Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-02 / 221. szám
1992. október 2. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 Mádl Ferenc: Döntsön a hágai bíróság A magyar kormány halaszthatatlanul a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul, hogy magyarázatot nyerjen a nemzetközi jog értelmezésére a bósi vízlépcső befejezésének ügyében. Ezt Budapesten Mádl Ferenc tárcanélküli miniszter jelentette ki a magyar parlament külügyi CseheUenes lépés Meéiar kormányfő javaslata, hogy kössenek új szerződést a független Szlovákia és Németország között, felelőtlen lépés, amelyet a cseh kormánynak érdekei ellen tett cselekményként kell értelmeznie — jelentette ki a Berliner Zeitung tudósítójának Ján Óarnogursky, az ellenzéki kereszténydemokraták vezetője. Hozzátette, hogy a pozsonyi kormány veszélyezteti a csehek és szlovákok közti jó viszonyt és Meéiar kezdeményezése a ellenintézkedések lavináját zúdíthatja. Ezek végső soron destabilizálhatnák a helyzetet egész Közép-Európában. A Berliner Zeitung szerint Prágában tartanak attól, hogy a leendő Cseh Köztársaság Szlovákia és Bajorország együttműködése következtében „harapófogóba” kerülne. Bajorország a szudétanémetek patrónusa, és ha Bonnban sikerülne keresztülvinniük egy új szerződést Meéiar Szlovákiájával, a prágai kormány számára nagy problémák merülnének fel. Meéiar ajánlata, miszerint hajlandók kártalanítani a kárpáti németeket, érvül szolgálhatna a szudétanémeteknek, hogy ismét, de már erőteljesebben követeljék tulajdonukért a kártalanítást. Nem kizárt azonban, hogy Meéiar kezdeményezése taktikai lépés csupán, amellyel a szlovák kormányfő bajor szomszédai előtt független állam képviselőjének színében akar feltűnni, akit komolyan kell venni. Wörner marad A NATO tagállamai egyetértésre jutottak abban, hogy Manfred Wömert „kivételesen” további három évre jelölik a NATO főtitkárának posztjára. Az ügyben végérvényesen decemberben a NATO-tanács ülésén döntenek. Wörner 1988 júliusa óta látja el tisztségét és megbízatását tavaly egy évvel meghosszabbították. A brüsszeli szakértők úgy vélik, Wörner igen jól látja el feladatait a megváltozott nemzetközi helyzetben is. 1989 óta a NATO új doktrínát és stratégiát érvényesít, amelynek lényege a fegyveres erők létszámának csökkentése, a korszerűsítés és az együttműködés azokkal az új államokkal, amelyek a Varsói Szerződd és a Szovjetunió széthullása után jöttek létre. Királyfi a trónon Kim Csong-li, Kim ír Szén fia átvette az államfő napi feladatait és gyakorlatilag az ország uralkodójának lehet tekinteni. Ezt tegnap az észak-koreai külügyminiszter jelentette ki újságírók előtt. Kim Csong-li a jelentés szerint átvette a párt, az állam, a hadsereg, a politika, a diplomácia, a gazdaság, a kultúra és más területek irányítását. Az ifjabb Kimet a hetvenes években nevezték ki Kim ír Szén utódjának. Ez lenne az első eset, hogy a kommunista országok történetében örökletes lenne a hatalom. bizottságának ülésén. Közölte, hogy a magyar kormány arra kéri fel a hágai bíróságot, hogy ítélje meg a bősi vízerőmű C variáns szerinti befejezésének jogellenes voltát. A bíróság elé terjesztik azt is, hogy az építkezéssel kárt szenved Magyarország területi integritása, mert a Duna medrét a jelenlegi megoldás szerint eltérítik. Bíróság elé kerül az a kérdés is, hogy a vízlépcső építéséről 1977- ben Csehszlovákiával kötött államközi szerződés felmondása hatályba lépett-e. Mint ismeretes, Magyarország a szerződést ez év májusában mondta fel. Mádl Ferenc elmondta, hogy a külügyi bizottság támogatja a kormány eljárását. A probléma továbbra is az, hogy Hágában az említett kérdésekről csak akkor dönthetnek, ha mindkét fél kötelezi magát, hogy eleget tesz a Nemzetközi Bíróság döntésének. AzENSZ-haderők belga csapatai tartóztatták fel a Dráva partján Eszék közelében azt a 3 ezer horvát menekültet, akik megindultak otthonaik felé. Az ENSZ már korábban figyelmeztette a menekülteket, hogy hazatérésükhöz még nem teremtették meg a feltételeket és a szerbek által megszállt falvaikban véres összetűzésekre kerülhetne sor (Telefotó: ÉSTK/EPA) A Cosic—Tudjman tárgyalások után Bosznia: 10 ezer gyermekáldozat Hozzávetőlegesen tízezer gyermek vesztette életét vagy tűnt el a hat hónapja tartó bosznia-hercegovina! háború során. Az adatot a szarajevói orvosi válságközpont közölte, amely az egész köztársaságból gyűjti az adatokat. A központ tájékoztatása szerint a 14 354 meggyilkolt között 1447 a gyermek. Az 57 ezer eltűnt személy közül 8550 a gyermek. Az eltűntek nagy részét általában halottnak tekintik. Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár tegnap figyelmeztetett rá, hogy a horvátországi helyzet az ENSZ ellenőrzése alatt álló területeken tovább éleződik és újabb konfliktussal fenyeget. A helyzet kiéleződését a 16 ezer szerb fegyveres okozza. Ezek a fegyveres egységek a szerbek lakta horvát területeken megállapodás alapján jöttek létre, de a valóságban akadályozzák a helyhatóságok munkáját, megfélemlítik az embereket és lehetetlenné teszik az ENSZ-csapatok tevékenységét. Ezek a fegyveresek rendőri testületnek adják ki magukat, de a rendfenntartáshoz nem értenek. Felszerelésük közé tartoznak páncélozott csapatszállítók és aknavetők is. Nehéz kinyomozni, ki ad parancsokat ezeknek a csapatoknak, mert a belgrádi kormány elhatárolta magát tőlük és a helyi polgári hatóságok nem képesek ellenőrzésük alá vonni őket. Butrosz Gáli rámutatott, hogy a horvát kormány megpróbálta beépíteni ezekbe a csapatokba saját hadseregének embereit. „Több fontos lépést tettünk a béke felé” — jelentette ki Dobrica Cosic, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elnöke miután megbeszéléseket folytattot Genfben Fraiyo Tudjman horvát elnökkel. A szerb—montenegrói jugoszláv szövetség kötelezte magát, a vállalt kötelezettségeket teljesíti, hogy október 20-án folytathassák a tárgyalásokat. E kötelezettségek között van a jugoszláv hadsereg kivonása horvát területről Dubrovnik térségében és a Kotori-öböl mentén a Prevlaka-félsziget átadása az ENSZ felügyelete alá. Tudjman elnök a tárgyalások után kijelentette, hogy mindkét fél a kétoldalú kapcsolatok normalizálására törekedett. Rámutatott, hogy a válság és a háború okairól mindkét félnek különbözőek a nézetei. Szerb helikopterek a múlt héten megsértették a bolgár légteret. Legutóbb a bolgár légteret tavaly ősszel sértették meg szerb katonai repülőgépek. Montenegróban tegnap reggeltől jelentősen megdrágult az üzemanyag ára. Egy liter szuperbenzin az eddigi 300 dinár helyett 580 dinárba kerül. Magyar költségvetés Magyarországon tegnap tették közzé az 1993. évi költségvetési javaslatot, amely teljesíti az IMF követelményeit. A tervezett költségvetési hiány 185 milliárd forint, 969 milliárd forint bevételt terveznek. A költségvetési hiány a bruttó nezmeti jövedelemnek több mint a 6 százalékát teszi ki, amit az IMF rendszerint nem ismer el. Kupa Mihály pénzügyminiszter azonban biztosítékokat adott arról, hogy három éven belül a költségvetés egyensúlyba kerül. Határincidens Katar és Szaúd-Arábia határán szaudi fegyveresek behatoltak a katari határőrség állomására és ott két embert megöltek. Az egyik katona volt, a másik pedig egyiptomi nemzetiségű polgári alkalmazott. Katar tegnap egyoldalúan felmondta a Szaúd-Arábiában 1965-ben megkötött határszerződést és azt követeli, hogy kezdjenek új tárgyalásokat a határvonal módosításáról a két állam között. A katari kormány szerint Szaúd -Arábia megsértette az 1965. évi egyezményt, amikor egyoldalúan határozta meg a határvonalat. Megfigyelők szerint a határincidens az első komoly összetűzés az Öböl-háború óta. Szaúd-Arábia szerint a lövöldözésre Katar területén beduinok között került sor és szerinte egy szaúdarábiai állampolgár vesztette életét. A Niagara-vlzesés közelében két, turistákat szállító helikopter ütközött össze. Az egyik helikopter belezuhant a folyóba, a másiknak azonban a képünkön látható állapotban egy parkban sikerült landolnia. A szerencsétlenség során ketten életüket vesztették, hárman pedig megsebesültek (Telefotó: TK SR/AP) Új Magyarország: Az MPP levelét megírta A szlovákiai Magyar Polz\gári Párt levelet intézett Hankiss Elemérhez, a Televízió elnökéhez. A politikai csoportosulás e levélben kifejezésre juttatja aggodalmát a magyar médiaháború újabb fejezete miatt, amelynek során — mint írják — „a határon túli magyar kisebbségek képviselői” tiltakoznak a tévéelnök Panorámával kapcsolatos lépései miatt. Az írás ezután tudatja, hogy a Magyar Polgári Párt véleménye a Panorámáról megegyezik a tévé elnökének álláspontjával. Mint a levél állítja: a két szabad választás és a közte levő időszak Panoráma-adásainak következményeit a Magyar Polgári Párt saját bőrén tapasztalta. A levélíró egyúttal örömét fejezte ki, hogy a Televízió vezetőcége egy olyan műsor előkészítésén dolgozik, amelynek célja, hogy más megközelítésben tudósítson a Közép-Európában zajló folyamatokról. Természetesen tiszteletben tartjuk a Magyar Polgári Párt véleményét, és mindazokét, akik e politikai tömörülés mögött állnak. Nincsenek sokan, mert a legutóbbi szlovák parlamenti választásokon a szavazatoknak csak 2,3 százalékát sikerült megszerezniük, ami még arra sem volt elég, hogy akár egyetlen képviselőt is juttassanak a pozsonyi törvényhozásba. A szlovákiai magyar lakosság döntő többsége ugyanis — az ott élő magyarok 75 százaléka — az Együttélés Politikai Mozgalomra és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomra adta le voksát. Ezzel az összszavazatok 7,3 százalékát szerezték meg, és képviselethez jutottak a szlovák parlamentben. A magyar választók így nyilvánítottak véleményt a Magyar Polgári Párt eddigi tevékenységéről és arról a törvényhozói szerepről, amelyet az előző parlamentben betöltötték. A Magyar Polgári Párt — bár lett volna rá lehetősége — mégsem indult a magyar pártokkal közösen a szlovákiai választásokon. Ha ezt megtette volna, akkor a magyar pártok összességében 10 százaléknyi szavazathoz jutnak, és így Szlovákia harmadik legnagyobb politikai tömörülése jöhetett volna létre. A Magyar Polgári Párt így, ha kis részben is, de megosztotta a szlovákiai magyarságot. Az eredmény: az MPP kisebbségbe szorult a kisebbségen belül. A választások kampányszakaszában már látható volt, hogy a magyar pártok koalíciójával szemben — amelyben a Magyar Néppárt is helyet kapott — az MPP-nek nincs esélye. Ezért többen javasolták is, hogy a párt lépjen vissza az erőpróbától. Ezt azonban a MPP nem tette meg, sokak szerint azért, mert bízott abban — és ez a számítás be is jött —, hogy ha nem is éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot, de 2 százaléknál többet szerez, és így jogosulttá válik az állami támogatásra. Most a szlovák választásokat követően, miután az MPP vereséget szenvedett, másokat próbál hibáztatni. Nem kétséges, hogy a Panoráma tévéműsor nézettségi aránya Szlovákiában is — csakúgy, mint idehaza és a környező országok magyarlakta területein — rendkívül magas, ezért is küzdenek szerkesztői a fenntartásáért, a szombat délelőtti ismétlés meghagyásáért. Ezzel együtt ne vitassuk el a szlovákiai magyaroktól, hogy döntésüket, amellyel ítéletet mondtak az MPP politikája felett, önállóan hozták. Csak példaként: az MPP egyik vezető politikusa volt az, aki Für Lajos miskolci beszédét úgy interpretálta, hogy az a határok erőszakos megváltoztatását célozza. Az értelmezésből kimaradtak azok a szövegrészek, amelyekben a honvédelmi miniszter a nemzetközi jogra, a törvényességre és a szomszédokkal való békés egymás mellett élésre utalt. Az MPP ilyen politikájáért pedig aligha lehet a Panorámát felelőssé tenni. G. Fehér Péter Alexander duböeket két bolognai olasz orvos látogatja meg a Rizzoli kórházból. Az orvosok fontolóra veszik, hogy lehetséges-e a sebesült képviselő átszállítása a bolognai kórházba, hogy ott bonyolult gerincműtétet hajtsanak rajta végre. Az akciót a bolognai polgármester kezdeményezte, amely városnak Dubőek 1989 óta díszpolgára. A MOSZKVAI valutatőzsdén tegnap rövid időn belül másodszor is zuhant a rubel árfolyama az amerikai dollárral szemben. Tegnap egy dollárért 309 rubelt adtak. Kedden ez a arány még 254:1 volt. Egyes szakértők szerint megtörténhet, hogy az év végéig az árfolyam 600:1 arányra zuhan. A VOLT NDK Nordhausen városában meggyalázták a nácizmus zsidó áldozatainak emlékművét. Az emlékművet náci szimbólumokkal mázolták be. Az ENSZ Szomáliába 750 kanadai katonát küld, hogy biztosítsa az északkeleti országrészben humanitárius tevékenységet kifejtő szervezetek munkáját. Már korábban az ország fővárosába 500 pakisztáni kéksisakos utazott. Eredetileg további 3 ezer ENSZ-katonát akartak Szomáliába küldeni, de a kongresszus elnöke úgy vélte, hogy ez sértené Szomália szuverenitását. ScHWERIN keletnémet városban szombaton ünnepük meg a berlini fal leomlásának évfordulóját Az ünnepségen részt vesz Helmut Kohl kancellár és 100 ezer vendég. A rendőrséget fokozott készültségbe helyezik, mert jelzések érkeztek anól, miszerint baloldali szélsőségesek, főleg berliniek és hamburgiak október 3-án nagyszabású rendzavarásra készülnek. Ez év eleje óta 1300 jobboldali szélsőséges akciót hajtottak végre Németországban, aminek összesen 10 áldozata volt. Irak külügyminisztere azzal vádolja az USA-t és az iraki háború többi résztvevőijét, hogy fenyegetik Irak szuverenitását és megsértik Irakban az emberi jogokat. A külügyminiszter követelte, hogy oldják fel az olajeladási tilalmat és Irak hajlandó a nyereség öt százalékát külföldi humanitárius segítségre fordítani. O rosz űrhajósok indulnak 1993 októberében egy amerikai űrrepülőgépen. A repülésre már kiválasztottak két űrhajóst. Moszkvában ugyanakkor közölték, hogy amerikai űrhajós három hónapos látogatást tesz a Mir űrállomáson. A tervek szerint az űrhajóst amerikai űrrepülőgép szállítaná vissza a Földre, miután megoldják az amerikai űrrepülőgép és a Mir űrállomás összekapcsolásának problémáját. A KELETNÉMETEK egynegyede úgy véli, hogy jobb dolga volt, amíg a berlini fal állt. A megkérdezettek kétharmada szerint napjainkban a keleti és a nyugati országrész óriási távolságra van egymástól. Hasonló felmérés során 1990-ben a megkérdezettek 77 százaléka a piacgazdaságban valamiféle „csodafegyvert” látott, ma azonban a szabadpiacról csak a megkérdezettek 44 százaléka nyilatkozott kedvezően. Érdekes, hogy Nyugaton a megkérdezettek 52 százaléka a gazdasági helyzet rosszabbodását, míg Keleten 62 százalékban a helyzet javulását vátják a jövőtől. Ö rményország külügyminisztere tegnap New Yorkban azzal vádolta meg Törökországot, hogy török tisztek képzik ki az azerbajdzsáni katonákat, akiket azután Hegyi Karabahban vetnek be. Szerinte Törökország az utóbbi hónapokban visszalépett eredeti álláspontjáról, amely szerint a konfliktusban semleges marad. Az EGYESÜLT ÁLLAMOK tegnap átadta nyugat-ausztráliai titkos katonai támaszpontját az ausztrál hatóságoknak. A támaszpont megfigyelő állomása egy 387 méter magas acéltoronyból és 12 kisebb rádiótoronyból áll. Küldetésük a szovjet tengeralattjárók megfigyelése volt A megfigyelőrendszer továbbra is működésben maradt és az Indiai-, valamint a Csendes-óceán vizeit figyeli. LONDONBAN ismeretlen tettesek kiraboltak egy épületet, amelyből 4 millió font (több mint 200 millió korona) értékű arany és gyémántékszereket vittek el. Az ékszerek között volt az a különösen értékes karkötő is, amelyet VIII. Edward király feleségének ajándékozott. Az ékszerkollekció összesen 250 darabból állt és egy meg nem nevezett közelkeleti királyi család tulajdonában volt. U kRAJNA és Oroszország határán tegnap megnyitották az első vámházakat. Jelenleg 40 határátkelőhely van a két ország között.