Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-11 / 203. szám

1992. szeptember 11. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 A tadzsik ellenzéki fegyveresek harcosa Kurgan Tyube kórházában meglátogatja sebesült társát A térségben, mint már közöltük, véres összetűzésekre került sor Nabíjev volt tadzsik elnök hívei és ellenfelei között (Telefotó: TK SR/EPA) Lemondott Jovanovics jugoszláv külügyminiszter FAK-katonák a tadzsik-afgán határon Ultimátum az oroszoknak Nabíjev volt tadzsik elnök fegyveres hívei tegnap felszólították a Kurgan Tyube-i területen állomásozó orosz ez­red katonáit, hogy adják át fegyvereiket és felszerelésüket. Azzal fenyegetőznek, hogy ha nem teljesítik követelményei­ket, a katonákat és családtagjaikat tú­szul ejtik. A tadzsikisztáni helyzetről tárgyalt az Orosz Föderáció biztonsági testületé is, amelynek Borisz Jelcin az elnöke. Az ország déli részében tovább folynak a harcok, bár a fegyveresek egy része megkezdte a visszavonulást. A Komszo­­molszkaja Pravda jelentése szerint a harcokban a múlt héten kétezer ember vesztette életét. A déli határvidéken 10 ezer ember van fegyverben. Az Izvesz­tyija szerint nehéz helyzetben van a 201. lövészezred, amelynek ötven orosz tiszt a tagja, de a legénység többsége tadzsik nemzetiségű és máris az egymással szembenálló klánok szerint csoportosul­nak. A tisztek félnek fegyvert adni a ke­zükbe, nehogy vérontásra kerüljön sor. A tisztek gyakorlatilag túszok lettek, ami nagy veszély, mert a térségben óriá­si mennyiségű haditechnika halmozó­dott fel. A legújabb hírek szerint tegnap Tá­dzsikisztán déli határvidékén elfoglalta állásait a FÁK békefenntartó erőinek ezer katonája. A haderőt „a tadzsik veze­tés kérésére” irányították a helyszínre. Védelmi tanácskozás A muzulmánok lőttek a Az ENSZ békefenntartó erők gépkocsioszlopa ellen a keddi támadást, amelynek során két francia kéksisakos életét vesztette és hárman megsebesültek, az Izetbegovics elnököt támogató muzulmán erők haj­tották végre. Ezt tegnap az ENSZ békefenntartó erők képviselője, Jeannie Peterson jelentette ki Belgrádban. Az ENSZ képviselője szerint az UN­­PROFOR zágrábi főhadiszállása is megerősítette, hogy a Bosznia-Hercego­vina elnökségének alárendelt csapatok felelősek a három legutóbbi, augusztus 20-án, 25-én és 29-én elkövetett ENSZ- ellenes támadásokért is. Mind a három korábbi, mind a keddi támadást is az ENSZ-katonák ellen a muzulmán erők hajtották végre, mondta Peterson. Ezt megerősítette Nambyar tábornok, az UNPROFOR parancsnoka is, aki leve­let küldött Izetbegovicsnak, melyben azt követeli, hogy az elkövetőket állítsák bí­róság elé. Egyértelműen megállapítást nyert, hogy azt az olasz repülőgépet, amely Szarajevó közelében zuhant le, lelőtték. Iliescu visszavonta pá Ezt az ENSZ békefenntartó erők hiva­talos nyilatkozata közli. A lövedék a horvát erők által ellenőrzött terület fe­lől érkezett — áll a nyilatkozatban. Ka­­radzsics, a boszniai szerbek vezetője be­jelentette, hogy ezekben a napokban a Szarajevó környékén elhelyezett szerb csapatok mellé ENSZ-megfigyelőket helyeznek. Az első megfigyelőknek teg­nap kellett volna elfoglalniuk állásaikat a szerb csapatoknál. Tegnapra várták Szarajevóba a