Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)

1992-10-15 / 232. szám

8 Szabad ÚJSÁG Sport 1992. október 15. C Hírkosár Adakozó szurkolók Az MTI sajtóiroda kedden közzétett jelentése szerint a Ferencváros szurkolói 287 434 forintot gyűjtöttek össze, amivel az FTC 15 ezer svájci frankos bünteté­sének kiegyenlítéséhez szeretnének hozzájárulni. Mint tudjuk, az UEFA a Slovan Bratislava elleni pozsonyi BEK-mérkőzés után rótta ki a pénzbírságot a legnép­szerűbb magyar futbalklubra. Az FTC vezetői szerint az UEFA elnézőbb lehetne a pénzbírság behajtásának ügyében, ha figyelembe venné a Ferencváros szurko­lóinak példás magaviseletét a budapesti visszavágón. Ebben az esetben az össze­gyűjtött pénzt a Fradi az utánpótlásnevelésre fordítaná. A Fair Play jegyében Véghetyi Róbert, a kiváló magyar kardvfvó a nemzetközi döntőbizottság ha­tározata szerint ma Párizsban átveheti a Fair Play díjat. Véghelyi a múlt évi világbajnokságon az ausztrál Robinsonnal mérkőzött a döntőbejutásért. A bírák tévedésből egy találatot a magyar versenyző számlájára írtak, ami a továbbjutást jelentette volna számára. Véghelyi azonban figyelmeztette a bírákat a tévedésre és a megismételt csőriében vereséget szenvedett ellenfelétől, aki később világbaj­noki címet szerzett. Véghelyi mellett a színesbőrű amerikai teniszező, Arthur Ashe és a francia rögbiligában szereplő Racing Club veheti át sportszerű magatartásáért a Fair Play díjat. J A Bajnok fekete betűs napjai Újra Berlin? A 2000. évi olimpia megrendezésére Németország fővárosa, Berlin is pályázik. A rendezők szerint Berlin 128 millió dolláros nyereséggel tudná lebonyolítani a XXVII. nyári olimpiát. A rendezvény feltételezett kiadásai ugyanis magába fog­lalják a főváros felújításának programját is, amit a kormány tekintet nélkül arra, hogy Berlin elnyeri-e a rendezés jogát, mindenképpen véghez visz. A további költségeket a televíziós közvetítésekből, a jegyek eladásából és a támogatók által kívánják finanszírozni. Berlin mellett még hét város, Peking, Brasilia, Istanbul, Manchester, Milánó, Sydney és Taskent is szeretné megrendezni az olimpiát. A pókember Juraj Reéka az egyetlen profi csehszlovák sziklamászó egyedülálló teljesít­ményt vitt véghez Franciaországban. Elsőként hódította meg a Boux melletti Chantier sziklát. A15 méteres függőleges sziklafal 50 méter magasságban helyez­kedik el a föld felett és eddig valamennyi próbálkozásnak ellenállt. A fal nehéz­ségi fokozata meghaladja a sziklamászóknál használatos skála csúcsértékét, ami eddig 11 beosztású volt. Kórházban az „óriás John Chariest, az egykori kiváló walesi válogatottat a yorki kórházban ápolják. A szigetországiak most 60 éves kedvencét szívinfarktussal szállították kórházba. A gyöngéd óriás becenévre hallgató labdarúgó fénykorában a Leeds United és a Juventus sorait erősítette. A válogatott mezt 38 mérkőzésen ölthette magára. 