Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-19 / 235. szám
4 Szabad ÚJSÁG Salgótarján — Salgóbánya Napjaink 1992. október 19. Jogaink vannak, csak életterünk nincs Beszélgetés Csörgics Józseffel, a Horvátországi Magyarok Szövetségének és Horvátországi Magyar Néppárt elnökével. Oktatási helyzetünkről • Jóska, amikor legutóbb találkoztunk, húszezer márka vérdíj volt kitűzve fejedre, s pisztollyal oldaladon, a kabát alatt Magyarországon bújkáltál. Tudom, a háború dúl, de mi van Veled?- Most nincs pisztolyom’és nem bújkálok. Horvátország nemzetközi elismerésével, a frontok kialakulása után visszatérhettem Horvátországba, de nem haza. Az én lakóhelyem felett ugyanis megint átvándorolt a határ, remélem, csak átmenetileg. Házamat elvették, lehet, hogy már valamilyen szerb bitorolja, talán már a nevére is írták. Horvátországnak egy részét ugyanis továbbra is a szerb csapatok tartják megszállva, de a felszabadított részeken lassan normalizálódik az élet. így újra a Képes Újság főszerkesztőjeként dolgozom, a többi funkciót társadalmi munkában végzem. A család viszont hiányzik, őket kénytelen voltam Magyarországon hagyni, hiszen nincs hol laknunk. Meg aztán járom a világot, hogy rámutassunk az igazságtalanságokra, amelyek történnek hazámban. • Úgy tudom, Horvátországban rendezett a magyar kisebbség ügye, sőt, bizonyos értelemben példaértékű.- Ez tény. Részt vettünk az alkotmány előkészítésében, a kisebbségekre vonatkozó törvények megalkotásában. Jogunk van nyelvhasználatunkra, anyanyelvi oktatásra, s van alkotmányosan biztosított kulturális autonómiánk is, területi autonómiával kombinálva. Valóban úgy érezzük, hogy ez a kérdés Horvátországban rendezett. Az más lapra tartozik, hogy belerángattak bennünket egy eszetlen háborúba, amit mi nem akartunk, de most már sajnos a miénk is, nem vonhatjuk ki magunkat alóla. Jogaink tehát vannak, csak a háború miatt életterünk nincs azok kiteljesítéséhez, gyakorlati alkalmazásához. • Dehát az imént azt mondtad, a világot járjátok, hogy rámutassatok az igazságtalanságokra. A háború ténye ismert a világ előtt, a különböző nemzetközi szervezetek megfigyelőik jelentése alapján a szerbeket hibáztatják a háború miatt, s ott vannak az UNPROFOR- erök is, azaz az ENSZ békefenntartói. Miről kell akkor még tájékoztatni a világot?- A világ tud a háború fényéről, de igazából nem tesz semmit. Ugyanúgy elárulta Horvátországot, magára hagyta, mint 1956-ban Magyarországot. Szerintünk a nagyhatalmak még mindig nem tudatosítják, hogy mi folyik a volt Jugoszlávia területén, hogy ez egy olyan háborús tűzfészek, amely világégést okozhat. Paradox helyzet, hogy most abban bízunk, a Bosznia-Hercegovinának nyújtott muzulmán segítség talán felébreszti Európát is, főleg az európai nagyhatalmakat. Mert a világ nem tudja például, hogy az ENSZ hadseregének egyenruhájába öltözött orosz katonák öszszejátszanak a szintén pravoszláv szerbekkel, nyíltan felvállalják a pravoszláv ügy támogatását, tehát az agresszort segítik. Mohácshoz hasonlíthatnám helyzetünket, amikor a magyar állásokat francia ágyúkkal is lőtték a törökök, most is lőnek bennünket mindenféle fegyverrel. Vagy: a világ már tud arról, hogy nemzetiségi tisztogatás folyik, el is ítéli, de szeptemberben és októberben háromszor próbálkoztunk azzal, hogy az ENSZ katonái által ellenőrzött kilenc magyar faluba visszatérhessünk még a tél beállta előtt, ám az ENSZ-erők ezt nem engedélyezték, mondván, nem tudják garantálni biztonságunkat. Ugyanakkor tudjuk, hogy a mai napig települnek oda a szerbek, s a Horvátországhoz tartozó vidékre, ahol mi is élünk, eddig több mint huszonöt ezer szerb lakosnak adtak letelepedési engedélyt. Azt kell tudatni a világgal, hogy a mi nagy reménységünk, az UNPROFOR az agresszort, és nem az igazság ügyét szolgálja. • Ezt a tényt, bizony, nem lehet gyakran hallani, erről valóban kevesen tudnak még nálunk is, pedig figyeljük sorsotok alakulását. Ilyen körülmények között milyen esélyt látsz arra, hogy újra visszatérhetnek a horvátországi magyarok szülőföldjükre, lakóhelyükre, s megmaradnak önálló népcsoportként?- A horvátországi magyarok most három részre szakadtak, ami azért igazán tragikus, mert anélkül is kis csoport vagyunk a szlovákiai magyarsághoz képest, hiszen mi csak negyvenezren vagyunk. Ebből jelenleg ötezer él menekültsorsban Magyarországon, Ausztriában, Németországban, az itthonmaradottak közül pedig mintegy 40 százalék a megszállt területeken rekedt. Azért szerettünk volna visszaköltözni legalább azokba a falvainkba, ahol az ENSZ erők is jelen vannak, hogy a menekülteket biztassuk a visszatérésre. Félő ugyanis, hogy a tél beálltával olyan helyzetbe kerülnek, hogy munkát kell vállalniuk, jobb lakáskörülményeket biztosítani, s ha ez sikerül, s egy adott területen megvetik a lábukat - legyen az bármelyik ország, örökre ott maradnak. S esetleg követik őket más családtagok is később, például a ma katonai szolgálatukat töltő férjek, fiák, testvérek, s valóban előfordulhat, hogy megszűnünk idővel önálló népcsoportként létezni. Az más kérdés, hogy vannak a Horvátországhoz tartozó, szabad területeken üres lakások, többségében az elköltözött szerbeké, amelyeket elfoglalhatnánk. Ezt azonban nem akarjuk, hiszen nem vagyunk olyanok, mint ők, hogy bárkiébe beleülnek, bárki tulajdonát lefoglalják. Akkor már inkább a nyilvánosan vállalt menekültsors az anyanemzet országában ... • Mindezek ellenére a Horvátországi Magyar Néppártnak komoly szerep jut a politikai életben. Magad is mondtad, részt vettetek az alkotmány előkészítésében s a többi horvátországi politikai erővel komoly diplomáciai erőfeszitéseket tesztek a helyzet normalizálódása érdekében a volt jugoszláv tagköztársaságok között. Ez talán a háborúnak tudható be?- Minden bizonnyal közrejátszik a demokratikus horvátországi politikai erők együttműködésében az a helyzet, amelyet a háború kialakított, de az is, hogy ezek az erők egyértelműen és tudatosan készülnek Európába. Tudják, tudjuk, milyen feltételeket kell kialakítani Horvátországban - politikai, gazdasági, szociális'és jogi feltételekre egyaránt gondolok - ahhoz, hogy a háború befjezése után a lehető legrövidebb időn belül csatlakozhassunk Európa nemzeteinek nagy közösségéhez. Mondom ezt annak ellenére, hogy úgy érezzük, ez az Európa egy kicsit cserben hagyott bennünket. De bízunk abban is, hogy az egyesülni készülő Európa nagyon hamar felfedezi, hogy a délszláv helyzet még ezen törekvéseknek is a kerékkötője lehet, s talán ráébrednek a felelősségükre s változtatnak álláspontjukon. A mi néppártunk valóban kicsi, tehát csak kiforrott programunkkal nyerhetjük meg a többi demokratikus horvát erő bizalmát. S mert európai szintű politikát folytatunk, együttműködésünk ’ is jó. Valóban együtt építjük a jövő többpártrendszerű, demokratikus Horvátországát, amelyben modern szociális piacgazdaságot akarunk kiépíteni figyelembe véve a szigorú ökológiai szempontokat is. Ráadásul ezek a horvát erők valóban jószomszédi viszonyra törekszenek Magyarországgal, s ebben mi részben partnerek vagyunk, részben pedig be tudjuk tölteni a közvetítő szerepét. Annál is inkább, mert néppártunk Magyarország pártjaival is jó viszonyban van, függetlenül a köztük meglévő viszonyra, amelybe egyébként nem is kívánunk beavatkozni. Remélem oda is eljutunk, hogy a Kárpát-medence többi magyar politikai erejével is folyamatos lesz együttműködésünk, s nemcsak akkor találkozunk, amikor itt vagy ott - most jelenleg nálunk - nagy a baj. • Ebben a reményben köszönöm én is a beszélgetést. NESZMÉRI SÁNDOR A felvidéki magyar anyanyelvi oktatás helyzetéről és az anyaországgal való kapcsolattartásról tartottak fórumot nemrégiben Magyarországon, amelyen a hazai magyar pedagógusok közül fél százan, az anyaországból ennél valamivel többen jelentek meg a Salgótarjánban, a városháza üléstermében, dr. Dobó Attila, az MDF Pedagógiai Kollégiumának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Őt követően dr. Dobos Krisztina, a Magyar Köztársaság közoktatási helyettes államtitkára vázolta a közoktatás helyzetét, majd dr. Töttössy Istvánná etnikai és nemzeti kisebbségi főosztályvezető beszélt a magyarországi kisebbségi oktatás gondjairól. A hazai kjsebbségi közoktatásról és a szlovákiai magyar pedagógusképzés helyzetéről Bauer Edit, az Együttélés parlamenti képviselője és Öoiník Erzsébet, az Együttélés PM főtitkára tartott előadást, (az előadásokat egy későbbi számunkban részletesen ismertetjük.) A pedagógus fórum délután Salgóbányán vitával folytatódott. A résztvevők egyhangúlag elfogadták azt a javaslatot, hogy az MDF Pedagógiai Kollégiuma mellett alakuljon egy szekció a határon túli magyar pedagógus szövetségekkel való kapcsolatteremtésre és kapcsolattartásra. Ez után pécsi, debreceni, szekszárdi stb. főiskolai, illetve középiskolai tanárok mondták el javaslataikat, megjegyzéseiket és tettek felajánlásokat. Papp Csabáné, a Debreceni Református Gimnázium tanára például elmondta, hogy az állás nélküli tapasztalt, kiváló képességű nyugdíjas tanáraik szívesen tartanának órákat a felvidéki iskolákban. Tájékoztatta továbbá a megjelent hazai pedagógusokat arról, hogy az Alföldi Nyomda végkiárusítást rendezett, s a főleg kötelező olvasmányokat tartalmazó kiadványokat kilogrammonként 60 forintért kínálják. Az iskola kollégiuma több tonnányit vásárolt ezekből a könyvekből, s a rászoruló határon túli magyar iskoláknak szívesen adnak nagyobb mennyiséget is belőle. Ezenkívül lehetőségük van az egyházaknak, egyházi iskoláknak 10-15 ezér forint értékben bibliát, énekes- és egyéb egyházi könyveket adományozni. A cserepedagógusok kapcsán A fenti tanácskozáson részt vevő szakemberek 1992. október 10-11-én a felvidéki és magyarországi közoktatás kapcsolatáról, az egységes magyar nemzeti műveltség kérdéséről az alábbi állásfoglalást fogadták el: Az anyanemzet és a határon túli magyarság közötti együttműködés érdekében intézményesíteni kell a kapcsolattartást, hogy az információk áramoltatását folyamatosan biztosítani tudjuk. Szükségesnek tartjuk egy-egy, a kapcsolattartás területeit magába foglaló adatbázis létrehozását, amely tartalmazza a lehetőségeket, igényeket és ajánlatokat (alapítványok, egyházak, szervezetek felajánlásait). Határidő: 1992. november 15. Meghívandó a Rákóczi Szövetség képviselője is. A kapcsolatok kiépítését szolgáló lehetőségek meghirdetését úgy kell biztosítani, hogy az mindenki számára elérhető legyen. Ezt a munkát segítsék az MDF megyei pedagóguskollégiumai és az Együttélés PM oktatási csoportja. Szorgalmazni kell a pedagóguscserét, ki kell dolgozni a továbbképzések rendszerét, meg kell keresni ennek jogi és gyakorlati lehetőségeit. Biztosítani kell, hogy a határontúli területek az információk cseréje érdekében a pedagóguskollégium ülésein képviseltessék magukat. Javasoljuk, hogy a Kárpát-medence magyarságának Nyíregyházán rendezendő közoktatási fóruma foglalkozzon a regionális kapcsolatteremtés lehetőségeinek a feltárásával (1992. november 14.). A két szervezet oktatási fóruma megállapítja, hogy elgondolásait a hivatadr. Dobos Krisztina államtitkár vitaértékelő beszédében elmondta, hogy jelenleg egy magyarországi pedagógus tanít Szlovákiában, bérkiegészítést Magyarországon forintban kap. Szlovákiából kilenc pedagógus oktat különböző iskolákon Magyarországon, bérüket Magyarország fizeti - dollárban. A diákcserével kapcsolatos problémákat dr. Töttössy Istvánné főosztályvezető konkrét példákkal illusztrálta. Mint elmondta, a magyarországi szlovákok általában tájszólással beszélik a szlovák nyelvet. Szakmai gyakorlatokra nem szívesen járnak Szlovákiába, mert a hazai szlovákok úgymond kigúnyolják „csúnyán“ beszélő magyarországi társaikat. Egykét napos ittlétük után ebben az évben is sokan visszajöttek Magyarországra. A Magyar Köztársaság ebben az évben 20 millió forintot szánt a határon túli pedagógusok képzésére. Jövőre ez az összeg 61 millió forintra emelkedik. los fórumokon is képviselni szándékozik, ezért az Együttélés PM szorgalmazni fogja a pedagógusszövetség és a pedagóguskollégium közötti kapcsolat felvételét (határidő: 1992. november 15.). A törvénettudomány és történelemtanítás torzulásokat szenvedett, aminek következtében történelemhamisításra került sor, bővült a vitatott kérdések köre és az elhallgatott történelmi tények. Ilyennek tekintjük: 1 A magyarság eredetéről, a honfoglalásról, a Károát-medence honfoglaláskori etnikai viszonyairól, valamint az államalapítás és kereszténység fölvétele koráról az európai kétféle civilizáció törésvonalán (A Szent István Örökség az együttélésben, az Egyház Szerepe történelmünkben) kérdéskörét; 2. Az 1848/1849. évi forradalom és szabadságharc jelentőségét. Az 1849. július 28-i Nemzetiségi Törvényt; 3. Az első világháború és Trianon összefüggéseiben a felelősség kérdését. (Kit sújtott hatása?) Ezekkel a problémákkal kapcsolatosan kérjük a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy szorgalmazza, illetve állítson föl közös, szlovák és magyar történészekből álló bizottságot, abból a célból, hogy a Kárpát-medence közös történelmét azonosan ítéljük meg és tanítsuk. A MTA-i kérjük, hogy népünk eredetével kapcsolatosan rendszerezze, elemezze és szintetizálja a különböző elméleteket. Figyelmükbe ajánljuk továbbá a reneszánsz és Magyarország, illetve térségünk viszonyát, a reformáció és ellenreformáció magyarországi fejlődését, az 1571. évi tordai országgyűlés jelentőségét, a nemzettévágiumának az első olyan rendezvénye volt, amelyen határon túli magyar pedagógusok is részt vettek. A személyes találkozás, a kapcsolatteremtés és a kapcsolattartás a jövőben nagy segítség, akár mentőöv is lehet számunkra. Bár úgy hiszen, hogy ma még nincs miért pirulniuk a hazai magyar oktatóknak. Egy előttem ülő gimnáziumi tanártól hallottam a következő mondatot: „Összehasonlítottam a lévai magyar diákok és a mi, a szigetszentmiklósi gyerekeink teljesítményét, és helyesírását, a lévaiaké jobb volt“. A vita után szekcióüléseken öt témában (szakképzés, tankönyv-tanterv, kapcsolattartás, a nemzeti történelem tanítása, valamint ifjúsági és gyermekmozgalmak) cserélték ki véleményüket a jelenlévők. Vasárnap délelőtt folytatódtak a szekcióülések, majd a szakmai összefoglaló után a fórum Szoó Zoltánnak, az MDF Pedagógiai Kollégium Nógrád megyei ügyvivőjének a zárszavával ért véget. (farkas) lás, a liberalizmus, a nacionalizmus értékelését; Az 1844. évi II. törvénycikket és hatását, valamint a kiegyezés és a dualizmus korának nemzetiségi politikáját; A kommunisták „VILAGFORRADALMI“ törekvéseit. A bolsevizmus-nácizmus-fasizmus összefüggéseit és hatását; A II. világháború és követekezményei témakörét; A nemzetinemzetiségi törekvéseket; A magyarok, Magyarország „FELELŐSSÉGE“ kérdését; A szovjet megszállás követezményeit (kitelepítés, lakosságcsere stb.; 1956 valós történetét, hazai és nemzetközi jelentőségét; végezetül a „HAZUGSÁG BIRODALMÁNAK“ összeomlása kapcsán annak „SZELLEMI UTÓÉLETÉT“ és mérgező hatását. Az új szemléletű történelemtankönyvek sürgős, mielőbbi bevezetését szorgalmazzuk. A nemzettudat formálásában az évfordulókra jobban figyelnünk kell, s a benne levő lehetőségeket maximálisan ki kell aknázni. Kiemelten fontosnak tartjuk tankönyvek és oktatási segédeszközök kiállítását, piacok időpontjait, vásárlási lehetőségeit közzétenni (pl. a Köznevelésben). A tanácskozás résztvevői áttekintették az oktatás speciális területét, a szakképzést is. Megállapodtak abban, hogy magyarországi és felvidéki, a szakképzésben dolgozó pedagógusok tanácskozását egy későbbi időpontban megszervezik (1993. február). Annak érdekében, hogy a helyes magyar szakkifejezéseket használják a cseh és a szlovák nyelvből fordított tankönyvekben, szükségesnek tartjuk magyarországi lektorok bevonását is. Salgóbánya, 1992. október 11. A fórum az MDF Pedagógiai Kollé-ALL ASFOG LALAS
