Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-13 / 230. szám
Nyakunkon a szüret 1992. október 13. Mezőgazdaság Nyűg is, teher is Az ipolynyéki agronómus már a Mikulásra gondolt:- A jóságos apótól - mondta - varázspálcát szeretnék kapni ajándékba. Nem korai álmodozni, kérdezném, hisz igen rongyos még a határ, nyakukon a szüret, s alig fogtak hozzá a cukorrépa betakarításához is, meg aztán - ha lúd, legyen kövér! - kérhetne egyebet is, mondjuk magának csodaautót, a szövetkezetnek meg egy jóféle répabetakarító kombájnt - mert elkelne, hú, de elkelne! -, de megelőz:- A pálcával - magyarázza eltüntetném szőlöskertünket. No nem végleg, csak egy időre persze... Amíg a kormány felébred Csipkerózsika-álmából, s a mezőgazdasággal, a termeléssel, a földművelővel is fog érdemben, hosszú távon is törődni valaki, mondanám, de megint belém fojtja a szót:- Ha ismét érdemes lenne szőlőtermesztéssel foglalkozni - emeli fel mutatóujját -, természetesen újfent viszszavarázsolnám a tőkeerdőket. Legalábbis a termőterületeket mindenképpen ... Kevés szőlő, kicsi gond? Nos, Okolenszki Árpádnak lenne mit csinálnia! Az Ipolynyéki Mezőgazdasági Szövetkezet ugyanis nyolcvan hektáron termeszt szőlőt az idén. Tavaly még százkét hektár volt, de az elöregedett ültetvényeknek neki engedték a tél folyamán az ekét... Azt hiszem, nem is bánja az agronómus, hogy jó húsz hektárral megcsappant a szőlöskert. A feltört területekre a világ összes kincséért sem ültetnének a közösben már újra szőlőveszszőket. Új, gazdariogató közmondást is lehetne fabrikálni a szőlőmizériáról:- Kevés szőlő, kicsi gond! A mezőgazdasági üzemnek aránylag fiatal a szőlészete. Mintegy ötven hektár 10-12 éves telepítés. Ezek a területek most teremnek a legtöbbet. Haszon, nyereség még sincs belőle. A gazdaság minden kiló termésre legalább két koronát ráfizet. Csoda, ha ma a vérbeli szőlész a sorok között nem a tőkéket mustrálja, hanem az eget kémleli? Hiszen ha arra gondol, milyen nevetséges áron kell elkótyavetyélniük egész évi verejtékes, pénzfaló munkájuk gyümölcsét, megfájdul a feje, a szíve, s tehetetlen dühében teleszökik könnyel a szeme... A lakmározó seregélyeket is csak ímmel-ámmal zargatja, és még talán a fejét is elfordítja vagy a szemét is becsukja, amikor telerakják szőlővel vödreiket munka végeztével a hazafelé induló szüretelők.- Legalább nekik érje meg! Fürtfürdetés, szerecsenmosdatás Harminc hektár ,,gyerekszőlő“ még, mindössze hároméves ültetvény: ez jövőre hozna először igazából termést. De minek? Meg - kinek? Ki tudja, túléli-e a mezőgazdasági üzem a privatizációt? Valójában csak tíz hektár az öreg ültetvény. A szövetkezetben szeptember tizennegyedikén kezdődött a szüret. A nyolcvan hektár szőlő nyolcvan százaléka fehér borszőlő: legtöbb a Müller, a Rajnai rizling, no és a Kékfrankos.- A várt mennyiségnél kevesebb terem - összegez az agronómus -, s ez elsősorban a lisztharmat számlájára írható. A kár komoly, pedig a szövetkezet szakemberei mindent elkövettek a betegség leküzdésére. Még kézi permetezővel is lemosták a fürtöket!-Az igazság az - folytatja némi latolgatás, töprengés után -, hogy kevés a munkerőnk. Újabban - hasznot hozó - körömvirágot is termeszt a szövetkezet, s az új növényféle ápolása lekötötte a gyalogmunkásokat, a melléküzemágak dolgozóit, valamint az idénymunkások zömét is. Tíz vagy tizenöt állandó szőlömunkással nem lehet rendesen, alaposan elvégezni minden fontos, netán első látásra kevésbé fontos, ám elengedhetetlen műveletet. Negyvenöt-ötven személyre lenne legalább szükség! A fürtök, említi még, foghíjasak, a bogyók pedig „bágyadtak“, kevés bennük a lé. Tavaly elverte a jég a tőkéket, mégis jobb volt a termés, mint jelenleg.