Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-16 / 233. szám
Visszafelé forog a kerék? ' iöi.iffli:u;s (Folytatás az 1. oldalról) A szövetkezet két „végvárában”, tesmagi és viski részlegén található szőlő. Tizenkét hektáron teraszos művelés folyik. A legfiatalabb ültetvény tízéves, a legidősebb — mintegy öt hektárról van szó — pedig huszonöt-harminc éves telepítés. — Az elöregedett ültetvényeket kiszántjuk—vélekedik Olczár Péter —, s egyelőre nem ültetünk a helyükre újabb tőkéket. Kivárunk. Nem megyünk fejjel a falnak! Számoljunk együtt: 21 cukorfokos Müller kilójáért 6 korona 60 fillért kapunk, mi viszont minimum hét és fél-nyolc koronáért tudjuk kilóját megtermelni. Nem is tudom, mit, kit véd a mi kormányunk. Mert, hogy a termelőt nem, az biztos! A fehér szőlőt a zselízi borászati üzem vásárolja fel, a többit viszont tisztességes úton képtelen a gazdaság értékesíteni. Tíz vagon szőlő átvételére szól az átvételi szerződés. Tavaly nyolc vagonnyi termett, ám a múlt évben rossz volt a termés, sok kár érte a fürtöket. Igaz, a bajokból kijutott az idén is bőven. Hároméves eladatlan borkészlete is van a szövetkezetnek. A közösnek Visknél és Tesmag határában is van borospincéje. A közelmúltban a városka központjában falatozót nyitott a szövetkezet. A büfében bort is vásárolhat az érdeklődő. A gazdaság természetesen saját termését árusítja. A fehérbor ára 35 korona, a vörös litere pedig 40 koronába kerül. A murci literéért 35 koronát kérnek. Hiába a kínálat, túl sok nem fogy a készletből, hisz a környéken rengeteg a magántermelő, sokan foglalkoznak szőlőtermesztéssel. — Az adó igen magas — kesereg a szőlész —, nekünk a levonások után fennmaradó összegből kell „kigazdálkodni” némi nyereséget. S ez bizony cseppet sem könnyű feladat. Az idei termés Olczár Péter szerint „nagyon jó közepes”. A cukorfok elfogadható, csak nedvszegények a bogyók. A must cukorfoka egyes fajtáknál eléri a 21 százalékot is, átlagosan 18 fok körül mozog. Kevés a munkaerő A növényápoláshoz szükséges permeteket csak az utolsó pillanatokban szerezték be. — Megelőző vegyszeres kezelésről álmodni sem merünk — bizonygatja a szőlész —, pedig hát az lenne az igazi! Maholnap már grammonként, cseppenként fogom mérni a permetanyagokat. S százszor meggondolom, érdemes-e valamilyen vegyszert vásárolni. A lisztharmat „jól befűtött” nekünk, védekezni nem igen tudunk ellene. Elsorolja továbbá, hogy most már mindössze tizenöt főből álló csapat dolgozik állandóan a szőlészetben, holott a munkák tisztességes elvégzéséhez legalább 35-40 személyre lenne szükség. De hát honnan teremtsen elő Olczár Péter annyi embert? No meg: honnan teremtse elő számukra a fizetést? A nyugdíjas dolgozókat már nem is foglalkoztatják, legfeljebb idénymunkára hívnak közülük néhányat. A folyó esztendőben szinte kizárólag a szövetkezet alkalmazottai szedik a termést. A kőműves mellett géplakatos kapkodja a fürtöket, átellenben a másik soron az elnök titkárnője szüretel... Az aszálykár mintegy 30 százalékos terméskiesést okozott. —Vétek mondani, de igaz: talán jó is, hogy kevesebb termett, mint amennyire számítottunk — érvel beszélgetőpartnerem —, hisz úgy sem tudjuk hová tenni a termést... Ha már itt tartunk, elmondom, hogy hat koronáért bárkinek adunk el szőlőt. A legjobban a Szentlőrinci vészelte át a száraz nyári hónapokat. S a legjobb termést is épp ez a fajta adja, melyből egyetlen kilót sem vásárol fel a zselizi üzem. Félreértés ne essék, nem okolja a borászati üzemet senki, bizonyára nekik is vannak jócskán még eladatlan készleteik. A bazini borfeldolgozóba vihetnék a termést, de hát majd kétszáz kilométert kellene odáig „utaztatni” a szőlőt. Ez pedig drága mulatság lenne, ilyesmit a szövetkezet egyszerűen nem engedhet meg magának. A szüret kezdete előtt a szőlőtermesztő gazdaságok szakem* 1992. OKTÓBER 16. béréi Nyitrán találkoztak az ágazat képviselőivel. Sajnos, a mezőgazdasági üzemek képviselői nem kaptak a minisztérium dolgozóitól kielégítő választ kérdéseikre. Oldják meg a problémát a termelők és a felvásárlók egymás között, javasolta az egyik illetékes munkatárs, ők ugyanis mindössze öt koronát tudnak garantálni egy kilóért. Ezek után mihez kezdjenek azok az üzemek, ahol a szőlőtermesztés meghatározó ágazat? Must, szörp, üdítő... A teraszosrtás rengeteg pénzbe került. „El kellett végezni a munkát" állítja Olczár Péter, „kormányprogram volt”. Az ültetvény most hozná vissza a befektetett milliókat, de épp most nincs ára, „becsülete" a