Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-15 / 206. szám

1992. szeptember 15. Belföld Szabad ÍIJSÁG 5 Keletigondok Regionális találkozóra gyűltek össze az Ung-vidék és a Bod­rogköz polgármesterei és önkormányzatai tagjai. A találkozó célja volt, hogy elősegítse az önkormányzatok összehangol­tabb munkáját, kiépítsen egy olyan együttműködési formát, amely hozzájárulhat a gondok megoldásához az ország eme elhanyagolt sarkában. A találkozón részt vett Mihályi M. László, Köteles László és Kvarda József is. Mihályi M. László, a Szövetsé­gi Gyűlés képviselője, szülőföldjé­ről lévén szó, jól ismeri a helyi problémákat. Amint elmondta, Nagykapos és Királyhelmec kör­nyékére nem nagyon figyel sem Pozsony, sem Prága, pedig a vi­dék gazdasági és szociális helyzete ezt megkövetelné. Kvarda József felszólalásában megismételte, amit már, sajnos, mindannyian tudunk: ez az alkot­mány nem biztosit kollektív jogot a kisebbségnek. Nem új dolog ez: már az 1960-as új járási rendszer kiépítését követően összesen két járásban maradt többségben a magyar lakosság az addigi hét helyett. Kvarda József elemezte a legújabb közigazgatási törekvé­sek, a megyerendszer veszélyeit: ezeknek választási rendszere csak látszólag demokratikus... Köteles László, a parlament környezetvédelmi bizottságának a tagja környezetszennyezési problémákkal foglalkozott: az, hogy a vidék falvainak nagy ré­szében nincsen egészséges ivó­víz, noha a vidék ivóvízkincse je­lentős, sajnos, nem egyedülálló eset. A Szepsi melletti Dernőt hozta fel példaként: ez a falu látja el nagyrészt Kassát ivóvízzel, a faluban mégsincs megoldva a megfelelő vízellátás... Nagy érdeklődés kísérte dr. Ferkó Barna főorvos előadá­sát a nagykaposi egészségügy helyzetéről. Amint arról már la­punkban beszámoltunk, a mérge­ző nagyüzemekkel körülvett vá­rosnak még csak saját kórháza sincs. A főorvos örömmel újságol­ta, hogy a Magyar Máltai Szere­tetszolgálatnak köszönhetően több műszerhez jutottak, s ezek legalább enyhítik a „kórház nélkü­li város“ egészségügyi gondjait. Az előadásokat követő vita után parlamenti képviselőinket kérdez­tem, nemcsak a lezajlott regioná­lis találkozóról, hanem a parla­mentben kialakult helyzetről is: Mihályi Molnár László: Úgy gondolom, pozsonyi képviselőink­nek sikerült helytállniuk, kidolgo­zott, demokratikus javaslatokat terjesztettek elő. • És mi a helyzet a prágai parlamentben?- A prágai parlamentben sokkal korlátozottabbak a lehetőségeink; már csak azért is, mert össze­egyeztethetetlen a politikai erők programja, így a parlament műkö­désképtelen. Ilyen esetben min­den demokratikus rendszerben kiírnák az idő előtti választásokat. • Mi a véleménye a mostani állapotokról?- Kelet-Szlovákiában a polgá­roknak több mint a harminc szá­zaléka olyan pártra szavazott, amely nem jutott be a parlament­be, és többségük olyan pártokra, amelyek csak kis létszámban képviselik őket. Vagyis a lakosság közel hetven százaléka nem tá­mogatja a jelenleg hatalmon lévő pártokat. A magyarok és a szlová­kok lakta területeken egyaránt nagy az elégedetlenség. Elége­detlenek a jelenlegi politikai mód­szerekkel, az alkotmánytörvény­­nyel, nő a munkanélküliség, nincs fedezet bizonyos beruházá­sokra, az önkormányzatok pénz nélkül állnak. Köteles Lászlót, a parlament környezetvédelmi bizottságának tagját arról kérdeztem, milyen in­formációi vannak a vidék környe­zetszennyezési gondjairól.