- Summa, summárum - számol az agronómus - egyharmaddal kevesebb termett, mint a múlt esztendőben. A lisztharmattal fertőzött fürtöket le sem szedjük, fölösleges időpocsékolás volna, hisz a borászati üzem igazgatója még a szüret kezdete előtt kijelentette: ha az üzem mintavevő ellenőrei károsított szemekre bukkannak, visszaküldik a gazdaságnak az egész szállítmányt. Csupán a lisztharmatfertőzés mintegy húszszázalékos terméskiesést eredményezett. Okolenszki Árpád kifújja mérgét:- Sokszor permeteztünk, de nem lett nagy eredménye, foganatja. A méregdrága vegyszer pedig tovább növelte termelési költségeinket. A teljes veszteség bizonyos parcellákon eléri a negyven százalékot is! A termést a szövetkezettől a nagykürtösi borászati üzem vásárolja fel. Szegény az eklézsia Miloá Varga együtt érez a kesergő gazdasági vezetőkkel, de nem tud segíteni rajtuk. Szegény az eklézsia, panaszolja, nincs pénze a feldolgozónak sem, pedig megadna legalább nyolc, kilenc koronát a fürtök kilójáért. A szövetkezetekből pedig a veszteséges termelés sajtolja ki az utolsó filléreket, a félretett „vastartalékot“ is. A múlt évben olasz prést vásárolt az üzem, a gép „csodákra“ képes, két és fél vagon szőlőt dolgoz fel óránként, s szinte minden csepp nedűt kiprésel a bogyókból. A szinte száraz törkölyt a zsélyi szövetkezet képes csak hasznosítani.- Hadd vigyék - könnyebbült meg Miloá Varga -, ingyen adom! A gazdaság a törkölyt a gilisztatenyészetben hasznosítja... A régióban a legtöbb a nyolc-huszonöt éve telepített ültetvény. A borászati üzemben a felvásárlás és feldolgozás nyújtott műszakokban, hétfőtől szombatig, reggel hét órától este hatig tart. Az üzem nyolc munkanélküli személyt is alkalmaz. A munkások teljesítménybérben dolgoznak. Az igazgató ritkán mosolyog mostanság.- Ha nem javul belátható időn belül a gazdasági helyzet - szögezi le -, a szemet gyönyörködtető, kemény milliókat felemésztő szölőskertek helyén ismét bozótok, haszontalan akácosok burjánzanak hamarosan. Szerintem a legnagyobb baj az, hogy sokáig húzódik a transzformáció, a mezőgazdasági üzemek vezetői nem tudják, hányadán is állnak, s mi lesz a szövetkezetek, állami gazdaságok sorsa. Amennyiben kedvez az időjárás, a nagyüzemek java részében hamarosan véget ér a szüret. Persze ezzel még a szőlőtermesztés körüli gondok korántsem szűnnek meg. De nem ám! Csak hamu kerül a parázsra, amely bármikor lángra lobbanhat! ZOLCZER LÁSZLÓ (A szerző illusztrációs felvételei) Szabad ÚJSÁG 5 öntözéssel jelentősen megnövelhető a hektárhozam (Fotó: zé-ell) Éghajlat és mezőgazdaság A változások veszélyforrások lehetnek Bonnban vitaülést tartottak a „Földünk légkörének védelme“ elnevezésű kutatócsoport tagjai. Ezúttal a légköri változásoknak a mezőgazdasági termelésre kifejtett hatását vették szemügyre, tudományos alapossággal. Abban mindenki egyetértett, hogy a mezőgazdaság világszerte megszenvedi az úgynevezett üvegházhatás ártalmait. Azt már többen kétségbe vonták, hogy vajon ez a kellemetlen hatás, a vele járó fölmelegedéssel és a levegő széndioxid-tartalmának feldúsulásával együtt egyszerűen ellensúlyozható-e fokozott vegyszerhasználattal. A túlzott vegyszerezés ugyanis - így vélekedett a tudósok többsége - tovább tetézné a környezet amúgy is súlyos szennyeződését. Néhányan védelmezték azt az álláspontot, hogy a széndioxidtöbblet a növényeket erőteljesebb fejlődésre ösztönzi, erre vonatkozó kísérleteket hoztak föl bizonyságul. Végül azonban az a nézet kerekedett felül - mint várható volt- hogy semmiféle termelési tényező nem képes egymagában növelni a hozamokat. Kétségkívül jó hatású lehet a széndioxid mindaddig, amíg az egyéb tápanyagok- főleg a nedvesség - szintén bőségesen rendelkezésre állnak. Egyébként az sem kecsegtető kilátás, hogy a terméktömeg gyarapodjék, esetleg a rostszövetek túltengésével. A biomassza mennyisége korántsem az egyedüli értékmérő tulajdonság. Ma már egyértelművé vált az a föltevés, hogy az ózonpajzs sérülése megnövelte az ibolyántúli sugárzás erősségét. Egyes tapasztalatok szerint ez a sugárzás egymagában mintegy 25 százalékkal csökkentette bizonyos területeken a termésátlagot. Arra nézve pedig csak becslések tájékoztatnak, hogy a sugárzás és a széndioxid-feldúsulás együttes hatása milyen következményekkel jár. Néhány jelenség mindenesetre már most is számszerűsíthető, legalábbis nagy megközelítéssel. A várható károsodás számos formája szerepel az előrejelzésekben. Az aszály sújtotta vidékeken a talaj vízháztartásának megbomlásával feltétlenül számolni kell. A gabonatermő vidékeken a tenyészidő alatt az időjárás nemcsak szárazabbá, hanem melegebbé is válik. Nyilván sokfelé igyekeznek az öntözést újabb területekre kiterjeszteni, ami az amúgy is gyér vízkészletek további megcsappanásával jár. Ha pedig mintegy válogatás nélkül használják fel öntözésre a különböző jellegű vízlelőhelyeket, óhatatlanul a másodlagos szikesedés veszélye is fenyeget. A magasabb hőmérsékleten a humuszképződés gyengébb, a humusz minősége rosszab lesz, mint eddig. Az emiatt észlelhető tápanyaghiányt bizonyára sokan nyakló nélküli műtrágyázással igyekeznek pótolni, s ezzel újabb veszedelmet idéznek elő. A műtrágyázás mellett szólhatnak olyan érvek is, hogy a szokottnál jóval enyhébb teleken a tápanyagok óhatatlanul kimosódnak a termőrétegből. Az éghajlati változásokkal természetszerűen megváltozik a kártevő és gyomfajok összetétele. Újabb védekezési eljárásokra kell tehát áttérni, aminek ugyancsak megvan a maga kockázata. A fölmelegedés részint abban nyilvánul meg, hogy az átlagos hőmérséklet folyamatosan emelkedik néhány fokkal. Ezen belül viszont gyakrabban fordulnak elő rendkívüli szélsőséges időszakok, hőségnapok, amelyek az állatállomány tenyésztését mindenképpen hátrányosan befolyásolják. Az állattartás költségei eleve növekedni fognak, amennyiben a zöldtakarmány-termelés a szárazságban hanyatlásnak indul. Mindezek a jelenségek valóságos láncreakciót indíthatnak el, s annak kihatásai egyelőre beláthatatlanok. Bárhonnan nézzük is: súlyos hiba volna könnyedén napirendre térni a gondok felett. Ebben valamennyi jelenlévő tudós azonos véleményt fejtett ki. Való igaz: enyhíthetek a nehézségek, átmeneti, tüneti kezeléssel. Ehhez tartozik az ellenálló képesség erősítése különböző nemesítési módszerekkel, nem utolsósorban biotechnológiai beavatkozással. Ide sorolható a sajátos hatású vegyszerek kialakítása és alkalmazása is. Ezekkel azonban a veszély igazi okai nem szüntethetők meg. Ezúttal valódi, világméretű összefogásra volna szükség a pusztulás megállításához. Nem kevesebbről, az egész emberiség fennmaradásáról, jövőjéről van szó; hogy erre az összefogásra sor kerülhet-e, s ha igen, mikor, miképpen: nos, erre a kérdésre a bonni vitaülésen a tudomány egyetlen képviselője sem tudott válaszolni. SÁRKÖZY PÉTER
