Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-11 / 203. szám

IV FóLmnyygjg 1992. SZEPTEMBER 11. C8ALAM KOR Fényesre csiszolt, drága motorok fékjei csikorognak a végkirélyfai Tropikana vendéglő előtt. A járgány­hoz illő stílusos sisakok alól tizenhat­tizenhét éves suhancok kifejezéstelen arca bukkan elő. A játékautomaták irányába veszik útjukat, de később néhányan a kuglizók között vegyül­nek el. Számukra most kezdődik a szombat esti szórakozás. (A hangfa­lakból a „muskátlis rock” csorog füttyösen.) A velük egykorú fiatalok vegyes társasága ezalatt a buszmeg­állóban gyülekezik. Éjszakájukat a hozdozható magnók metálzenéjéből kiváló dobpergések és az alattuk gyűlő cigarettacsikkek mérik. Az érke­ző autóbuszra egyikük sem száll fel. Meglehet, hogy a későbbivel indul­nak majd valahová — gondolom, ek­kor még ugyanis nem sejtem, hogy a csapat maga sem tudja, mire vár. A nem létező jármű, esetleg utas, akinek lelke mélyén talán ismeretlenül is megörülnének, sehogy sem akar megérkezni... Lakat alatt az ifjúsági klub SAJNALAT HELYETT Idejövet megfigyelhettem, hogy a hófehérre meszelt ifjúsági klub ajtaját lelakatolták. Hová is mehetnének sze­gények, ha egyszer betiltották a klu­bot? — töprengek egy ideig letörten, rnajd a falubeliek tanácsára felkere­sem Csizmadia Józsefet, feleségét, a klub egykori erőskezű vezetőit. Aiena, a fiatal édesanya halkan becsukja az ajtót, nehogy a kislányét felriasszuk, majd férjével együtt bele­lapozunk a klub 1987-től gondosan vezetett jegyzőkönyveibe. „Beszélge­téseink, vetélkedőink, mozidélutánja­ink, a színjátszó kör munkája és a sporttevékenységünk egyre több fia­talt vonz a falunkban. A kultúrházban viszont csak egy kis helyiség áll a rendelkezésünkre. Ezért 1985. április 23-án kéréssel fordultunk a hnb taná­csához, amely azt elfogadva a rendel­kezésünkre bocsátotta a 239-es h. sz. alatt álló épületet, a valamikori szö­vetkezeti irodát, amelyben később vegyszereket tároltak, és ezért na­gyon rossz állapotban volt. Jogilag az épület bérbevételét a plébániai hiva­tallal kellett rendeznünk...” — olvas­suk a jegyzőkönyvben. — A rend­szerváltás előtt bizony nem kis kelle­metlenségünk származott még abból is, hogy egy lapon állt a SZISZ és az egyház pecsétje. Pedig az esperes úrral nagyszerűen kijöttünk. A fiatalok által ledolgozott brigádórák fejében elengedte nekünk a bérleti díj fizeté­sét. Nagyon sok munka várt ránk, de örültünk, hogy saját klubunk lesz — emlékezik Alena, majd a férjétől, Jó­zseftől megtudjuk, hogy a villany és vízvezeték nélkül álló ház láttán azt sem tudták, mihez kezdjenek hama­rabb: — A padló félig elkorhadt, a falak nedvesek voltak, a vakolat ezért lehullott. Szakemberekre lett volna szükség és nagyon sok pénzre. Mind­ezt magunk teremtettük elő. Lebontot­tuk a két helyiséget összekötő kőzfa­­lat, a két kezünkkel ástuk ki az emész­tőgödröt, de megérte. Két óv alatt újjávarázsoltuk a házat, csempéztúnk és betonoztunk — merül el a múltban a fiatalember. „Szervezetünk munká­ját gátolta, hogy nem volt saját helyi­ségünk. 