Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-05 / 198. szám
1992. szeptember 5. Színes Szabad ÚJSÁG 7 Gyilkos hurrikánok Az Andrew-nak elnevezett hurrikán Floridában tombolt. A szélvihar központja az állam legnagyobb városától, Miamitól délre volt. Az óránként 200 kilométeres sebességgel száguldó szél fákat tépett ki, és sok épületet romba döntött. A károk felmérését nehezítette, hogy sok helyütt megrongálódtak a villanyvezetékek, így Miami nagy része áram nélkül maradt. Az elővigyázatossági intézkedések következtében a lakosság többsége elhagyta a tengerpartot, és az állam belső részén, iskolákban felállított menedékhelyeken vészelte át a természeti katasztrófát. A helyzetet nehezítette, hogy Florida lakosságának jelentős része idős nyugdíjas, sokan segítségre szorultak a közlekedésben. Az Atlanti-óceán térségében gyakran pusztítanak hurrikánok. Az AP amerikai hírügynökség összesítést készített az évszázad legtöbb áldozatot követelt szélviharairól. 1900. szeptember 8-án a Texas állambeli Galvestorhan hatezer halálos áldozatot követelt a hurrikán. Ugyancsak hatezer halott maradt 1928. szeptember 12-17 között a nyugat-indiai szigetvilágban és Florida államban pusztított hurrikán után. 1930. szeptember 3-án a Dominikai Köztársaságot sújtotta ez a természeti csapás, és 2000 halálos áldozatot követelt. Mintegy hatezerre becsülték a hurrikán okozta pusztítások halálos áldozatainak számát 1963. október 4-8-án Floridában, Kubában és Haitin. Mississippi és Lousiana államokban 1969. augusztus 17-18-án különösen nagy anyagi károkat (mintegy 4 milliárd dollár értékben) okozott a Camille hurrikán. A halálos áldozatok száma 256 volt. Kétezer halálos áldozatot követelt 1974. szeptember 19-20-án a Fifi hurrikán Hondurasban. 1979. augusztus 30. és szeptember 13. között két hurrikán is pusztított a térségben: a David 1200 halottat hagyott maga után a Dominikai Köztársaságban és Floridában, míg a Frederic a Bahamaszigeteken, valamint Alabama és Mississippi államokban okozott 2,5 milliárd dolláros kárt, és hét emberéletet követelt. 1980-ban, 1983-ban, 1985-ban és 1988-ban az Allen, az Alicia, a Juan és a Gilbert hurrikánok pusztítottak a térségben, összesen mintegy 700 halálos áldozatot követelve. 1989. szeptember 17. és 21. között a Hugo névre keresztelt szélvihar pusztított a Karib-tengeri szigeteken és Dél-Karolina állam egyes részein. Különösen jelentős volt az anyagi kár - 5,9 milliárd dollár. A halálos áldozatok száma megközelítette a százat. Az Andrew-t megelőzően 1991. augusztus 19-20-án a Bob hurrikán söpört végig az Egyesült Államok északkeleti részén, 18 halottat és másfél milliárd dolláros anyagi kárt hagyva maga után. Elnémított sertések Meglehetősen morbid, ám jellemző jelenség harapódzott el az utóbbi hónapokban a kubai fővárosban. A gyatra közellátás, s különösen a hézagos húsvásárlási lehetőségek miatt mind több havannai család szokik rá, hogy- dacolva minden, érthetően szigorú közegészségügyi előírásnak- saját lakásában, otthon neveljen disznót. Ám hogyan oldják meg, hogy a becses háziállat szításával, röfögésével ne árulja el ottlétét, s ne jusson a hír a sokszor gyanakvó szomszédokon át a kiváncsi tömbbizalmik, lakóközösségi megbízottak fülébe? Nos, az ötletes havannaiak erre is megtalálták a kissé drasztikus megoldást: „egyszerűen kivágatják a szerencsétlen sertések hangszálait. így már néma csendben hízhat a kisszobában, szem elől elrejtett ólban vagy más, erre alkalmas vagy akár alkalmatlan helyiségben. Az apró műtétre általában egy ismerős doktort, vagy egy diszk----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------'t Scott, a jattkirály Új világrekorder nevét jegyezhetik be a nemritkán elismerésre méltó, ám legalább annyiszor ütődöttnek tűnő versenyszámok bajnokai közé, a híres-neves Guinness-féle Rekordok Könyvébe. A kanadai Scott Killen ugyanis új csúcsot állított fel kézfogásban: nyolc óra alatt nem kevesebb, mint 25 289 emberrel parolázott! Teljesítményével a múltnak adta át elődje, a finn Rainer Vikstrom eredményét, aki ugyanilyen hosszú idő alatt „mindössze“ 19 592 mancsot szorongatott meg 1988 májusában. A friss, most augusztusi csúcsbeállítás színhelye a sevillai világkiállítás volt, s a delikvensek beszámolásában a kanadai pavilon egyik hostesse segítette Killent. A harmincéves férfi a perzselő hőség lankasztó hatását kivédendő, gondosan szombat estére időzítette a rekordjavítási kísérlet kezdetét, s vasárnap hajnalra fejezte be a „nagy vállalkozást“. Killen teljesítményének értékét ráadásul növeli, hogy az irdatlan tömegű ember nem gyűlt össze a kedvéért egyetlen helyre, hanem - a kanadai kiállítástól elindulva - neki kellett körbesétálnia a különböző nemzeti pavilonokhoz, vagyis a járkálással eltöltött időt voltaképpen le kellene vonni a nyolcórás „műszakból“. így az új csúcsbeállítás még meghökkentőbbnek tűnik, hiszen még így is csaknem minden másodpercben sikerült egyegy feléje nyújtott kezet megráznia. Hogy mindez mire volt jó, az már más kérdés. (K) v------------------------------------------------------------------------------------------------, réten odacsúsztatott boríték kíséretében felkért állatorvost kérnek meg. A kockázat így is megmarad persze: ha kiderül, hogy a tilalom ellenére kocát tartanak otthonukban, nemcsak az állatot kobozzák el, hanem a gazdákat is pénzbüntetés fenyegeti. Ám úgy tűnik, a sertéssültre áhítozó kubaiakat semmilyen szigor nem rettenti vissza; miután a feketepiac gyorsan emelkedő árait a legtöbben egyszerűen képtelenek megfizetni, nem marad más, mint a disznótartásnak ez a „halk változata“. Szegény malacok véleményét meg nem kérdezi meg senki - bár hangszál nélkül amúgy sem tudnának válaszolni. Benetton, a pulóverkirály Luciano Benetton, a pulóverkirálya világ 60., Olaszország ötödik leggazdagabb embere 25 éve alapította családi vállalkozását két fivérével és nővérével. Az arisztokratikus életviteléről híres gyáros szegény családban nőtt fel, apja kamionsofőr volt, korán meghalt. Luciano eladóként dolgozott egy áruházban, amikor feltűnt neki, hogy nővére, Giuliana mennyire imádja a kötött holmit. Eladta tehát kerékpárját s tangóharmonikáját, és az árából vásárolt egy kötőgépet. Ezzel kezdődött a Benetton-holmik szédületes sikersorozata, amelyet barátaik, a divattervezők is segítettek. Luciano hiába lett gazdag és híres, megmaradt gyakorlatias, ám zárkózott, magányos embernek, aki féltékenyen őrzi a szabadságot. Magáét is, a másokét is. Ezért él egyedül egy XVII. századi patríciuskúriában, közel a csodálatos Minelli-villához, ahol irodája van. Különleges bútorai, festményei nincsenek, bejárata előtt nem áll Ferrari vagy Rolls- Royce. Gazdagságát mindössze •az jelzi, hogy lefüggönyözött autóját sofőr vezeti, aki a testőre is. De azért akad egy szép jachtja és három repülőgépe, amelyekkel a világot járja.- Északolasz vagyok - mondta - nekem a munka gyönyörűség. Nekünk belső szükségletünk, hogy állandóan mozogjunk, hogy meghódítsuk az egész világot. A Benetton-birodalom már igájába hajtotta Koreát és Mexikót. Most indult el a hatalmas orosz piac felé, és szeretné megvetni a lábát Kínában is. (R-m) Boldog Belgium Brüsszelben nemrégiben bejelentették, hogy 1994. január 1-jétől megszűnik az általános hadkötelezettség, s a hátralevő időben a jelenleg 86 000 főnyi hadsereget a hivatásos hadfik jóval kisebb, 40 000 főnyi csapata váltja fel. Oelcroix védelmi miniszter megállapította, hogy ezt a döntést a nemzetközi helyzet alakulása tette lehetővé. Úgy legyen... Sorban állás a Mount Everestnél Csúcs-forgalom Aki arra számít, hogy a Mount Everest, a világ legmagasabb hegye tetején békére