genfi Jugoszlávia-konferencia két társelnö­két, Cyrus Vance és David Owen diplo­matákat. A szarajevói repülőtér környé­kén dúló harcok az érkezést bizonyta­lanná tették és lapzártáig nem érkezett jelentés útjukról. Vance és Owen elő­izsi útját Támogatják Tőkést Bukarest Egyetem-terén tegnap til­takozó őrjáratot kezdett a Jilava ’89 ne­vű szervezet, amely a volt rezsim üldö­zöttjeit tömöríti. A tüntetők támogatják Tőkés László püspök követelményeit, miszerint egyértelműen leplezzék le a Ceausescu-ellenes felkelés körülménye­it és Iliescutól választ várnak, részt vett­­e személyesen is a felkelők elleni véres akciók kezdeményezőinek fedezésében. „Bizonyítékaink vannak rá, hogy az 1989. december 21-ről 22-re virradó éj­szakán a tüntetők ellen minden elérhető fegyveres testületet bevetettek, a hadse­reget, a rendőrséget, a Securitatet, a pártmilíciákat és ezek a felkelőkbe lőt­tek. E csapatok egyetlen parancsnokát, sem feletteseiket soha senki nem vonta felelősségre” — jelentette ki a Jilava szervezet elnöke. Ha Iliescu belátható időn belül nem válaszol ezekre a kérdé­sekre, a szervezet tagjai ugyancsak tilta­kozó éhségsztrájkba kezdenek. Az RMDSZ, a romániai magyarok legnagyobb szervezetének vezetősége felhívással fordult Tőkés Lászlóhoz, hogy egészségére való tekintettel fejezze be az éhségsztrájkot. Tőkés László szóvivője Temesváron közölte, hogy a püspök fontolóra veszi az éhségsztrájk beszüntetését. Ugyan­csak nyilatkozott a Demokratikus Nem­zeti Megmentési Front, amely Iliescut támogatja. E szervezet szóvivője szerint a püspök éhségsztrájkját a Magyarok Felhívás Közös érdekelt képviseletére a somorjai Kék Duna Szövetkezet­ből földjüket és vagyonrészüket igénylő személyek jelentkezését várjuk szeptember 12-ig. Tel.: 0708,38 10,0708/37 59 ^________________________SZÚM-402 J Világkongresszusának döntései befolyá­solták. Ion Iliescu, Románia elnöke lemond­ta péntekre tervezett franciaországi lá­togatását és találkozóját Francois Mit­terrand elnökkel. A Reuter hírügy­nökség úgy véli, hogy Iliescu döntése összefügg Tőkés László éhség­­sztrájkjával. A hírügynökség megemlíti, hogy 1989 decemberében, amikor a Ce­ausescu-ellenes felkelést akarták el­nyomni, 1100 ember vesztette életét. Ennek körülményeit akarja felderíteni Tőkés. Iliescu a tervek szerint Francia­­országból Spanyolországba és Olaszor­szágba is elutazott volna. Még nem kö­zölték, hogy ezeket a utakat is lemond­­ta-e a román elnök. Miért mondta le? Az orosz elnök szóvivője tegnap kö­zölte, hogy Borisz Jelcin hivatalos japá­­ni látogatását azért halasztották el, mert Japánban a választások előestéjén a po­litikusok egyre élesebben nyilatkoznak a területi kérdésekről. A japán politiku­sok a szóvivő szerint nem készültek fel ésszerű kompromisszumokra és a japán fél diplomáciai tevékenysége a látogatás előkészítésének utolsó szakaszában a választási kampányhoz igazodott. Japán részről a látogatás elhalasztá­sát összekötik a segélynyújtással. A kor­mány szóvivője szerint Japán nem szán­dékozik megváltoztatni Oroszországgal szembeni politikáját. Egyes kormánykö­rök szerint Japán elhalasztja a 100 mil­lió dolláros segély szállítását Oroszor­szágnak. Valószínűleg befagyasztanak további 700 