Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-03 / 196. szám
4 Szabad ÚJSÁG Külföld 1992. szeptember 3. A tenger kék, a föld piros... Az idevetődő szerbet azt hiszem, menten meglincselnék az emberek. A szállodai felszolgálónők, pincérek, takarítónők és portások zömmel hirtelen verbuvált alkalmi vendégmunkások. Nem siet senki, „nyema probléma“, gond egy szál sincs, mondják széles mosoly kíséretében. Gondtalannak, jókedvűnek mutatják magukat, pedig lehet, álarcot hordanak, s égbekiáltó tragédiák tanúi, tudói... Balkán a Balkánon A hajlott hátú, koromfekete hajú idős asszony szinte állandóan lehajtott fejjel jár. Port töröl, porszívózik, törülközőket cserél, közben meg egyre a szemét törölgeti. A folyosón félve, óvatosan araszol, minden neszre összerezzen. Fél. Nehéz vele szóba elegyedni. Magáról, életéről nem akar beszélni. Amikor mégis kötélnek áll, a lelkemre köti, el ne áruljam még a helyet sem, hol megismerkedtünk.- A szerbek - szólal meg - náci kegyetlenséggel irtják a békés lakosságot. A háborúskodásból hazaszökött férjemet és a behívó elöl bujkáló fiamat a szemem láttára terítették le a hóhérok. Az ura halála előtt megjárta a poklok poklát. Feleségének vérfagyasztó történeteket újságolt. Állítólag látta, amint a pribékek egy nőnek tőrkéssel lemetszették a mellét, egy másikat fülénél fogva rászögeztek házuk kapujára, a fogoly katonának pedig, mivel nem akarta elárulni társai búvóhelyét, lefűrészelték a lábfejét, a vérző sebre meg konyhasót szórtak...- Amikor a falunkra törtek a banditák - zokogja -, már alig maradtunk néhányan életben. A fegyveresek házról házra jártak, mindenkit lelőttek. Az épületekben talált holmit összeszedték, teherautókra rakták és elrobogtak. A nénire, úgy látszik, sajnálták a töltényeket, a golyót, mert fejjel lefelé az udvari vécéjükbe dobták, s rárobbantották a rozoga tákolmányt. A szerencsétlen asszony a csodával határos módon túlélte az esetet. Másfél nap után, az éjszaka kellős közepén mert csak előkászálódni a mocsokból. Csoda, hogy szinte állandóan remeg, retteg, fél?- Utánam jönnek - tördeli a kezét -, s megölnek! Pedig az Isztriái félszigeten béke van... ZOLCZER LÁSZLÓ A norvátok nem jugoszlávok! Horvátországban ma is esztelen, kegyetlen háború dúl. Halomra öldösik egymást az emberek. Szarajevóért véres harcok folynak, sokszor még Fiúméig is elhallatszik az ágyúszó. Pár száz kilométerrel arrébb, az Isztriái félszigeten azonban béke honol. Arrafelé negyvenöt óta nem volt háború. Béke van, a tenger kék, a termőföld meg téglapiros. Béke van, de ez a béke eléggé „háborúszagú“. Horvátországban a horvát dinár a hivatalos fizetőeszköz. A horvát dinár friss pénz, kilenc hónapja született, s havonta mintegy huszonöt százalékot veszít amúgy is csekélyke értékéből. A nemzeti valuta valamiféle társasjáték papírzsetonjára emlékeztet. Horvátországban ugyanis kizárólag papírdinár van forgalomban. A különböző névértékű „bankjegyeken" ugyanazok az ábrák, rajzok láthatók, csupán a színük más és más. A talán fél fillért érő egy dinár például mustárbarna, az ötdináros lila színű... A horvát dinár „kényszerpénz“, nem is igen veszi komolyan egyetlen valamirevaló kereskedő sem. Szinte egyetlen más ország pénznemére sem lehet átváltani. Még szlovén tollára sem. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy meggyőződésem, ilyen dicstelen sorsra jutna az önálló Szlovákia majdani pénze is.) Horvátország „második nemzeti valutája“ (sokszor azt hittem, talán már hivatalosan is) a kemény német márka. Bizonyos boltokban, elárusítóhelyeken nemes egyszerűséggel márkában adják meg a kínált portéka árát. Márkáért viszont elég nagy a választék. A „szocialista“ turista kapkodhatja a fejét, oszt-szoroz, számol a nyugati vendég viszont potom áron jut mindenhez. A tengerparton szinte mindennek „luxusára“ van. Egy képes levelezőlap Umagban, a hangulatos halászvároska áruházában példának okáért 17 horvát dinárba kerül, ugyanannak a képeslapnak két kilométerrel odébb, a kotorói Aurora szálló előtti standon viszont már 80-120 dinár az ára. A bélyegért azonban érdekes módon itt is, ott is 70 dinárt kérnek. A vendég, ha márkával, dollárral, lírával, netán schillinggel fizet, szívesen látott, kedves vendég ezen a vidéken. Csinálhat, amit akar, fő, hogy vásároljon, költekezzen. No és persze az áruért, a szolgáltatásért valutával fizessen. Az eladók zsebszámológépükön