Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)

1992-08-10 / 175. szám

6 Szabad Í JS ÍC Mozaik Kultúra 1992. augusztus 10. Veszélyben az Ermitázs? M' szélyben az Ermitázs: a vadonatúj klímaberendezés tönkreteheti a fel­becsülhetetlen értékű műkincseket, beleértve a több mint kétmillió tárgyat magába foglaló múzeum féltett Rembrandt-kiállítását is. A külföldről beszerzett, 2,3 millió dollárba kerülő berendezést ugyanis nem múzeumi célokra készítették. A műtörténészeknek sovány vigaszt jelent, hogy eddig csak kevés termet csúfítottak el ezekkel a kártékony dobozokkal. Sajnos, nemcsak ez az egyedüli baja az Ermitázsnak. Sokkal súlyosabb, hogy a biztonsági rendszer réges-rég idejét múlta. Amennyiben a helyzet nem változik, könnyen megeshet, hogy bárki egy képet egyszerűen a hóna alá csapva kisétálhat a kapun. Ráadásul pénzhiány miatt nem tudják a képeket külföldön biztosítani, ezért megakadt a kiállítások cseréje is. A múzeumot a leginkább az sújtja, hogy megszüntették az Ermitázs állami támogatását. Eddig ugyanis évente 30 millió rubelt kapott. Most megpróbálnak megfelelő gazdát találni a gyűjtemény számára, mert egyetemes érdek, hogy az oroszországi műkincstár továbbra is szolgálja a kultúra és a műveszet rajongóit. Betiltják a vízipisztolyt? Az Egyesült Államokban komolyan foglalkoznak a gondolattal, hogy megtiltják a vízipisztoly árusítását. Az elmúlt években ugyanis olyan szuperpisztolyok kerültek forgalomba, amelyek hatékony kézipumpájuk segítségével akár tizenöt méterre is lőni tudnak. A rendkívül népszerű „super-soaker“-ből már vagy tízmillió darab talált gazdára, pedig kifejezetten veszélyeseknek bizonyult. A veszély azonban nem azokat fenyegeti, akiket a pisztollyal váratlanul lefecskendeznek, hanem azokat, akik a vízsugarat útnak indítják. Nemegyszer előfordult, hogy a vízipisztoly „áldozatai” visszalőttek, de már valódi fegyverrel. Bostonban és New Yorkban meg is öltek néhány tréfás kedvű vízipisztoly-tulajdonost, Michigan állam törvényhozása pedig most kezdett el foglalkozni a „super-soaker“-ek forgalomból való kivonásával. Késelések Jeruzsálemben A kora délutáni járőrútjára indult két fiatal rendőr s egyikük az életével fizetett, mert nem tartották be a biztonsági előírásokat. Nem viseltek védőmellényt, ami útjába állhatott volna egy arab suhanc késének. Az egyik rendőr a helyszínen meghalt sérüléseibe, míg a másik a jeruzsálemi Hadassza kórház intenzív osztályán küzd életéért. Egy arra vetődő határrendőr golyója tette ártalmatlanná a támadót. Ez idáig egyik terrorszervezet sem vállalta a felelősséget az akcióért. Pinhász Dadit, a meggyilkolt rendőrt az olajfák hegyén lévő katonai temetőbe helyezték örök nyugalomra. Az izraeli országos rendőrfőparancsnok és a rendőrminiszter újabb utasításo­kat adott a védőmellények használatáról. Díszpolgár, nyíl nélkül Jól megy Robin Hoodnak Jól megy Robin Hoodnak Nottinghamban! A híres amerikai színész, Kevin Kostner Robin Hood-filmje szédületes propagandát csinált a híres törté­nelmi angol városnak, különösen a közeli Cherwodd erdőnek. Harminc százalékkal emelkedett a városi turizmus, és mindenki a Cherwood erdőben akar sétálni.