Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-04 / 197. szám

II FÖLPMlfiKKS 1992. SZEPTEMBER 4. A FAO Csehszlovákiában Augusztus utolsó hetében Prágában tanácskozott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) 18. regionális konferenciája. A FAO az ENSZ egyik legfontosabb szervezete. Az a tény, hogy a FAO re­gionális konferenciáját éppen nálunk rendezték, arról tanúskodik, hogy a szervezet tevékenységében az alapí­tó tagsággal rendelkező Csehszlová­kiának ma jelentős szerepe van. A történelem során először Csehszlovákia volt az első kö­­zép-kelet-európai ország, amely lehetőséget kapott a FAO európai régiójának képviseletére. A szer­vezet 1991. novemberi közgyűlé­sén a közgyűlés elnökévé Cseh­szlovákia állandó FAO képviselő­jét — Szabó Árpád mérnököt vá­lasztották. Csehszlovákia tagsága a szervezetben 1949—1969-es időszakban jelentősen erősödött, amikor is a cseh és a szlovák me­zőgazdaságot igyekezett a piac­­gazdaságra történő átállásában támogatni. A FAO közreműködé­sével már 1991-ben elkezdték a mezőgazdaság szerkezeti átalakí­tási tervezetének kidolgozását. Háromszázezer dolláros tervezet A szóbanforgó tervezet jelentő­sebb céljai közt szerepel —az élelmiszerlánc ellenőrzése — en­nek alapján készül a cseh és a szlovák élelmiszerekkel kapcsola­tos törvénytervezet; — a PCB-anyagokkal szennye­zett állati termékek felhasználása; — előkészíteni az édesvízi ha­lak betegségeinek diagnosztizálá­sára szolgáló központ üzembe helyezését egy japán megbízotti alap támogatásával; — a mezőgazdaság gépesíté­sére irányuló piacrendszer kialakí­tása; — a műholdas megfigyelés al­kalmazása a mezőgazdaságban; — a zöldség- és gyümölcstá­rolási, valamint piacszervezési rendszer kialakítása. A jelen időszakban a FAO to­vábbi két csehszlovák tervezettel foglalkozik: — az erdőrendszerek kialakítá­sával és ezek intézményrendsze­rének kiépítésével, valamint — a vidék gazdasági és szolgál­tató rendszerének fejlesztésével. E tervezetek költségvetése mintegy 45—300 ezer dollár kö­zött mozog. A szakemberek sze­mével nézve azonban értékük sok­kal nagyobb, az adott problémák eredményes megoldását ugyanis a FAO garantálja. Az idén Csehszlo­vákia a tervezetekkel kapcsolatban több rendezvényt is szervezett: — a halkészítmények értékesí­tésének piacszervezésével foglal­kozó tanfolyamot (Prága, január) — a vidék fejlesztésével foglal­kozó szemináriumot (Prágában, február, március) — a FAO közóp-kelet-európai régiója számára a népélelemzés­­sel kapcsolatos szemináriumot (Nyitra, május) — a FAO és annak Európai Er­dészeti Bizottságának szeminári­umát az erdőket károsító anyagok hatásáról (Észak-Csehország, május) — Közép-Kelet-Európa szak­emberei számára tanfolyamot az édesvízi halak betegségeinek diagnosztizálásával kapcsolatban (Vodfiany, június) — a szerves eredetű hulladé­kok felhasználásával kapcsolatos tanfolyamot (Prága, június) — a FAO 18. regionális konfe­renciáját (Prága, augusztus). A FAO és az érdekelt csehszlo­vák szervek és intézmények együttműködését egy külön bi­zottság irányítja. Ebben a szövet­ségi, a cseh és a szlovák mező­­gazdasággal, élelmezéssel, hál­ós vízgazdálkodással, valamint a faiparral kapcsolatos nemzetközi együttműködésekkel foglalkozó szervek és intézmények képvise­lői dolgoznak. Export árak 1991 július=100 Hol és mikor alakult a FAO? Az ENSZ Élelmezésügyi és Me­zőgazdasági Szervezete 42 or­szág közreműködésével 1945- ben Québecben alakult meg. Ma 162 tagországa van, s tavaly óta kollektív szervezetként az EK is tagja. Székhelye Róma. A FAO megalakulásának előzményei a múlt évszázad 80-as éveire nyúl­nak vissza, amikor is egy sikeres kaliforniai üzletember, David Lu­­bin rájött, szükség lenne egy nem­zetközi szervezet megalakítására — amely nemcsak a farmerek ér­dekeit, hanem az egész mezőgaz­daságot védené; mert a földet művelő emberek a világon minde­nütt spekulációnak és kizsákmá­nyolásnak vannak kitéve. Nem ta­lált azonban megértésre sem a washingtoni, sem a londoni, sem a párizsi politikusoknál. Végül az olasz király, III. Vidor Emanuel személyében lelt támogatóra. így 1905-ben az olasz kormány által összehívott nemzetközi konferen­cián megállapodtak a Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet, a FAO e­­lődje megalapításáról. Székhelye a római Borghese-palota lett. Tíz évvel később Roosevelt el­nök Virginiába hívott össze ha­sonló konferenciát, melynek fel­adata a nópélelmezés és a mező­­gazdaság helyzetének elemzése volt. Ekkor 44 ország képviselői közt nagy vita folyt a névadás kö­rül, mivel azt szerették volna, hogy a megnevezés egyben kife­jezze az éppen formálódó ENSZ- hez fűződő viszonyát is. Az ENSZ megalapítására nyolc nap­pal később került sor. A FAO ala­pító közgyűlése mint ismeretes, 1945-ben a kanadai Québecben volt. A FAO végleges székhelyéről csak 1949-ben washingtoni köz­gyűlésen - 30 szavazattöbbséggel - Róma mellett döntöttek. A FAO határozati szerve a két­évenként összehívott közgyűlés. A közgyűlések közti időszakban a 49 tagállamból választott három­éves időszakra tanács irányítja. Csehszlovákiát az 1993—1995-ös időszakra is e tanácsba választot­ták. A FAO titkárságának mintegy 3500 dolgozója van, ebből 2500 egyetemi végzettségű szakem­ber. Jelen pillanatban két cseh­szlovák szakember dolgozik ott. Jelenleg 3000 szakértő közremű­ködésével (közöttük mintegy 20— 25 csehszlovák) a szervezet 2500, a gyakorlatban megvalósuló ter­vezetén dolgozik. Korszerű információs rendszer A FAO mezőgazdasági adattá­roló központjának információi és adatai számunkra rendkívül fonto­sak. A csehszlovák mezőgazdasá­gi tudományos és műszaki adat­­rendszer kapcsolata az AGRIS­­FAO adatrendszerrel nagy jelentő­ségű, mivel a világ összes mező­gazdasági-tudományos ismeret­­anyagát teszi hozzáférhetővé. A csehszlovák mezőgazdaságról szóló információkat ugyanakkor a bécsi központba továbbítják. Ez 1975-től máig mintegy 28 ezer ol­dalnyi anyagot tesz ki, miközben a világ más tájáról származó infor­mációk 200 millió oldalt foglalnak el. Az említett adatrendszer e­­gyüttműködik a mezőgazdasági kutatásokra specializált CARIS­­FAO számítógépes rendszerrel. A jövőben ennek a rendszernek az adatait is felhasználhatjuk. 1991- ben lett tagja Csehszlovákia a FAO-Early Warning rendszeré­nek, amely a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek piaci mutatóira vonatkozó információ­kat tartalmazza. A „food outlook1’ A FAO havi kiadvány időszerű információkat tartalmaz a mező­­gazdasági termékek áráról, a ter­melés és a kereskedelem alakulá­sáról. Például az utolsó számban olvasható, hogy — 1992-ben világ­­viszonylatban növekszik a gabo­natermelés — főleg a takar­mánygabonáké, amelyek termés­hozama rendkívüli lesz; — Dól-Afrikában a szárazság következtében súlyos regionális problémák merülnek fel; — A FAO előrejelzése szerint az idén 1941 millió tonna gabona kerül betakarításra - ebből 558 millió a kenyér- és 854 millió tonna „a tkarmánygabona. Csehszlovákia az 1992-93-as időszakban tagja a FAO: — Földművelésügyi Bizottsá­gának, — Erdészeti, — Halászati, — Növénygenetikai forrásokkal foglalkozó bizottságának, — az Állatok száj- és körömfájá­sát felügyelő európai bizottságnak. — a Külkereskedelmi árucso­portokkal foglalkozó bizottságnak — a FAO és a Világ Egész­ségügyi, Szervezete (WHO) kö­zös, az Élelmiszer-kódex-szel fog­lalkozó bizottságának, — a FAO és az Európai Gazda­sági Tanács közös, Európai Erdé­szeti Bizottságának. Vészhelyzetben Szlovákia mezőgazdasága A mezőgazdasági szövetkezetek szemszögéből az utóbbi másfél évben kialakult katasztrofális helyzetet az alábbi számok hűen tükrözik. A megszokott statisztikai kimutatások sora hiányzik, pillanatnyilag lehetetlen átlátni a mezőgazdaság valódi helyzetét. Ezekből a kimutatásokból hiányoznak az állami gazdaságok és a magánszektor adatai. A vidék népességének jövője az alábbi számok szerint beláthatatlan. Szlovákia mezőgazdasági szövetkezeteinek adatai ezer koronában kifejezve: 1991 első félév valóság 1991 valóság 1992 első félév valóság 92/91 félévi Index Bevételek a termelői tevékenységből 11791178 33006465 10902019 92,46 Teljesítmények összesen 14800305 34902342 11730129 79,26 Költségek összesen 20005864 43627978 18685081 93,40 Anyagköltségek leírás és szóig, nélkül 10932174 22959231 9521640 87,10 Alapeszközök leírásai 1612532 3669665 1993412 123,62 Bér és egyéb személyes költségek 3363070 7194305 2946619 87,62 Pénzköltségek 4104914 9830697 4228005 103,00 Kamatok 793628 1963966 953129 120,10 Nyereség, veszteség-5205557-8728119-6954952 133,61 Összes forrás-3670937-2161851-4375493 119,19 Nyereségforrás 1534620 6566268 2579459 168,08 Alapeszközök beszerzési áron 76439963 80307084 79755542 104,34 Összesen (összes aktívum) 91638616 97928092 94787979 103,44 Vagyonalap 69880794 70292290 68159025 97,54 Bankhitelek 13460733 12792310 14719331 109,32 Dotációk és szubv. az eloszt, forrásba 1383721 6118228 2416291 174,62 Összesen (összes passzívum) 90127799 96532033 93457257 103,69 Nyeresóg/költsógek összesen-26,02-20,01-37,22 143,05 Források/költségek összesen-18,35-4,96-23,42 127,62 Bevételek/költségek összesen 58,94 75,65 58,35 98,99 Bankhitelek/alapeszközök 17,61 15,93 18,46 104,77 Bankhitelek/összes aktívum 14,69 13,06 15,53 105,69 Bankhitelek/vagyonalap 19,27 18,20 21,60 112,08

Next

/
Thumbnails
Contents