szőlőnek! Ha jó lesz az idő, a szövetkezet október huszonötödiké táján pontot tehet a szüret végére. De hol van az még! Az elmúlt években kiszáradt, elpusztult, megsérült tőkék pótlására sem vállalkozhat a gazdaság. Pedig a foghíjas sorok közé is be kell mennie az üzemanyag-emésztő munkagépnek. A szőlővel egész éven át törődni kell. — Mi még úgy tűnik nem jöttünk rá — említi búcsúzáskor a szőlész —, hogy a bogyókból nem csupán bor, hanem sok más egyéb: példának okáért üdítő, joghurtadalék, meg éppenséggel többféle sűrítmény, netán szörp is készíthető. Mi tagadás, a rugalmasság hiánycikk minálunk. Más kérdés persze, hogy ugyan melyik szövetkezet merne a mai gazdasági helyzetben bármilyen vállalkozásba belefogni. Hiszen a legtöbb gazdaságnak „lyukas a nadrágja”, hitelekből, máról holnapra él... Elköszönök. Visszamegyek a présházhoz. — Jó szolgálatot tettek— adom vissza a gumicsizmákat —, köszönöm a szívességét! — Örülök, hogy segíthettem — mondja a tulajdonos —, igazából akkor tenne azonban nekünk jó szolgálatot, ha találna a szőlőnkre vevőt, piacot! Csodákra az újságírók sem képesek! Zolczer László Ha édes is, savanyú Szőlőprogram-örökség A 850 hektár mezőgazdasági területen gazdálkodó Gömőrpéterfaiai Földműves-szövetkezet a Rimaszombati járás legnagyobb szőlőtermelői közé tartozik. Hosszú története van annak, hogy a kilencvenöt állandó dolgozót foglalkoztató mezőgazdasági üzem szántóterületének egy tizedén miért terem szőlő. Teraszolás A hetvenes évek elején „szőlősítési láz” söpört végig a Rimaszombati járáson. A kór nem kerülte el a négy község határát egyesítő almágyi szövetkezetét sem: hozzá tartozott Gömörpéterfala is. A szőlősítést nemcsak a járás akkori vezetői szorgalmazták, hanem — és főleg — a Közép-szlovákiai kerület párttisztségviselői. Az almágyi szövetkezet tizenöt évig építgette a teraszokat, telepítgette a szőlőt (néhány nyugdíjas dolgozót osztottak be erre a munkára) és kapta rá a 80 százalékos szubvenciót. A szövetkezet akkori határában csak két parcella volt „lapos” — a Belezsér és a Róna — a többi lankás vagy meredek lejtő volt. Olyan területeken is termesztettek gabonafélét, ahová kombájn nem jutott el. A szőlőtelepítés nagy része a gömőrpéterfaiai kataszterben folyt. Kezdetben csak a hegyoldalakon, aztán sorra került a már említett Róna is. A szövetkezet vezetőségének persze nem volt sok beleszólása a „szőlőprogramba”, azt a járási, illetve a kerületi párt- és mezőgazdasági vezetők (A szerző illusztrációs felvételei) irányították. Tehették (?) — aki fizet, az dirigá, mert, úgymond, ők adták a szubvenciót. Ezzel kapcsolatos az alábbi sztori, amit még Almágyban is kevesen hallottak. Mielőtt a Rónán elkezdődött a szőlősítés, a falusi agronómus a hír hallatán kétségbeesve rohant az elnöki irodába. — Elnök, tudsz róla, mi készül a Rónán? — kérdezte ingerülten. — Tudok — bólintott rá az elnök. — Akkor állítsd le azonnal a munkát, ott, ahol a kombájn is dolgozhat, nem teremhet szőlő! — Nem tehetem — húzta meg a vállát az elnök. Azóta a telepítés befejeződött, a szőlőtőkék termőre fordultak, a szubvenciót pedig már jó ideje megvonták. A két szövetkezet házassága is a múlté már. Gömörpéterfala a „csak" búzatermő Róna helyett (papíron) „jövedelmező" telepítvényt kapott vissza, amely évenként százezerrel csökkenti a szövetkezet jövedelmét. Szedd magad! A Rónán október 5-én kezdődött a szüret. Nem zengett nótától a táj, pedig kint volt a szövetkezet apraja-nagyja. A szövetkezet elnökét, Ádám Istvánt is a szüretelők között találtam meg. — Csak a bekészítők nincsenek itt — magyarázta az elnök —, ha az idő nem fordul esősre, tíz nap alatt végzünk a szőlő szüretelésével. Dolgozóinknak négy napot kell itt ledolgozniuk, s az is meggyorsítja a szüretet, hogy aki szőlőt akar vásárolni tőlünk, és maga szedi le, kilójáért öt koronát fizet. Kukorica terem majd a helyén — Egy kiló szőlő kitermelési költsége hat-hét korona között mozog — folytatja az elnök. — Ebben az évben a cukortartalom is elég magas, tehát nem a legalacsonyabb áron értékesítjük, mégis úgy gondolom, hogy a szüret után a szőlőtermesztés vesztesége 200 ezer koronán felüli lesz. Ennek a háromszorosa is lehetne, ha év közben nem takarékoskodtunk volna a vegyszerekkel, a trágyával és a kézi munkával. Csak azokat a részeket metszettük, ahol a legtermőbbek a tőkék. Tizenöt hektárt ebben az évben egyáltalán nem műveltünk meg, a vadalanyt kiirtottuk. Rengeteg energiánkba került, de jövőre már kukorica terem a helyén. Farkas Ottó
