Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-05 / 198. szám

1992. szeptember 5. Belföld______________________Szabad ÚJSÁG 5

Adalékok az SZK kormánya alkotmánytervezetének vitájához

Összhangban korszakunk

Ünnepélyesen aláírattatok a Szlovák Köztársaság Alkotmánya. Ahogy annak

bevezetője forgalmaz: beteljesedett az ezeréves szlovák álom; 1993. január elsejétől azon a helyen, ahol a huszadik század második évtizedének végén létrejött a Csehszlovák Köztársaság, két új államalakulat lesz, a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. Az ezeréves álom megvalósulása azonban - ahogy Frantisek Miklosko kereszténydemokrata képviselő figyelmeztetett rá az alkotmányozó parlamenti ülésen - azt is jelenti, hogy véget kell érnie az ún. „hej-szlovák korszaknak“. A szlovák nemzetnek felnőttként kell viselkednie, a felnőttség minden felelősségével. És hát: vannak szlovákok is,

akik aggályokkal tekintenek e felnőttkor elé, nem csupán szlovákiai nem-szlovákok, akik szerették volna ebben az új alkotmányban rögzíttetni jogállásukat. Törvényes garanciák híján a hatalom szándékai és értelmezése dönti majd el a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok sorsát az új országban, s bár kiszolgáltatottnak lenni nem jó, rá kell bíznunk a történelemre, hogy eldöntse, ki állt két lábbal a földön az alkotmányvita olykor késhegyre menő szópárbajaiban.

Az alábbiakban emlékeztetőül felidézzük, mit mondtak el a szlovákiai magyarság és többi nemzeti kisebbség nevében a parlamentben képviselőink. _{s_

Legyen önálló fejezet az alkotmányban a kisebbségekről

követelményeivel

A Szlovák Köztársaság kormánya alkotmánytervezetéhez én az Együttélés-Spoluzitie parlamenti képviselői klub nevében foglalok állást és teszek észrevételeket, elsősorban az alkotmány tartalmi szerkezetét, a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogállását, valamint a még létező Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság fennálló alkotmányos rendjéhez való viszonyt illetően. Az alkotmánytervezet a bevezetőben, 13 fejezetében és 160 cikkelyében megpróbálja meghatározni az alapvető viszonyokat a polgár és az állam között, meghatározza a legfelsőbb szervek struktúráját és azok kölcsönös viszonyát egymáshoz. Szerkezetével ez az alkotmánytervezet erősen emlékeztet a volt szocialista országok alkotmányaira, melyek formálisan mindig a társadalom adott fejlettségi fokát rögzítették, és előre meghatározták további fejlődésének irányvonalát az adott ország uralkodó pártjának érdekei szerint. Az elsődleges mindig az állam mint egész és mint erőszakszervezet érdeke volt.

Az alkotmánytervezet általánosságban véve erőteljes nemzetállamkialakítási törekvések jegyeit hordozza. Tudjuk, hogy a nemzetállam megszűnik minden polgára egységes szervezete lenni, mert ezt a feladatát csak egy, az államalkotó nemzet érdekében hajtja végre. Szerény véleményünk szerint a tervezet lemásolva ugyan átvette az alapvető emberi jogokat és szabadságjogokat a nemzetközi dokumentumokból és egyezményekből, ezeket azonban nem terjesztette ki megfelelő mértékben a mi viszonyainkra és nem szolgáltat garanciákat sem megtartásukhoz és visszafordíthatatlanságukhoz, elidegeníthetetlenségükhöz, elévülhetetlenségükhöz és összeférhetetlenségükhöz. Sót, éppen ellenkezőleg: lehetőséget ad, hogy közönséges törvénnyel módosítva legyenek, így a jogbiztonság helyett jogi bizonytalanságot teremt. Ha programnyilatkozata szerint a kormány valóban a jogállam kiépítésén fáradozik, ennek az alkotmánynak kell az alapot képeznie e szándék megvalósításában, ezért komolyan el kell gondolkodnunk néhány kérdés felett az alkotmányvita során.

Hogyan tekintsünk a jogállamra? A jogtörténetben ez a kifejezés először 1832-ben jelenik meg Robert von Mohinál, mint a rendőrállam ellentéte („Polizie Wissenschaft nach den Grundsätzen das Rechtstats“), maga a gondolat azonban francia eredetű, az 1789-es francia forradalom előtti felvilágosodási mozgalomból származik. Ez az angol politikai szabadságjogokat és egyenlőséget állítja szembe a francia despotizmussal, abszolutizmussal és röghözkötöttséggel. A francia forradalom és társadalom győzelmet aratott az állam felett, s a despotizmus felszámolása érdekében korlátozni kívánta az állam és mechanizmusai tevékenységét - törvények által. A polgároknak társadalmi biztonság kellett, félelem nélküli élet, ezért olyan garanciákat kerestek, amelyek korlátoznák az állam hatalmát, hogy az állam csak azt tehesse meg, amit

a jogrend megenged neki. Olyan államot képzeltek el, mely egy jogrendnek van alávetve. Ezért hirdették, hogy államot mint olyat és az egységes államhatalmat fel kell számolni, egymástól független egységekre kell bontani, s ezek közt a hatalmat meg kell osztani, mivel ezek az egységek kölcsönösen korlátozzák majd egymás hatalmát, ezt követően tehát sem egyenként, sem szervezetten vagy csoportosulva nem dagadhatnak diktatúrává. Az ismert francia tudós, Montesquieu azzal a követeléssel állt elő, hogy szemben az abszolutizmussal maga az állam védje az egyén szabadságát, mégpedig úgy, hogy az államhatalmat három, egymástól független részre, törvényhozási, végre-' hajtó és bírósági hatalomra osztja, s azt is meghirdette: örök igazság, hogyha valaki hatalomhoz jut, igyekszik azzal visszaélni és vissza is él vele mindaddig, míg ellenállásba nem ütközik. Ezért olyan államszervezetre van szükség, melyben az egyik hatalom korlátozza a másikat. Rousseau „Társadalmi szerződés“ című művében követelte, hogy a törvénynek mint a nyilvánosság megnyilatkozásának legyen előnye a végrehajtó és a bírósági hatalommal szemben, ezáltal kötelezze mind a kormányt, mind a bíróságokat. így keletkezett fokozatosan a jogállamiság igénye, s e fogalom azt jelentette, hogy a közigazgatás, a végrehajtó hatalom alá volt rendelve a törvénynek és nem sérthette a jogrendet.

További követelmény, hogy a polgár jogai, függetlensége és jóléte független bíróságok által legyen biztosítva a közigazgatási bíróságok létrehozásával is. A vitákat az államigazgatás és a többi központi szerv között független bíróságok, a későbbiekben alkotmánybíróságok döntsék el. A jogállam e liberális értelmezése, illetve mechanizmusainak ilyetén megszervezése teremtett feltételt a polgár védelmére az állam mindenhatóságával szemben. A szabadság ebben az értelemben azt jelenti, hogy az egyén csak a törvényeknek van alárendelve.

A történelemből tudjuk, az idősebb nemzedék pedig maga is tapasztalhatta, hogy minden állam, még a legkönyörtelenebb diktatúra is igyekszik magát jogállamként feltüntetni, hogy minden társadalmi formáció a népre hivatkozik és a nép nevében hoz törvényeket, a nép nevében hajtja végre azokat és ítélkezik. A római jog szerint a jog általános és változatlan erkölcsi alapja ez; a jog a jó és a belátás művészete, több mint tudomány; nem csupán a megismerés terméke, hanem az emberi lélek eredménye is, miközben a jogállam alapkövetelménye a becsületes élet, a másikat meg nem sérteni és nem korlátozni, mindent megadni neki, ami. öt megilleti. Ezeket az alapkövetelményeket minden jogrendnek meg kell tartania és védenie kell. Az eme elvvel ellentétes módosítások és szabályozások látszólag lehetnek ugyan demokratikus módon elfogadott törvények, de soha nem lehetnek jogosak. Az előterjesztett alkotmánytervezet nem a fentiek szellemében szabályozza a legfelsőbb szervek közti viszonyokat, hanem ellenkezőleg- a végrehajtó hatalmat erősíti meg.

A képviselőnek mint a választók szabadon megválasztott elöljárójának jogállása bizonyos értelemben alapköve a demokráciának, ezért védettségének bármiféle gyengítése annak kárára van. Mindannyiunknak végig kell gondolnunk a tervezet pontatlanságait, az átmeneti és zárórendelkezések ellentmondásait már csak arra való tekintettel is, hogy tisztázatlanok a viszonyok a még létező föderáció hasonló szervei és a Szlovák Köztársaság szervei közt az átmeneti időszakban.

További észrevételeim a tervezethez: az alkotmányjavaslat a 4. fejezet 33. és 34. pontjában taglalja a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogait. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az SZNT bizottságaiban lefolyt eddigi tanácskozások során sem találtak megértésre javaslataink. Őszinte igyekezetünk, hogy a kölcsönös viszonyt a többségi nemzet és a nemzeti kisebbségek, illetve etnikai csoportok közt végre megoldjuk, valamint hogy a kölcsönösség, a kölcsönös megértés, tisztelet jegyében alkotmányos garanciákat teremtsünk, legyőzhetetlen ellenállásba ütközött. Ha egyszerűen csak összevetjük a javaslatot a Tt. 23/1991. sz. törvényével, megállapíthatjuk, hogy csupán az alapvető jogok és szabadságjogok alkotmánylevele 24. és 25. cikkelyének mechanikus átvételéről, lemásolásáról van szó benne. A kormány mint javaslattevő azt a fáradságot sem vette magának, hogy legalább megtárgyalja e fontos kérdést azokkal, akiket ez érint, nem beszélve arról, hogy az 1991. évi 23. alkotmánytörvény 3. paragrafusának 1. bekezdése szerint ,,A Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság alkotmányában az alapvető jogok és szabadságjogok kiterjesztése meghaladhatja az Alapvető jogok és szabadságjogok alkotmánylevelében rögzített mértéket". Ennek most az ellenkezője történik, mivel a javaslat 34. cikkelyének 3. bekezdése alkotmányos lehetőséget teremt arra, hogy az alkotmánylevélben megadott jogokat megtagadják, ezáltal viták forrásává válhat, bizalmatlanságot kelt, fölösleges feszültséget szít. Javasoljuk ezért a 34. cikkely 3. bekezdésének kihagyását. Amennyiben e javaslatunkat elvetnék, javasoljuk a cikkely kiegészítését az alábbi ponttal: „A nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogainak részletes meghatározását és végrehajtását, valamint választott önkormányzati és végrehajtó szerveik hatáskörét a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogairól szóló kódex, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács törvényei határozzák meg.“

Az alkotmánytervezet egyéni jogokat rögzít csak, ami számunkra negatívum, hiszen kimondja minden nemzet, nemzeti kisebbség és etnikai csoport tagjának jogegyenlőségét, ami azt jelenti, hogy egy adott közösséghez való tartozás nem lehet jogilag lényeges olyan ügyekben, melyeket az illető jogszabályok szabályoznak. A csoportjog bizonyos pozitív igényeket támaszt a polgár részéről az állammal szemben, s ezek az igények a nyelvre, a művelődésre, a kultúrára, a gazdasági érdekekre vonatkoznak. Olyan jogai ezek az egyénnek-polgárnak, melyekre egy bizonyos csoporthoz kötődőn tett szert. Biztosítom Önöket arról, hogy a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok őszintén óhajtják a szabad Szlovákia felvirágozását, barátságban, egyenlőként és tiszteletben kívánnak együttélni Önökkel e gyönyörű országban. Engedjék meg ezért, hogy a szlovák nemzet történelmi dokumentumaira támaszkodva, de a jelen helyzetre módosítva idézzek önöknek. íme az idézet: „Az elmúlt hetven esztendő nem ismerte el a nemzetek sajátosságait, ezért az ígért jogegyenlőség helyett egyenlővé tette a nemzeteket az egyen-jogtalanságban. Mi nem hisszük, hogy azok a férfiak, akiket e haza választópolgárai mint törvényhozókat a szlovák parlamentbe küldtek, akár ilyen alkotmányos formában is a centralizmust akarták volna megújítani. Ezért még egyszer, hazafiúi bizalommal megismétlem, hogy a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok sajátosságainak elismerése a nemzet első névjegye, sarkköve az alkotmány építményének, mely természetes, isteni belátással adatva egyedüli alapja lehet a szilárd és tartós jólétnek ebben a hazában.“ Ennyi az idézet. Mi ennek szellemében fogalmaztuk meg elképzeléseinket az alkotmányról, hangsúlyozva azokat az elveket, amelyek a kor követelményeivel összhangban szabályoznák a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogait identitásuk megőrzésére, mégpedig az önkormányzat elvét, melyen keresztül a kisebbségek képviselőiből szabadon választott szervek tevékenykednének, a végrehajtó hatalomban való részvétel elve szerint; ugyanígy a szabad anyanyelvhasználat elvét; az önigazgatást, vagy ha úgy tetszik, az autonómiát az iskolaügy és kultúra irányításában; az alkotmányos garancia és a nemzetközi garancia elvét jogainkat illetően.

A sokat vitatott önkormányzat kérdése bizalmatlanságot kelt a többségi nemzet képviselőiben, ezért engedjék meg, hogy újra egy szlovák történelmi dokumentumból idézzek: ,,Ez alkalommal hadd utasítsam el előre a szlovák testvéreink részéről felénk elhangzó kifogásokat, hogy a magyar polgárok által lakott járásokban, így a Dunaszerdahelyiben, a Komáromiban, a Galántaiban, az Érsekújváriban és a többiben nagyszámú szlovák él,

zetre teljes mértékben összhagban van a nemzetközi dokumentumokkal, főleg azokkal, amelyek a helsinki folyamat során születtek. Hangsúlyozottan biztosítom önöket arról, hogy nem a polgári társadalom megosztását célozzák meg, ahogy azt a miniszterelnök úr vagy mások gondolják. Kérem, ne söpörjék le javaslatunkat az asztalról azzal, hogy nem tudják, mit akarunk. A megnemértés inkább a dialógus hiányából fakad, abból, hogy a jelenlegi európai folyamatokat és a bennük megtalálható megoldási lehetőségeket még mindig importált megoldásnak tartják* vagy pedig annak, ami itt tegnap el is hangzott: kisebbségi nacionalizmusnak, holott egész Európa ebben az értelemben ilyen irányban mozog. Ugyanígy az ismeretek hiányát mutatja, hogy nem tudják, hogyan érvényesül az önkormányzati elv Dél-Tirolban, Spanyolországban, Finnországban és néhány további államban, melyek itt tegnap mint rendkívül fejlett államok lettek említve. Megemlítem, ahogyan az önkormányzat nem jelent dezintegrációt ezekben az országokban és nem veszélyezteti azok . területi egységét, ugyanígy nálunk is csak a támogatás elvének érvényesítését jelentené a kisebbség identitásának megőrzése és fejlesztése érdekében. Megemlítem, hogy ezt az elvet jogrendünk egyszer már legitimmé tette, amikor kiindulópontként elfogadta az SZK kormánya 193. számú rendeletét ez év márciusában. E határozat mellékletében

leginkább a hivatalnoki réteghez tartozóan, így pedig a szlovák és a magyar nemzet egyik a másikra rétegződve található, ezen oknál fogva pedig valamely járásban is elismerni a benne feltalálható magyar nemzetiségűek sajátosságait ténylegesen lehetetlenségnek tartjuk.“ Ennyi az idószerúsített idézet. De hadd folytassam e hangnemben: Mi, akik a haza nemzeteinek múltjában Isten figyelmeztető ujját látjuk, mi, akik érezzük és tudatosítjuk, hogy az általunk lakott Dél- Szlovákia területén mindennapjaink anyagi és szellemi érdeke, napi kölcsönös üzletkötéseink, de családi és vérrokoni kapcsolataink által is szlovák testvéreinkkel egy szoros szövetségbe köttettünk, mi nem lehetünk hazánk egységes egészének ellenségei. Az általam parafrazált idézet így ér véget: „Jelszavunk: Egy szabad, alkotmányos haza, benne a nemzetek szabadsága, egyenlősége és testvérisége.“

Az anyanyelvhasználatra vonatkozóan hadd említsem meg, hogy ez a kérdés nem újkeletű, nem napjaink terméke. „Non est novum sub solonum“ - ahogy a latin mondás mondja. (Nincs új a nap alatt.) Ezért újra történelmi szöveget hívok segítségül. Szent István írja testamentumában fiának, Imrének: „Regnum unius imbecile, fragile est.“ (Az egynyelvű birodalom esendő és törékeny.) S meghagyja fiának már ö is, hogy védje a hazában élő sokféle népfaj szokásait, erkölcseit, hagyományait. Éppen ezért most ezen a helyen javaslom, hogy az alkotmánytervezet 6. cikkelyének 1. bekezdésében legyen törölve az államnyelv kifejezés, váltsa fel azt a „hivatalos nyelv“ szókapcsolat, és a cikkely egészüljön ki egy új bekezdéssel, amely így hangzik: „A nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok szabadon használhatják anyanyelvűket írásban és szóban, a magán- és közéletben, valamint a hivatalos érintkezésben is.“

Végezetül javaslom, hogy önálló alkotmányfejezetként előterjesztett javaslatunkat - melyet itt most Duka Zólyomi Árpád fog előterjeszteni - velem együtt támogassák. Amennyiben elemi jogokat tartalmazó javaslatainkat a plénum leszavazza, az Együttélés képviselői nem fogják támogatni az alkotmány elfogadását.

Rózsa Ernő, az SZNT képviselője (A felszólalást teljes terjedelmében közöltük, csupán a megszólításokat hagytuk ki belőle.)

Elhangzott 1992. augusztus 31-én

éheimében támogatom Duka Zólyomi képviselő úr javaslatait, amennyiben azonban azokat elvetnék, Rózsa képviselő úrral együtt én is javaslom a 34. cikkely 3. fejezetének, illetve a 24/a jelű nyomtatvány 33. számú módosító javaslatának elvetését, főleg azért, mert az fölöslegesen ébreszt bizalmatlanságot a kisebbségekkel szemben. (A szerk. megj.: a 24/a jelű nyomtatvány az SZNT bizottságainak közös javaslatait tartalmazta; a 33. javaslat szigorított formában köti a többség jogaihoz a kisebbségi jogok végrehajthatóságát.) Igaz ugyan, hogy mindkét korlátozó kitételt tartalmazza a koppenhágai dokumentum is, de hozzá kell tenni, hogy abban a dokumentumban mindössze ez a két korlátozó kitétel van olyan jogok mellett, mint pl. a jog a saját művelődési és kulturális intézményekre, az önkormányzatra, a korlátlan kapcsolattartásra akár országhatárokon keresztül is, a részvételre a nem kormányközi nemzetközi szervezetek munkájában stb„ ezek közül azonban ez az alkotmánytervezet egyetlen jogot sem vesz át. A koppenhágai dokumentum 35. cikkelye értelmében javasolom az alkotmánytervezet 34. cikkelye 3. bekezdésének alábbi módosítását: a nemzeti, nemzetiségi kisebbségeknek és etnikai csoportoknak joguk van az önkormányzatra az iskolaügy és a kultúra terén.

Bauer Edit, az SZNT képviselője (Részlet az 1992. szeptember 1-jén elmondott vitafelszólalásból.)

Ne vádoljanak bennünket bomlasztással

„Jávaslatunk az új alkotmányfejemindez fel van tüntetve. A fentiek