Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)
1992-08-12 / 177. szám
■■ rv JOVO HETI TÉVÉMŰSOR 4-5. oldal Cseh parlamenti frakcióülés A PDP—DSZM tárgyalásokról Közéleti és gazdasági napilap 1992. augusztus lí EHHHüBBHnnran korona A Cseh Nemzeti Tanács politikai grémiuma tegnapi tanácskozásán a csehországi parlament augusztus 25-én kezdődő következő, 3. ülésének az előkészületeivel foglalkozott. „A grémiumi ülésen nem játszó/ I / I dott le semmilyen dráma, semmilyen éles összetűzés nem volt” — nyilatkozta a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának Milan Uhde, a CSNT elnöke. A továbbiakban el(Folytatás a 2. oldalon) Leonyil Brczsnyev inváziója II. Nem várható keresztény egyesülés A kisebbségi szempont lesz a döntő Tegnap Pozsonyban sajtótájékoztatót tartott a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, melyen a magyar koalíció (MKDM— Együttélés) által az alkotmánytervezethez benyújtandó módosító javaslatokat ismertették az újságírókkal. A tájékoztatón megjelentek mind a szlovák, mind a magyar sajtó képviselői. A javaslatcsomag foglalkozik az anyanyelv használatával a közéletben és az oktatásban, a kisebbségek identitásának és kultúrájának megőrzésével, az anyanemzettel való kapcsolattartással, magyar iskolák létesítésével, valamint a kisebbség azon jogának elismerésével, miszerint sérelme esetén nemzetközi szervezetekhez fordulhasson orvos(Folytatás a 2. oldalon) Miközben egyre csak akadozik az üvegvisszaváltás, addig a nemsovai Skloobal — legalábbis a hírek szerint — naponta egymillió új palackot gyárt, bár 60 százalékút exportálja. Még jó, hiszen ez nem marad a nyakunkon (TK SR-felvétel) Tanácskozott a szlovák kormány * AUamünnep lesz augusztus 29-e Háromhatalmi megállapodás az erő alkalmazásáról Az anyák és gyermekek elhagyják Szarajevót A Szlovák Köztársaság kormányának tegnapi üléséről kiadott közlemény szerint a kabinet első napirendi pontként foglalkozott a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőcsoportjának arra vonatkozó javaslatával, hogy az SZNT hagyjon jóvá törvényt, amelyben augusztus 29-ét a Szlovák Köztársaság államünnepé(Folytatás a 2. oldalon) Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia megegyeztek abban a határozati javaslatban, amelyet ma terjesztenek a Biztonsági Tanács elé. Eszerint lehetővé válna, hogy a Szarajevóba és Bosznia más városaiba küldött élelmiszer- és gyógyszerszállítmányokat erő alkalmazásával is eljuttassák rendeltetési helyükre, ha a szerb fegyveresek ellenállnának. A The Washington Post szerint a határozat, amennyiben elfogadják, lehePénteki 12 oldalas számunk négyoldalas mezőgazdasági melléklettel jelenik meg Ezentúl ha péntek, akkor 11JSAG tőséget ad a NATO-szövetségeseknek arra, hogy összehangolják katonai akcióikat a segélyszállítmányok biztosítására. Egyes katonai szakértők úgy vélik, hogy a konvojok fegyveres biztosításához 100 ezer főt számláló haderőt kellene bevetni. Az amerikai, brit és francia küldöttek határozati javaslatot készítettek elő arra is, hogy büntessenek meg mindenkit, aki Boszniában háborús bűntetteket követett el és megszegte a genfi konvenciót a hadifoglyokkal és letartóztatottakkal való bánásmód tekintetében. Er-Elnökválasztás ’92 ről a javaslatról is ma, szerdán szavaznak. Az erő alkalmazásáról szóló határozati javaslat mellett valószínűleg Oroszország is kiáll, Kína nyilván tartózkodik a szavazástól. Bosznia ENSZ- nagykövete bírálta a határozati javaslatokat, mert nem szólnak a boszniai problémákat kiváltó okokról, nevezetesen a szerb agresszióról és az ún. nemzetiségi tisztogatásokról Boszniában. A nagykövet szerint, amennyiben a határozatot elfogadják, ez csak az erőszak további kiterjesztéséhez vezet országá(Folytatás a 3. oldalon) Kotas az újabb jelölt JiríV. Kotas, a Konzervatív Párt— Szabad Tömb Szövetségi Tanácsának elnöke már hivatalos jelölt az ötödik kétfordulós elnökválasztásra, amelyet szeptember 24-én tartanak a Szövetségi Gyűlésben. Erről tegnap maga Kotas tájékoztatta a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársát. Közlése szerint a jelölést Ales Mucha, a Nemzetek Kamarájának liberális szociális unióbeli képviselője nyújtotta be a szövetségi parlamentnek. Egyébként Mucha és az LSZU parlamenti frakciójának további tagja, nevezetesen Jan Kostrhun volt az, aki július 25-én Marié Kristkovát is jelölte. Jiff V. Kotas 1952. június 7-én született, jelenleg Prágában él. Ma a Szlovák Nemzeti Tanács bizottságai megkezdik a szlovák kormány által előterjesztett szlovák alkotmánytörvény-javaslat parlamenti vitáját. A Meciar-kormány alkotmányjavaslata egyértelműen önálló, szuverén, nemzetközi jogalanyiságú Szlovák Köztársaságot kodifikál, mely nemzetközi jogi szerződést köthet más országgal (így a Cseh Köztársasággal is). Bevezeti a szlovák köztársasági elnöki intézményt, jegybank létesítését feltételezi többek közt... A korábbi tervezetekkel ellentétben az alkotmányjavaslat bevezetőjében nem kizárólag nemzetállamként határozza meg az országot, de nem is he-Ma elkezdődnek a viták a bizottságokban Meciarra szabott alkotmány? lyezi azt egyértelműen az állampolgári elvekre. Feltehetőleg e kérdésben majd az augusztus 25-én kezdődő plenáris ülésnek kell döntenie. Az előzetes minősítések és szakértői vélemények szerint ez az alkotmány erős miniszterelnöki és kormányjogköröket határoz meg olyan „sajátosságokkal”, amelyek nem éppen jellemzőek a parlamenti demokráciákra, illetve a fejlett demokráciájú országokra. A javaslat értelmében a kormányelnök például visszaadhatná a parlamentnek az elfogadott törvényt módosításra, ha azzal nem ért egyet, vagy a parlament le is válthatná a köztársaság elnököt... Az alkotmány rendelkezik az ügyészségről, ugyanakkor nem tartalmazza, kinek lenne alárendelve a titkosszolgálat, ki gyakorolná tevékenysége felett a törvényességifelügyeletet. A magyar kisebbség parlamenti képviselői a napikban a kisebbségi jogok szempontjából vették alaposabban nagyító alá a készülő szlovák alkotmányt, ezt követően pedig a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom,illetve az Együttélés Politikai Mozgalom SZNT-beli parlamenti klubjai közös módosítási javaslatokat dolgoztak ki, hogy azokat a parlamenti állandó bizottságok, illetve a plénum elé terjesszék A módosító javaslatok tartalmazzák hogy az alkotmány „a szlovák nemzet természet adta önrendelkezési jogából indul ki, és elismeri, hogy a nemzeti kisebbségeknek és etnikai csoportoknak joguk van az önigazgatásra identitásuk megőrzése és kiteljesítése érdekében”. A módosító javaslat cikkelyekre bontva és az alkotmánytörvény-javaslat fejezeteibe szervesen beillesztve tartalmazza mindazon javaslatokat, melyeket az elmúlt kétéves választási időszak alatt dolgoztak ki parlamenti képviselőink önálló nemzetiségi alkotmánytörvény-javaslatként. Ennek értelmében a nemzeti kisebbségeknek joguk lenne az önigazgatásra a kultúra, az oktatásügy, az anyanyelv és az információszerzés, illetve -átadás területén. Az önigazgatás és a hathatós kisebbségvé(Folytatás a 2. oldalon) A SZABAD ÚJSÁG szerkesztősége azonnali belépéssel FELVESZ munkatársakat (szerkesztői munkakörbe), valamint gépírónőket. Jelentkezni lehet a szerkesztőségben telefonon (07/210-39-94; 07/210-39-98) vagy személyesen, naponta 8 és 19 óra között. PRÁGA: csütörtökön és pénteken Jugoszlávia-csúcs t ~r