Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-15 / 232. szám
1992. október 15. Legközelebb csak június elején esett némi csapadék. A gyökérgyomirtók hatása is elmaradt, hiszen ezeket a készítményeket a víz viszi le a megfelelő vetésmélységbe. No de ez még mind semmi. A mindent elsöprő aszály csak ezután jött... Inám és Ipolynyék között mintegy félúton a hatalmas Nagytábla-dülöben a foghíjas répatáblán bárki meggyőződhet az agronómus állításáról. A dűlőben, magam is láttam, „megbokrosodott", méternyi magas szárba szökött a répa. A növényvédő szereket fölöslegesen'szórták ki a gépek.- Ha tudtam volna előre, milyen idő lesz - tárja szét a karját Okolenszki Árpád -, nem pocsékoltuk volna el a drága vegyszert. Most már persze, utólag könnyű okoskodni..,. Az az igazság, hogy ebben az évben minden rosszból bőségesen kijutott nekünk. VÍZ, víz, víz... Mindenképpen meg kell említeni, hogy a mezőgazdasági üzem nem tudja öntözni földjeit. magam is úgy kepzelem, hogy a megbízható munkásokra, függetlenül attól, hogy hány részre szakad a szövetkezet, vagy mivé alakul át, ezután is szükség lesz... Meg aztán, hová is mennénk, hisz a környéken egyetlen gazdaságban, üzemben sem vesznek fel munkaerőt.- A pénzpusztító léhütöktöl - szólt határozottan Halkó Ferenc - már régen meg kellett volna mindenütt szabadulni. Sokkal előbbre lenne az ország, a gazdaság... Igaz, ez kétélű fegyver, a hatalommal vissza is lehet élni. A végtelenségig azonban nem lehet a létszámot sem csökkenteni.- Régi gépen dolgozom - csapott tenyerével a kimustrált „szovjet" fejelömasinára - hajtjuk, míg lehet, ha meg végleg kidől a sorból, „alkatrészbank" lesz belőle... Ideje indulniuk. Felpattannak a gépekre és elrobognak. Vajon meddig lehet még foltozni a már amúgy is agyonfoltozott kabátot? ZOLCZERLÁSZLÓ A „szovjet“ répafejelő gyakorta hibásodik Történetek százötven hektár cukorrépáról Jövőre kevesebbet vetnek? a magyarázata: ezerkilencszázkilenc-, venben még 950 koronát kapott egy tonna répáért a felvásárlótól a termelőüzem, az idén viszont már 700 koronára csökkent a termény árfolyama. Az agronómus meg is indokolja a döntésüket:- A talajt már előkészítettük, a vetőmagot is előteremtettük - állítja -. amikor, menet közben, a szerződéskötéskor kiderült a „turpisság." Minket nem kérdezett meg senki, kész helyzet elé állítottak bennünket, nem volt választásunk. Nekünk, határoztunk a gyűlésen, a lefaragott összegért nem kifizetődő a cukorrépa-termesztés. Döntöttünk, és más növényfélét vetettünk a répának szánt földbe. A répavetést az utolsó ötven hektáron a csapadékos időjárás miatt csak április ötödikén tudta befejezni a gazdaság. A későn vetett területeken bizony eléggé elfüvesedett a termény. Aztán meg szárazság következett. Az idén százötven hektáron 'ermeszt cukorrépát az Ipolynyéki Mezőgazdasági Szövetkezet. Jövőre azonban valószínűleg már száz hektárra csökkentik a gazdaság vezetői e rendkívül fontos növényféle vetésterületét. Hogy miért? Nos, magam is kiváncsi voltam a válaszra.. Megéri, nem éri meg? Tavaly aránylag jó volt a cukorrépatermés Ipolynyéken Bejöttek a számítások. A kultúrnövényből a szövetkezet földjein hektáronként átlagban 42,7 tonna termett Az idén már jóval rosszabbak a kilátások Okolenszki