- Meg kell szépíteni az erdőt - mondta John Gammer, az angol földművelésügyi miniszter, és kézbe vette az ügyet. A történelmi hely, ahol a mese szerint Robin Hood a gazdagokat rabolta ki, hogy a szegényeket segítse, ugyanis nagyon elhanyagolt. Egyes helyeken a szemét bokáig ér: a cél most az, hogy az erdőből egy modern turistaparadicsomot varázsol­janak. A polgármester egyébként Kevin Kostnert a város díszpolgárává nevezte ki. Szerényen él a leggazdagabb A világ leggazdagabb emberének tartott japán Takicsiho Móri, akinek a vagyona mintegy 13 miliárd dollárt tesz ki, éppoly szerénynen él, mint bármelyik más japán. Nemigen szerepel a bulvárlapok hasábjain, nem iszik, nem dohányzik, sőt időnként nyilvános automatákból étkezik. Móri vagyonának legnagyobb részét a Mori Building Co. teszi ki, amely 32 irodaépületet foglal magába Tokió legfrekventáltabb városkerületében. Büszke­sége a 41 emeletes, számítógéppel irányított Ark Hills nevű komplexum. A milliárdos férfiúnak semmilyen hobbija nincsen. Szereti a klasszikus zenét, és szívesen nézi a tévében a hagyományos japán küzdelmet, a szumo­­birkózást. Sőt! Eltérően a többi japán pénzembertől mégcsak nem is golfozik. Ráfizettek a reklámra Egy amszterdami hirdetöügynökségnek vissza kellett vonnia azt a rek­lámfotóját, mely a holland herceget, mint medvevadászt ábrázolja. A királyi család és a kormány azért tiltakozott, mert Julianna királynő férjéről közismert, hogy lelkes állatvédő. A céget 25 ezer holland forint kártérítésre kötelezték. A pénzt a természetvédelmi világnap kapja meg melynek a herceg az egyik alapítója. Végül is a medvék jártak jól. Rendőrségi hírek Z> • A múlt héten, szerdára virradóra elloptak egy személygépkocsit Komá­romban a Klapka utcáról. A VW Golf típusú kocsiban, amelynek rendszáma KNC 42-73, tulajdonosa aznap éjjel könnyelműen 40 ezer korona kész­pénzt is hagyott. Vesztesége eléri a 200 ezer koronát. • A Brünn melléki Zabcice tó part­ján egy 41 éves részeg férfi elsütötte sörétes puskáját és két lány (16 és 17 éves) arcát sebesítette meg. a férfit letartóztatták, illegálisan tartott Lan­caster típusú 16 mm-es fegyverét el­kobozták. • Egy nyitrai jelzésű Fiat Regata típusú személygépkocsi a múlt hét csütörtökén Igló felé tartott, miközben egy szembe jövő Babetta motorkerék­pár hirtelen jelzés nélkül balra kanya­rodott. A frontális ütközés következté­ben a 36 éves motoros súlyos sérülé­seket szenvedett, s kórházba szállítás közben meghalt. • Augusztus 5-én ismeretlen tele­fonáló hívta fel a Kassai Városi Hivatal ügyintéző központját. Bejelentette, hogy a Poprádról Kassán keresztül Budapestre tartó Rákóczi expressz harmadik kocsijában időzített bombát helyezett el. A bombát nem találták meg. XXV. Nyári Olimpiai Játékok Bubka érem nélkül maradt A korai lapzárta miatt, sajnos, csak most számolhatunk be a pénteki versenynap atlétikai eseményeiről. A legnagyobb meglepetéssel az ukrán Szergej Bubka szolgált, aki a rúdugrás toronymagas esélyesének számí­tott. A világcsúcstartó azonban nem tudott megbirkózni a kezdőmagas­sággal, így kiesett a küzdelemből. A futószámokban taroltak a kenyai futók, míg a női távolugrásban német siker született. Kissé elmaradt a várakozástól a női távolugrás színvonala. Mind­össze három sportolónak sikerült túljutnia a hétméteres határon, így természetszerűleg ők osztoztak az érmeken. A német Heike Drechsler negyedik kísérletekor 714 cm-nél ért talajt, s ennél többet senki sem ugrott. Az ezüstérem a FÁK csapa­tának színeiben induló Ivesza Kra­­vec tulajdona lett. A női hétpróbát magabiztosan nyerő amerikai Jackie Joyner-Kersee csak harmadik lett. Érdekesség, hogy Joynernek 1984 óta ez volt az első veresége nagy nemzetközi versenyen. A