Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-08 / 200. szám

1992. szeptember 8. Belföld Szabad ÚJSÁG 5 Polémia az autonómiaigényről A szlovákiai magyar politiku­sok által felvetett autonómia­igényünk nagy visszhangot keltett. Számosán reagáltak rá - szlo­vákok és magyarok is - a különböző sajtótermékekben. A csehszlovákiai magyar lapokban is többen kinyilvání­tották nézetüket ezzel kapcsolatban. Ezekből az írásokból és a környeze­temben szerzett tapasztalatok alapján is állíthatom, hogy mi szlovákiai ma­gyarok különbözőképpen vélekedünk erről a sorsunkat jelentős mértékben befolyásoló kérdésről. Kisebbségünk két jeles személyi­sége, Mács József és Soóky László sem vall azonos nézeteket ez ügyben. Nem kívánok döntőbíróként fellépni vitájukban, mindössze fel szeretném hívni a figyelmet a konszenzus kialakí­tásának fontosságára e témakörben mozgalmaink és általában nemzetisé­günk egésze részéről. Valószínűleg nem kell különöseb­ben bizonygatnom, hogy ebben, a számunkra nagy horderejű ügyben mennyire fontos a nézetek egyezteté­se, hiszen csak ilymódon lehetséges nyomatékot adni követeléseinknek. Az új szlovák politikai elit nagy előszere­tettel használja érvként megosztottsá­gunkat kéréseink elutasításához. A ki­sebbségi autonómia felvetésekor is elhangzottak vezető szlovák politiku­sok részéről olyan szellemű reagálá­sok, hogy a valóságban a magyarság nagy része nem is igényli az autonó­miát, csupán néhány hözöngő nemze­tiségi politikus túlkapásairól van szó. Teljesen nyilvánvaló tehát, hogy a va­lamennyiünket egyaránt érintő sors­kérdésekben közös nevezőre kell jut­nunk. Ellenkező esetben javaslatain­kat még az érdemi tárgyalások előtt lesöprik az asztalról, mondván: nincs miről tárgyalnunk, mert magatok sem tudjátok, mit akartok. Ilyen esetben az állami szervek még csak nem is vádol­hatok kisebbséggel szembeni elfogult­sággal, hiszen - úgymond - saját szándékuktól függetlenül nem tudnak eleget tenni az egymást kölcsönösen kizáró megoldási módozatainknak. Tudatosítani kell, hogy azok a mód­szerek - pártharcok, belső ellentétek, rivalizálások stb. amelyek úgy­­ahogy megengedhetök a többségi nemzet politizálásában, nem érvénye­sülhetnek a kisebbség esetében, hi­szen ezekkel speciális helyzetéből adódóan saját létét sodorná ve­szélybe. Igen nagy kárt okoz sorainkban a félelemérzetünk felkeltésére irányuló érvelés, mivel egyik okozója a széles rétegekben egyre jobban eluralkodó, ügyeink iránti passzivitásnak. Nemzetiségi politiku­saink között is akadnak olyanok, akik sokszor maguk is hozzájárulnak az ilyen helytelen magatartás kialakításá­hoz. Az az érvelés, hogy társadal­munkban a demokrácia, a tolerancia, a másság tisztelete és a humánus polgári eszmék térhódítása még gye­rekcipőben jár, s ezért nem időszerű számunkra bizonyos célok követelé­se, általában nem helytálló. Ezzel azok malmára hajtjuk a vizet, akik unos-untalan a következő indokkal próbálnak eltántorítani elveinktől: „Ne tegyétek ezt, várjatok még ezzel, az idő még nem alkalmas ilyen problé­mák megoldására, a többségi nemzet még nem készült fel az ilyen dolgok befogadására, elképzeléseitek kinyil­vánításához erősen érzelmi alapon vi­szonyulna a többség, és az azt követ­kező heves reakció rontaná együttélé­sünket“. Az autonómiánkkal kapcsolatban polémia - pontosabban csak különbö­ző részautonómiákról és azok kombi­nációjáról van szó - sokunkban keltett aggodalmat, esetleg félelmet. Ez rész­ben az elképzeléssel egyet nem értő magyar politikai elit érvelésének „kö­szönhető". Nem osztom Soóky László nézetét a ,, vonalon belül került és az azon kívül rekedt" magyar kisebbség­ről. Természetes jelenség ez az auto­nómiák esetében. Sehol sem sikerült még olyan tökéletesen megrajzolni az autonóm terület határait, hogy nem maradt