Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-03 / 196. szám
1992. szeptember 3. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 Magyar tiltakozás Magyarország tiltakozón a belgrádi döntés ellen, amely szerint a Vajdaságban több ezer szerb menekültet telepítenek le. A jugoszláv és a szerb hatóságok nemrég tervet hagytak jóvá, amely szerint a Vajdaságban, ahol 450 ezer kisebbségi magyar él, tartósan több ezer szerb családot telepítenek le. A terv ellen már tiltakoztak a vajdasági magyarok szervezetei is. Herman János magyar külügyi szóvivő szerint a szerb terv a vajdasági nemzetiségi viszonyok erőszakos megváltoztatására tett kísérlet. A nemzetiségi összetűzések megelőzése érdekében Magyarország azt kéri a jugoszláv és a szerb hatóságoktól, hogy az akciót ne valósítsák meg. A magyar álláspont összhangban van a londoni JugoszJáviakonferencia döntésével, amely szerint Belgrádnak teljes mértékben tiszteletben kell tartania a nemzeti kisebbségek jogait és véget kell vetnie az etnikai tisztogatásoknak.____________^ Meggyilkolták Jaroszewiczet Piotr Jaroszewicz volt lengyel kormányfőt és feleségét tegnap villájukban holtan találták. Jaroszewicz 1970 és 1980 között volt a lengyel kormány elnöke. Holttestét, amelyen kínzások nyomai voltak, felakasztva találták. Feleségét agyonlőtték. A bűncselekmény motívuma ismeretlen. A gyilkosság kiderítésére rendkívüli bizottságot hoztak létre. Piotr Jaroszewicz 82 éves volt. Nagyromán címerterv A romániai parlamentben a magyar kisebbség, az RMDSZ képviselői ellenzik annak az új román címernek a bevezetését, amelyet az alkotmány kiegészítése javasol. Verestóy Attila szenátor a magyar képviselők magatartását azzal magyarázza, hogy lényegében az 1918. évi ún. Nagy Románia címeréről van szó, amelyből csak a királyi hatalom jelvényei hiányoznak. A címert a történelmi tartományok címerei képezik, ezen belül Erdélyé is. Egyesítő szimbólumként a címereket román jelkép fedi át. A román nacionalista erők azzal vádolják a magyar kisebbséget, hogy sohasem békéit meg Erdély elszakításával Magyarországtól az első világháború után és e térség Romániához csatolásával. Erdélyben a legutóbbi népszámlálás szerint 1,7 millió magyar él. Bukarest ezzel kapcsolatban rámutat, hogy a magyarok Erdélyben is a román nyelvű lakossággal szemben kisebbségben vannak. HÉT e heti (36.) számának tartalmából Egyúd László: „Ügyefogyott” polgármester Kamoncza Márta: Gyanús gazdagok G. Kovács László; Winnetou ősei voltak Dénes György: Ixrvicsek Béla 70 éves l-acza Tihamér A fullerének Benyák Mária: Az Örömteli Dombon Településlexikon — Tőketerebesi Ismét megsértették Magyarország légterét Harcok az ENSZ-parancsnokság körül Egy jugoszláv Mig-21 típusú harci repülőgép tegnap megsértette Magyarország légterét A magyar határőrség szóvivője szerint ez az utóbbi tíz nap alatt már a második ilyen eset A repülőgép Tiszaszigetnél, Szeged közelében sértette meg a légteret, körberepült a repülőtér felett, majd Röszke felé elhagyta Magyarországot A légtérsértések miatt a magyar légierőt állandó készültségben kell tartani, bár már tavaly megállapodtak a jugoszláv féllel, hogy a határ tíz kilométeres sávjában nem végeznek repüléseket. Az ENSZ békefenntartó erői szarajevói vezérkarának környékén tegnapra virradóra súlyos harcok voltak. A tüzérségi támadás negyven percig tartott, de emberáldozatot nem követelt. Kedden viszont az egyiptomi csapatok táborát érte tüzérségi támadás, amely során öt ENSZ-katona megsebesült. Annak ellenére, hogy tegnap átmeneti nyugalom volt a bosnyák fővárosban, az ENSZ menekültügyi főbiztosa másodszor is elhalasztotta a Gorazsdeba irányuló segélyszállítmány indítását. A főbiztos közölte, hogy a bosnyák csapatok nem képesek biztosítani a konvoj biztonságát. Szlobodan Milosevics szerb elnök Panics jugoszláv kormányfő szerint nem jelölteti magát a novemberi választásokon. Ezt Panics a Stem című német lapnak adott interjújában mondta. Panics beszédet mondott a belgrádi televízióban is, ahol visszautasította a szövetségi parlament vádjait, miszerint a lon-Fegyverüzlet a javából Washingtonban tegnap arról tájékoztatták a zsidó közösségek vezetőit, hogy az Egyesült Államok tervbe vette 72 darab F-15 típusú harci repülőgép szállítását Szaúd-Arábiának. A fegyverüzlet értéke 5 milliárd dollár. Megfigyelők úgy vélik, hogy amennyiben az amerikai kongresszus jóváhagyja az üzletet, a megrendelést a McDonnel Douglas és további tíz amerikai cég kapja meg. Izrael és az USA-beli erős zsidó lobby ellenzi az üzletet és tiltakozott ellene. Kilátásaik azonban csökkentek, miután Clinton elnökjelölt közölte, hogy megválasztása esetén ő sem ellenezné a repülőgépeladást, ha az nem mond ellent az USA Tel Aviwal szembeni biztonsági kötelezettségeinek. Némi haladás Washingtonban Már második hete folynak Washingtonban az arab és izraeli küldöttségek tárgyalásai a közel-keleti békéről. A legutóbbi jelentések némi haladást tükröznek. A szíriai és palesztin küldöttek átadták az izraeli küldöttségnek azokat a javaslataikat, amelyek pontosítják Damaszkusz álláspontját a Golan-fennsík ügyében. A palesztin és az izraeli küldöttség között a tárgyalások arról folytak, hogyan hidalhatnák át az eddigi ellentéteket. A palesztinok tíz pontot felölelő tervet terjesztettek elő a megszállt területek önkormányzata kérdésében. Washingtoni diplomaták szerint ez jelentős haladást jelent, ami közelebb hozza a megoldásokat. Az új helyzet tükrözi a palesztinok és a szíriaiak reagálását arra, hogy Izraelben új kormány került hatalomra. Hanan Asravi, a palesztinok szóvivője szerint a tárgyalások végre a dolog lényegéhez közelednek. doni konferencián nem védte eléggé a szerbek érdekeit. Több képviselőcsoport ugyanis azt követelte, hogy a parlament vonja meg Panicstól a bizalmat. A szavazást azonban péntekre halasztót ták. Panics televíziós beszédében hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Londonban tett ígéreteket a boszniai harcok befejezésére maradéktalanul teljesítsék. „Jugoszlávia lakosságának két lehetősége van: a béke vagy a tragédia” — mondta a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy csak az a nyílt politika, amelyet ő képviselt Londonban, vezethet a Jugoszlávia elleni szankciók feloldásához. Eduard Sevardnadze, a grúz államtanács elnöke tegnap kijelentette, hogy Ab házi áh an egy mély regionális válság jelei mutatkoznak, s ez azzal fenyeget, hogy nagy háború tör ki. Sevardnadze közölte, hogy a belső válságot a nemzetiségi szélsőségesek provokálták ki. A válság igen gyorsan túlnőtt Grúzia határain és bevonta a konfliktusba az észak-kaukázusi és a dél-oroszországi köztársaságokat. Véleménye szerint nyilvánvaló, hogy a fejlemények ilyen alakulását a konfliktus kezdeményezői feltételezték, sőt, való-Szigorított intézkedések A múlt héten lezajlott németországi jobboldali zavargások következtében a keleti országrészekben szigorították a rendőri intézkedéseket. Brandenburgban ellenőrzik a személyautókat, amelyek a külföldiek szálláshelyei közelében haladnak. Megerősítették az őrjáratokat is. Tegnapra virradóra jobboldali