Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)

1992-08-11 / 176. szám

1992. augusztus 11. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 Német politikusok törekvése: Tagság a Biztonsági Tanácsban A hét végén kétnapos tanácskozást tartott Moszkvában az Orosz Kozákszövetség Nagy A tornán Tanács tagját, egy orosz ( A tornán Tanácsa, amelyen felszólalt Alekszandr Ruckoj is. Képünkön a tanács két : (baloldalt) és egy kubányi alamánt, láthatjuk (CSTK/EPA felvétele) A német politikusok azon követel­ményéhez, hogy Németország is képvi­seltesse magát az ENSZ Biztonsági Ta­nácsában, vasárnapi televíziós interjújá­ban csatlakozott Helmut Kohl kancel­lár is. Véleménye szerint Németország részvételét a BT-ben más országok ve­zető politikusai is támogatják. Kohl hangsúlyozta, hogy kormányának nem érdeke egy széles körű kampány megin­dítása e cél érdekében. Ha azonban az ENSZ átszervezése során felkínálnák Németországnak a tagságot a Bizton­sági Tanácsban, ezt nem utasítaná el. Felszólította az ellenzéki szociáldemok­ratákat, hogy egyezzenek bele az alkot­mány módosításába, miszerint a német A muzulmánok légi támogatást és fegyvereket követelnek Bizonytalanság az erő alkalmazása körül A harcok leállítása és a további vérontás megakadályozása a volt Jugo­szláviában bonyolult és előre nem látható kimenetelű törekvés — álla­pította meg a londoni Financial Times. A helyzet nyugtalanítja a világ közvéleményét A német politikusok többnyire az eró alkalmazását követelik, de Klaus Kin­kel külügyminiszter mérsékelni igyek­szik ókét. Helmut Kohl is amellett állt ki, hogy a segélyszállítmányok útját fegyverrel biztosítsák. Bosznia-Hercegovina londoni nagy­követe arra szólította fel- a nemzetközi közösséget, hogy juttassanak fegyvere­ket a muzulmán csapatoknak és légierő­vel támadják a szerbek állásait. „Adja­tok fegyvereket, hogy magunk védekez­­hessük, és légi támogatást, hogy elhall­gattathassuk a tüzérséget” — jelentette ki a nagykövet a The Independent című lapnak. Douglas Hurd brit külügymi­niszter úgy véli, hogy az ENSZ hajlik az erő alkalmazására a humanitárius segít-PFSZ igen, Arafat nem Az izraeli kormány meg akatja vál­toztatni azt a törvényt, amely szerint ti­los kapcsolatokat létesíteni a Palesztin Felszabadítási Szervezettel, amelyet a jelenlegi törvények terrorista szervezet­nek minősítenek. A jeruzsálemi kor­mány szerint ez nem jelenti azt, hogy a PFSZ is közvetlenül részt vehetne a kö­zel-keleti béketárgyalásokon. Rabin kormánya továbbra is megakadályozza, hogy Jasszer Arafat részt vegyen a ta­nácskozásokon. A palesztinokkal tár­gyalni fognak, de az Arafattal való talál­kozás „időpazarlás lenne”, mert a PFSZ elnöke akadályozza a békét a Közel-Ke­leten —jelentette ki az izraeli külügymi­niszter-helyettes. „Egy asztalnál ülünk a béketárgyalásokon a palesztinokkal és tudjuk, hogy ők közel állnak a PFSZ- hez. Utasításokat kapnak a PFSZ-től és konzultálnak vele. Formálisan azonban nem tagjai a PFSZ-nek és ez, úgy vélem, ésszerű megoldás” — jelentette ki Be­llin külügyminiszter-helyettes. WHO-kiadvány Az AIDS-ről Az UNESCO és az Egészségügyi Vi­lágszervezet (WHO) úgy döntött, hogy az AIDS-elleni harc keretében ismeret­­teijesztő és a megelőzést szolgáló kiad­ványt jelentet meg. A 79 oldalas kiadvány lényegében útmutató az oktatók, a szülők és az egészségügyi dolgozók számára, ho­gyan vezessék a fiatalokat, akiket az AIDS-fertőzés a leginkább fenyeget. A szerzők a nevelés érdekében azt szerel­nék, hogy az egészséges szexualitás je­gyében alakítsák a fiatalok magatartását egészségügyi kérdésekben és a kábítósze­rélvezettel kapcsolatban. Ennek érdeké­ben meg kell szabadulni az előítéletektől, amelyek akadályozzák a fiatalok szexuális nevelését. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy rengeteg emberéletet mentsenek meg. A WHO és az UNESCO a kiad­vány megjelentetésének indoklásában közli, hogy a legveszélyeztetettebb réteg az AIDS-fertőzéssel kapcsolatban a 25 évesnél fiatalabb korosztály. A kiadvány ezekben a napokban jele­nik meg és megrendelhető az UNESCO címén: Division of Education for the Quality of Life, 7 Place de Fontenoy, 7554352 Paris 07 SP, Franciaország ségnyújlás fegyveres biztosítása tekinte­tében. A brit külügyminisztérium képvi­selője szerint a legfontosabb most, hogy eljuttassák az élelmiszer- és segélyszál­lítmányokat a boszniai városokba és fal­vakba, valamint a fogolytáborokba. Közben nagy diplomáciai tevékeny­séget fejt ki kis Jugoszlávia miniszterel­nöke, Milan Panics. Tegnap utazott At­hénbe és tárgyalt Mitszotakisz görög kormányfővel. Úgy hírlik, a tárgyalások középpontjában a jugoszláviai válság időszerű problémái álltak, valamint a küszöbön álló londoni Jugoszlávia-kon­­ferencia kérdései. A görög sajtó szerint Mitszotakisz felveti a macedón kérdést is. Athénból Panics Tiranába folytatja útját, ami a koszovói albán probléma miatt különösen figyelemreméltó. 1948 óta Belgrád és Tirana kapcsolatai foko­zatosan a mélypontra süllyedtek. Megfigyelők szerint Panics albániai útja azért is érdekes, mert az utóbbi időben egyre erőteljesebben formáló­dik valamiféle Tirana—Ankara „kato­nai tengely” kialakulása. Törökország javaslatot akar beterjeszteni az ENSZ elé, miszerint légiereje beavatkozna Bosznia-Hercegovinában és erre az al­bániai légitámaszpontokat is igénybe venné. Kohl is részt vesz Tömések temetésén Helmut Kohl német kancellár, aki szabadságát tölti Ausztriában, szerdán részt vesz Frantiíek Tomááek bíboros prágai temetésén- Ezt tegnap a német kormány szóvivője jelentette be. Kohl levélben nyilvánította ki tiszteletét a 93 éves korában elhunyt Tomááek érsek iránt. Levelében azt ltja, hogy Tomááek az emberi méltóság, a szabadság és az igazság rendíthetetlen harcosa volt. A kor­mányszóvivő emlékeztetett rá, hogy a német kancellár személyesen ismerte To­rn ááek bíborost és a kommunizmus elleni harc szimbólumának tekintette. Tengereket Összekötő csatorna Szeptemberben avatják A Míijnu és a Duna közli 171 kilomé­teres csatornaszakasz felépítésével létrejött Európa leghosszabb víziútja, amely összeköti az Eszald-tengert a Fekete-tengerrel. Ezekben a napok­ban töltik fel a csatornát, amelyet Weizsäcker német államfő jelenlété­ben szeptember 25-én avatnak feL Az utolsó csatornaszakasz felépítése hozzávetőlegesen 5 milliárd márkába került, de a Majna és a Duna medrének további mélyítése és szélesítése újabb 1 milliárd márkát emészt fel. Feltételezik, hogy a csatornán évente 9—10 millió tonna árut szállíthatnak és ez a mennyi­ség 2000-ig megkétszereződhet. A csa­tornán 1800 tonna vízkiszorítású hajók