Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-05 / 198. szám
Kultúra 1992. szeptember 5. 6 Szabad ÍJJSÁG ) t i ■■■ —I.. i i i— Uj oktatás-módszertani programok Miért ítéltetett hallgatásra Alsóhatár? Erősítik és kiegészítik egymást Gyermekeink szellemi fejlődése szempontjából nem lehet közömbös, hogy milyen módszerek alapján oktatják őket. Különösen érvényes ez az alapiskola alsó tagozatára (1-4 osztály), ahol az anyanyelven való tökéletes írást, valamint az ismeretek gyors és rugalmas befogadását kell megtanítani számukra. Ezt tűzik ki célul az új oktatásmódszertani programok. Közülük kettőről, a Tolnai Gyuláné és a Zsolnai József által kidolgozott módszerekről beszélgetünk Csík Zoltánnal, a komáromi Járási Pedagógiai Módszertani Központ munkatársával, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Járási Bizottságának alelnökével Még pislákol a lámpás Fényénél nyolc apróság tanulja szeptembertől a betűvetést. Vajon miért kénytelenek megtenni az önmegismerés és a világ felé vezető első lépéseket csupán e gyér világításnál? Alsóhatár lakosai, akik már megszokták a több éves kényszercsendet, ma önmagukat ítélik hallgatásra. —Mi is tehát a két program lényege? —Tolnai Gyuláné módszere egy különleges olvasástanítási technika a legkisebbek számára, amely játékosságra, mozgásra és énekre építő elemeivel még a legreménytelenebbnek tűnő esetekben is jó eredményeket ér el. Jő lenne mihamarabb meghonosítani iskoláinkban, mert sajnálatos tény, hogy a tanulók 17-18 százaléka diszlexiában, olvasászavartan szenved, ami a további ismeretek megszerzésének kerékkötője lehet. Zsolnai József programja komplex anyanyelvtanítást foglal magába, ami kisiskolás kortól egészen az érettségiig folytatódik. Két részből ál Az egyik a nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelés programja, népszerű nevén NYIK Sokrétű, célirányos cselekvésekkel egybekötött csoportos foglalkozásokat szervez. Lényeges, hogy a kis létszámú csoportokba azonos képességű gyerekek kerüljenek. A NYKa következő oktatási-nevelési területeket öleli fel: 1. Olvasás, szövegfordítás 2 írás, helyesírás, anyanyelvismeret 3. Beszédművelés, kommunikáció, illem 4. Fogalmazás 5. Irodalom Az olvasástanításban globális és analitikus-szintetikus módszerekkel A keddi tanévnyitó ünnepségét a legtöbb iskolában elmosta az esd. A „várva várt” csapadék nem kis gondot okozott az anyukáknak, hiszen az elkészített lenge ünneplő ruha helyett hamarjában melegebb holmit kellett előkeríteni. Többen el is késtek emiatt az iskolából. A tanító nénik pedig megtépázott, ázott virágcsokrot kaptak. És jóval drágábbat a tavalyinál... A pozsonyi Duna utcai magyar alapiskolában is nagy volt a zűrzavar, dr. Popély Gyula igazgató a szülőktől elnézést kért a viszontagságos időjárásért meg a nem mindenütt működő hangszórókért, aztán a kis elsősök és szüleik kedvéért megismételte az iskolarádióban korábban elhangzott tanévnyitó beszédét. „Nem nézünk könnyű tanév elébe”— jelentette ki, s mindannyian tudjuk, igaza volt. „Az iskola mindig is hű tükörképe a társadalomnak, amelyben működik” — hangzott el még beszédében, s láthatjuk, a tükör most homályos és görbe... Az iskola bejáratánál egyetlen tábla díszeleg: a Szlovák Köztársaság címere. Az intézmény névtábláját még tavaly ősszel összetörték és elvitték. Ki mondja meg, legyen-e helyette másik? Féljünk, vagy tegyük ki gyerekeinket egy esetleges provokáció minden veszélyének? Ilyen helyzetben valóban „nem indokolt a zavartalan derűlátás”, az igazgató úr óvatos megfogalmazása