volna azon kívül a kisebbségi­ek egy része, és ne került volna belül­re a többségi nemzet bizonyos hánya­da. Ebben nem látok semmi rendkívü­lit, hiszen a „csíkon“ kívül rekedtek­nek ebből nem származik hátrányuk. A már meglevő jogaik egy terület létre­jöttével nem szenvednek csorbát. Véleményem szerint körültekintőb­ben járhatott volna el Soóky László úr az Új Szóban megjelent egyik írásá­nak címadásánál. Nem találom túl bi­zalomkeltőnek a „Csehszlovákiai ma­gyar rezervátum“ címet. Komor kép­zeteket kelt az olvasóban, mintegy sejtetve a baljós jövőt, amennyiben az önigazgatást tűzzük ki célunkként. Ed­dig mi csak a kulturális és az oktatás­ügyi autonómia iránti igényünket nyil­vánítottuk ki. Nemzetiségünk hivatalo­san még nem kérte a területi autonó­miát. Lekicsinylő jelzővel illetni vala­mit, amiről azt sem tudjuk létrejön-e egyáltalán, s ha igen, mikor, milyen feltételek mellett, enyhén szólva fele­lőtlenség. Elvégre az önigazgatás a kisebbségi problémakör megoldásá­nak egyik módja. A két fél megegye­zésén múlik, hogy milyen tartalommal töltjük meg. Nem tartom kizártnak, hogy a helyes autonómiaformák kimunkálása alapvetően javí­tana nemzetiségünk helyzetén. Hi­szen a világban is vannak erre pozitív példák. Soóky László szerint azonban ez egyértelműen járhatatlan út. Tiszte­letben tartom nézetét, csak arra ké­rem, ne Ítéljen látatlanban. Nem állít­hatjuk be abszolút rossznak azt, ami­nek működési mechanizmusát a mi viszonyainkra alkalmazva részletei­ben még ki sem dolgoztuk. Természe­tesen őszinte örömmel vennénk, ha Soóky úr - mivel a parlament jelenlegi összetételére való tekintettel abszolút mértékben kizártnak tartja javaslatunk elfogadását - valamilyen más megol­dással szolgálna. Mert cselekednünk mindenképpen kell! A beletörődés helyzetünkbe, esetünkbe, a teljes be­olvadáshoz vezetne. A jelenlegi álla­potok konzerválása kevés identitá­sunk megőrzéséhez, szembetűnően mutatják ezt a népszámlálások ered­ményei, melyekből kitűnik arányszá­munk gyors csökkenése, abszolút számunk stagnálása. Ezért ügyeljünk arra, nehogy megalapozatlan aggoda­lomkeltéssel saját hajóink vitorlájából fogjuk ki a szelet. Óva intem vezető közéleti személyiségeinket és moz­galmainkat attól, hogy a más vélemé­nyen lévők népszerűségét minden va­lós alapot nélkülöző, veszélyhelyze­tekre történő utalásokkal igyekezze­nek csökkenteni. Nincs tudomásom arról, hogy eddi­gi politizálásunk folyamán irreális, minket jogosan meg nem illető, eset­leg a másik felet sértő, jogait bármely vonatkozásban korlátozó követelé­sekkel álltunk volna elő. Akkor pedig kinek jó az ijesztgetés? Talán annyira túlteng bennünk a nemzeti önérzet, hogy tudatosan kell lelohasztani tüzét, akár egy kis riogatás árán is? Nem hinném, hogy így lenne. Többségünk még mindig nagyon óvatosan kezeli, félig-meddig tabuté­mának tekinti a nemzetiségi problé­mákat. Szúkebb baráti körben ugyan már elpanaszoljuk gondjainkat, de nyilvános fórumon, a nagyközönség előtt, ahol természetesen jelen vannak szlovák polgártársaink is, már csak nagyon kevesen merünk köntörfala­zás nélkül előállni a „farbával“. Mert még mindig génjeinkben hordozzuk az elmúlt négy és fél évtized léleknyomo­rító emlékezetét. Meghurcoltatásunk, megaláztatásunk megtörte gerincün­ket, kialakította bennünk a másodren­­dűség érzetét. Életfilozófiánkká vált: nem szabad kilógni a sorból, nem kell nemzetieskedni, alkalmazkodjunk mi­nél tökéletesebben az államalkodó nemzet elvárásaihoz. Többségünk még mindig a régi beidegződések szerint gondolkodik és elsősorban azt mérlegeli: vajon nem lesz-e majd hát­rányos megkülönböztetésben része, amennyiben nyíltan megvallja nézete­it. Nehéz a kiegyenesedés ilyen ta­pasztalatok után. Ezért aztán valóban nem szükséges egymást rémisztgetni. Ennél sokkal hasznosabb