is közlekedhetnek és teljes hossza Rot­terdamtól a Fekete-tengerig 3500 kilo­méter. Az „évezred építkezése” 71 évig tar­tott és összeköti a Duna-menti államo­kat Rotterdammal. A környezetvédők szerint Románia és a FÁK hajói a Fölö­zi legforróbb hétvége végén... ...pusztító vihar Belgiumban a legfor­róbb hétvégét élték meg, a hőmérő higanyszála az or­szágban rekordhőmérsék­letet mutatott — 343 C-fo­­kot. A hosszan tartó kániku­la nehézségeket okozott a szívbajosoknak és nagy üz­letet a fagyialtosoknak. Tegnapra virradóra meg­jött a várva várt eső, de hatalmas vihar kíséreté­ben. A francia határ köze­lében a vihar nagy pusztí­tásokat okozott. A villám­­csapásoktól kigyulladt egy farm, sok folyó kiáradt. Brüsszelben megszakadt az áramszolgáltatás. A hirtelen támadt vihar és zivatar Nagy-Britanniá­­ban hat ember életét kö­vetelte. Károk keletkeztek a villanyvezetékeken és közi-tengeren keresztül négyszer gyor­sabban és tízszer olcsóbban jutnak el a nyugat-európai kikötőkbe, mint a csa­tornán. A németek azonban nemzeti ví­­ziútnak tekintik a Duna—Majna—Raj­na csatornát, ami nem csoda, mert a leg­több díjbeszedő állomás az ő területü­kön lesz. A csatornahasználati díjak nagyságát még nem közölték, de úgy akarják meghatározni őket, hogy ver­senyképesek legyenek a többi víziúttal, illetve a szárazföldi közlekedés díjszabá­saival. Kétségtelen a csatorna üzembe helyezése fe'élénkíti a közelekdést a Dunán. A Csehszlovákián belüli közleke­désre azonban semmilyen hatással nem lesz. Csehszlovákia inkább a Duna— Odera—Elba csatorna létrehozását latol­gatja, amiről az utóbbi időben az Ekotra­­na Moravia vállalkozás készít tanul­mányt. Ezt a tanulmányt az ENSZ euró­pai gazdasági bizottsága elé teijesztik. A Csehszlovákián át vezető csatornának távlati gazdasági jelentősége lenne. több helyütt árvizek pusz­títanak. Három embert villámcsapás ért, hármat olyan gépkocsivezetők gá­zoltak el, akik a nagy szél­viharban nem tudtak úr­rá lenni gépkocsijukon. A vihar megrongálta a gatwicki repülőtér radar­­rendszerét is. Több he­lyütt megszakadt az áram­szolgáltatás. csapatok részt vehetnének az ENSZ hadműveleteiben. A BT-tagság mellett állt ki az SPD alelnöke is, aki szerint támogatni kellene Butrosz Gáli elkép­zeléseit az ENSZ reformjáról. Jelenleg a Biztonsági Tanács állandó tagjai: az USA, Nagy-Brilannia, Fran­ciaország, Oroszország és Kína. Csak ezeknek az országoknak van vétójoguk. A BT tíz nem állandó tagját kétéven­ként választják újra. Z-------------------------------------------------------------N Sátorban jobb... Muamar Kadhafi líbiai vezető, aki Indonézia fővárosában részt vesz az el nem kötelezett országok csúcs­értekezletén, elutasította a felkínált szállást egy szállodában. Ehelyett azt kérte a szervezőktől, hogy biztosít­sanak helyet beduin sátra számára. Ez a követelmény Kadhafi részéről már nem új, minden külföldi útján sa­ját sátrában lakik. Legutóbb a belgrá­di el nem kötelezett csúcsértekezletre is magával hozta sátrát, sőt, női testőr­ségét és két tevét is... Az indonéz kor­mány most helyet igyekszik találni a konferencia színhelyének közelében és legalább egy kertet próbál kibé­relni a líbiai vezető sátra számára. Ejnye, ejnye, Niki A Lauda-air osztrák légiforgalmi vál­lalat kivonja a forgalomból azokat a ma­gazinokat, amiket eddig az utasai közt osztogatott. A thaiföldi gyermekjogvé­dő egyesület azzal vádolta a Lauda-airt, hogy propagálja a szexuális visszaélése­ket a fiatalkorúakkal. Az egyesület hívei a Lauda-air thaiföldi irodája előtt tün­tettek és olyan jelszavakat hangoztat­nak, mint például: „Óvjátok a gyerme­kek jogait — ne repüljetek a Lauda-air­­rel”, „Állítsátok le a visszaéléseket a gyermekek szenvedésével”. A Lauda-air Magazin közölte egy derékig meztelen kislány rajzát, a felirat pedig azt hangoz­tatta, hogy Thaiföldről térjen vissza sze­relmi élménnyel. A szövegben négy né­met turista dicséri bangkoki szerelmi él­ményeit, amelyeket a „Baby Club”-ban szerzett. Niki Lauda, a légitársaság tulajdono­sa, közismert Forma—1-es versenyző egyetértett a követelménnyel és maga­zinja legújabb számában bocsánatot kér a thaiföldiektől. A gyermekjogvédő akti­visták azonban ezt nem tekintik elégsé­gesnek és azt követelik, hogy a kormány tiltsa ki a repülőterekről Lauda gépeit. Sugárzó szemétdomb Rubcovszk oroszországi városban az altáji kerületben cézium-37 sugárforrást találtak. A sugárzás 800 mikrorönl­­gen/óra erősségű. A sugárzás forrása egy hulladéklerakóhely, amelynek több mint száz pontján észlelték. A lerakó­helyre egy közeli traktoraltakrész-gyár öntödei hulladékát rakják le. A sugárzás nagysága többszörösen meghaladja az emberi egészségre ártalmas mértéket. Szakértők szerint a radioaktív cézium az öntvényekkel került a lerakóhelyre. Az ITAR—TASZSZ hírügynökség szerint azonban a hulladékgyűjtőt a szomszé­dos Kazahsztán is használja és ott fek­szik Szemipalatyinszk, a közismert atomfegyverkísérleti telep. Az altáji terület lakosságát felszólí­tották, hogy óvja egészségét a sugárfer­tőzéstől. A radioaktív cézium eredeté­nek felkutatására különbizottságot hoz­tak létre. Visszatért a Szojuz Tegnap reggel biztonságos leszállást hajtott végre az a Szojuz TM-14 típusú űrhajó, amely Viktorenko és Kalcrin orosz, valamint Tognini francia űrha­jóst hozta vissza a Mir űrállomásról. Az ejtőernyők segítségével végrehajtott le­szállásra Kazahsztánban került sor. A jelentés szerint az űrhajósok rendben vannak. Az űrutazás során a Mir űrállo­máson több tudományos és műszaki kí­sérletet hajtottak végre, kicserélték az űrállomás néhány alkatrészét. A Mir már 1986 óta kering Föld-körüli pályán. Új hajtóművet szereltek az irányító­rendszerbe és a radioaktivitást mérték a fedélzeten. Az ENSZ ellenőrei tegnap meg­kezdték az iraki fegyverkez&i progra­mok kutatásának második napját. A ko­rábbi hírekkel ellentétben az ellenőrö­ket nem akarják beengedni egyetlen bagdadi minisztérium épületébe sem. Az ellenőrzés első napján nem voltak nézeteltérések az iraki féllel. A további minisztériumok átkutatását azért tiltják a bagdadi hatóságok, mert úgymond, ez sértené az ország önrendelkezését és függetlenségét. RaBIN izraeli kormányfő New Yorkban kijelentette, hogy Európa job­ban tenné, ha előbb a volt Jugoszlávia problémáját oldaná meg és csak azután foglalkozna a közel-keleti békével. „Gyakran kapunk Európából tanácso­kat arra, hogyan biztosítsuk a békét. Úgy vélem, mindenki söpörjön előbb a saját háza előtt” — mondta Rabin. Ra­bin tegnap tárgyalt George Bush ameri­kai elnökkel is. DéL-AFRIKÁBAN a hét végén a politikai erőszak újabb hét áldozatot kö­vetelt. Egy embert Johannesburg köze­lében megégettek, egy másik külváros­ban pedig egy férfit lapáttal vertek agyon. Az utóbbi két év alatt az ANC és az Inkatha közti öszetűzések során 6500 ember vesztette életét. AlgÉRIÁBAN öt álarcos férfi be­hatolt az esanuri városházára, majd az épületet felrobbantotta. A robbanás után a városháza lángba borult és rom­ba dőlt. Tegnapra virradóra megöltek egy rendőrt is és a tettesek elmenekül­tek. Több helyütt megszakították a tele­fonösszeköttetést a partmenti városok­kal. Az algériai kormány az utóbbi 24 órában három napilap megjelenését til­totta be. H oNECKER, az NDK volt vezető­je állítólag azzal akar védekezni a német bíróságon, hogy a menekülők lelövésére Moszlopából kapott utasítást. Ezt a Welt am Sonntag című lap állítja és Honecker egykori munkatársaira hivatkozik. Sze­rintük Honecker védelme azon alapul, hogy egykori tisztségét a keleti tömb legérzékenyebb pontján töltötte be és ezért kizárólag a Kreml utasításait kel­lett követnie. IrAKBAN elhunyt Abdái Kaszim Hűi főajatollah, kétszáz millió siíta mu­zulmán egyházi vezetője. 92 éves volt és az iraki hatóságok utasítására gyorsan és feltűnés nélkül temették el. Hongkongi cégek Varsóban lu­xuslakónegyedet építenek. A lengyel fő­városban 88 villa alapjait rakták le a hét végén. A beruházás a varsói lapok sze­rint 70 millió dollár. A telkeket a hong­kongi cég magántulajdonosoktól vásá­rolta fel. A lakások 80—400 négyzetmé­teresek lesznek, egy négyzetméter ára előreláthatólag 1000 dollár. Bagdadban a FÁK kereskedel­mi kirendeltsége ellen ismeretlen tette­sek támadást intéztek és két nőt megöl­tek. Az egyik áldozat a kirendeltség tit­kárának felesége, a másik a kereskedel­mi tanácsos leánya volt. A kirendeltség­ről 2000 dollárt és ékszereket loptak el. Feltételezik, a támadás válasz volt arra, hogy korábban Moszkvában a rendőr­ség leállította az iraki nagykövetet, aki részegen vezette gépkocsiját és a kísére­tében levő két további iraki diplomata gázpisztolyból rálőtt a rendőrökre, akik azután letartóztatták őket. Tádzsikisztánban új pénzt vezetnek be. Az új tadzsik pénzt, vala­mint útleveleket és egyéb dokumentu­mokat egy kanadai cég nyomtatja. A hivatalos iratokat arab írással nyomtat­ják, amelyet azelőtt használtak, hogy Tádzsikisztán a Szovjetunió tagköztár­sasága lett. PANDZSÁB indiai államban teg­nap reggel a szikh fegyveresek három falut támadtak meg és 21 embert megöl­tek. Az áldozatok többsége azon kato­nák rokona volt, akik vasárnap megöl­ték a szikh szervezet főnökét Babbara Singhet. Pandzsáb államban idén már 2500 embert öltek meg. Afganisztán és Tádzsikisztán határán vasárnap egy tíztagú fegyveres csoport fegyvereket akart becsempészni Tádzsikisztánba. A határőrség a felszó­lítás után fegyverét használta, három csempészt megsebesített, közülük ket­ten sérüléseikbe belehaltak. Öt sze­mélyt letartóztattak, ketten elmenekül­tek. A csempészek állítólag tadzsik ál­lampolgárok voltak. Franciaország legnagyobb ki­kötőjében, Marseilleben a dokkmunká­sok kétnapos sztrájkba léptek, mert az új törvény szerint csökkentik a munka­­lehetőségeket a kikötőkben. A sztrájko­­lók azt követelik, hogy a törvény által meghatározott 17,5 százalék helyett 40 százalék legyen az alkalmi munkahelyek száma.

Next

/
Thumbnails
Contents