7 milliót stadionra A francia kormány 7 millió frankkal kíván hozzájárulni egy új korzikai stadion felépítéséhez, amely a bastiai Furiani stadiont helyettesítené. A fent említett stadiont május ötödikén dőlt romba a lelátók túlterheltsége miatt egy francia kupamérkőzésen. A szerencsétlenség során tizenöten vesztették életüket, a sebe­sültek száma pedig meghaladta a másfélezret. Az új stadionban kizárólag ülőhe­lyekről izgulhatják majd végig a szurkolók a mérkőzseket. Az eltűnt bunyó nyomában Különös tekintettel a rádió legfrissebb időjárás-jelentéseire, tudniillik: „Hajnalban talajmenti fagy várható” a lombkoronák szemmel látható sárgulására (ami csak igen elvetemült telkeknek, a levélgyűjtőknek okoz örömet), a szerzőt érthetően fokozottan foglalkoztatja e napokban a lét értelme. Ezért talán nem meglepő a Kovács Istvánhoz, az első számú magyar ökölvívóhoz intézett nyitókérdés. — Koké, elgondolkoztál már azon, hogy tulajdonképpen miért csinálod te ezt az egészet? — Naná, de még nem tudom a megol­dást Amikor elkapom a fonalat, amikor nagyon megy és élvezem, akkor ez nem kérdés. De amikor nem az öröm napjait élem, magam sem tudom a választ — És most a fekete betűs napok vannak soron? — Most a hétköznapok. A sűrű hét­köznapok. Gyötörnek a gondok. — Amennyiben? — Például a szponzoraim közül a Neményi Rt. lemondta a további támo­gatásomat... — És legalább megindokolták vala­mivel? — Azzal, hogy az ökölvívás támoga­tása nem egyeztethető össze a BMW profiljával. — Eddig összeegyeztethető volt?! — Akkor a fehér BMW-t is vissza kell vinned? — Napokon belül. — Megpróbálom röviden értékelni a helyzetet: no, szépen vagyunk. Azt hi­szem, az utóbbi hónapjaidat még rövi­debben lehet értékelni: kudarc. — Számomra nagy kudarc. És ráadá­sul érzem, hogy elfordulnak tőlem az emberek. — A barátaid?! — ők persze, nem. Inkább az üzleti életben. Ami a hétköznapi embereket illeti: ugyanúgy megállítanak az utcán. Sokan gratulálnak az olimpiai aranyam­hoz is. Nekem kell kijavítanom őket, hogy csak bronzot nyertem. — Nehéz ügy. De hidd el, fordítva sokkal rosszabb lenne. Üzletemberben barátot meg amúgy sem lehet találni Velük csak a közös érdek tarthat össze. Hogyan viselkednek veled most a szak­emberek? — Velük nincs bajom. Igaz, sokan mondják: „Megváltoztál, már nem vagy a régi.” Oké, talán igazuk van. Most tényleg kútban vagyok. De éppen ilyen-Nem a győzelem, a részvétel a fontos Magyarok a délibábok földjén „Fölényes“ győzelme után a második, mérkőzésen döntetlent ért el a magyar labdarúgó-válogatott Katarban, fénye­sen bizonyítva ezzel a világnak, hogy a labdarúgás színvonalának fejlődése nem kerülte el a Perzsa-öböl e kietlen tájékát sem. Magyarország—Katar 1:1 (0:0) gól­lövők: Kovács Kálmán (52. p.) ill. Musztafa Mubarak (80. p. 11-esbői). Nem hivatalos forrásokból tudni vél­jük, hogy a magyar labdarúgó-váloga­tottnak a legtikkasztóbb melegben kel­lett megmutatnia, mennyi maradt meg Zsákék, Orthék, Zsengellérék, Puská­sék, Hidegkútiék, Albert Flóriánék lab­daművészetéből napjaink legjobbjaiban. A címeres mez viselői feltételezhetően saját kezdeményezésükre viszont úgy Az ázsiai harci művészetek legjobbjai Pozsonyban Nagyszabású gálára készülve Aligha gondolták azok a középkori távol-keleti parasztok és fegyverte­len szerzetesek, akik fegyver híján testi erejükkel, ügyességükkel voltak kénytelenek megvédeni magukat, hogy tökéletességig fejlesztett tudo­mányuk napjainkban sportágak tucatját fogja képezni. Számunkra természetesen még mindig egzotikusak ezek a harci művészetek, hiszen a cselgáncson és a karatén kívül nem nagyon tudjuk, mi módon küzde­nek az aikido, aiado, kendo, kobudo, qi-gong, pentjak-silat, tai-csi-csu­­an, wu-shu, wing-csüng sportágak hódolói. Hogy az érdeklődők minél nagyobb áttekintést kaphassanak az ázsiai harci művészetekről, a Budo '92 magazin szerkesztősége október 24-én, a Pasi­­enky sportcsarnokban 17.00 órai kez­dettel mintegy négyórás bemutatót szer­vez a fenn felsorolt sportágak legjobbja­inak részvételével. A tegnapi sajtótájé­koztatón a szervezőbizottság tagjától, Roman úrtól megtudhattuk, hogy a gála legnagyobb vonzerővel bíró csillaga a kanadai Jean Frenette lesz, a karate-ka­­ta (zenére bemutott karategyakorlatok) világbajnoka, aki mellesleg már számos szakkönyvet publikált „műfajáról”. Be­­mutakozik a világhírű sztárok csoportjá­ba tartozó japán születésű holland Earl Bird, a qi-gong (belső erő) európai leg­jobbja, 8—10 tagból álló csoportjával, a karate világ egyetlen tízdanos minősí­téssel rendelkező versenyzője, a görög Bili Zakopulosz, aki a zürichi bemuta­tón kilométerkő nagyságú kőhasábokat tört ketté öklével. A meghívottak listá­ján lesz a wing-csung bajnoka, Shadow, aki ezt az önvédelmi sportot, melynek az a sajátossága, hogy hihetetlenül kis terü­leten kell bemutatni a fogásokat, az utá­­nozhatatlanságig kimunkálta. Találkoz­hatunk a napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kick-box vagy másnéven thai-box kiváló képviselőjé­vel, Raines Gottwalddal, a német Tho­mas Seilerrel, aki mellesleg Európa- és világbajnok, s dicsőséglistáján 26 ama­tőr mérkőzésen 24 győzelem - közte 18 ' kiütéssel elért - található, a profik kö­zött eddig 17 küzdelemből 15 győzelmet aratott, 11-et k. o.-val. A külföldi nagymenők mellett Cseh­szlovákia legjobbjai is bemutatják tudá­sukat. A közönségnek a legnagyobb él­ményt Juraj Váiía nyújthatja, aki a ken­dó meghonosítója nálunk, Roman Va­dik és kung-fu csapata, kiknek legna­gyobb mutatványai közé egy Zsiguli gépkocsi arrébbnyomása tartozik, de nem akármilyen módon! Vadík úr ádám­csutkája s a gépkocsi közé egy hajlékony acélrudat helyez majd... Osztatlan sikert arathat a Németországban elő japán szár­mazású Jao-min Than, aki az erőátvitel trükkjeivel mutat be meghökkentő dolgo­kat. Többek között két egymásra helye­zett kőlappal bűvészkedik úgy, hogy a fel­ső lapra mért ütése után az alsó kőtábla törik össze, míg a felső sértetlen marad. Magyarországról is érkeznek vendé­gek: Kelemen István és csapata dzsiu­­dzsicu bemutatót tart, Várszegi Rudolf pedig a japánból származó kizárólagos védekezősport, az aikidó rejtelmeibe ve­zeti be az érdeklődőket. Magát a nagyszabású gálát, melyre nincs nagyon példa Európának ebben a felében, egy két évvel ezelőtt megrende­zett pozsonyi bemutató utódjának te­kintik. A rendezők remélik, kellő érdeklő­dés kíséri majd a látványos sportágakat, s a jövőben gyakrabban hívhatják meg a legjobb művelőit. Megtudhattuk, hogy noha az ifjúság körében nagy népszerű­ségnek örvendenek a harci njűvészetek, köszönve elsősorban Bruce Lee-nek, és a többi mozihősnek, mégis nagyon ne­héz volt szponzort találniuk a zökkenő­­mentes lebonyolításhoz. A nemes célra a legtöbbet az oktatási minisztérium ál­dozott, 100 ezer koronát. A rendezők természetesen tisztában vannak azzal, hogy lehetetlen vállalkozás négy órán keresztül lekötni a közönség figyelmét, ezért félórás szünetet iktatnak közbe, mely alatt sorsolást tartanak. A fődíj egy repülőjegy lesz a Kanári-szigetekre, de számos értékes, a sporttal összefüggő tárgyat lehet majd nyerni. A beléptidíj felnőtteknek 150 koronába, gyerekek­nek 50 koronába kerül, de sajnos, a je­gyeken nem lesz feltüntetve az ülőhe­lyek száma, ezért aki hamarabb érkezik, elfoglalhatja a jobb kilátást nyújtókat. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a sportcsarnok 13.00 órakor nyit, s számos helyen megvásá­rolhatók lesznek a segédeszközök, ki­­monók, videókazetták. Még egy fontos tudnivaló: az egész gála alatt tilos lesz a fényképezés. Azok megnyugtatására pe­dig, akik nem lehetnek jelen, tudatjuk, hogy a Csehszlovák Televízió összefog­lalót készít, s azt előreláthatólag decem­ber végén mintegy egy órába sűrítve su­gározza. A rendezőség szeretettel váija az ér­deklődőket, hiszen mint azt elmondot­ták, ez a rendezvény feltehetően hosszú időre meghatározza az ázsiai harci mű­vészetek jövőjét Csehszlovákiában. Tálamon Alfonz kor kell a segítség. Ugyanolyan szere­­tetre van szükségem, mint régen. — A feladat a következő: hasonlítsd össze a mostani önmagadat, a másfél évvel ezelőttivel! Montjuk, azzal a Ko­vács Istvánnal, aki kilencvenegy tava­szán voltál, még a göteborgi Eb előtt — Akkor még sokkal fiatalabb vol­tam. Egészségesebben gondolkodtam. — Mit értesz az alatt, hogy egész­vélték, fikarcnyival sem nyújtanak töb­bet abban a dinnyeérlelő melegben, mint amennyit szerintük egy aprócska arab ország focirajongóinak adni kell 10 ezer dollárért. Ráadásul, feltehetően okosan gondolkoztak, amikor úgy vélték a sok egyforma humuszos tevehajcsár között egészen biztosan megbújik né­hány görög kém is, akik megtévesztésé­re „a cél szentesíti az eszközt” felkiáltás­sal hajlandók voltak tessék-lássék dön­tetlent játszani Katar legjobbjaival. így majd legközelebbi világbajnoki selejte­zőbeli ellenfelünk éjt nappallá téve tör­heti a fejét, vajon milyen játékerőt kép­viselhetnek Magyarország legjobb lab­darúgói, ha a szövetségi kapitányuk, Je­néi Imre szerint a Katar ellen pályára lépők nyolcvan százalékát adják majd a görögök elleni tizenegynek. Képzelem, milyen gondban lehet a görög szakveze­tés, hiszen mit sem sejt a magyarok hosszú távú felkészüléséről, melynek egyes állomásait az olyan megtévesztő eredmények fémjelzik, mint az Izland elleni hazai 1:2 (az a két pont úgysem fog hiányozni, ugyanis Görögország és Oroszország ellenében nyolc pontot szerzünk), az Ukrajna elleni hazai 2:1, az Izrael elleni ugyancsak hazai 0:0. Vél­hetően a kétségbeesés határára hajszol­va, remegő térdekkel állnának ki a Pe­riklész utódjai, ha sikerülne elterjeszte­ni közöttük a hírt, hogy az egykor rette­gett magyar labdarúgó-válogatott a kö­zeljövőben Vatikán legjobbjaival készül összemérni tudását. Természetesen a győzelem reményében, hiszen az mindig jót tesz a csapat önbizalmának. (ta) Atlétika Bojkott fenyeget A sportok királynőjének sztáijai Carl Lewissel és Mike Powell-lel az élen bojkottal fenyegetik az 1993-as stuttgarti atlétikai világbaj noksá­­got.A versenyzők ugyanis jóval na­gyobb részesedést szeretnének a be­vételből, aminek nagy része a Nem­zetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kasszájába vándorol. A beterjesztett javaslat szerint egy-egy világbajnoknak 100 ezer dollár ütné a markát, csakúgy, mint annak a versenyzőnek, aki új vi­lágcsúcsot állít fel. A sportolók ezenkí­vül szeretnék, ha az IAAF megszüntet­né azt a határozatát, ami szerint csu­pán három versenyző