Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-13 / 230. szám
4 Szabad ÚJSÁG Külföld 1992. október 13. Beszélgetés Krausz Tamással Ismert tragédiák - új adatok Katona Ádám erdélyi magyar politikus szűk egy esztendeje nemzeti önrendelkezés gyakorlatba ültetésével és a területi autonómia esetleges megvalósításának tervével hívta fel magára a romániai és nemzetközi közvélemény figyelmét. Ezúttal arra kértük, fejtse ki, hogy véleménye szerint merre tart a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), s mit akarnak a szervezet kebelén létrejött úgynevezett platformok?- A szövetség már a kezdetektől fogva egymástól eltérő nézeteknek a csatatere. Amikor először összegyűltünk 1990 vízkeresztjón Kolozsvárott, akkor akadt közöttünk egy résztvevő, aki fennhangon arra biztatgatott bennünket, hogy kövessük a Magyar melynek vezető egyénisége Tőkés László. Aki, mint Jónás, néha szeretné ellökni magától a prófétaságot, azt a rettenetes terhet, melyet a szövetség élén viselnie kell. De a körülmények folyamatosan rákényszerítik arra, hogy tovább hordozza, szerencsénkre. Tőkés László minden alkalommal valódi keresztényi szellemben a megbékélést, az ellentétek csökkentését, a konszenzus kialakítását hangoztatja. Ebben az „ellenzéki“ táborban két egymástól eszmeileg, ideológiailag teljesen különböző csoportosulás alakult ki. Vagy ahogy mi nevezzük: platform. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés az egyik, a másik, a Szabadelvű Kör. Az utóbbit Kolumbán Gábor és Borbély Ernő kezdeményezte; a csoportosulás azoknak a törekvéseit kíA romániai magyarság útkereső próbálkozásai Nem szakad szét az RMDSZ Népi Szövetség haladó hagyományait. Erre többen, jómagam is, határozottan leszögeztük, hogy igen, kell követnünk, de teljesen ellentétes irányban kell politizálnunk, mint az MNSZ vezetői. Ha a kérdés mögött az az aggodalom bujkál, hogy szétszakad-e az RMDSZ, végleg elsekélyesedik-e a szövetség, erre csak azt mondhatom: nem szakad szét. Mert van egy összetartó erő, mégpedig egy külső összetartó erő, ami egy abroncsnál is szorosabban zár bennünket együvé - a román állami és társadalmi sovinizmus. Ez az erő az, ami összetart bennünket, magyarokat. Akik nem vagyunk kiszolgálói ennek az állami hatalomnak, még titokban sem. Az abroncson belül egymásnak feszülő indulatok persze homlokegyenest eltérő nézeteket fogalmaznak meg. Szerintem nem is az a gond, hogy ellentétes nézetek fogalmazódnak meg egy olyan szövetségen belül, amely egy ország etnikumát akarja képviselni. Az inkább a probléma, ha az egymásnak feszülő indulatok nem a politikai játékszabályoknak megfelelően vezetődnek le. A politikai kultúra alacsony foka munkál ezekben az epizódokban. Az RMDSZ bizonyos része a hatalom megszerzése és megtartása érdekében mindent megenged magának. Ezt kiegészíthetjük az értékrendszerek összekeverésére, az egészséges értékrendszemek - ha volt ilyen - megrontására, ha nem volt, akkor kialakulásának megakadályozására irányuló tevékenységgel. Ez a két tényező jelentős mértékben határozza meg a szövetségnek azt a csoportulását, amit én kormánypárti RMDSZ- vezetésnek neveztem, a Küldöttek Országos Tanácsa alakuló ülésén. Szemben a másik csoportulással, az ellenzéki RMDSZ-vezetéssel, vánja összefoglalni, akik a klasszikus liberális eszmék, az erdélyi szabadelvű örökség felvállalásával kívánnak hatékonyan hozzájárulni a szabad polgári önszerveződésen alapuló társadalom kialakításához. Sajátságos helyzetünk miatt eleve ellenzéki kisebbségi sorsra vagyunk ítélve. A liberális platformhoz tartozó fiatalok első nyilvánosságra szánt nyilatkozatukban szerepel a személyi, kulturális és területi autonómia. A másik csoport tagjai a múlt év őszén olyan nagy vihart kavart úgynevezett székelyföldi területi autonómiabotrány „áldozataiból“ és az RMDSZ székelyföldi