szélsőségesek többhelyütt megtámadták a külföldieket. Spremmbergben két fiatalt tartóztattak le, akik megpróbálták felgyújtani 220 menekült szálláshelyét. Flöhában hasonló próbálkozás miatt 39 jobboldali radikálist tartóztattak le. Frankfurtban lengyel állampolgárokat is megtámadtak, egyikük megsebesült. A brandenburgi belügyminiszter szerint a fiatalkorú radikálisok támadásai nem spontán rendzavarások, hanem úgyszólván katonai módon szervezettek. Á szélsőséges csoportok vezetői rövidhullámú adó-vevőkkel rendelkeznek és az akció közelében parkoló gépkocsikból adják az utasításokat. A belügyminiszter bírálta, hogy a német—lengyel határt alig védik és a 431 kilométeres határszakaszra csak 796 határőr jut. Követelte, hogy a határra vezényeljenek ezer rendőrt. Diana válik? Diana hercegnő házassága a brit trónörökössel válságba jutott A hercegnő közölte barátaival, hogy októberben elhagyja férjét Ezt a tegnapi Daily Mirror közölte. A trónörökös házaspár két fia a jövő héten kollégiumba megy és így a lap szerint a hercegnőt már semmi sem köti ahhoz, hogy közös háztartásban éljen férjével A Daily Expres szerint Diana felkérte Andrew Nortont, Diana életrajzíróját, hogy a róla és házasságának válságáról írt könyvének kiadását halassza el, mert, mint mondta „ ősszel már nem leszek ott ”. A könyvet mégis már nyáron kiadták. Minden más út a teljes elszigeteltséghez vezetne. „A világot már fárasztják ígéreteink. A londoni konferencián lehetőséget kaptunk, s ezt ki kell használnunk” — hangoztatta. A Szerb Megújhodási Mozgalom tömeges tiltakozásra szólította fel a lakosságot a Panics elleni bizalmatlansági szavazás napján. A felhívásban szó van arról, hogy meg kell védeni Panicsot a demokrácia és a tragédia elhárítása érdekében. Eredményes tüntetésre azonban aligha van kilátás, mert a szövetségi parlament döntése szerint tilos a csoportosulás a parlament épülete előtt. Egy nagygyűlés véres összecsapásba torkollhatna a tüntetők és a rendőrség között. Panics lemondatása szakadást is előidézhetne Szerbia és Montenegró között, mert a montenegrói politikusok támogatják a jelenlegi szövetségi kormányfőt. színűleg előre megtervezték. A konfliktus külső támogatása olyan méreteket öltött, hogy Grúzia a helyzet alakulását a nemzetközi terrorizmus agressziójának tekintheti egy független állam ellen. Véleménye szerint az abház válságot csak békés úton lehet megoldani és ő maga a mai moszkvai tárgyalásokon minden kompromisszumra hajlandó. Tengiz Kitovani grúz védelmi miniszter nem ellenőrzi kellőképpen az Abháziéba vezényelt grúz csapatokat — jelentette ki Ioszeliani, az államtanács alelnöke. Véleménye szerint ez az oka annak, hogy a grúz hadsereg súlyos veszteségeket szenved. Egy Tbilisziben végzett felmérés szerint a lakosság 85 százaléka helyesli a grúz vezetés eljárását Abháziában, 15 százalékuk erélyesebb katonai akciók mellett áll ki. Ilizsa orosz miniszterelnök-helyettes szerint Abháziéba kiküldik a FÁK békefenntartó erőit, köztük orosz csapatokat is. Közölte, hogy erről már meg is állapodtak. A végleges döntést azonban ma hozzák meg Moszkvában Jelcin orosz elnök, valamint Grúzia és Abházia vezetőinek és az észak-kaukázusi térség képviselőinek tanácskozásán. A grúz—abház fegyveres konfliktus, amely augusztus közepén tört ki, eddig már 130 emberáldozatot követelt és 500-an megsebesültek. Dél Észak ellen Tádzsikisztán belügyminisztere lemondott tisztségéről és lépését azzal magyarázta, hogy „nem vehet többé részt a testvérgyilkos háborúban, amelyből a jelen helyzetben nem lát semmiféle kiutat”. Tádzsikisztán fővárosában, Dusanbeban továbbra is feszült, és homályos a helyzet. A fegyveres ellenzéki csoportok továbbra is megszállva tartják az elnöki palotát, amelyről tegnap a reggeli órákban bevonták az állami zászlót. Tegnapra virradóra lövöldözés hallatszott az épületből. Az ország déli részén folytatódó zavargások válságba sodorták az országot. A főváros főterén már három napja többszázan tüntetnek és Nabijev elnök lemondását követelik. A parlament elnöksége megkezdte a tárgyalásokat a tüntetők által fogva tartott túszok szabadon engedéséről. Az országban beszüntették az orosz és az üzbég televízió sugárzását. EDUARD SEVARDNADZE: „Nagy háború fenyeget” Vitatható, de elvitathatatlan (Folytatás az 1. oldalról) Határokon Túli Magyarok Fórumát. Úgy kellett az összejövetelt előkészítenem, hogy az egy nyilatkozatot is elfogadhasson. Készítettem egy tervezetet, elküldtem a Magyarok Világszövetségének, hogy azt előzetesen is tárgyalják meg. Szándékom szerint azért, hogy már az első előterjesztéskor egy közös véleményt tükrözzön a nyilatkozat. Hogy ez milyen mértékben történt meg, nem tudom, mert ez szervezési kérdés, amellyel én nem foglalkoztam. A Határokon Túli Magyarok Fórumának résztvevői azonban igazolták azt, hogy szinkronban vagyunk, mert pontosan azokat a nézeteket, szemléleteket közölték az ott jelenlévőkkel, melyek tételesen meg voltak fogalmazva a nyilatkozattervezetben. A fórum két ízben foglalkozott a nyilatkozattal. Először a fórumon elhangzott véleményeket összegezve ismertettük a résztvevőkkel a vita és a nyilatkozat tételeit, s ezek fedték egymást, majd e tételek továbbvitatása során született meg a végső fogalmazvány, melyet a fórum résztvevői elfogadtak azzal az ajánlással együtt, hogy kerüljön a világtalálkozó ünnepi ülése elé. Minden határon túli magyar szervezet — az RMDSZ, a vajdasági magyarok, a szlovéniai, a horvátországi, a burgenlandi, a kárpátaljai és tőlünk az Együttélés és a Csemadok — képviselője ott volt, tehát mindenki egyformán és azonos súllyal kapcsolódott be a vitába, és ennek a közös gondolkodásnak az eredménye volt e nyilatkozat, melyet én terjesztettem az ünnepi ülés elé. Az ott kialakult nézeteltérést szervezési hiányosságok okozták. A Határon Túli Magyarok Fórumán jelen levőRMDSZ-képviselők és Tőkés László püspök közt nem volt meg a megfelelő kommunikáció, nem történt meg az eszmecsere, így Tőkés püspök nem tudta, hogy az RMDSZ képviselői ezzel a nyilatkozattal egyszer már egyetértettek. Tőkés püspök fellépése ezt tükrözte: én más objektív okot e fellépés mögött nem látok. □ Erről beszéltek is Tőkés püspökkel? —- Nem tartottam lényegesnek, Tőkés püspök rövid beszéde a világtalálkozó záróülésén igazolta, hogy valóban félreértésen alapult korábbi felszólalása, s végül is a résztvevők közfelkiáltással és vastapssal elfogadták a nyilatkozatot. Ez a fogadtatás csak megerősített bennünket az együttgondolkodás hitelességében, s nem igazolta, hogy ott és akkor valamiféle különböző szemléletmódok csaptak volna össze. —ngyr— Franciaország Pozsonyban főkonzulátusi szinten megnyitja képviseleteiét. Ezt Roland Dumas külügyminiszter jelentette be a francia kormány tegnapi ülésén. Megelégedését fejezte ki afölött, hogy Csehszlovákia kettéválása békés úton megy végbe. „A párbeszéd bármilyen formája jobb, mint a háború, a tárgyalás jobb az erőszaknál” — mondta a miniszter. U krajnában a vasutasok és a légi forgalomirányítók sztrájkja teljesen megbínotta a közlekedést a köztársaságban. Egyetlen repülőgép sem szállt fc! Kijev repülőteréről és a vonatokat a vasúti csomópontok előtt állították le. Hírek érkeztek arról, hogy sztrájkba léptek az ukrajnai bányászok is. Tegnap reggel megkezdődött a sztrájkbizottságok és a kormánybizottság tárgyalása. A sztrájkolók követelményeinek kielégítése több milliárd rubelbe kerülne, ami a költségvetésnek nem áll rendelkezésére. K jnÁBÓL kiutasították Rosse Terrilla amerikai Kína-szakértőt. Ez az Ausztráliából származó kínai Bostonban él és tanácsadója volt a kínai tűnte-téseket szervező ellenzékieknek. Terrilla közölte az újságírókkal, hogy Sen Thung, a tüntetések vezetője úgy döntött, hogy az USA-ban székelő Kínai Demokrácia Alapítvány Pekingben is kifejti tevékenységéi. Két órával azután letartóztatták, majd kiutasították az országból. Oi Oroszországban 1994-tői az állampolgárok új személyazonossági igazolványt kapnak. Az új igazolványokban nem tüntetik fel a nemzetiséget, a családi állapotot, a korábbi bírósági düntéseket és a tartásdíj kötelezettséget sem. Az igazolványon nem lesz állami címer, de kötelező lesz az állandó lakhely feltüntetése. Az új igazolványokkal érvényét veszti az a rendelkezés, amely szerint a lakóhelycseréhez a hatóságok engedélye szükséges. IrÁN a Perzsa-öbölben fekvő Abu Musza szigeten rakétakilövő állomást rendezett be és tervbe vette haditámaszpont létrehozását a térségben. Egy egyiptomi lap véleménye szerint Irán ezzel is növelni akarja befolyását az Öböl térségében. A szigetet Irán és az Egyesült Arab Emirátusok eddig közösen igazgatták. Az iráni lépés nagy felháborodást keltett az Öböl-menti arab országok együttműködési tanácsában. ZsiRNOVSZKU, az Orosz Liberális Demokraták vezére bejelentette, hogy pártja önkénteseket szervez Szaddam Húszéin védelmére. Azt tervezi, hogy önkéntesei emberláncot alkotnak Húszéin palotája körül, hogy így megvédjék őt az Egyesült Államok esetleges katonai beavatkozásától. „Bush tudni fogja, hogy Húszéin palotájának bombázásakor orosz fiúk is meghalnak” — jelentette ki Zsimovszkij. D éL-KOREA tegnap úgy döntött, hogy csapatait felajánlja az ENSZ békefenntartó erői számára. A vietnami háború óta dél-koreai csapatok nem vettek részt az ENSZ-haderőkben. Most Dél-Korea 540 gyalogost, 36 megfigyelőt és 154 egészségügyi katonát bocsát az ENSZ rendelkezésére. A vietnami háborúban az USA oldalán 300 ezer dél-koreai katona harcolt. N iKARAGUÁBAN erős földrengés volt, amely a csendes-óceáni partvidéken 10 méter mágasra emelte a hullámokat és nagy károkat okozott. A tenger alatti földrengés ereje a Richterskála szerinti 7,2 fok volt. Többszáz ember sérüléseket szenvedett, 25-en eltűn tek, köztük 12 halász, aki a tengeren volt. A nagy földlökés előtt több száz apró földrengés volt észlelhető a környező országokban is. K aREL DYBA cseh gazdasági miniszter Londonban találkozott Jacques Attalival, az Európai Felújítási és Fejlesztési Bank elnökével. Dyba megerősítette, hogy cseh részről befejezik mindazokat a terveket, amelyekre a bank Csehszlovákiának beruházási kölcsönöket szándékozott adni. Dyba közölte, hogy az úthálózat fejlesztésére felkínált kölcsönök intézése bonyolultabb a vártnál. Ezzel szemben a távközlési kölcsönt műszakilag jól előkészítették. B uSH amerikai elnök drámai beszédet mondott a televízióban és a lakosság segítségét kérte az Andrew hurrikán okozta károk helyreállítására. Szavai szerint negyedmillió ember maradt fedél nélkül és 20 ezer katonát vetettek be a segélyakciókba. A biztosítókhoz 7,1 milliárd dollárnyi kártérítési kérelemmel fordult 680 ezer károsult.