- Sajnos, csak általános infor­mációim vannak, újságokból, cik­kekből. Ezért is vagyok itt már harmadszor, hogy alaposabban megismerjem az itteni gondokat s aztán kidolgozhassuk a segít­ségnyújtás formáit. • Milyen segítségről lehet szó?- Mindenkinek joga van egész­séges környezetben élni. Szerin­tem az ivóvíz szennyezettsége a legriasztóbb. Ezzel a kérdéssel valószínűleg külön kormányprog­ram foglalkozik majd, ezt segíti elő parlamenti bizottságunk terep­szemléje is októberben. Szeret­ném elérni, hogy a látogatás egyik célja a Terebesi járás déli része, az Ung-vidék és a Bodrogköz le­gyen. • Felszólalásában említette, hogy a lakosság, Illetve az önkor­mányzat nem nagyon várhat se­gítséget az önálló szlovák kor­mánytól.- A jelenlegi kormánynak egyszerűen nem lesz rá lehetősé­ge, hogy ezeket a területeket se­gítse. Nálunk először meg kell termelni az ehhez szükséges java­kat, annak ellenére, hogy tudjuk: máris unokáink örökségét fecsé­reljük el. Olyan megoldásokat kell találni, amelyek csökkentenék a környezetszennyezés mértékét, ugyanakkor lényegesen nem gá­tolnák a termelést. • Milyen lépéseket tehet egy kis közösség, ha bizonyíthatóan ipari tevékenység következtében pusztul egyre jobban a környe­zet? Például - ami errefelé gyako­ri - bizonyos próbafúrások össze­függnek a falusi kutak vízminősé­gével.- Sajnos, ebben az esetben a törvény nem egyértelmű. Az ásványi kincs az állam tulajdona, de a település mindenképpen kár­térítési igénnyel léphet föl azzal az intézménnyel szemben, amely a próbafúrásokat végezte. Az ilyen igényeket képviselőink is tá­mogatják aláírásukkal. Kvarda József: Nagyon jól tu­dom, hogy a jelenlévők nagy ré­sze a régi rendszerben is polgár­­mester volt. Ez általános jelenség Szlovákia-szerte. Az emberek bi­zalmat szavaztak nekik, hisz jól ismerik a hivatali útvesztőket, a kiskapukat. A rengeteg gond az önkormányzatok körül abból fa­kad, hogy mi egész egyszerűen nem szoktunk hozzá, hogy jogál­lamban éljünk. Most ott tartunk, hogy ezt komolyan kell venni. Előbb-utóbb a polgármesterek is rákényszerülnek arra, hogy profi módon, törvényismeretek birtoká­ban képviseljék saját közösségük érdekeit. A törvény ismeretére minden állampolgárnak szüksége van. A törvények kidolgozásában a lehetőségek szerint részt kell venniük, nem biztos, hogy jó az állampolgárnak is, ha csak a kép­viselők dolgoznak rajta. • Hogyan lehetne segíteni a vi­dék speciális gondjain?- Nem látok más megoldást, mint a hatalom decentralizálását. A régió, vidék, tájegység falvainak olyan fórumot kell létrehozniuk, hogy közös fellépésükkel harcol­janak a kormány anyagi támoga­tásáért. Egy önkormányzat óhaja nem sokat nyom a latban, de húszé, az már esetleg igen. • A régiók egy része átnyúlik a szomszédos országok területé­re. Hogyan fordíthatnák ezt a ma­guk hasznára a tájegységek la­kosai?-Amennyiben Szlovákia jog­rendje beépülne a nemzetközileg elfogadott jogok rendszerébe, semmi akadálya nem lenne an­nak, hogy a régióknak saját parla­mentje, vagyis saját tanácsa le­gyen, és anyagi támogatást kap­jon akár három ország kormányá­tól is. Nyugaton ez jól működik, nálunk sajnos, ha ilyesmivel elő­hozakodunk, abban a pillanatban a területi integritás megsértéséről, beavatkozásról beszélnek. Azt hiszem, nem túl gyakori, hogy egy regionális találko­zón három képviselő is jelen legyen. Talán ezáltal egy kicsit jobban előtérbe került Kelet-Szlovákia, amelynek