Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-05 / 198. szám

4 Szabad ÍIJSÁG Gazdaság 1992. szeptember 5.

Szlovákia gazdasága az önállóság küszöbén

Segítség, válunk!

Brünnben-, az elmúlt hét csütörtök éjjelén Václav Klaus, a Polgári Demokrata Párt és Vladimír Meciar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezetője megegyezett a szövetségi köztársaság szétválásának menetrendjéről, melynek értelmében a vagyonjogi, polgári és pénzügyi viszonyok tisztázása után Csehország és Szlovákia január elsejével önálló állammá válik. Sok még a tisztázatlan kérdés - például lesz-e vám- és fizetési unió a két ország között vagy sem annyi azonban bizonyos: immár nem elméleti síkon kell foglalkoznunk a 74 év alatt szervesen összenőtt gazdaság kettészakításával.

—

Kísért a múlt

Minket, dél-szlovákiai magyarokat elsősorban szűkebb hazánk, Szlovákia további sorsa érdekel és érint. Már nem egy tanulmány jelezte a keleti országrész rosszabb kiindulási feltételeit, gyengébb gazdaságát, elmaradottabb viszonyait, melyek elsősorban történelmi okokra vezethetők vissza. Lássuk tehát dióhéjban Szlovákia eddigi fejlődését és jelenlegi helyzetét!

A cseh és szlovák gazdaság 1918 óta rendkívül összefonódott, többé-kevésbé Szlovákia is egyenrangú részévé vált Csehszlovákiának. 1948-tól kezdődően példa nélkül álló iparosítás söpört végig a keleti országrészen. Míg 1945-ben Szlovákia adta az ország ipari termelésének 8,2 százalékát, addig 1960-ban már 18,6 százalékát, s napjainkban mintegy 32 százalékát adja (a lakosság 33,8 százaléka él Szlovákiában). A szocialista iparosítás idejében több mint 300 nagy gyárat építettek a keleti országrészben és rengeteg már meglévőt korszerűsítették. Ezzel gyakorlatilag Szlovákia gazdasági és egyben társadalmi arculata is gyökeresen megváltozott; a korábban domináló élelmiszer-, könnyű- és faipar viszonylag háttérbe szorult. A gépipar az elektrotechnikai iparral együtt, valamint a vegy- és gumiipar került az előtérbe, ezen ágazatok adják az ipari termelés 40 százalékát. Szlovákia iparosítását stratégiai és politikai okok váltották ki. Egyrészt igyekeztek csökkenteni a két országrész közt fennálló szociális különbségeket, növelni a munkásság számarányát, másrészt a Szovjetunió lépett elő mint legfontosabb szövetséges, és az energia- és nyersanyagimport döntő hányada innen származik.

A hosszú távú, globális stratégia hiánya Szlovákia gazdasági arculatán mély nyomot hagyott. Az országrész gazdasága azáltal, hogy óriási a nyersanyag- és energia-behozatali szükséglete, rendkívül sebezhetővé vált. Az ipartelepítéskor túlságosan az olcsó és nagy létszámú szabad munkaerő lekötése volt a cél, hiányzik a gazdaság igazi „mélysége“, a vállalatok országrészen belüli kooperációja is alacsony. Az extenzív iparosítás még a nyolcvanas években is folytatódott, annak ellenére, hogy Szlovákia iparilag gyakorlatilag már „telítődött“.

Ráadásul az ipar rendkívüli módon koncentrálódott, a termelés egyharmada 13 városra esik. További sajátosság az óriái gyárak túlsúlya - az 50-es évek ízlésének megfelelően -, az 500 dolgozónál többet foglalkoztató gyárak adják a termelés 95 százalékát (1990-ben), ami tovább nehezíti a szerkezetváltást. Figyelembe kell venni, hogy Szlovákiában - domborzati viszonyainak köszönhetően - kevés a sík terület, inkább a völgyek, katlanok, medencék dominálnak, s ezek a területek ökológiai szempontból sokkal kisebb szennyezettséget, megterhelést bírnak el, mint a síkságok. Szlovákia gazdaságának további jellemzője, hogy viszonylag alacsony a végtermékek előállításának aránya. Többnyire az energiaigényes részegységek legyártása után a végtermékek összeszerelésére Csehországban kerül sor.

Nem vitás, az 1993-as januári starthelyzet egyik - leendő - ország számára sem kedvező. 1991-ben a bruttó nemzeti össztermék 16 százalékkal csökkent, az infláció elérte az 50 százalékot, a munkanélküliség Csehországban 4,1, míg Szlovákiában 11,8 százalékos volt, a lakosság reáljövedelme 25,6 százalékkal csökkent, a külföldi eladósodás 1,2 milliárd dollárral, míg a belső 18,6 milliárd koronával lett nagyobb. Igaz, az idén csillapodott az infláció mértéke, valamelyest csökkent a munkanélküliség, ám ez kevés. Ráadásul Szlovákia Csehországhoz viszonyítva kisebb belső piaccal rendelkezik, termékei nem olyan konkurenciaképesek, nagyobb a függősége a volt Szovjetuniótól és a kelet-európai piacoktól, a hadiipari konverzió jobban sújtja, végül kevesebb a nyersanyagforrása, viszont nagyobb a fajlagos fogyasztása. r > A függetlenség ára

Ezek ismeretében minden bizonnyal nem túlzóak a jónevű bécsi Nemzetközi Gazdasági összehasonlítások Intézete által közzétett tanulmány megállapításai, miszerint mindkét országnak sokba kerül a válás, ezen belül Szlovákia fizeti a függetlenségért a nagyobb árat. Ezt az esetleges vám- és fizetési unió csak mérsékelni tudja. Szlovákiában januártól további, mintegy 10-15 százalékos gazdasági visszaeséssel, 13-20 százalékos inflációval és 20 százalékos munkanélküliséggel lehet számolni. A költségvetési kiadásokat 15 milliárd koronával terheli meg a függetlenség, valamint 1-1,5 milliárd dollár azonnali külföldi kölcsönre lesz szükség. Bár Szlovákia elegendő mennyiségű élelmiszert produkál, a kedvezőtlenebb természeti viszonyok következtében az előállítási költségek magasabbak, mint Csehországban; ez további, legkevesebb 15 százalékos áremelkedést okoz.

Csehszlovákia kettéválása után a keleti országrészben tovább fokozódnak az amúgy is súlyos szociális gondok. A növekedő munkanélküliség és a gyors iramú infláció újabb tömegeket taszít a létminimum alá. Ráadásul az elkövetkező években a fiatalok nagy létszámban lépnek munkaképes korba, ami tovább fokozza

a feszültséget a munkaerőpiacon. Jelenleg Szlovákia fizetési mérlege deficites - mintegy 11 milliárd korona hiányt mutat -, így a szociális kiadások növelése csak újabb hitelekkel vagy a bankóprés beindításával biztosítható. E mellett januártól megszűnik a szövetségi költségvetés támogatása, amely további 25-30 milliárdtól fosztja meg Szlovákia kasszáját. A föderáció felbomlásával új szervezeteket kell létrehozni (hadsereg, határvédelem, vámhivatalok, nagykövetségek, kereskedelmi kirendeltségek), amelyek a régiek helyébe lépnek. Ezek fontossága vitathatatlan, viszont komoly kiadásokkal járnak.

>------------------------------------------------------s

A munkanélküliség mumusa

Ha hazánk munkanélküliségét vizsgáljuk, máris szembetűnik, mintha már most két, gyökeresen különböző országról lenne szó. Csehországban csupán 2,7 százalékot tesz ki a foglalkozásnélküliek aránya, ami egész Európában az egyik legkedvezőbb mutatónak számít. Ezzel szemben Szlovákiában 11,5 százalék, sőt, egyes járásokban (Cadca, Töketerebes, Dunaszerdahely) a 18 százalékot is meghaladja. A szétválás után mindkét állam piaca beszűkül, elsősorban Szlovákiáé, ami a termelés visszafogásához és további elbocsátásokhoz vezet. A keleti országrészben ezért 20-25 százalékos, míg Csehországban 10 százalékos munkanélküliséggel számol a Cseh és Szlovák Szakszervezetek Konföderációja megbízásából készült tanulmány. Természetesen egyes régiókban

még rosszabb lesz a helyzet, Csehországban 20, Szlovákiában akár a 30 százalékot is meghaladhatja a leginkább sújtott területeken. E mellett figyelembe kell venni azt a 30-35 ezer szlovákiai embert, aki Csehországban dolgozik. Elbocsátásuk esetén elsősorban a Őadcai és Dolny Kubín-i járásokban romlana tovább

a helyzet.

A külföldi beruházók bizonyára nem lelkesednek a kettéválásért, hiszen ez egy időre óhatatlanul destabilizálja a belpolitikai állapotokat. Ennek következménye a nyugati tőke beáramlásának elapadása, amely mindkét országot sújthatja. A Csehszlovák Állami Bank adatai szerint 1991-ben hazánkba 640 millió dollár értékű beruházás áramlott, ebből Szlovákiába csak a 13 százaléka jutott. Az idén az első félévben csupán a vállalatok teljes vagy részleges megvásárlása révén több mint egymilliárd dollár került

Csehszlovákiába, viszont a legnagyobb befektetések között egyetlen szlovákiai sem szerepel. Tehát a jelenlegi, viszonylag áttekinthető helyzetben sem áramlik túlzottan a keleti országrészbe a tőke, ami rossz jel. Ráadásul Csehországban sokkal rugalmasabb a döntéshozatal és áttekinthetőbb a jogrendszer, Szlovákiában ezzel szemben az ügyintézés jóval nehezebb.

t '

Korona helyett dollár?

Minden gazdasági vagy politikai kataklizma velejárója a nemzeti pénznemtől való menekülés. Ez a lakosság reakciója, egyfajta védekezése az infláció és a devalváció ellen. Térségünkben Lengyelországban és újabban Oroszországban már bekövetkezett az ún. dollárizáció, vagyis a magánkereskedelemben, a féllegális és illegális zónában a dollárt használták fizetőeszközként. Ezzel egyidőben a lakosság kiveszi megtakarított pénzét, hogy tartós fogyasztási cikkek, ékszerek és ingatlanok vásárlásával őrizze meg értékét. Különösen Szlovákiában áll fenn ennek a veszélye, hiszen már felröppentek olyan hírek, miszerint 1:3 arányban fog egymáshoz viszonyulni a szlovák és a cseh korona. A pénzpiac szétzilálódása óhatatlanul súlyos devalvációhoz és a feketepiac elterjedéséhez vezet.

Külön figyelmet érdemel a kölcsönös energetikai függőség. Szlovákián keresztül halad Csehszlovákia szinte teljes kőolaj- és földgázszükséglete, míg ellenkező irányból érkezik a keleti országrész villamosenergia-fogyasztásának számottevő része. A szétválás után dollárban kell kifizetni a tranzitdíjakat, illetve az előállítási költségeket. Nem tisztázott az sem, hogyan alakuljon át az Európai Közösségekhez kötődő társulási szerződésünk, ahol az eddigi egy szubjektum helyett kettővel kell számolni, valamint a Nemzetközi Valuta Alap kölcsöneinek két részre osztása. Persze, ezeken kívül az összes többi nemzetközi szervezettel való kapcsolatot újra kell fogalmazni.

Ami biztos, az a bizonytalanság

A hét évtized alatt a két országrész kölcsönös gazdasági függése egyre erősebb lett. A vállalatok közötti kapcsolatok intenzívek, és egyes ágazatokban monopolhelyzet alakult ki. Csehország például a személygépkocsi-, teherautó-, traktor-, motorkerékpár-, mozdonygyártás, feketeszén, gyermekcipők, kerékpárok, gyermekruházat terén élvez óriási fölényt, Szlovákia pedig a benzin és egyéb üzemanyagok, jégszekrények, mélyhűtők, mosógépek, színes tévék, nikkel- és alumíniumtermékek terén van monopolhelyzetben. Ezen persze importtal vagy saját gyártással lehet segíteni, ami azonban további pluszköltséggel jár.

Vannak olyan nézetek is, amelyek szerint Szlovákia a különválást különösebb megrázkódtatás nélkül viselné, sőt, hasznot húzna belőle. Marián Tkáé, szlovák pénzügyminiszter-helyettes szerint lehetetlen pontosan megítélni a változások mértékét, és a közölt számadatok sokszor az óhajokból indulnak ki. Peter Stanek, a Szlovák Tudományos Akadémia tagja szerint egyenesen nyereséget hoz az önállóság. Szlovákia kedvező geográfiai helyzetéből kifolyólag érdemes kelet-nyugati, valamint észak-déli irányban színvonalas kommunikációs és információs utakat, csatornákat kiépítenünk és a tranzitdíjakból akár 3-5 milliárd dollár is befolyna évenként. Szerinte a keleti országrész elegendő exportérett végterméket gyárt, amelyet eddig - kis túlzással - csak a csomagolás miatt szállítottak Csehországba.

Természetesen nem soroltuk fel a szétválás valamennyi gazdasági kihatását. Bár a vélemények megoszlanak az önállóság árának nagyságáról, az egyértelmű: mindkét leendő ország rövid távon anyagi veszteségekkel számolhat, a gazdaság átalakításának lendülete csökken (Szlovákiában akár hosszabb időre is), és a nagyvilágban a két állam súlya mérséklődik. Persze, a rövidebbhosszabb visszaesés után jöhet a fellendülés, de az elveszett éveket nehéz lesz behozni, különösen ha a világban történő szédítő versenyfutásra gondolunk. Szlovákiát mindezen gondok jobban sújtják majd, s félő, hogy a gyenge lábakon álló magánvállalkozások nehezen fognak megküzdeni az állami vállalatok túlsúlyával, s az óhatatlan nehézségek a Meciar-kormányt gazdasági begubódzásra, még nagyobb centralizációra és protekcionizmusra késztetik. -barnabás-