és nyugalomra talál, annak keservesen kell csalódnia, mert hovatovább már itt is sorba kell állni. Az idén május 12-én valóságos csúcsforgalom volt, s a magaslatra törekvők a szó szoros értelmében össze is verekedtek, vagy heves vádakat vágtak egymás fejéhez: az új-zélandiak és az amerikaiak azzal vádolták az oroszokat, hogy a számukra kijelölt csapásról letérve elébük vágtak, s így előzték meg őket a csúcson! Ezen az egyetlen napon 32 ember tülekedett a „világ tetején“! Döbbenetes szám, ha arra gondolunk, hogy az idén többen mászták meg a csúcsot, mint a Hillary és Tenzing 1953. évi úttörő hegymászását követő negyedszázad során! A nepáli hatóságok most véget akarnak vetni ennek a sáskajárásnak, amely óriási arányú szemeteléssel is jár. A turistaügyi minisztérium jövő ősztől kezdve évszakonként csak 6 csapat mászását engedélyezi - ebben az évszakban 13 csahegymászócsapatnak a jövőben legfeljebb 7 tagja lehet - most 20 tag az átlag -, és minden hulladékot magukkal kell vinniök, vagyis nem szemetelhetnek. És drágább lesz a csúcs megközelítése is: jelenleg egy csapatnak 10 ezer dollárt kell lefizetnie, de jövő ősztől már 50 ezer dollár lesz a taksa az öttagú és 70 ezer a héttagú csoport számára. A szakértők máris attól tartanak, hogy a jövőben nem a tapasztalat és a szakértelem, hanem a pénz lesz a meghatározó. Az tör a magaslatokra. (pr) Witt-vádlók Katarina Wittet is meggyanúsították, hogy kémkedett a Stasinak. Egy német lap riportere a minap rákérdezett, hogy milyen kapcsolatban állt az átkos szervezettel. A jég királynője elmondta, hogy őt is rendszeresen kikérdezték, ahogyan a többi sportolót, de nem lett besúgó. Állítólag 1988-ban már kapott külföldről egy nagyon csábító ajánlatot, de azt azért nem fogadta el, mert akkor a Stasi számára kémkednie kellett volna. Witt egyébként közölte az újságírókkal, hogy aki a beszélgetések miatt ügynöknek titulálja, azt bepereli. Baj van a Nílussal Kairóban neves tudósok részvételével nemrég rendezték meg a „Nílus 2000“ elnevezésű konferenciát, amely megkongatta a vészharangot: környezeti katasztrófa fenyegeti a világ leghosszabb folyóját, az emberiség egyik természeti és kulturális kincsét. Az utóbbi években vészesen romlott a víz minősége, mivel egyre több rovarirtó szer és műtrágya kerül a Nílusba, belesodródik a part menti építkezések törmeléke, további szennyező tényező a nagyobb hajóforgalom és a vízi turizmus. Az a termékeny iszap, amely a múltban, az asszuáni gát megépítése előtt meghatározó szerepet játszott a mezőgazdaságban, most mind több gondot okoz, mert az áradások idején lassítja a víz mozgását, és vastagon lerakódik mindenütt. Ezzel megnövekedett a vízszint, alámossa a híres luxori templomokat, amelyeknek hatalmas oszlopai mozogni kezdenek. A tudósok egy csoportja szerint a Nílus környékén évi 42 ezer köbméter víz vész kárba, mert elszivárog a mocsarakban. Mao-nosztalgia A Sing Tao című hongkongi újság szerint idén egész Kína Mao-lázban ég. A hajdani vezér és nagy tanító képével díszített jelvények díszelegnek minden - divatra kicsit is fogékony - ember mellén. Eleinte a Mao arcmásával ékesített emléktárgyak (jelvények, pólók, kis vörös könyvecskék) kifejezetten a külföldi turisták számára készültek, illetve nekik próbálták eladni a kulturális forradalom idejéből megmaradt készleteket. Azután lassan maguk a kínaiak is érdeklődni kezdtek a „kegytárgyak“ iránt. Hogy miért, azt csak találgatni lehet. Annál is inkább, mivel az új divatirányzat Kantonból, a leginkább „kapitalizált“ tartományból indult hódító útjára. Azóta sok fiatal visel Maopólót, mert „szerencsét hoz“. Számos taxisofőr pedig slusszkulcsára tűzi a „nagy kormányos“ képével díszített jelvényeket, hogy azok „megvédjék öt a balesetektől“. Mi ez, ha nem az (őrült) hatvanas évek iránti nosztalgia kínai módra. P. P.