millió dollárt, amelyet kö­zös japán—orosz tervek megvalósításá­ra szántak. Mijazava Kiicsi japán kor­mányfő Tokióban tegnap bejelentette, hogy telefonon beszélt Jelcinnel, aki kö­zölte vele, miszerint az év végéig nem tud Japánba látogatni. franciákra szőr Zágrábba utazik, hogy Tudjman horvát elnökkel tárgyaljon. Bosznia-Hercegovinában tegnap to­vább folytatódtak a harcok. Az éjszaka Szarajevót lőtték és súlyos harcokat je­lentettek Bosanski Brod környékéről, ahol áttörést kíséreltek meg a szerbek, de miután 20 katonát vesztettek, vissza­vonultak és tovább lőtték a várost messzehordó ágyúkkal. Harcok voltak Tuzla környékén is. Belgrádi jelentés szerint Vladiszlav Jovanovics, Kis-Jugoszlávia külügymi­nisztere „visszavonhatatlanul” lemon­dott tisztségéről. A miniszter azzal indo­kolta döntését, hogy nem maradhat to­vább olyan kormány tagja, amely egyre nyíltabban Szerbia és a szerb nép érde­keivel ellentétes politikát folytat. Imrich Andrejcák csehszlovák vé­delmi miniszter — mint már közöltük — szerdán két napra Ausztriába látogatott. Osztrák kollégájával, Werner Fassla­­benddel megtekintettek egy határőrlak­tanyát, majd helikopteren Bécsbe utaz­tak. Az osztrák miniszter a tárgyalások­ról kijelentette, hogy véleményt cserél­tek Délkelet- és Közép-Európa helyze­téről, a várható változásokról, amelyek Csehszlovákia kettéosztásával létrejön­nek. Imrich Andrejéák Bécsben kijelen­tette, hogy a cseh és a szlovák fél között mindmáig nem jött létre egyezmény az állam kettéosztása utáni védelmi közös­ségről. „Ez csak egy elméleti lehetőség” — mondta. Véleménye szerint a védel­mi közösség olcsóbb megoldás lenne, mint a hadsereg kettéosztása. Még a tel­jes válás esetén is előnyös lenne egy olyan közös szerv létrehozása, amely összehangolná a két köztársaság védel­mi politikáját. A külföldi sajtó Meciar budapesti látogatásáról Az okos engedett volna Elsősorban a magyar, de más sajtó is foglalkozik Vladimír Meciar szlovák kormányfő budapesti látogatásával. A lapok főleg azt hiányolják, hogy egyik fél részéről sem mutatkozott késség a kompromisszumra. Meéiar most örülhet győzelmének — írja tegnapi kommentárjában a buda­pesti Népszabadság azzal kapcsolatban, hogy a magyar félnek nem sikerült elér­nie a bősi munkálatok leállítását. Magyarország és Szlovákia a kom­mentár szerint így közelebb került egy olyan konfliktushoz, amelynek belát­hatatlan következményei lehetnek és ma még nem tudható, milyen reakciót vált ki ez az ellentét a két ország közöt­ti viszonyban.' „Mindez elhárítható lett volna, ha a térség két új demokráciája nem a konfliktusban aratott győzelem­re, hanem a megegyezésre törekedett volna.” A Magyar Nemzet ezzel szemben úgy véli, hogy a látogatás eredményei nem látványosak ugyan, törékenyek, de még­is láthatók. Mint a Magyar Nemzet, a többi lap is a legfőbb problémának Bu­dapest és Pozsony viszonyában a dunai vízlépcső és a szlovákiai magyar kisebb­ség problémáját tekinti. „Nehezen felté­telezhető, hogy az építkezésen az erede­ti állapot visszaállításával kapcsolatban megkerüljünk bizonyos műszaki problé­mákat. Még nincs olyan késő, hogy a közvélemény ne békélhetne meg vala­miféle D variánssal” — írja a Magyar Nemzet. A Meéiar—Antall