valóban egységes érdekvédelmi fórumra van szüksége. Ehhez egyelőre a polgármesterek összefogása nagyon hiányzik. TÓTH FERENC Magyarországon szerepelt a felsőszeli vegyes kar Népdpllal a kitelepítettekért Nem mindennapi meghívót kapott tavasszal a felsőszeli Rozma­ring vegyes kar. Egy tőlünk 300 km-re délre fekvő baranyai kisközség, Újpetre önkormányzata hivta meg kórusunkat a kitelepí­tettek találkozójára, melyet e gyászos esemény 45. évfordulóján rendeztek azzal a nemes céllal, hogy a szülőföldtől elszakadt családok még élő tagjai és hozzátartozóik tudják: nem felejtettük el őket. A harminctagú kórus örömmel vállalta a nagy utat, idős, fiatal egyforma izgalommal készült a fellépésekre. A felsőszeli Csema­­dok-kórus a helybeli sváb énekkarral lépett fel augusztus 20-án este az újpetrei római katolikus templomban. Az igazi találkozóra azonban a hangverseny után, a templom előtt került sor, amikor az idesereglett egykori széliek keresték az egykor ismerős arcokat, hangokat. Megható pillanatok voltak ezek. Egymástól 45 éve élszakított falusiak, ismerősök, családok, iskolatársak leltek itt egymásra, akik közül többen évtizedek óta nem találkoztak. Este közös vacsorára és szórakozásra hívta meg a vendégeket JÁVORKA CSABA, az újpetrei polgármester, és BÓKA ANDRÁS református esperes. Pohárköszöntőjükben elmondták, hogy a kite­lepítettek új hazájukban családot alapítottak, de lélekben sosem szakadtak el szülőföldjüktől, s e találkozó is régi emlékeket hivatott fölidézni. A közös dalolás közben előkerültek a féltve őrzött, megsárgult fényképek, melyeken együtt keresték a régi pajtásokat, iskolatársa­kat. A fiatalabb kórustagok csak most értették meg a történelem­­órán hallott események mögött rejlő tragédiát. Másnap a villányi szabadtéri színpadon, az országos borfeszti­vál keretében lépett fel a csoport: a leánykar népdalcsokrot adott elő, majd Dömötör Gizella szeli balladát énekelt, a férfikar pedig szeli regruta- és katonadalokkal tette színesebbé a borkóstoló hangulatát, végül pedig a vegyes kar Mészárosné Danajka Magdolna vezetésével népdalokkal és népdalfeldolgozásokkal szórakoztatta a közönséget. Az énekkar este a Vendéglátó újpetrei művelődési otthonban is bemutatkozott. Jó érzés volt átadni a szülőföld üzenetét sokat próbált volt honfitársainknak, hogy erőt merítsenek a további dolgos napokhoz. D. L. „Én, Szlovákia lakossága, döntöttem!“ A bokszoló pedig bokszoljon... Miniszterelnökünk, mióta másodszor is a ,,ringbe" lépett, keményen (ki)osztogatja (politikai) ellenfeleit. Pofozógépünk ide csap, oda üt, nem riad vissza a ravaszul elhelyezett, övön aluli ütésektől sem, pedig ha valakinek, hát neki aztán igazán illenék tudnia, hogy azt az ökölvívásban is büntetik. A baj az, hogy az ,,igazságosztó“ játékos (biztos, ami biztos, s ne érhesse az,.eredményhirdetéskor“ semmi meglepetés) bíró is akar lenni egy személyben. Márpedig ugye azt még a holnap születendő sportanalfabéta is tudja, hogy ilyesmi lehetetlen. . „Első emberünk“ nem tűr ellenvetést, s nehezen viseli el az ellenvéleményeket. S - rendre-másra - egész Szlovákia lakos­sága nevében szól, nyilatkozik. Egyes, ellenjavaslatokkal előállni merészelő magyar képviselőink felszólalásain különösképpen fel tud dühödni. Nem érti, mi is a bajunk tulajdonképpen: a (szlovák) kákán is csomót keresünk, s talán még a jogos (szlovák) emancipációs törekvések jogosságát is