csoportjából verbuválódott. Ez év február 23-án Gyergyószentmiklóson határoztuk el, hogy a platformot komolyan vesszük, és a néhány nappal később Nagyváradon megtartott KOT ülésén már a platformjavaslatunkkal jelentkeztünk. Az EMK semmiképpen sem a tömbmagyarság, hanem az egész romániai magyarság szolgálatára kíván állni. Szeretnénk hatékony politizálást folytatni, amelynek lényege és kiindulópontja az önrendelkezés. Ebből természetesen következik a sokféle autonómia létrejötte. Ami egészen mást jelent egy szórványban élő dévai ember és egy csíki tömbmagyar számára. Egyértelműen az a véleményem, hogy az autonómia bármelyik fajtájának kivívása, biztosítása, kollektív módon javítana a romániai magyarság helyzetén. Hiszen az autonómia, pontosabban az önrendelkezés, Bibót idézve, soha nem irányulhat más emberek ellen, ez esetben más etnikum érdekei ellen. Az önrendelkezés akkor tiszta, becsületes, akkor van igazán létjogosultsága, ha egy bizonyos etnikum érdekét úgy szolgálja, hogy másokat nem sért. Történelmi-morális katasztrófák ideológiai számháborúja is jellemzi századunk történelmét, mindennapjainkat: misztifikálódnak az adatok. Mintha milliónyi vagy akár tízmilliónyi eltérés másfajta etikai megítélést jelenthetne, mintha ennyivel „jobb1; illetve „rosszabb“ lehetne az auschwitzi haláltábort is felállító náci hatalom vagy a GULAG-ért, a „kuláktalanításért“ felelős sztálini rendszer. Abban a hitben és reményben, hogy az archívumok megnyílása után végre történelmi tényként szolgáló adatok birtokába juthattunk, kértünk interjút Krausz Tamástól, a Szovjet füzetek szerkesztőjétől, a Népirtás a Szovjetunióban és A GULAG című kiadványaik kapcsán.- Döbbenet és hiteilenkedés érzése fogott el, amikor a ,, Szovjet füzetek" IV. és V. száma forrásközlő tanulmányát és vitacikkét olvastam a GULAG fogolyállományairól. Egy csapásra hiteltelenné vált minden mennyiség és arány, amit eddig tényként tudtunk?- Ezeknek a számoknak sajátossága éppen az, hogy megkésve jöttek. Most nyíltak csak meg az egzakt és körülhatárolt adatokat rendelkezésünkre bocsátó archívumok, amelyek a Hruscsov által (az 1956-os 20. kongresszuson) nyilvánosságra hozott adatokat is megcáfolják. A „GULAG“ és a „Népirtás a Szovjetunióban“ című füzetekben elfogulatlan nyugati és hazai orosz kutatók tanulmányozták a rendszerváltás idején nyilvánosságra hozott dokumentumokat, s arra a belátásra jutottak, hogy nem haladta meg a 3,8 milliót a GULAG összlétszáma. Zemszkovnak, az első forrásanyag szerzőjének adatai a következők: „Összességében 3 777 380 főt ítéltek el, ezen belül halálra 642 980 főt, lágerben, illetve börtönben letöltendő szabadságvesztésre 2 369 220 főt, száműzetésre és kitelepítésre 765 180 főt.“ E tanulmányt megtámadták a nemzetközi sajtóban. Azután egy orosz származású - Brezsnyev alatt Amerikába emigrált, nemzetközileg elismert - demográfus, Szergej Makszudov (az ellenvéleményeket megcáfolva) nem tartja vitathatónak az új számarányokat. Ö a hruscsovi számokat tekinti tudatosan mintegy négyszeresen meghamisítottnak, amelyeket azután mindig felfelé torzítva hoztak elő, elsőként Rój Medvegyev, majd Szolzsenyicin, míg a zsurnaliszták a gulágok 40-50 milliós létszámához el nem jutottak. Ezek a horribilis számok azonban a fantázia szüleményei. Véleményem szerint ma már ez szaktudományos probléma, amelyből nem lehet politikai kérdést csinálni.- A téves adatközlők között Szolzsenyicin nevét említette. A ,,GULAG- szigetvilág" is egy ideológiagyártás része lenne?- Ez a mű a GULAG mindennapjaiba hiteles betekintést nyújt, de csak visszaemlékezésekre hivatkozhatott, nem pedig forrásértékű, archívumi publikációkra.- Sztálin-könyvében ön is 10 milliós nagyságrendű fogolylétszámot említ.