pillanatokon belül „kidobják“ az árat. S napi banki áron számolnak. Nem akar becsapni a kofa, a butikos, de a bolti pénztáros sem. Az umagi áruház tőszomszédságában illatos dinnye, barack meg szilva, alma, körte és szőlő, valamint paradicsom és déligyümölcs egyaránt kapható. A túlérett banánt nemigen veszik az emberek, a többi gyümölcs viszont fogy, akár szüret táján nálunk a cukor! S szinte mindennek egyforma ára van. Hogy mást ne mondjak, 300 dinárba került egy kiló mosolygós „meztelen“ barack, szilva, körte és szóló is. Csupán a dinnye kilója volt 70 dinár. Csak összehasonlításképp említem meg, hogy 300 dinár az ára a tengerparti bodegában egy üveg vagy korsó jéghideg sörnek is. Egy gombóc fagylalt 50 dinár... Főszezon utószezonban Apropó Umag! Umag környékén, közel a szlovén-horvát határhoz jó nyaralni. Béke van, az emberek élvezik a csodakék Adria nem is olyan hűs, ám annál sósabb hullámait. Béke volt ez idáig is, ám a valutát hozó külföldi, főleg német, osztrák, esetleg olasz turisták nemigen hitték el jó ideig.- Nem is olyan régen errefelé ilyentájt - sóhajt az olaszul és horvátul egyaránt kifogástalanul beszélő (nem is tudom, valójában milyen nemzetiségű) szállodaportás -, augusztus elején már „nagy élet“ szokott lenni. Most viszont leginkább csak Szlovákiából, Csehországból, netán Magyarországról, vagy belföldről érkezett vendégeink vannak. Igaz, akad néhány merész német és osztrák is, de - hogy stílusos legyek - nemigen ölik magukat a külföldiek a tengerpartunkért... Hát igen, senki sem szeretne épp a szabadsága idején „beleszaladni" akár csak egy eltévedt puskagolyóba is.' A trieszti meg Trieszt környékén élő olaszok általában (akár az osztrák „sógorok“ hozzánk Pozsonyba) csupán a hétvégekre ruccannak át Umagba, Novigrádba, esetleg Porecsbe kikapcsolódni. Olvastam valahol, hogy két évvel ezelőtt a horvátok keményvaluta-bevétele 5 milliárd dollár körül mozgott, s ennek mintegy negyven százaléka épp a turizmusból eredt. Most jó, ha pár száz millió dollár összejön. Kotoróban, az Aurora szálló újracsinosítására sem költöttek sokat az idén. A jókora kő balkonládák üresen, föld, virág nélkül ásítoznak, a tengerparti sétányokat benőtte a fű, a strand ápolatlan maradt. Aztán, tapasztalhattam, egyre több német és osztrák érkezett, s szinte egyik napról a másikra megváltozott minden: nyíló viráVan, aki szereti, van, aki nem Trieszttől lötávolságra, horvát földön is szinte mindenki beszél olaszul. Nem is csoda, hisz Isztria A kóbor kutya mindenkihez törleszkedik Mi szemnek ingere... (A szerző felvételei) gok kerültek az erkélyek betonvályúiba, eltűnt a gaz az utakról, a kotorói szállodacsoportot Umaggal összekötő kis motorvonat sűrűbben, éjfélig közlekedett, újabb talponállók nyíltak, s csecsebecseárusok ütöttek tanyát a vízparti fenyők árnyékában, sót, a tengeri sünök is elkotródtak a vízbejárók környékéről... Az idény vége felé, augusztus második felében kezdődött a főszezon! Álarc mögött A tengerpart minden településén található legalább néhány ékszerüzlet. Tizennégy karátos aranyból és ezüstből a bolthelyiségek hátsó traktusaiban készítik az ügyes kezű mesterek a szebbnél szebb láncokat, gyűrűket meg egyéb medálionokat. A nemesfémet még mindig „bagóért“ kínálják az eladók. A baj csupán az, hogy komoly vásárló alig akad. A Közép-Kelet-Európából érkező vendégek legtöbbjének nem igen futja aranyékszerre is, ezüstholmira is... és egyes szigetei csak a második világégés befejezése óta tartoznak, tartoztak Tito „nagy“ Jugoszláviájához. Mindenki természetesnek veszi, hogy az útjelző táblák horvátul és olasz nyelven egyaránt jelzik az irányokat. A félsziget túloldalán szép tiszta időben a távoli ágyúszót is hallani.- Egyik este ültem a sziklákon - mesélte Győző, újdonsült budapesti ismerősöm -, és fura morajlásra lettem figyelmes. Először azt hittem, vihar közeledik, de később kiderült, hogy „mindössze“ a szerb partizánok lőtték valahol valamelyik bosnyák települést. Umagban béke honol. Esténként a hőség csitultával benépesül a bazársor, itt is, ott is zene szól, az utcákon még éjfél körül is sokan sétálnak, fagylaltoznak. A vízparti kavicsokon szerelmespárok hajolnak össze, a motoros panorámávonat vezetője megfürdeti őket mozdonya fényének kévéjében, rájuk csenget, feléjük emeli matrózsapkáját, s szerelvényével tovarobog. A tengernek és partjának estéről estére száz új arca van...