1988 januárjában megnyílik a klubunk, ami nagy részben hozzájá­rul majd a fiatalok erkölcsi, esztétikai nevelésének színvonalához. Az ifjú­ságnak ezentúl nem kell majd sza­badidejét a kocsmákban töltenie, ahol egy-két féldeci trágár szavakba fullasztja "rátermettségüket* és ötlete­iket Itt testépítő terembe járhatnak, szórakozhatnak, vetélkedhetnek. Nem feledkezünk meg a gyerekekről sem, akiknek ugyancsak érdekes mű­sorokat tervezünk* — ezt a jelentést Csizmadia József már 1987 decem­berében írta és olvasta fel a fiatalok körében. A beszélgetésünk ezt kőve­tően komolyabbá válik és az egykori SZISZ-elnök, valamint titkára és a kró­nikás, tehát felesége Alena tekinteté­be harag költözik, amely szemrehá­nyássá válik: — Összeszorul a szí­vem, amikor ma elmegyek a klub előtt. A helyiségeket idővel olyan fia­talok vették át, akik semmit sem tettek annak érdekében, hogy a klub meg­épüljön. Készen várták őket a bőrszé­kek, az asztalok, a magnó, a televízió és az erősítők, nem is tudták ezért igazán becsülni. Más falubelieket, vá­rosi fiatalokat hoztak magukkal, és együtt tették tönkre mindazt, ami ott a „mi időnkben" megszületett. Fájla­lom, hogy ezt kell mondanom, de jól tették, hogy a klubot a sok botrány és hangoskodás után bezárták! Hiszen ezek a fiatalok még az esperes úrral sem voltak hajlandók megbeszélni az idővel lejárt bérleti szerződés felújítá­sát, sajnos, ez az igazság — búcsúz­nak tőlem a ma már fiatal szülők. GÁBOR NEVE FOGALOM A falubeliekkel folytatott beszélge­tésünk során megtudjuk, Vincze Gá­bor, a Csemadok helyi szervezetének elnöke a község kulturális életében fanatikus energiával és mozgatóerő­vel bír. — A fiatalok legfőbb szórakozását a két világháború között a színjátszás jelentette. Sajnos nyoma veszett az egyházi krónikának, pedig ebben többet olvashatnánk munkájukról. Az­tán itt volt az iparoskor, amely gazdag kulturális tevékenységével és az ipa­rosok továbbképzésével „konkurált" a falu kocsmájával. A fiatalok jobban érezték magukat a klub könyvtárában és a közös beszélgetéseken, mint a füstös pult mögött. A Csehszlovákiai Magyarok Ifjúsági Szervezetének százhetven tagja volt a faluban. A nyelvi kultúra, az anyanyelvben való megmaradás másodlagos feladatnak tűnt, bár éppen azzal, hogy a fiatalok egyszerűen jól akarják magukat érez­ni, döntő fordulatot hoztak a falu éle­tébe. A CSEMADOK alapszervezete mindig jól megvolt a fiatalokkal, ám az önszerveződésnek kulturális vo­natkozásban ma nincsenek komoly jelei a faluban. Pedig fel nem tárt néprajzi anyagok várnak még azokra, akik erre valóban hivatottnak érzik magukat — tudom meg Gábortól, aki nélkül ma Vágkirályfán nemegy kultu­rális rendezvénnyel lennének szegé­nyebbek a helybéliek. HITBEN ERŐSÖDNI Mint amikor az ember szivárvány­­színű üveggolyók törmelékké vált darabjain tapos, keresem Vágkirály­fán a kis csoportokká szerveződött fiatalok öntudatra ébredését. Ekkor találok rá Kovács Jutka és Szabó József, valamint barátaik társaságá­ra, akik a Keresztény Ifjúsági Közös­ség helyi csoportját hozták létre. — Jelenleg Bácsfára készülünk a ke­resztény ifjúság találkozására. Kerék­párjainkon voltunk már Nyitrán is, és nagyon szép emlékeim maradtak az érsekújvári találkozóról, ahol együtt kerestük a választ a keresztény fiata­lok legégetőbb kérdéseire. Nagyon sokat adtak a lelkigyakorlatok — tud­juk meg § húszéves Józsitól. Szatmár Tibor csupán a hétvégé­it tölti ma már Vágkirályfán. Szabad­idejét az óvodáskorú gyerekek játé­kos, ám céltudatos esztétikai, művé­szettörténeti értékeken alapuló ne­velésének szenteli. — Őszinte társa­immal, a gyerekekkel még nem tar­tozunk a cserkészek nagy csapatá­hoz. A gyerekeknek ugyanis első­sorban a szülők biztos támaszára, erkölcsi példamutatására van szükségük ahhoz, hogy felhőtlenül részt tudjanak venni a mi nagyon komoly munkánkban. Jelenleg az apukák segítségével egy kopjafán dolgozunk, de a gyerekek is na­gyon ügyeseknek bizonyulnak — tudom meg Tibortól, aki elárulja, elsősorban azért fordult az óvo­dáskorúak felé, mivel véleménye szerint csak egy „új” fiatalokból álló kis közösségre épülhet majd a jövőben a falu életében az újraéle­dés. — Semmiképpen sem érez­hetjük magunkat jól a régi szabá­lyok, a régi mozgalmak mindenfaj­ta újítást nélkülöző „követésében". Megfáradt, bizonytalan szülők gyer­mekei nőnek ma fel, de ez nem csupán ennek a falunak a problémá­ja — mondja a fiatalember. * * * A kellemetlen időjárás ezen a szombat estén a szokottnál is hama­rabb tereli haza az utcán kóborló fia­talokat. A látottakat, hallottakat köve­tően már nem csupán az ifjúsági klub ajtaján látom meg a lakatot. A ven­déglő és a buszmegálló között álldo­gálva egyszeriben értelmetlennek tűnnek azok a kérdések is, amelyeket még délután a fiatalokhoz akartam intézni. Amúgy is későre jár már. Még pár „slukk", majd legyintenek, és az utol­sók is hazaindulnak. Száz Ildikó tartozik, hogy a tünetek megjelenésekor ne ha­lasszuk az orvosi kivizsgálást. Ilyen tünetek az izzadás, a szomjazás, a viszketés, a szédülés, a rohamos súlynövekedés (hízás) vagy fogyás. Ez mind előzménye lehet a civilizációs betegségként is emlegetett cukorbaj­nak (diabetes mellitus). A vércukorszint emelkedéséhez néha hozzájárul a húgysavszint emelkedése is, ami reumás fájdalmakat, csukló, térd- és bokaduz­zanatokat okozhat. A kivizsgálás rendszerint azzal kezdődik, hogy az orvos megkérdezi, volt-e cukorbajos a beteg családjában. Ugyanis a cukorbaj 40 százalékban öröklődik. A hajlamossághoz járuló helytelen étkezési szokások, stresszállapotok mind elősegíthetik a vér cukorszintjének emelkedését, a cukorbaj kialakulását. A diabétesz megállapításához nem elég egyszeri, laboratóriumi kivizsgálás. Folyamatos, hosszabb ideig tartó megfigyeléssel, szigorú diétával lehet csak megállapítani és kizárni más lehetőséget. Az ún. differenciált diagnózis, a szakorvosi kivizsgálás alapján a beteg pontos útmutatást, gyógyszereket és előírt diétás étrendet kap, amely hozzásegítheti vércukorszintje csökkentésé­hez, szabályozásához. Ha a vércukorszint hirtelen lezuhan, a beteg sokkos állapotba kerülhet. Ennek a következménye, hogy az agy vér- és oxigénellátása a minimálisra csökken, s a beteg eszméletét veszítheti. Ha hosszan tartó sokkos állapot lépne fel, tartós károsodás keletkezhet az agyban és a többi létfontosságú szervben. Ezért rendkívül fontos, hogy a cukorbeteg mindig hordjon magánál néhány kockacukrot, s rosszullét esetén azonnal vegyen a szájába egyet. A cukor gyorsan felszívódik, s kiegyenlíti a vércukorszintet. A cukorbetegeknek orvosi igazolványuk is van, benne a legfontosabb adatokkal. Ezt is mindig tartsák maguknál, hogy szükség esetén ebből tájéko­zódhassák a segítséget nyújtó egészségügyi szakember, az orvos. Az inzulin adagolását is orvosi előírás szabályozza. Ma már általában minden beteg (illetve családtag) tud bánni az injekciós tűvel, s beadja a szükséges inzuhnadagot. Remélhetőleg a jövőben nálunk is elérhető lesz az ún. depot inzulin, amely a naponkénti adagolás procedúrája nélkül önadago­lással kerül a szervezetbe, s napokon, heteken, sőt hónapokon keresztül szabályozza a megfelelő vércukorszintet. Említettem már, hogy a diéta rendkívül fontos. Ezt mindenkinél egyénileg határozza meg az orvos. Ugyanis a kísérő tünetek, a cukorbaj által előidézett más betegségek mind más-más összetételű diéta kialakítását teszik szükségessé. Ami általánosságban elmondható: a rendszeres, pontos időközökben fogyasztott, orvos által előírt ételek nélkül nem várható javulás, gyógyulás. A beteg naponta lehetőleg hatszor étkezzen. Ki kell iktatni az étrendből a cukrot, az édességeket, a cukorral édesített gyűmölcsleveket, a túl sok cukrot tartalmazó zöldség- és főzelékféléket és gyümölcsöket. Sok fehérjét kell fogyasztani (hús, túró, tojás, tej, sajt). Óvakodjon azonban a zsiradékoktól, a zsíros húsoktól. Vigyázat, nem minden ún. dia-készítmény való cukorbetegeknek. A szeszes ital fogyasztása is ártalmas, habár sokan enged­ményeket tesznek, s különféle vélemények, hiedelmek alapján egyesek a bort, mások a töményt kóstolgatják. Nagyon fontos, hogyi az orvos kérdésére, fogyaszt-e alkoholt, milyet és mennyit, válaszoljon őszintén a beteg, s tartsa meg fegyelmezetten kezelőorvosa tanácsát. A cukorbaj gyógyítható, azonban az általa előidézett betegségek száma, s azok intenzitása rendkívül magas. Ide sorolhatjuk a korai öregedést, a különbö­ző idegbántalmakat, ideggyulladásokat. (A perifériás idegrendszer megbetege­dését, a láb-, a végtag-, a gerincfájdalmakat.) A szem megbetegedése sokszor a vakulásig fajulhat, s különböző bőrbetegségek is megtámadhatják a cukorbe­teget, aki rendkívül hajlamos a különféle fertőző megbetegedésekre is. Az utóbbi időben a sebészeti klinikán külön osztályok alakultak az ún. diabetikus láb kezelésére. A fő tünetek: a beteg lába elgyengül, érgyulladások (varikositas), atrófiák keletkeznek, s a páciens alig képes néhány lépés megtételé­re. A hiányos vérellátás miatt gennyes fekélyek keletkeznek, amelyek előrehala­dottabb stádiumban már sebészeti beavatkozás nélkül nem távolíthatók el. A diétára még külön visszatérünk,'ugyanis a cukorbeteg étrendje, étkezése nem olcsó. Viszont ezen nem szabad takarékoskodni. Az elmúlt időszakban szociális hozzájárulást kaptak, hogy a drágább élelmiszereket beszerezhessék. Sajnos, pillanatnyilag ez a támogatás megszűnt. Hogy a jövőben jut-e rá dotáció az államkasszából, nem tudhatjuk. A betegeknek addig önmagukon kell segíteni azzal, hogy megtanulják a számukra fontos ételek elkészítését a megfelelő zöldségek, gyümölcsök kiválasztását. Dr. CSIBA JÓZSEF I CSALÁDI TŰZHELY Szárított zöldségek A szárított zöldségfélék készítése alapjában véve hasonló a gyü­mölcsökéhez. Szárításra való előkészí­tésük tehát abból áll, hogy a megmo­sott és megfelelően előkészített ter­ményt 100 C-fokos vízben néhány per­cig előfőzzük, utána lehűtjük, gondo­san lecsepegtetjük, tiszta ruhára téve szikkasztjuk, majd a szárítócserények­­re terítve szárítani kezdjük. A zöldség­félék szárítási ideje kb. 6-8 óra. Sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller. A gyökérzöldségeket a szoká­sos módon megtisztítjuk, mossuk és hosszú, nem túl vastag szeletekre vág­juk. A szeletelt zöldséget tiszta, forrás­ban lévő vízben 1 percig előfőzzük. Előfőzés után a szeleteket hideg víz­ben lehűtjük, szikkasztjuk, cserények­­re rakjuk és szárítjuk. Gomba. A gombát gondosan meg­tisztítjuk, a szárrészt levágjuk. Mosás után a visszamaradó értékes részt meghámozzuk. Vékony szeletekre vágjuk és szitára rakjuk. Kíméletesen a kívánt mértékig szántjuk. Tüllzsákban, száraz helyen tároljuk. Zöldségkeverék. A szárított zöld­ségkeverék (Julienne) többféle zöld­­ségszárítmányból állítható össze. Jól használható levesek ízesítéséhez és főzelékek készítéséhez. Összetevői: sárgarépa, petrezselyemgyökér, zel­lergumó, hagyma, petrezselyemlevél, zellerlevél, karfiol, kelkáposzta, vörös káposzta stb. Leveskészítéshez olyan keveréket állítsunk össze, amiben 60% a gyökér­zöldség, a többi alkotórész aránya egyenlő. A főzelékkészítéshez alkalmas ke­verék alapfőzeléket, levelet és gyöke­ret egyenlő arányban tartalmaz. Az ízesítőnővények aránya 15% körüli. A kisváros egyik önkiszolgáló Aiéttermében alig lézengenek, csupán néhány megkésett vendég ül az asztalnál. A személyzet meg­kezdi a teremben a takarítást. Felfor­dított székek jelzik: vége az ebédidő­nek. Fekete kendős nénike lép be, az ajtóban tétován körültekint, mint­ha gondolkodna, hova induljon. Az­tán dönt. Az ajtóhoz közeli asztalhoz telepedik. Vár. A szomszéd asztaltól fiatalasz­­szony lép hozzá. Segítőkészen mondja: — Tessék odamenni a pulthoz, az asztalnál nincs kiszolgálás. A nénike csak ül tovább, szigorú­an magába zárkózva. A konyha felől érkező fehér köpenyesnek megakad a szeme a furcsa öregasszonyon. Asztalához siet, megszólítja: — Ebédelni tetszik? A néni nemet int, aztán beszélget-Mestervizsga ni kezdenek, majd a fehér köpenyes eltűnik. Rövid idő múlva egy piros­pozsgás, tizenhét óv körüli lánnyal tér vissza. Magukra hagyja őket. Az öregasszony és a lány német nyel­ven társalog. A lány rövid idő múlva feláll és visszamegy a konyhába. A fiatalasszony kíváncsian meg­kérdezi: — Talán unokája az Orsika? — Nem. Még rokonok sem va­gyunk. Egy faluban lakunk, a szom­szédasszonyom dédunokája ez a lány. Itt tanul szakácsnőnek. Most, hogy utam akadt a városban, gon­doltam, benézek ide, és megkérde­zem, szorgalmas-e ez a lény? Mert az nem mindegyt Válaszra már nem jut idő, mert Or­sika megérkezik egy tányér gőzölgő levessel, szép adag sült hússal. Mo­solyogva teszi az öregasszony elé. — Te főzted? — kérdezi. Majd a lány bólintására hozzáte­szi: Finom! Orsika a hazaiak előtt, úgy látszik letette a mestervizsgát. D. E.

Next

/
Thumbnails
Contents