szerint. Idén először nem engedheti meg magának ez az iskola sem, hogy tanszereket vásároljon elsőseinek, ami a szülők számára ugyan szokatlan, de korántsem váratlan fejlemény. A szülők között akad, aki ezt majdhogynem jónak tartja, szerinte a gyerekek megtanulják jobban becsülni tanszereiket, s talán tankönyveikre is vigyáznak majd, hogy később valakinek eladhassák vagy elcserélhessék. Az anyagi gondok más téren is megmutatkoznak: a tornaterem a tanévkezdés pillanatában használhatatlan, a padlózat javítására nincs pénz. A gyerekek itt nem válogathatnak a magyar iskolákban. Pedig egyre többen vannak, s lassan „kinövik” az épületet: az intézmény történetében először nyílik három párhuzamos első osztály. Értük érdemes beszélni „a tudás hatalmáról, amit dolgozik. Az irodalomoktatás keretében pedig a tiszta értékek átadásával kívánja megóvni a gyerekeket az irodalom perifériáját jelentő műfajok egyéniségromboló hatásától. Az értékközvetítő és képességfejlesztő program (ÉKP) még kevésbé elterjedt, de reméljük, hogy alkalmazása nemsokára általánossá válik. Többek között változatlan formában veszi át a Kodály-módszert, továbbá tantárgyként oktat több, az esztétikai fejlődést elősegítő tevékenységet, például a furutyázást, a néptáncot stb. — Mikor gondoltatok rá először, hogy az itteni gyerekeket is jó lenne ilyen elvek szerint tanítani? —Évek óta foglalkoztatja a pedagógusokat, hogy miként lehetne jobban, hatékonyabban tanítani az anyanyelvet. Zsolnai programját már 1987-ben ismerték a hazai pedagógusberkekben. A Pedagógusszövetségen belül 1990401 igyekszünk minél több kollégával elsajátíttatni ezt a programot. A másik, Tolnainé módszere csak jóval később, 1991-ben bukkant fel nálunk. — Úgy tudom, Kelet-Szlovákiában Tolnainé módszerét részesítik előnyben, míg Nyugat-Szlovákiában szívesebben veszik át Zsolnai József elképzeléseit Szerinted mi ennek az oka ? meg kell szereznünk a mégoly nehéz viszonyok közt is”, a „lankadatlan hitről”, „a pedagógus megtisztelő felelősségéről” és „felemelő érzésekről”. Bár az első napon akadtak „lehangoló” epizódok is: nem érkezett meg Magyarországról a Tolnai-módszer oktatására meghívott elsős tanító néni. A kormányközi megegyezés és a minisztériumok közreműködése, úgy látszik, túl sok szervezési gonddal jár, de — ha hihetünk az ígéreteknek —, a várva várt pedagógus a jövő hétre megérkezik. (Egyébként mind a három első osztályban bevezették a Tolnai-módszert.) A kis elsősök között van egy fiúcska, akinek édesanyja szlovák, édesapja magyar. Tavaly februárban még a lakóházukkal szembeni, ligetfalusi szlovák iskolába íratták be Pétert, most mégis a magyar iskolában ült be a padba. Édesapját megkérdeztem, miért változtattak döntésükön a magyar iskola javára: „Sok mindent mérlegeltünk, végül a kisebb osztálylétszám és az oktatás színvonala »döntött«, no meg a családunkban megnyilvánuló tolerancia. Ha a feleségem — aki még nem nagyon tud magyarul, viszont nagyon szereti Magyarországot — nem lenne ilyen okos és megértő, nem sikerült volna meggyőznöm arról, hogy a magyar műveltség megszerzése, több nyelv ismerete, több kultúra közelsége előnyt jelent majd fiunknak a jövőben. Az ember sokkal többre viszi, ha nyelvtudása révén megismerhet más embereket, ha a maga módján mindig igyekszik többet megtanulni, kiemelkedni az átlagból. Számunkra nagyon fontos, hogy gyerekünk nyelveket tanuljon, megtanuljon legalább magyarul, szlovákul és németül, s ha ezen felül jut még energiája, esetleg angolul is. A napi utazás a belvárosi iskolába mindhármunkra plusz terheket ró majd, de nekünk sem volt könnyű, mi is utazni voltunk kénytelenek az iskola kedvéért. De később megtérül a »befektetés«, hiszen mindig gazdagabb az, aki több nyelvet bír, hiszen többet tud kiszűrni az információáradatból, több tapasztalatra tehet szert." Kívánjuk Péternek és szüleinek, hogy ne csalódjanak a magyar iskolában.-haraszti—Én nem állítanám ifyen kategorikusan sembe a kettőt, hiszen nem azonos dolgokról van szó. Úgy látom, aszerint fogadják el az iskolák egyik vagy másik módszert, hogy a tanárok és tanítók mire mernek vállalkozni A Tolnai-módszer háromnapos tanfolyamon elsajátítható, a Zsolnai-program alkalmazása azonban komoly és mély ismereteket, háttértudást igéryeL Vannak cfyan iskolák is, ahol párhuzamosan fut mindkét program. Remélem, hogy ez döbb-utóbb mindenütt így lesz, hi&en Tolnai és Zsohai elképzelései nemhogy kizárják, hanem éppen kiegészítik és etűsáik egymást. — Gondolom, egy ilyen nagyszabású kezdeményezés megvalósításához az oktatásügyi minisztérium jóváhagyása is szükséges. Hogy álltok a hivatalos ügyek rendezésével? —A NYIK programnak az 1. és 2 osztályokban való bevezetéséhez adaptáltuk a tankönyveket és munkafüzeteket. A minisztérium azonban nincs tekintettel a tanévkezdés dátumára — mi ugyanis már ebben az iskolaéveben szerettük volna megkezdeni a programok gyakorlati alkalmazását. Bár a támogatásról állítólag már született döntés, ezt írásban még nem láttam. Hasonlóképpen nem fizette ki a tárca augusztus 31-éig az általunk megrendelt tankönyvek nyomdai költségeit. Egyelőre csak „kis kísérletként” engedélyezték a módszerek kipróbálását. Bolyongunk tehát a bürokrácia útvesztőjében, érvényesül a kifárasztás taktikája. — Milyen szakembergárdával rendelkeztek? Van elég tanító és tanár, aki képes lesz a szóban forgó módszereket alkalmazni? — Mint említettem, folyamatos a pedagógusok felkészítése. Tavasztól a Komáromi járásban úgy készítjük fel a kollégákat, hogy a harmadik osztályban (Dunaszerdahelyi járásban pedig már a második osztályban) e módszerek szerint taníthassanak. A Galántai járásban két évvel ezelőtt Vághosszúfalun, Alsóhatáron és Egyház fán engedélyezték az összevont osztályú kisiskolák újramegnyitását. Alsóhatár, az alig háromszáz lelket számláló kisközség akkoriban még Királyrév igazgatása alá tartozott. Katona Dezső, a Királyrévi Helyi Nemzeti Bizottság egykori elnöke, mai polgármester, akkor a következőket nyilatkozta: lrA faluban jelenleg csupán négyen építkeznek. Ha a fiatalok itt maradnának, letelepednének, a falu újraéledne. A lakosok viszont a község területén csakis az állami gazdaság helyi állattenyésztő részlegénél helyezkedhetnek el Komoly gondot okoz az iskolaköteles gyermekek ingázása is, hiszen az 1—4 osztályosok ide, Királyrévbe, az 5—8 osztályosok pedig Nádszegre kénytelenek utazni ” Gál Lujza alsóhatári óvónő, valamint néhány agilis szülő közbenjárására 1990. szeptemberében a helyi kultúrház nagytermében 1—4 összevont osztállyal megnyitotta kapuit az alsóhatári magyar alapiskola. A Vágferkasdról érkező Naraöcsik Gyula öt kis nebulóval látott munkához. Számuk 1991-re csupán kettővel gyarapodott. Az idei tanév kezdetekor pedig nyolcán foglalták el a helyüket az iskolapadban. A faluban rriegtudtuk, annak ellenére, hogy hét új kis elsős van Alsóhatáron, közülük csupán ketten látogatják a község alapiskoláját. A többieket szüleik a királyrévi alapiskolába itatták. Sajnos, nem sikerült megtudnunk, miért döntöttek így. —Az idén két elsősöm, két másodikosom, két harmadikosom és ugyancsak két negyedikes tanulóm van. Két évvel ezelőtt azzal a reménnyel vállaltam el a kisiskola tanítójának feladatát, hogy idővel megélik az osztály. Sajnos, jelenleg körülményeink sem mondhatók a legjobbaknak A kultúrház nagytermében magasan vannak az ablakok, kevés a fény, kevés a hely. Kértem a rég iskola épületének feh'tjitását, de a tavaly nyáron különvált, mára saját önigazgatással működő község anyag okokból nem tudott eleget tenni kérésemnek Az alsóhatári gyermekek sem mások, mint a nagyközségek, városok tanulói Élénkek, kedvesek, fogékonyak különb körülményeket érdemelnének A falu mindjobban elnémítja a kezdeményezőket igénytelenségével —állítja Narancsik Gyula Az alsóhatárt kultúrház csendjét csupán az óvodások kacagása, apró lábaik dobogása veri fel. A község hallgatása annál nyomasztóbban hat. „De a kocsma bezzeg hangos” mondhatjuk a költővel, amikor elhaladunk a kis település egyetlen élni látszó „központja” előtt. Az egy éve tartó önállóság nem sok újat hozott a község életében. Ezt az is bizonyítja, hogy egyesek még ma is értetlenül kérdezik a különválás egykori szorgalmazóitól: „Na, mire is volt jó, hogy elszakadtunk Királyrévtől?” Alsóhatár így tovább alussza álmát. Akisiskola újramegnyitásáért kardoskodók mindenképpen többet vártak a létesítménytől. Talán újjászületést, netán túlélést? Abban reménykedtek, hogy a fiatal családokat az iskola újraindításával sikerül majd Alsóhatáron marasztalniuk? A kisiskola tanítója és az egykor harcra kész kezdeményezők nem rejtik véka alá csalódottságukat. Szavaikban, tekintetükben tanácstalanság bujkál. Távozásunkkor tekintetünk végigsiklik a község utcáin. A falusi porták lakóinak mindennapjait a pirkadattól napestig tartó robot tölti ki. Kultúra, művelődés, színvonalas szórakozás? Ilyesmi nincs. De ma még pislákol a lámpás. Vajon meddig? SZÁZ ILDIKÓ PINTÉR ATTILA Úgy kell nekünk! Sz tanár úrral a gimnázium utolsó évfolyamában hozott össze a balsors. Először szlovák szavakkal teletűzdelt rossz magyarságára figyeltem fel; ilyet mindaddig magyar iskolában tanító pedagógusnál nem tapasztaltam, hacsak H. tanár urat nem számítom, de H. tanár úr kivétel volt, külön fejezet Őt szlovák pedagógus létére büntetésből helyezték át a magyar iskolába, men ott, ahol előzőlegtanított, molesztálta a tizenéves diáklányokat (Furcsa logikája lehetett a feletteseinek Úgy látszik azt gondolták hogy H. kizárólag nemzetiségi alapon tapizza kiskorú tanítványait) Hogy Sz. tanár úr milyen nemzetiségi alapon állt, arról sokat elárul az, amit a szlovák és a magyar iskola növendékeinek futballmeccsein szokott ordítani, ha történetesen nem az 6 csapata, vagyis nem a magyar gyerekek rugdosták a gólokat: „Hülye magyarok1” Számomra mégis akkor vált örökre emlékezetessé, amikor egy ízben bugyirazziát rendelt el, mert úgy vélte, túl sok lány ül a kispadon a tornaóra alatt Mivel nem hitte el, hogy bizonyos természeti folyamatok gátolják őket az intenzívebb testmozgásban, egyik kolléganőjét hívta segítségül annak megállapítására, vajon tartalmazza-e a delikvensek bugyija azt a valamit, amit a budapesti tévé reklámja szerint „ már Béres Erika is felfedezett”. Ma sem tudom elképzelni, milyen észérvekkel vehette rá a diákok körében addig rendkívül népszerű, fiatal tanárnőt arra, hogy részt vállaljon ebben a szégyenletes akcióban. A tanárnő mindenesetre drágán fizetett érte; egyszer s mindenkorra elvesztette önérzetesebb növendékeinek szimpátiáját Neki legalább volt vesztenivalója. Sz. tanár úrnak nem volt, 0 ugyanis sohasem élvezte a diákok rokonszenvét Egy miénknél kevésbé deformált közegben nem létezik, hogy Sz tanár úr simán megúszta volna ezt a perverz akciót Azokon a tájakon, ahol tudják, hogy a gyereket, a fiatalkorút megtömi, megszégyeníteni, megalázni büntetlenül nem lehet, mert normális társadalmat nem lehet működtetni meghunyászkodáshoz szokott, önérzetében sértett, roncsolt személyiségű emberekkel, Sz tanár úr többé nem rúghatott volna labdába a pályán. Mindez csak azért jutott eszembe, mert megtudtam: Sz úr, a zupás őrmester modorú tornatanár az idei tanévtől már gimnáziumi igazgatóként egzecíroztathatja a diákokat és osztogathatja nekik nemzetiségi alapon a „hülye” címkét. Az iskolatanács ülésén, ahol ismertette lapos általánosságoktól hemzsegő igazgatói programját, bocsánatkérően közölte: tanodafelvirágoztató terveinek felolvasásában csupán azért akadozik, mert azok szlovák nyelven íródtak, a neje közreműködésével, és nehezére esik a rögtönzött fordítás. Kíváncsi lennék, vajon egy szlovák iskolában hogy fogadnák a szlovák pedagógustársak és szülők egy magyarul íródott igazgatói program improvizált, akadozó fordítását? Ahogy az is érdekelne, vajon ott tolerálnák-e azt a tanárt, aki nem képes elfogadható szinten megtanulni annak az iskolának az oktatási nyelvét, ahol évtizedek óta tanít? Ez esetleg Oxfordban, vagy a Harvard Egyetemen képzelhető el, ott is csak vendégtanárok esetében, akik ragyogó képességeikkel, az előadásaik nyújtotta szellemi többlettel ellensúlyozni képesek a nyelvi pongyolaságot S valahol ott motoszkál az emberben a gyanú: ha valóid eg> nemzetiségi iskola nyelvét csak ennyire tartja, nem lehet nagy véleménnyel magáról az iskoláról sem, az általa képviselt szellemiségből már nem is szólva Vajon hogy fogja képviselni, védeni az érdekeit most, a súlyosbodó többségi nyomás idején? Ha mindezek után valaki netán sajnálni kezdené a gimnáziumot és a kisvárost, ahol Sz tanár úr működésbe lépett, nagyon kérem, ne tegye, kár a fáradságért Úgy kell a gimnáziumnak, a városkának, úgy kell mindnyájunknak, az egész itteni magyarságnak és oktatásügyének' Mert nem érdemel, nem érdemiünk jobbat! Sz tanár úr csak méltó büntetés jóra való restségünkért, tohonyaságunkért, patópálságunkért, önzésünkért, kényelemszeretetünkért Hisz jelentkezhetett volna az igazgatói posztra más is, arra megfelelőbb, érdemesebb. Demokrácia van, mindenki előtt szabad a pálya. De az egész városban és környékén Sz tanár úrnak csupán egyetlen ellenjelöltje akadt, az sem tett eleget az elemi kritériumoknak nincs teljes egyetemi végzettsége és ötéves gyakorlata. Ilyenkor, amikor áldozatot kellene vállalni, tenni valamit, lépni egyet, hol vannak azok, akik fennen hirdetik, mennyire fontos az anyanyelvi oktatás, nagy búsan az itteni magyarság fogyatkozásán, hanyatlásán meditálnak és ujjal mutogatnak mindenkire, aki magyar létére szlovák iskolába adja a gyerekét ? Ha még maguk a kedves tanártársak is Sz kollégára szavaztak annak reményében, hogy 0 aztán biztosan nem ül be okvetetlenkedni az óráikra, hogy ellenőrizzen, számonkérjen bármit is — többek között az oktatás színvonalát —, akkor miért fájna másnak, hogy illetéktelen kezekbe került a jövő zálogának nevezett ifjúság nevelése? Miért fájna bárkinek is, ha Sz tanár úr és hasonszőrű, diadalmaskodó társai egykettőre elvégzik azt, amit negyven évi pártállami satuba szorítás és a frissen újjáéledt sovinizmus mindeddig teljesen elvégezni nem tudott? Miért? Talán mást érdemiünk!? VOJTEK KA TAL1N Az időjárás is y,megérezte”? Nehéz lesz az idei tanév