- Igen. Ha jól értem, ez most a történész felelősségének kérdése. Magam is Rój Medvegyev adataira támaszkodtam, természetesen felülvizsgálom a könyv megfelelő részeit, mert a korábbi tudományos konszenzus „összeomlott“. A történész új felelőssége ezen mai új adatoktól számítható. Mára más lett az erkölcsi érték: ami akkor „hőstett“ volt, funkcióváltáson ment át, mára hazugsággá vált, mert nem lehet úgy tenni, mintha az új források nem léteznének.- Miért tekinthetők biztosan hitelesnek és teljesnek az archívumok hivatalos statisztikai kimutatásai? Nem állhatott-e valakinek érdekében az adatok meghamisítása, lefelé kerekítése?- A GULAG vezérkarának éppenhogy a számok növelése lett volna a kedvező, annak bizonyítására, hogy milyen éberek voltak az ellenség felderítésében. Mint ahogy meg is toldották az adatokat a hivatalos kimutatásokhoz képest. Hruscsov - Sztálin szerepének hirtelen és széles tömegekre ható lejáratása érdekében - nagyobb számok közreadását látta szükségesnek. Ez a torzítás bekerült a manipuláció, az ideológiatermelés „hintaszerkezetébe“. Az érthető gyűlölet ellenére is a lényeg: érzelmekkel nem lehet tudományt csinálni; a tudatos gyűlöletkeltés pedig azt eredményezi, hogy az emberekben egyfajta indifferencia alakul ki, miszerint nincs értelme a számokkal való bánásnak. Nekünk, humanistáknak pedig az az álláspontunk, hogy 3 millió áldozat pontosan úgy denunciál, mint a 20 millió.- Mit mutatnak az új adatok arra a hagyományos nézetre vonatkozóan, miszerint a GULAG-ra való kitelepítés egyes nemzetiségeket érintett nagyobb számban?- Egy időben létezett olyan számítás, hogy a táborokban kevesebb volt az orosz, a kitelepítés valójában a kis népek ellen irányult. De a munkatáborok nemzetiségi aránya nagyjából megegyezik az országos százalékkal. Az például legenda, hogy a zsidók nagyobb arányban voltak jelen, mint az összlakossághoz viszonyított arányuk. A 25 ezer zsidó a GULAG-on 1934-ben körülbelül a szovjet zsidóság 1 százaléka. A 43 ezer litván száma tekinthető igen magasnak az összlétszámhoz viszonyítva, ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy a nyugati nemzetiségek közül - arányaikat tekintve - a litvánok közül csatlakoztak legtöbben a Waffen SS-hez.- Hogyan hatott a háború a GULAG-ra?- A sztálini politika itt többrendbeli bűnt követett el. Egyrészről igen kis létszámban engedték ki a politikai elítélteket a frontra, pedig sokan akartak harcolni a nácik ellen. Másrészt a háború után sok szovjet hadifoglyot szállították bizalmatlanságból - még ha csak rövidebb időre is - a GULAG táboraiba.- Nyilván azért, hogy feltárják a náci ,,kollaboránsokat", ami az általános ellenségkeresés pszichózisába tartozott. Egyébként hogyan fogadta a szovjet lakosság a nácikat?- A civil lakosság szűkebb körében is csak nagyon rövid ideig lehetett az az érzület, hogy ha a németek bejönnek, jobb lesz az élet. Szemben azzal a gyakori véleménnyel, hogy azért volt nagyszámú kollaboráns Ukrajnában és a Baltikumban, mert gyűlölték a szovjet rendszert, s a nácikban felszabadítókat láttak.- Mi lehetett a forrása a kezdeti szimpátiának?- Amikor az első világháború előtt bejöttek a németek, egyrészt nem került sor tömeges mészárlásokra, másrészt a megszállók olyan kultúrát képviseltek, amit addig nem tapasztaltak az ott élő oroszok. Nem ritkán hoztak be olyan technikát, amellyel ott korábban nem találkoztak. A nácik viszont az elfoglalt területek lakosságának mintegy negyedét kiirtották. így, ha kezdetben mutatkozott is rokonszenvező érzület, az igen hamar szertefoszlott.- A Népirtás a Szovjetunióban című füzet egyik tanulmánya a hitleri népirtásról is közöl adatokat. Eszerint milyen méretű volt a fasiszták okozta veszteség a békés lakoság körében?- Eddig 20-25 milliós emberveszteségről tudtunk a második világháborúban. Alekszej Sevjakov fehéren-feketén arra a végkövetkeztetésre jutott - meg kell jegyeznem, ez a szám a forráskritikák után még valószínűleg pontosabbá válik -, hogy körülbelül 19 millió civil állampolgárt veszített a Szovjetunió, ami a megszállt területek lakosságának 25 százaléka.- Milyen az emberveszteség köztársaságok szerinti eloszlása?- Németországi kényszermunkára deportálták az Orosz Köztársaság 10 százalékát, Ukrajna 12,3 százalékát, Belorusszia 6,6 százalékát, Lettország 21,8 százalékát, Észtország 21 százalékát, a Moldován SZSZK 3 százalékát, Litvánia 2 százalékát. A megszállók által a helyszínen kivégzett civil lakosok száma pedig a megszállt területek lakosságának 8,2 százalékát jelentette.- A füzet az utóbbi években különösen előtérbe került harmadik témával, a ..kuláktalanitással“ is foglalkozik. Milyen adatokat közöl forrásközlő tanulmányában Zemszkov, az a szerző, aki közzétette már A GULAG- adatokat is?- A „kuláktalanitás“ eszerint 2,8 millió ember kitelepítését jelentette 1929 és '34 között. A kitelepítés vagonokban történt. A legszörnyűbb a téli időszakban volt, mert akik nem vittek magukkal felszerelést, azok óriási valószínűséggel megfagytak és éhenvesztek. Más részük nemritkán virágzó településeket hozott létre az új területen, főleg Szibériában.- Az érintett forrástanulmányok által felvetett problémakör egy meghatározott területe történészek, demográfusok számára lényeges. Melyek azok a konzekvenciák, amelyek a nem szakemberek számára fontosak?- A fontos az, senki ne ragaszkodjon a múlt eddig valósnak vélt adataihoz. Nem lehet többé úgy tenni, mintha az új kutatások eredményei nem léteznének. Vajdasági fenyegetettség Oroszlankolykok es kígyók kozott A vajdasági magyarságnak 1918 és 1945 után súlyosabb fenyegetéssel kellett szembenéznie, mint jelenleg. Súlyosabbal, mert az akkori fenyegetettség a kiüldöztetés és a népirtás fogalmát is kimerítette. A mostani veszélyeztetettség egyelőre inkább pszichikai természetű; a helyi önkormányzatok az állandó és folyamatos mozgósításokkal, a szélsőséges pártok képviselői pedig nagyon is célirányos fenyegetéseikkel igyekeztek csökkenteni a magyar népesség biztonságérzetét. „A veszély nem kicsiny, de rajtunk, elsősorban rajtunk múlik, hogy megszabadulva a félelemtől, felkarolva az üldözötteket és a megnyomorítottakat, fölvállaljuk a sorsunk“ - olvastam a napokban egy koszovói albán értelmiségi nyilatkozatát egy külföldi lapban. Mi, magyarok, a Vajdaságban élő magyarok sem vagyunk alábbvaló nép a többinél, s ha balsors minket jobban tépett is a többieknél, legfeljebb jobban megtanultuk a történelmi leckét az együttélésből. Az utóbbi egy-két évben a kelleténél talán jobban is, mivelhogy jogainkat a vonatkozó törvények mindegyre megnyirbálták, sorsunkat pedig mostanában az ,,Endlösung“-gal, a végleges megoldással fenyegetik; erősítvén bennünk a „minden kisebbség szidó“ bizonyosságát. „Oroszlánykölykök és kígyók között lépdelsz" - int vigyázásra a 91. zsoltár, de végtére Szent Ferenc is odamerészkedett a fenevadak elé prédikálni! Erősítsük meg hát szívünket mi is, és győzzük le végre a csontjainkban szűkülő félelmeinket! Zárjuk le már a rettegés héttornyának a szélesre tárt kapuit, és forduljanak vissza a menekülők seregei is! A Vajdaságból nem szabad kitelepülnie a magyarságnak! Nem holmiféle jöttmentek vagyunk mi ezen a földön, akiktől bárki kénye-kedve szerint megvonhatja a vendégszeretetet. Vegyük számba a lehetőségeinket! A Londonban vállalt, 12 pontba foglalt rendezési koncepció és a vajdasági magyarság érdekszervezete által kidolgozott autonómiakoncepció reális eséllyel kecsegtet a megmaradásra. Ne hagyja el szülőföldjét senki! A szűkebb és tágabb környezetünkben helyüket és hazájukat nem lelök százezreinek a sorsa az intő példa, hogy aki elhagyja szülőföldjét, bármennyire is igyekszik, mégsem fog megérkezni sehova, de nincs is neki hova visszatérni! PÁL MELINDA