Árpád agronómus most egy hektárról A mi Hirosimánk avagy ADuna-háború(ll-) A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépitésének ötlete 1951-ben született Moszkvában. A nemrég előkerült, hajdan titkos okiratok bizonyították a feltételezést - a gátnak elsősorban katonai rendeltetése lett volna: a nehéz hadihajók mozgását kellett volna biztosítania. Hogy miért nem indult meg azonnal az építkezés, az egyelőre titok. Lehet, hogy közben változott a szovjet hadvezetés stratégiája, ám az is lehetséges, hogy egyszerűen nem volt annyi pénz - alig pár éve fejeződött be a második világháború, és Csehszlovákiában nagy iramban folyt az ország újjáépítése. Érdekes, hogy az egész vízlépcsőtörténet egyik kulcsfigurája, Lokvenc úr, aki Gustáv Husák pártvezér és köztársasági elnök sógora, s egyben hosszú időn át az építkezés kormánybiztosa is volt, 1987 februárjában, Prágában így nyilatkozott v az újságíróknak és környezetvédőknek a készülő monstrumról:- Én vagyok a vízlépcső legkiválóbb szakértője, mivel már 1951 óta foglalkozom a témával. Azóta dolgozom a nagy mű kivitelezésén, én voltam a vízlépcsőrendszer főtervezője, ma én vagyok a kormánybiztosa, én tárgyalok a magyar féllel is. Már ez a pár mondat is remek jellemzést ad Lokvenc úr magabiztosságáról, sőt, nagyképűségéről. Ne feledjük, 1987-et írtunk, a pártállam még teljes fegyverzetben őrizte hadállásait, ritka kivételnek számított maga á' tény, hogy a hatalmasságok egyáltalán szóba álltak néhány újságíróval és környezetvédővel. Ez minden bizonnyal egy kis színjátéknak szánták a tőkeerős és befolyásos nyugatiak számára, akiktől egyre inkább függőségbe került a hanyatló gazdaság. Szóval, ez a bizonyos Lokvenc úr, amikor a prágai találkozón az építkezés biztonsága felől kérdezték, s közben megjegyezték, hogy a Csallóköz földrengésveszélyes övezetben fekszik, ismét pökhendien fogalmazott:- Esküszöm, hogy a biztonság az elsődleges szempontunk. Higgyék el, hogy az egész úgy van megcsinálva, hogy remeghet a föld, hiszen tudjuk hogy 1750-ben súlyos földrengés érte Komáromot; szóval, ha itt ismét földrengés lesz, Budapest hamuvá válhat, Pozsony hamuvá válhat, KomáromDan esetleg nem marad kő kövön, csak ez a mi művünk áll majd örökkön-örökké. ♦ Részlet a Vízduzzasztógát című díjnyertes szovjet, film szövegéből, melyet nálunk nem vetítettek: „A vízduzzasztógátak a földgolyó rákos daganatai. A veszteségeken, károkon, a nemzet erkölcsi rombolásán kívül semmit nem adnak. Miért? Mert mindegyik folyó vagy folyam mindenekelőtt egy élő rendszer; az általuk táplált és elárasztott földek a legtermékenyebbek bolygónkon. A termékeny folyók partján született a kultúra. Oroszországban 190 várost és 5000-nél több falut öntött eí a víz - elmetszve az ősi orosz kultúra gyökereit. A folyam elzárása gáttal éppolyan jelenség, mint érrendszerben a vérrög - pár éven beiül elhal az a rész a gát alatt s a gát fölött.