találkozóval fog­lalkozik a Berliner Zeitung is. Megjegy­zi, hogy az új szlovák alkotmány nem nyújt védelmet a 600 ezer szlovákiai ma­gyarnak. Tény, hogy a szlovákok félnek a magyarosítástól, de Budapestnek a szlovákiai magyarok sorsa nem közöm­bös. Meéiar budapesti látogatása meg­erősítette, hogy a nézetkülönbségek a két ország között mélyülnek. A lap sze­rint Meéiar sarokba akarja szorítani a magyarokat, de távlatilag szoros gazda­sági együttműködésre számít. Meéiar szerint a csehek azt szeretnék, hogy a visegrádi hármak szerepe csak konzulta­tív lenne, míg ő a gazdasági együttműkö­dést hangsúlyozza. A Budvar az Budvar A nagy-britanniai „ Iga­zi Sör Társaság’’ (CAM­­RA) Londonban tiltako­zott az ellen, hogy a cseh kormány az amerikai An­­hauser-Busch cégnek adja el a Ceské Budéjovice-i sörgyár részvényeinek 30 százalékát „A Budvar Csehország nemzeti örök­sége és képes megállni sa­ját lábán ” — jelentette ki sajtóértekezletén a CAM­­RA elnöke. Hozzátette, hogy a gyárnak nincs szüksége amerikai injekci­óra. A rendezvényen feltá­lalták az eredeti budéjovi­­cei sört és az ugyancsak Budweiser név alatt forga­lomba hozott amerikai sört, hogy bebizonyítsák, mennyivel jobb a cseh gyártmány. A sajtóértekez­leten hangsúlyozták, hogy a sör minősége azért olyan kiváló, mert három hóna­pig állni hagyják és így érle­lik „Éppen ez az, amit a hatékonyságra törekvő amerikai szakértők lerövi­dítenének" — jelentették ki a rendezvényen. Érdekes, hogy a csehországi Budvar a brit üzletekben 50 száza­lékkal drágább, mint ugyanannak a sörnek ame­rikai válfaja. Az amerikai sörgyárosok szövetségének képviselője kijelentette, hogy csak azért akarnak betársulni a Budvar cégbe, hogy megoldják a sok éve tartó vitát a sör nevéről Az amerikai cég ugyanis szin­tén Budweiser név alatt hozza forgalomba sörét, de ezt a nevet több országban mint cseh céget jegyezték be. Olaszországban, Fran­ciaországban és Spanyol­­országban az amerikaiak csak Búd néven forgalmaz­hatják gyártmányukat. Angliában és Írországban mindkét sörfajtát Budwei­ser név alatt árusítják és így az amerikai reklám gyak­ran kisebb versenytársának is segít A KANADAI Quebeckben, a francia nyelvű országrész központjában nemzet­közi tudományos értekezlet kezdődött a demokráciáról. A rendezvényen részt vesz Perez de Quellar volt ENSZ-főtil­­kár is. Az ötven parlamenti küldöttség között ott van a csehszlovák Szövetségi Gyűlés képviselőinek csoportja is, ame­lyet Michal Kováé vezel, valamint a CSNT és az SZNT küldöttsége. M agyarországon a Meéiar látogatás alkalmából a Duna Kör országos aláírásgyűjtést rendezett a bősi vízlépcső C variánsának felépítése ellen. A Meéiar­­látogatás napjáig 20 ezer aláírást gyűjtöt­tek és az akciót tovább folytalják. A Duna elterelése a hajózócsatornába, Karácsony Gábor szerint, a szovjet csapatok 1956. évi beavatkozásával egyenlő. Hangsúlyozta, hogy „ez a vereség katasztrofális nyomot hagyna minden magyarban”. A ROMÁNIAI Adevarul című lap közölte, hogy Magyarország nem tartja be a Biztonsági Tanács embargóját Ju­goszlávia ellen. A lap 12 olyan magyar tartálykocsiról ír, amelyek Románián át akartak bejutni Szerbiába. A lap szerint Magyarország R-65 típusú légelhárító rakétákat szállított Zágrábnak. Állítólag Bosznia-Hercegovinában is találtak ma­gyarországi gyalogsági fegyvereket, ame­lyeket a humanitárius segélyszállítmá­nyok ládáiban juttattak a helyszínre. OROSZORSZÁG kormánya a ha­zai piacon 4—5 ezer rubelre emeli a nyersolaj tonnájának árát. A közlemény szerint az árakat e téren nem liberalizál­ják. Ha nem emelnék a nyersolajárakat, a kőolajipar vesztesége idén 170 milliárd rubel lenne. M oszkvában cáfolták azt a hírt, amelyet a Reuter röpített világgá, misze­rint Oroszország leállítja a nyugati orszá­gokba és Japánba irányuló olajszállítása­it. Az exportvállalat képviselője közölte, hogy nincs szó a szállítások leállításáról, hanem a szokásos ingadozásról, amely mindig akkor áll be, amikor nagyobb arányban kell ellátni a télre készülőésza­­ki országrészeket. Azerbajdzsánt az orosz védel­mi minisztérium felkérte, hogy adjon ke­gyelmet annak a hadnagynak, akit Baku­ban halálra ítéltek. A hadnagyot azzal vádolták, hogy azeri fegyveresekre löve­tett. Tény, hogy a tűzparancsot kiadta, de csak akkor, amikor megtámadták a ba­­kui fegyverraktárt, hogy fegyvereket zsákmányoljanak. Az orosz hatóságok szerint a hadnagy az akkor érvényes előí­rásokkal összhangban cselekedett. A Iá madásnak három áldozata volt. Lettországba látogatott xvi. Károly Gusztáv svéd király. Ahhoz, hogy látogatása alkalmából díszsortüzet adhassa­nak le, Lettországnak Svédországból kelleti ágyúkat kölcsönkérnie. A kormányszóvivő így kommentálta az esetet „Költségveté­sünk olyan kicsi, hogy az ilyen felesleges dolgokat, mint az ágyúvásárlás, nem enged­hetjük meg magunknak”. N aGY-BRITANNLÁBAN a Zöldek Pártja széthullóban van. Míg 1989-ben a párt több szavazatot kapott, mint a libe­rálisok, addig az idei választásokon alig egy százalékot. A párt elnöke kijelentet­te, hogy nem jelölteti újra magát, mert a Zöldek Pártja a környezetvédelmi politi­kai koloncává vált. / EsZAK-KOREA nagykövetsége Prágában nyilatkozatot tett közzé, amelyben tiltakozik az ellen, hogy a cseh­szlovák sajtó átvette a Kiodo japán hír­­ügynökség jelentését a pénzbeváltásról és az észak-koreai zavargásokról A nagykövetség csodálkozását fejezi ki afö­lött, miért terjeszt a japán hírügynökség hazug híreket Észak-Koreáról és miért veszi ezeket át a csehszlovák sajtó éppen az észak-koreai államünnep előestéjén. WlNNIE MANDELA, az AND dél­afrikai feketemozgalom vezetőjének el­vált felesége lemondott a mozgalomban viselt tisztségeiről, mert úgymond, rossz­akaratú kampány folyik ellene. A Man­­dela-házaspár akkor vált el ez év elején, amikor az asszonyt az ANC pénzügyei­nek hűtlen kezelésével és gyilkosságban való részvétellel vádolták. D áNIA fővárosának kikötőjében vesztegel Erich Honecker volt keletné­met vezető jachtja. A luxushajót most 2,5 millió dollárért (73 millió korona) el­adásra ajánlották fel. A hajó biztosítva van a vegyi és bakteorológiai támadás ellen, golyóálló ablakai vannak, adóállo­mása többszörösen erősebb, mint a ha­sonló hajókon szokásos. Nyolc vendég­­kajüt-kabinja van, mindegyikben lehall­gató készülék. Csak a Honecker-kabin­­ban nincs ilyen. A hajón estélyek rende­zésére alkalmas helyiség is van. Ajachlol 1971-ben Peenemündében gyártották.

Next

/
Thumbnails
Contents