megkérdőjelezzük. Pedig hát örülnünk kellene, hálásak lehetnénk, hisz a (szlovák) parlament érdeme, hogy sok esetben az európai (minimális kisebbségvédelmi) normákat is meghaladó jogokat élvezünk. Aztán szavai után a parlament egyre-másra leszavazta (magyar) képviselőink helyzetjavító indítványait. Mindez termé­szetesen törvényes úton történik. De csak a szlovák parlament­ben természetesen! ...A kis Ipoly menti településen él Vince, a lelkes szövetkezeti vezető. Nem igen ártja bele magát a politikába, mondja, van a gazdaságban is baj éppen elég, de azért néhanapján jólesik valakinek kipanaszkodnia magát. Már azon se csodálkozna, állítja, ha a miniszterelnöki beszédek így kezdődnének: „Én, Szlovákia lakossága, úgy határoztam...“ Vince nem rejti véka alá a véleményét. - A „Nagy Mágus“- szögezi le -, mint a parlamenti tanácskozások bizonyítják, korlátlan (egy)személyes hatalomra tör. S ennek bizony nem lesz jó vége. Maholnap majd ismét félni fognak őszintén véleményt mondani az emberek. Nos, erre viszont már tudok élő példát említeni magam is... Egy kis településről a második világégés után több (természete­sen magyar) családot Csehországba telepített a hatalom. Tud­tam, kikről van szó, ezért (ál)forradalmunk után felkerestem a borzalmak tanúit, hogy elmondják kálváriájukat, deportálásuk viszontagságait, igaz történetét. Az első hetekbentamíg bizonyta­lan volt, hol állapodik meg végérvényesen a mérleg nyelve, senki sem mert nyilatkozni.- Régen volt már mindaz - ódzkodtak a ,, meséléstől“ s nem is emlékszünk már jóformán semmire... Később viszont, amikor úgy látszott, végleg a demokrácia diadalmaskodott az országban, s bárki bántódás nélkül elmond­hatja a régebbi sérelmeket is, megváltoztak az emberek. Beszél­tek és beszéltek, dőlt belőlük a szó. Elmondták, miként szedték össze őket, akár a bűnözőket egy ma is érvényben lévő rendelet (a hírhedt, becstelen Kassai Kormányprogram) értelmében csak azért, mert becsülettel kiáll­tak az anyanyelvűk s magyar nemzetiségük mellett, s télvíz idején napokon át húsz-egynéhány fokos hidegben fűtetten, széllel bélelt vagonokban utaztak Csehországba, ahol, mint a marhavásáron, válogathattak közülük a gazdák. Mennie kellett a pár hetes csecsemőnek, a várandós anyának vagy a sír szélén álló aggastyánnak is. Hátborzongató története­ket hallottam, tragédiákat ismertem meg. Most ismét bezárkóznak, „ csigaházuk “ falai mögé húzódnak az emberek. A minap az egyik Ipolyság környéki falucskában megtudtam, hogy ismerősöm felesége is csehországi „ vendég­­munkás“ volt a ,,hontalanság éveiben", ezért felkerestem, hogy beszélje el családja szülőföldjükről való elhurcolásának igaz történetét. A néni kedvesen fogadott, de a nyilatkozatra nem vállalkozott:- Halasszuk el a beszélgetést - javasolta -, most a politikai helyzet nem alkalmas ilyen események mesélésére. Ki tudja, mit hoz a holnap, hamarosan számon kérhetik a szavaimat... Magyarázhattam én, hogy nálunk demokrácia van, s épp maga a miniszterelnök a parlamentben, a televízió nyilvánossága előtt jelentette ki, miszerint minálunk nem eshet a nemzetiségi hova­tartozása miatt senkinek sem bántódása. Csak legyintett.- Hát persze - súgta de mi már egyszer átéltünk ilyesmit! Erre viszont már nem nagyon tudtam mit válaszolni... ZOLCZER LÁSZLÓ Világ proletárjai, egyesüljetek? (A szerző illusztrációs felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents