökét. A két mágnás között egyébként már régóta dúl a harc. Agnelli a FIAT cég legendás hírű megalapítójának, létrehozójának az unokája. A család sorsa tragikusnak mondható. Gianni édesapja repülőszerencsétlenség áldozata lett, édesanyja pedig autóbaleset során vesztette életét. Agnelli a második világháborúban többek között az orosz fronton is harcolt. Később jogot tanult és ügyvéd lett. Csakhogy nem a sikeresen megoldott eseteivel hívta fel magára a figyelmet, hanem botrányaival és zaklatott életével. Egy súlyos autóbalesetet követően alapvetően megváltoztatta életstílusát. 1952-ben elődei nyomdokaiba lépett, s ma már Olaszország egyik leggazdagabb embere. „Awocato”, ahogy becézik őt, gond nélkül élhetne, ha nem lenne — Berlusconi. Silvio Berlusconi bankhivatalnok gyermekeként 1936-ban született, ő is jogot tanult, és 23 éves korában lépett a „pályára”: egy milánói építővállalatnál lett menedzser. Az általa felépíttetett panelházakba saját tévécsatornát szereltetett be. A Fortune című amerikai magazin szerint első helyen áll a milliárdosok „slágerlistáján”, minden üzletben közkedvelt vásárló és öt gyermek gondos édesapja. Klubja, az AC Milan sikert sikerre halmoz. Csak nagy kár, hogy létezik a világon egy bizonyos Agnelli... A Lentini-eset természetesen tovább fokozta az ellentétet a két mágnás között. Agnelli fölényesen kijelentette: „Berlusconi ismét túlzásba vitte a dolgokat”. Gianni Agnelli ugyanis azt gondolta, hogy 'Gianluca Vialli átigazolásával Berlusconit teljesen „kinyírja”. Nem így történt... Az olasz focivilágban (is) a sport a politikával és az üzlettel alkotja az egységes egészet. Mert manapság már csupán sport — kevés helyütt létezik. Sajnos... Talán éppen Berlusconi tudja a legjobban, milyen előnyök származhatnak ebből az „ötvözetből”. A nagyágyúk közül ugyanis ő a legkeményebb ember a ringben, s úgy tűnik, Agnellinek sincs — legalábbis egyelőre — esélye vele szemben. Berlusconi legutóbbi fantasztikus „húzása” éppen Gianluigi Lentini megvásárlása volt. Persze, továbbra sem tétlenkedik, újabb tervei, elképzelései vannak. Az egyik közülük az, hogy az egész idényre már előre el szeretne adni valamennyi jegyet a hazai meccsekre. Az AC Milan stadionjának kapacitása egyébként 80 ezer! Egyáltalán nem rossz elképzelés, ugye?! Irigykedik is ám a gondolat hallatán, olvastán a Juventus elnöke. Meg persze sokan mások... A milliók, milliárdok tehát csábítanak. A kegyetlen harc folytatódik... (sb) R magnósok harca ságában megy el kávézni. No ná, hogy követik őket. inakat. A tél még ugyan messze van, s bár az idény pát sem ártana megnyerni. S Alberténak, aki nem