tevé­kenységet is folytathatnának vezető közéleti személyisé­geink. Elsősorban kidolgozhatnának egy közös kisebbségvédelmi koncep­ciót. így aztán nem fordulna elő, hogy megmaradásunk esélyeit csökkente­nék egymás elleni politizálásukkal kü­lönböző célok érdekében. Amennyi­ben nem tudnak eljutni az egyeztetett fellépésig legalább az érdekvédel­münk sarkallatos területein, nem mél­tóak bizalmunkra. Meggyőződésem ugyanis, hogy a nemzet részének képviseletét valóban önzetlenül felvál­laló politikusok képesek konszenzusra jutni e témakörben. Bizton állíthatom, hogy egy ilyen megállapodásról tudósító írás a sajtó­ban sokkal megnyugtatóbban hatna közérzetünkre, mint jeles személyisé­geink vitái saját „igazuk" védelmé­ben. EGYÜD LÁSZLÓ Tornaijai he/yzetkép Kotes es (t)oldozgatás Ha Rozsnyót megjárva érkezik az utazó Tornaijára, az a benyomása, hogy egy másik világba érkezett. Bár az utóbbi település lélekszáma az előbbinek mindössze a harmadát teszi ki - a közellátást és a kétnyelvű tájékoztatást illetően mégis városiasabb benyomást kelt. A város központjában kétnyelvű utcanévtáblák fogadnak. Az állami és a maszek üzletek feliratai is két nyelven csalogatják a vásárlókat. Egyikbe-másikba betérve olyan áruböség fogad, amelyet méltán megirigyelhetnének a rozsnyóiak. Ez tehát a felszín; ezt látják a városba érkezők, s természete­sen ezt tapasztalom én is. De vajon mi parázslik, zajlik és van készülőben a felszín alatt, illetve a kulisszák mögött? Hogy ezt kideríthessem, betértem az önkormányzati hivatalba, ahol - mivel nem voltam előre bejelentve - várnom kellett, amíg sorra kerülök. Schwartz Árpádhoz a város polgármesteréhez ugyanis úgy járnak a választópolgárok, mint a kútra. Mivel nem akarom sokáig várakoztatni a folyosón mögöttem sorakozókat, csupán a leglényegesebb tudnivalókról kérdezem a zömében magyarok lakta település első emberét: • Amint látom, szépen haladnak a kétnyelvűség gyakorlati érvényesítésében.- Köszönöm az elismerést, bár a neheze még hátra van. Az első körben a politikailag „elavult“ utcaneveket cseréltük ki, s egyben éltünk a kétnyelvű megjelölés lehetőségével. Továbbá felkértük a városban működő politikai pártokat, hogy adják le javaslataikat az eleddig „érintetlenül" hagyott régi utcaneveket megváltoztatandó. Ez meg is történt. A Magyar Polgári Párt helyi szervezete olyan kérelemmel állt elő (amelyet az EPM területi választmánya is támogatott), hogy az önkormányzat állítsa vissza az eredeti, történelmi elnevezéseket. Az SZNP és a Matica helyi szervezetei ugyanakkor elleneznek minden további névváltozta­tást. Mivel az egyeztető megbeszélések során nem sikerült konszenzusra jutni, a névadó bizottság által előterjesztett (és a járási szervek részéről jóváhagyandó) listáról az önkormányzat plénuma hoz majd döntést. • Történt-e valamilyen „visszavágás“ a kisebbségi jogok érvényesítése miatt?- Egy kétnyelvű utcanévtábla eltulajdonításán kívül komolyabb incidens nem történt, s remélem, hogy a legkézenfekvőbb emberi jogok betar(ta)tása miatt nem kell majd vitustáncot járnunk. Mert ha erre sor kerül(het)ne, akkor ország-világ előtt nyilvánvalóvá válna, hogy a demokrácia helyett a diktatúra és a fanatizmus uralma alá hajtja fejét ez az ország(rész). O A (politikai) vakvágányra jutás ellen a gazdaság „sínre helyezését“ tekintik a leghatásosabb ellenszernek“. Ezen a téren milyen konkrét eredménnyel kecsegtetik magukat?- A régió gazdasági fellendüléséért tenni akaró vállalkozók a Gömöri Gazdasági Kamara megalakításával szerették volna megteremteni az esélyegyenlőséget arra, hogy az eddig elhanya­golt vidék települései és lakossága saját elképzelései szerint élhessen a határmenti kereskedelem nyújtotta lehetőségekkel. (A szerző felvétele) Legjobb tudomásom szerint a vállalkozók eme törekvése a jogi korlát(oltság)ok miatt kudarcba fulladt. Ennek ellenére vannak kapcsolataink és lehetőségeink. Az ózdi ipari bemutató vásáron például a Rimaszombati járás vállalkozói is kiállíthatták termékei­ket. Ezenkívül közös érdekeltségű vegyesvállalatok létrehozásá­val is próbálkoznak. Egy olaszországi céggel kötött kereskedelmi együttműködés mellett a bábolnai IKR-el is kapcsolatba léptek a környék vállalkozói, hogy egyrészt alapanyagokat (vetőmagot, növényvédő szert, korszerű gépsorokat és feldolgozó berendezé­seket stb ), másrészt felvevőpiacot biztosítsanak termékeiknek. • Tornaiján milyen a vállalkozókedv?- Itt főleg a kereskedelmi és üzleti tevékenységről lehet elisme­réssel szólni. Közülük az INTEREX mondható a legsikeresebb­nek. Virágzó ágazattá nőtte ki magát a „házikenyérgyártás“. Hosszas huzavona után a város tulajdonába került a járási ipari vállalat asztalos és lakatos üzeme. Ugyancsak a város bérli a volt szolgáltató vállalat akkumulátorgyártó és -töltő üzemegységét. Az év elején önállósította magát a járási lakáskezelő vállalat tornaijai ' részlege. • Ki tudják elégíteni a lakásigényléseket?- Ó, dehogy. Új lakások építését egyelőre senki sem meri vállalni, a tisztázatlan pénzügyi és jogi viszonyok miatt. A lakások privatizálásáról szóló törvény megalkotásáig a régi bérházak eladását szünetetletni kényszerülünk. • Hol tartanak a gázvezeték-rendszer építésében?- Az idén két és fél kilométeres szakaszon fektettünk le újabb csővezetéket, s ezzel a város teljes hosszában kiépült a főveze­ték, amelyről pókhálószerüen ágaztatjuk le az egyes utcákba futó , mellékszálakat“. A költségek jelentős részét saját forrásainkból fedeztük. • És mi van az évek óta épülő ivóvízhálózattal?- A Közép-szlovákiai Vízművek az utóbbi tizenöt esztendőben nem fejlesztették a vízhálózatot. Errefelé csak Z-akcióban végez­hetitek ilyen munkálatokat. Ezért a város kénytelen (volt) saját eszközeiből pótolni a mulasztást. Ebben az évben a helység északi részén „nyújtottuk meg“ a vezetéket egy újabb kilométe­res szakasszal. Ez majdnem egymillió koronával apasztotta az egyébként is lapos bukszánkat. Am a város kétharmad része még mindig ivóvízre vár... • A víztisztító állomásról és a csatornahálózatról is mon­dana valamit?- Amíg a Gömörhorkai Cellulózgyár a Sajóba ürítette a „mér­gét“, addig a tornaljaiak csak javíthattak a hozzánk érkező folyó minőségén. Most viszont, hogy a gyárat bezárták, mi lettünk az egyik potenciális szennyező. A tisztítóállomás három éve épül a már említett vízművek beruházásában. A 60 millió összköltség­ből évente mindössze 2-3 millió koronát képesek beépíteni. Ha nem gyorsítanak a tempón, akár húsz évig is eltarthat a pepecse­lés. A kanalizáció kiépítéséhez viszont csak azt követően fogha­tunk hozzá, ha üzembe helyezik a szennyvíztisztító berendezést. • Az elmondottakon kívül mi bosszantja még a város önkormányzatát?-Az egyre gyarapodó szemét elhelyezése. Az ideiglenes lerakat nem felel meg a követelményeknek. Egy korszerű szemét­­tároló létesítéséhez megvan ugyan a tervdokumentáció, de az új szabványok miatt átdolgozásra szorul. S még nem tisztázott a „finanszírozás“ kérdése sem. • Hogyan szembesülnek a munkanélküliséggel?- Nehezen, mivel egyre növekszik azoknak a tábora, akik nem is szándékoznak munkát vállalni. A 3-4 ezer koronás havi fizetést ígérő ajánlatokra még a fülük botját sem mozdítják. • Itt köztudomásúan magas, ha jól emlékszem a lakosság közel húsz százalékát kitevő, a cigány származású polgárok aránya...-Az egy régi „adat“. A legutóbbi népszámlálás szerint már csak 3,4 százalékos ez az arány... A problémák ilyen mérvű csökkenéséről viszont nincsen tudomásunk. • Az időm letelt. Köszönöm a beszélgetést. KORCSMÁROS LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents