Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-01 / 194. szám
1992. szeptember 1. __________________Kultúra _______________________________________Szabad tJSÁo 5 Ünneprontó tanévnyitó beszélgetés Pukkai Lászlóval, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökével- Úgy tudom, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Nyitrai Pedagógiai Főiskolával közösen vállalta egy minden részletre kiterjedő, ellenőrizhető adatokkal alátámasztott helyzetjelentés kidolgozását, amely végre objektív képet adna a szlovákiai magyar oktatásügy állapotáról. Ez több szempontból is rendkívül fontos lenne. Egyrészt valamilyen helyzeten csak annak teljes ismeretében lehet változtatni, javítani. Másrészt szlovák kormánykörökben az utóbbi időben többször elhangzott, hogy meghívják az Európa Tanács és az Európai Közösség küldöttségeit, hogy Dél- Szlovákiában végigvezetve őket bebizonyítsák, az itteni magyar kisebbség jogai „meghaladják az európai standardot“. Ezt többek között épp a magyar iskolák bemutatásával kívánják demonstrálni. Néhány futó iskolalátogatás esetleg kedvezőbb képet adhat, mint az a bizonyos felmérés, amely valahogy csak nem akar elkészülni.- Nem is fog.- Hogy-hogy?- A nyitraiak, László Béláék nem készítették el.- Ezt mivel indokolták?- Semmivel. Egyszerűen nem hívtak össze több találkozót. Még annak idején Pastier dékán úrral megegyeztünk, hogy felmérést készítünk, és szövetségünk minden iskolának elküldte a kérdőíveket. De már vagy fél éve nem voltunk ebben az ügyben Nyitrán. Úgy látszik, a nyitrai pedagógia kar kérdésével ez az ügy is zsákutcába jutott.-Tehát az anyag megvan, csak a feldolgozása akadozik?- Az anyag sincs meg teljesen, mert voltak iskolák, amelyek nem küldték vissza a kérdőíveket.- De a meglévő anyag is bizonyára elegendő lenne legalább egy megközelítőleg pontos helyzetfeltáró jelentés elkészítéséhez. Nem lehetne a sajtóban felhívást intézni a pedagógusokhoz vagy bárkihez, aki hajlandó lenne elvégezni a számítógépes adatfeldolgozást?- Nézze, azt is vizsgáltuk, hány pedagógusunk van, milyen szakot tanítanak és mikor mennek nyugdíjba. Másfél éve gyűlik ez az anyag. De ez is akadozik, mert Nyitrán olyan a hozzáállás, hogy ebből se legyen semmi. Szövetségünk elképzelése az volt, hogy személyesen visszük el a kérdőíveket az egyes járásokba, s miután azokat az iskolákban kitöltötték, a következő héten ugyancsak személyesen gyűjtjük össze. A járások vezetősége támogatta tervünket. Ám Nyitrán a dékánhelyettes ez elől is elzárkózott, kijelentette, hogy csakis postán lehet szétküldeni az íveket.- De mi köze volt ehhez a dékánhelyettesnek? Talán neki kellett volna fizetnie az autót?- Nem, de ennek is az volt a célja, hogy ne legyen belőle semmi. Ez így megy. Ha valamilyen kérdést meg akarunk oldani és erre azt mondják, hozzunk létre bizottságot, ez már eleve azt jelenti, hogy nem akarják megoldani. A bizottság csak arra jó, hogy két hónapig ülésezzen, aztán kiderül, hogy amit végzett, nem jó, akkor ismét jön egy bizottság, újabb ülések következnek és így húzódik az ügy a végtelenségig. Pedig nekem szükségem van az adatokra, mert a jövő hónapban ismét találkozom az Európai Kulturális Mozgalom egyik vezető személyiségével. Ök tudnak a mi problémáinkról, de természetesen pontos, ellenőrizhető adatokra van szükségük.- Szóval, ismét egy elszalasztott lehetőség. Pedig ma, a számítógépek korában az adatfeldolgozás nem okozhat problémát.- Nem is, de ki fizeti meg?- Én mégis bízom abban, hogy akadna rá vállalkozó. Ki kellene kérni az összegyűjtött anyagot Nyitráról.- Nem adják oda. Láttam, hogy megy ez. Akinek odaadták számítógépes feldolgozásra, egy ideig dolgozott rajta, aztán megvonták tőle a megbízatást. Az a baj, hogy rengeteget filozofáltak rajta. Azt mondták, hogy be kell vonni a munkába a prognosztikai és még ki tudja, milyen intézetet, mert különben az egész nem lesz legális. Amikor legutoljára Nyitrán jártam, körülbelül 1300 személy adatait dolgozták fel. Ez nem elég, hisz vagy ötezren vagyunk magyar pedagógusok. Hogy mennyien, nem tudjuk pontosan, mert a minisztériumban nem akarják megmondani. Szövetségünk taglétszáma ingadozik, egyszer 4300, másszor 4650, attól függően, mennyien fizetik be a tagdijat.- Ezeket hallva inkább meg sem kérdem azt, ami azóta foglalkoztat, hogy több falusi pedagógussal beszélgettem. Ök, akik az egész település apraját-nagyját ismerik, azt állítják, hogy a szlovák iskolát végzett magyar gyerekek nem érnek el látványosabb eredményeket. Ha létezne statisztika, amely számadatokkal bizonyítaná, hogy a magyar iskolát végzett diákok közül többen nyernek szakképesítést, többen mennek főiskolára, mint a szlovák iskolát végzett magyar gyerekek közül, elosztana az a tévhit, miszerint a gyerek csak szlovák iskolával boldogulhat.- Ki vállalkozna egy ilyen felmérés elkészítésére és ki fizetné?- Nem akarom elhinni, hogy ne akadnának lelkes pedagógusok. Ha csak húsz faluban készülne ilyen felmérés, már az is elárulna valamit.- Lelkes pedagógusaink vannak, csak idejük nincs. Kevesen vannak és nagyon túlterheltek.- Jelenleg nincs oktatásügyi miniszterünk, a kulturális minisztert bízták meg a tárca irányításával. Amennyiben olyan ember kapná meg ezt a posztot, akiről közismert, hogy elfogult a magyarsággal szemben, van-e olyan súlya a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének, hogy eredményesen tiltakozhatna a kinevezése ellen?- Ha a magyar politikai pártok nem tudták kiharcolni azt, hogy legyen nemzetiségi főosztály és magyar miniszterhelyettes, akkor mit tehet a mi szövetségünk? Itt csak egyetlen lehetőség van: úgy tudunk működni és megmaradni, ha bátran megyünk a magunk útján. Az iskolaigazgatásról és önigazgatásról szóló 1990. évi törvény erre módot ad. Megnőtt az iskolaigazgatók jogköre, viszont az is igaz, hogy fent tovább élnek a centralizáló törekvések, az a tendencia, hogy semmibe vegyék a lentről jövő véleményeket.- Erre az lenne az adekvát válasz, ha az iskolaigazgatók meg semmibe vennék a centralizáló törekvéseket.- Igen, de itt vannak a régi beidegződések, no meg a félelem. Bonyolult a helyzetünk, a szövetségé is; segítséget nem kapunk senkitől, a magyar pártoktól sem. A passzivitás is nagy akadály. Annak idején például, amikor megalakult a metodikai és a tanfelügyelői központ, személyesen beszéltem mindenkivel, összeírtam, ki milyen funkciót vállalna. Nagy nehezen összeállt a névsor, be is adtuk a minisztériumba. Ám amikor arra került sor, az összeírt személyek egyharmada sem jelentkezett a pályázatokra.- Szlovák hivatalos körökben gyakran hangzik el az a vélemény, hogy a magyarok mindig csak panaszkodnak, de sosem fogalmazzák meg konkrétan a panaszaikat, nem terjesztik azokat az illetékesek elé.- Ez a mi esetünkben nem igaz, mi minden két hónapban írásban juttattuk el az észrevételeinket, javaslatainkat a volt oktatásügyi miniszterhez, Pisút úrhoz, mert a tárgyalások során rájöttünk a régi igazságra, hogy a szó elszáll, az írás megmarad. Eleinte nem kaptunk választ,-de azt követően, hogy ezt megírtam, szóvá tettem az Új Szóban, a miniszter úr már válaszolt a beadványainkra. Nekem is többször a szememre vetették, hogy szövetségünk nem ért el semmit a magyarság érdekében. Annyit mindenesetre elértünk, hogy az oktatásügyi minisztérium tárgyalásaira meghívtak bennünket, meghallgatták a véleményünket, És felkészülve mentünk oda, Rózsa Ernővel, Bauer Edittel és a szakértőkkel, volt, hogy tizenöten vettünk részt egy-egy tárgyaláson.- Beszélgetésünk során alig néhány problémát érintettünk, de bármilyen témába fogtunk, a végeredmény mindig ugyanaz; nem sok jóval kecsegtető.- Nem, sőt elkeserítő, pedig nem szeretnék senkit sem elkeseríteni, különösen a pedagógusokat nem, nekik inkább biztatásra lenne szükségük. Elkeseredni különben sem szabad. Dolgozni kell, mennünk a magunk útján. VOJTEK KATALIN A Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztőségében folyamatos a munka, így nem különösebben mozgalmas az augusztusvég.- Mi legfeljebb azért érzékeljük a szeptember közeledtét, mert ilyenkor menetrendszerűen megjelennek nálunk az újságírók - mondja élcelödve Sima Éva főszerkesztő. A magyarországi tanév kezdeti örökös tankönyvhajsza ismeretében az embernek az a benyomása, hogy nálunk a tankönyvek lassabban készülnek, mint az alkotmány. Viszont sokkal rövidebb időre szólnak:- Ma már szerencsére nem 10-12 évre, 20-30 ezres példányszámban jelennek meg könyveink, mint azelőtt, hanem lényegesen kisebb, 7-8 ezres példányszámban, ami körülbelül két év alatt elfogy. A további kiadásokat így lehetőségünk van két év elteltével átdolgozni, kiegészíteni - mondja a főszerkesztő. - Ennyi idő feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a pedagógus meg tudja állapítani, feldolgozható-e érdemben a tankönyv anyaga, megfelel-e a gyakorlatban. AZ ÚJ NYOLCADIKOS IRODALOMKÖNYVRŐL Nem pedagógusként teszem fel a kérdést: a frissen megjelent tankönyvek között akad-e olyan, amelynek diákként és tanítóként is érdemes előre örülni, szellemi csemege reményében? Meggyőződtem arról, hogy van ilyen: Simonné Teleki Mária irodalomkönyve egyedülálló minőséget képvisel majd alapiskoláink tankönyvkészletében. Aki ebből tanulhat, új történelem-, irodalom- és életszemléletet kap. Ezzel együtt - emberséget. Az új, akár zseniális dolgok közreadásának azonban még ma is nagy ára van: ,,Az új könyv megírása előtt a Pedagógusi Kutatóintézettől olyan művek és alkotók listáját kaptam feldolgozásra, amely alig tér el az előzőtől. A lajstrom összeállítói még mindig túlságosan kötődnek a lukácsi marxista esztétikához, a ,,szocreálhoz“ (?). Én ezt jóformán teljes egészében elutasítottam, sokkal több erőm ment el a harcra, mint magára a munkára“ - írja Teleki Mária a Nevelés júniusi számában. Vajon meddig kell még nálunk ennek így mennie? Ez a szinte regényként olvasható tankönyv olyanra sikerült, amilyenről diákkorunkban mi legfeljebb csak álmodni tudtunk. Az egyetemisták, sőt maguk a magyartanárok is találnak benne újragondolni valót. De idézzük ezzel kapcsolatban inkább a szerzőt: ,,Úgy nem lehet irodalmat tanítani, hogy adva van egy műrészlet, s utána pedig rögtön kérdések következnek, amelyekre kapásból lehet felelni, tehát választ produkálni anélkül, hogy megszenvednének a megfogalmazással, hogy tiszta, szigorú állásfoglalásra kényszerítene bennünket, énünk mezítelenné tételére, esetleg feltételezné az alternatív válaszok lehetőségét is. Általában a társadalomtudományi tankönyveink kérdései manipulativak és direkt ívek, s hogy a gyerekekből kisarjadjon az egyéniség, azt eleve drasztikusan meggátolják - szegény halandó tanár meg ezt olykor észre sem veszi. “ Nemcsak irodalomra, életre is tanít ez a könyv, partnerként kezel, tisztelettel közelít nemcsak az írókhoz, költőkhöz, művészemberekhez, akiknek életművét tárgyalja, hanem az olvasóhoz, a tanulóhoz is, ami az iskolában még mindig nem általános. A tankönyvkiadóban megtudtam, hogy módszertani kézikönyv nem készült a könyvhöz, egyrészt azért, mert a pedagógusok „ellenérzéssel viseltetnek“ a módszertani kézikönyvek iránt, „receptkönyvnek", méltatlan dolognak tartják, másrészt anyagi okokból. Gyakorlati kérdés, hogy az említett irodalomkönyvből még csak mintegy ezer darab jutott el rendeltetési helyére, vagyis nem rendelte még meg minden iskola. KÉSIK A SZLOVÁK TANKÖNYV Most szeptemberben kerül először a tanulók kezébe a Helyesírási feladatgyűjtemény a 8. osztály részére (a sorozat utolsó része), továbbá most jelent meg a Fizika A/B, amely szintén a nyolcadikosoknak készült. Szépen illusztrált, „problémamentes" új történelemkönyvet kapnak az.ptödikesek, két kötetben. (Azért „problémamentes“, mert az ókort tárgyalja!) A szerkesztőség legújabb vállalkozása a kis elsősök ábécéskönyve lesz, amelyet a következő tanévre szeretnének megjelentetni. A hetedikes és nyolcadikos szlovák nyelv és munkafüzet még nyomdában van, mert korábban nehezen állt össze a szerzői munkaközösség és a kézirat. Ez nehezíti a leginkább a magyar szerkesztőség munkáját: a pályázatokra legfeljebb egy-két ember jelentkezik. A szlovák kollégáknál valamivel jobb a helyzet, hiszen eleve több aktív ember közül választhatnak szerzőket. A magyar tankönyvek esetében fentiekben is érzékeltetett okokon kívül bizonyára vannak egyéb problémák is. Sima Éva szerint talán túl sok bírálat érte az eddig nálunk kiadott tankönyveket. Járhatatlannak tartja azt az utat, amikor a szerzőknek a legkülönbözőbb támadásokat kell kivédeniük.- Igenis, írjanak könyveket azok, akik tudnak írni. Kapja meg a lehetőséget a tanáregyéniség, akinek pontos elképzelése van az adott tárgy oktatásáról. Nem lehet mindig mindenkihez alkalmazkodni, mindenki ízlésének megfelelni. Minden tankönyvre az a sors vár, hogy egyesek dicsérik, mások pocskondiázzák. Ebből az alkalmazkodó alapállásból csakis átlagos mű születhet. Jó tankönyvet írni nem könnyű, legalábbis évtizedek tapasztalata kell hozzá. Azért bizonyára vannak pedagógusaink, akikben már „beérett" egy-egy tankönyvre való. Az ő jelentkezésüket várja a kiadó. Persze az sem lehet mindegy, hogy a szerzőnek a honoráriumra olykor hónapokat kell várnia... A KIADÓ JÖVŐJE BIZONYTALAN A kiadó általában a „régi": még nem került magánkézbe, bár a nagyprivatizáció második hullámában már ott szerepel a listán. A privatizációs tervezet már elkészült, s az ősz folyamán talán eldől a sorsa.- A krétapapíron nyomott négyszínű tankönyvek korszakának vége, de bízzunk abban, hogy ettől tankönyveink még lehetnek jobbak. Igyekeznünk kell kiadványainkat minél olcsóbban előállítani, s azért meg is teszünk mindent - teszi még hozzá a főszerkesztő. Az iskoláknak sem mindegy, mire telik majd abból a bizonyos keretből, hány tankönyvet vehetnek majd és milyen gyakran cserélhetik azokat. Ok is aggodalommal várják a jövőt... HARASZTI ILDIKÓ Tankönyvszemlén Szerző kerestetik