“ ♦ A vágkirályfai vízerőmű üzemelése óta 6000 hektár kiváló termőföld ment tönkre a Galántai járásban. Vajon hány hektár szikesedik majd el a Csallóközben a „mű“ beindulása után? A Duna vizének legjelentősebb táplálói az Alpok megolvadó és elfolyó hótörrjegei és jege. Ezek főként nyáron árasztják el a medret, amikor a talajban már jelentős a száradás. A kalcium-karbonát, az Alpokból hömpölygő víz mésztartalma az a természetes trágya, amely a Csallóköz termékenységét biztosította, s részben ma is biztosítja. A világ egyik legkiválóbb energetikusa, s egyben bolygónk egyik legeredetibb gondolkodója a magyar származású, de évtizedek óta az Egyesült Államokban élő Teller Ede, akit a hidrogénbomba atyjaként is emlegetünk. Teller alapos ember, így nem érdektelen az sem, amit A biztonság bizonytalansága című könyvében a jávai vízduzzasztógátakról ír:- Manapság nagy problémánk, hogy az életszínvonal a világ iparosodott részeiben sokkal magasabb, mint az iparilag kevésbé fejlett vidékeken. Ezt kiküszöbölhetjük a fejlődéssel. De a fejlődés lehetetlen, ha nem növeljük az energiatermelést legalább a háromszorosára. Ha viszont megtesszük ezt, akkor túl sok lesz a szén-dioxid és egyéb káros anyagok. Nincs más út? Egy más út volna, a vízerőmű. Elmentem Jávára, ahol a lakosság sűrűsége még nagyobb, mint Európában. Az emberek ott nagyszerűen gátakkal óriási vízerőműveket építettek, de Jáva szigetén földrengések vannak. Valószínűnek tartom, hogy az ottani vízerőművek egy nagy földrengés alkalmával össze fognak omolni. A gátak alatt szerencsére nem laknák emberek, de tőlük száz kilométerre már igen, többmillióan, s őket a jelenlegi társadalmi körülmények között nem lehet majd kimenekíteni. De én megnéztem azt is, hogy mennyire veszélyesek az amerikai tervezésű kis atomerőművek. A veszély az atomerőművek esetében nem nagy, mert gondoltunk és készültünk rá. A vízerőművek esetében viszont nagy, mert nem gondoltunk és nem készültünk rá. A tapasztalat azt mutatja, hogy már a múltban is ezrek estek áldozatul a gátszakadásoknak. Teller Ede állítása megcáfolhatatlan. Ha valaki elrakta volna az utóbbi két és fél évben a szlovák lapokban megjelent bösi vízlépcsővel kapcsolatos írásokat, meglepődne azok ellentmondásosságán. A legilletékesebb politikusok úgy váltogatták véleményüket ugyanarról a tárgykörről, mint más az álarcosbálon a maszkot. Például Josef Vavrousek, a szövetségi kormány egykori környezetvédelmi minisztere buzgó ellenzéki korában természetesen elítélte a vízi erőmű építésének még a gondolatát is. Miután elfoglalta helyét a miniszteri székben, még volt benne annyi tisztesség, hogy válaszolt a somorjai Eurolánc egyik tiltakozó levelére, s abban nem kevesebbet sugalmazott a csallóközieknek, mint, hogy „rajtuk múlik, mi lesz az erőmű sorsa, hiszen ha a régió tömeget vonultat fel tiltakozó nagygyűlésein, a kormánynak meg kell hátrálnia“. (Sajnos, hiába mozgósított Benkovics Klára, Ján Babej vagy Pázmány Péter, ezerötszáznál többen nem jelentek meg egyik tüntetésen sem a régió lakói.) Vavrousek úr azután a mű befejezésének szószólójává vált, ám mióta nem miniszter, ismét kijelentette, hogy nem szabad üzembe helyezni a vízlépcsőt! (Folytatjuk) BATTA GYÖRGY (A szerző felvételei) A répa betakarításához először szeptember huszonkilencedikén láttak hozzá a dolgozók, s - ha minden jól megy és végre valahára az időjárás is kegyeibe fogadja a szövetkezetét- előreláthatólag november vége felé fejezik be a répabetakaritást. Nos, addig még rengeteg a tennivaló. ... Az agronómus javaslatára elmentem a már említett Nagytábladülőhöz is. Közel egy órán át figyeltem a gépek munkáját, s közben persze elbeszélgettem a munkaeszközöket kiszolgáló személyzettel is.