indulhat egy or­szágból a vb-én. Szerintük mindenki­nek meg kéne adni a lehetőséget az indulásra, aki teljesíti a megszabott ha­tárt. A javaslatok elfogadásáról a Nemzetközi Atlétikai Szövetség októ­ber 22—23-i ülésén dönt majd a prágai Átrium Szállóban. — Ma már tisztábban látom az em­bereket. Kellemetlen csalódások értek. És ilyenekben korábban soha nem volt részem. Mindig csak felfelé ment a sze­kér. Talán ez is a baj. — Ezt nem hiszem. Szerintem a si­keresség soha nem lehet baj. Abban sem hiszek, hogy „az embernek csaló­dásokra van szüksége”. Kokó, úgy ér­zem, hogy egyáltalán nem heverted ki azt az olimpiai bronzot. — Ez az. Azt hittem, már túl vagyok rajta, pedig dehogy. Most kéne beállni megint a sorba és edzeni, melózni. Most kéne megint a cél, amiért tudnék lelke­sedni. — A finnországi vb? — Még messze van. Jó fél év. — De már egy súlycsoporttal föl­jebb... Most hány kiló vagy? — Ötvennyolc. Evésbe fojtom a bána­tom. De a rendes munkával lemegy majd két kiló, az meg már jó a harmat­­súlyhoz. — Mennyivel sűrűbb az ötvennégy kiló mezőnye? — Nem veszélyes. Körülbelül olyan, mint a légsúly. Valamivel erősebbek a fiúk. — És a súlycsoport királya, a kubai Casamayor? — Nagyon jó. Hozzá egyelőre még nem mérhetem magam. A vb-n az első nyolc között akarok végezni. Vagy in­kább egy érmet kéne elcsípni. Az Eb egészen más, ott nem olyan sűrű a me­zőny. Ott minimum döntőznöm kéne. Mindenekelőtt azonban vissza kell sze­reznem azt, amit elvesztettem: a játékos, könnyed bunyót. — Egészen tűzbe jösz, ahogy a terve­idről beszélsz... — Sok minden történt mostanában. De azért én boldogan fekszem és boldo­gan kelek. Csak napközben rossz néha. Szúrnia! János c Innen-onnan D Az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) eredményeiből: Pittsburg—Buf­falo 6:5, Quebec—Philadelphia 6:3, St. Louis—Tampa Bay 1:2, Calgary Fla­mes—Minesotta North Stars 4:3, Los Angeles—San Jósé 2:1. A 21 éven aluliak világbajnoki selejte­ző mérkőzések szerdai eredményei: Hol­landia—Lengyelország 1:3, Dánia—Ír­ország 3:2, Skócia—Portugália 0:0, Ang­lia—Norvégia 0:2, Belgium—Románia 1:0, Németország—Törökország 4:0. A tókiai nemzetközi tenisztornán: Edberg (1)—Grabb 6:4, 6:4, Matsuo­­ka—E. Sanchez (9) 7:6, 4:6, 6:3, Thor­­neo—J. Sanchez 6:3, 6:2, Volkov— Fromberg 6:3, 6:1, P. McEnroe—Whe­aton 6:1,2:6, 6:4. I. jégkorongliga AÍO. fordulóban a következő ered­mények születtek: Slovan—Sparta 2:2 (0:0, 1:2, 1:0 — 0:0), Pardubice—Zlín 2:3 (0:0, 0:2, 2:1), Poprad—Plzeű 4:1 (2:1, 0:0, 2:0), Jihlava—Litvinov 3:0 (1:0, 1:0, 1:0), KoSice—Trenéín 3:2 (1:1, 1:1, 1:0), Olomouc—Kladno 3:5 (2:1, 1:3, 0:1), Ü. Budéjovice—Vitkovice 3:4 (0:0, 1:1, 2:3). A következő forduló mérkőzéseit pénteken bonyolítják le. A párosítás — 17.00: Trenéín—Slovan, Zlín—Olomo­uc, Vítkovice—Poprad. 17.30: Klad­no—Koäice, PÍzért—Pardubice, Litvi­nov—Ő. Budéjovice, Sparta—Jihlava. Az I. liga állása 1. Litvinov 10 8 0 2 42:24 16 2. £. Budéjovice 10 6 1 3 31:24 13 3. KoSice 10 5 1 4 29:26 11 4. Sparta 10 4 3 3 289:30 11 5. Jihlava 10 5 0 5 39:32 10 6. Olomouc 9 5 0 4 34:31 10 7. Zlín 10 5 0 5 32:32 10 8. Poprad 10 5 0 5 31:35 10 9. Vítkovice 10 4 1 5 33:31 9 10. Slován 10 4 1 5 26:30 9 11. Kladno 10 4 1 5 33:42 9 12 Trenőín 9 3 2 4 32:31 8 13. Plzeá 10 3 1 6 22:30 7 14. Pardubice 10 2 1 7 26:41 5

Next

/
Thumbnails
Contents