- Ez idáig kőkemény volt a föld- sorolta a bajokat a tábla egyik végében jármüve mellett bevetésre várakozó Halkó Ferenc - törött a gép valósággal falta az alkatrészeket.- Pedig ma már - vágta rá a társa, Rados Zoltán - egy aprócska csavar is sokba kerül. A szerelők minden tőlük telhetőt elkövetnek, ám csodákra ók sem képesek.- A kiselejtezett gépekről - vette vissza a szót Halkó Ferenc - minden mozdítható darabot ,,leoperálunk.” Megállt mellettünk az egyik répafejelő gép. Magas nyergéből Petrezsél László tornászta magát a földre.- Virradóra esett, a fonnyadt levelek rátekerednek a szállítószalagok tengelyére - tessékelt közelebb a munkagéphez -, a föld legteteje nedves, de lejjebb csontkemény a talaj. Mindhárman nyékiek, s jó ideje szövetkezeti dolgozók már. Halkó Ferenc például 32 éve a közös alkalmazottja. Petrezsél László tizenhat esztendeje dolgozik a gazdaságban. Ö szólalt meg ismét:- A rám bízott feladatot mindig becsülettel elvégeztem, úgy gondolom, a lelkiismeretes dolgozóra ezután is szükség lesz, ezért nem félek túlságosan az előttünk álló változásoktól... a privatizációtól... Persze, egy kis „félsz" azért bujkál bennem. Ki fog majd dolgozni?- A földet ezután is meg kell művelnie valakinek - kontrázott a hármuk közül legfiatalabb Rados Zoltán - jó-A gépkezelők (a képen Halkó Ferenc és Rados Zoltán) tapasztal szerelők is egyúttal mindössze 28-30 tonnát remél. De még ez sem biztos.- Örülhetünk - mondja ha ezt is elérjük. A cukorrépa-termesztés kockázatos vállalkozás. Mert nézzük csak: ha nem kerül minél hamarább gondosan előkészített földbe a kiváló és rendkívül drága vetőmag, s nem kap a talaj a vegetációs időszakban rendszeresen elegendő csapadékot, s nincs közben - persze épp a legjobbkor - elegendő napsütés, nemigen várható tisztes haszon, kasszaszaggató bevétel. S a begyűjtés körüli gondokról még nem is beszéltem... Nézzük azonban, miképp alakult a répamag sorsa az év folyamán Ipolynyéken: Száz hektáron március tizedikéig földbe került a mag. Az agronómusnak akkoriban mosolygós volt az ábrázata. Ezután azonban, tizenharmadikán eleredt az eső, s jó ideig nem lehetett folytatni a munkálatokat. A föld felülete persze becserepesedett. A talajlazítás több kárt okozott volna, mint hasznot, tönkre tette völna a már kibújt egyedeket is. A mag egyenetlenül kelt. Az utóvetés sem javított volna a helyzeten... Ekkor azonban úgy tűnt, az égiek megkönyörültek a nyékieken. Meleg napok következtek, szépen fejlődött a répa, nőtt, mintha zsinóron húzták volna. A lemaradást azonban sajnos a később kikelt példányok már nem tudták behozni. A mintegy tíznapos eltérés ma is szemmel látható a parcellákon.-Tavasszal még a szükséges növényvédő szerekre is volt elegendő pénz - magyarázza Okolenszki Árpád -, sőt, a múlt évről is volt némi tartalékunk, a raktáron maradt készleteinket is felhasználhattuk. A tartalék harminc-negyven hektárra volt elegendő. Az idén vásárolt készítményeknek viszont megemelkedett a múlt esztendőhöz viszonyítva az ára. A terv terv maradt Eredetileg 220 hektár cukorrépát akart vetni a szövetkezet. De a terv csak terv maradt... Ennek is mégvan