női távolugrás olimpiai bajno­ka: Heike Drechsler (német) 714, 2. Inesza Kravcc (FÁK) 712,3. Joyner- Kersee (amerikai) 707,4. Medvegye­­va (litván) 676,5. Dulgheru (román) 67 ls 6. Musajlova (FÁK) 668. Úgy tűnik, az afrikai férfi futók sikeres szereplése után a fekete földrész női képviselői is elindultak hódító útjukra. Ezt bizonyítja, hogy a 10 000 méteres távon óriási meg­lepetésre a mindössze 20 éves etióp Derartu Tulu diadalmaskodott. Tu­­lu az első etióp atlétanő, aki olimpiai aranyérmet szerzett hazájának. Az ezüstérem is Afrikába került a Dcl-af­­rikai Köztársaság csapata tagjának, Elana Meyer jóvoltából. A szám leg­nagyobb esélyesének tartott angol Liz McColgan nem bírta az iramot, ötö­dik helye csalódást jelent. A női 10 000 m olimpiai bajno­ka: Derartu Tulu (etióp) 31:06,02, 2. Elana Meyer (dél-afrikai) 31:11,75, 3. Lynn Jannings (ameri­kai) 31:19,89, 4. Csüng Huan-Tyi (kínai) 31:21,08, 5. McColgan (an­gol) 31:26,11, 6. Vang Sziou-tying (kínai) 31:28,06. A kenyai futók óriási fölényével zárult a 3000 méteres akadályfutás. Karosszékből A dobogó mindhárom fokára az af­rikai ország képviselői állhatták fel. Az aranyéremnek a junior világbaj­nok Mathew Birir örülhetett, ered­ménye az idei év legjobbja. Egyéb­ként utoljára a moszkvai olimpián nyerte nem kenyai futó ezt a számot. Áz öreg kontinens futóinak becsületét az olasz Lambruschini védte meg, aki a negyedik helyen ért célba. A 3000 in akadály olimpiai baj­noka: Mathew Birir 8:08,84, 2. Pat­rick Sang 8:09,55, 3. William Mut­­wol (mind kenyai) 8:10,74,4. Lamb­­ruschini (olasz) 8:15,52, 5. Brand (német) 8:16,60, 6. .Hanlon (angol) 8:18,14. Nem jutott be a női súlylökés döntőjébe Natalja Liszovszkaja, a szám világcsúcstartója. Rekordjától több mint négy méterrel kevesebbet lökött, s ez csak a kilencedik hely megszerzésére volt elegendő. Li­­szovszkaja távollétében a győzelem­nek honfitársnője, Szvetlána Kriveli­­eva örülhetett. A világbajnok kínai Csüng Huang leszorult a második helyre. A 23 éves junior Európa­­bajnok az utolsó sorozatban biztosí­totta be győzelmét. A női súlylökés olimpiai bajno­ka: Szvetlána Krivelieva (FÁK) 21,06, 2. Csüng Huang (kínai) 20,47, 3. Kathrin Neimke (német) 19,78, 4. Laza (kubai) 19,70, 5. Csou Csien-huan (kínai) 19,26, 6. Mitkova (bolgár) 19,23. Szinte senki sem számított azzal, hogy olimpiai arany nélkül távozik Barcelonából Szergej Bubka. Az ukrán sportoló, aki megrendelésre szállítja kemény márkáért a világ­csúcsokat, anélkül búcsúzott a ver­senytől, hogy érvényes kísérlete lett volna. Kétszer próbálkozott az 570 cm-es magasságon, majd harmadik­ra 575 cm-re tetette a lécet. Nem ment a többi esélyesnek sem. Bub­­kához hasonlóan az amerikai Tim Brightnek sem volt érvényes kísérle­te. A magyar Bagyula István is csak küszködött, kilencedik helye keve­sebb a vártnál. A dobogó legfelső fokára Makszim Taraszov állhatott fel 580 cm-es teljesítménnyel. Ugyanennyit ugrott honfitársa, Trandenkov is, ám ő több kísérlete miatt a második helyre szorult. A rúdugrás olimpiai bajnoka: Makszim Taraszov 580, 2. Igor Trandenkov (mindkettő FÁK) 580,3. Javier Garda (spanyol) 575, 4. Tar­­penning 575,5. Volz (mindkettő ame­rikai) 565, 6. Peltoniemi (finn) 560... 9. Bagyula István (magyar) 530. Birkózás Pénteken lapzártánk után’ért vé­get a szabadfogású birkózók 90 kg­­os súlycsoportjának versenye. A döntőben a FÁK csapatának képvi­selője, Magarbeg Hadarcev a török Kenan Simsekkel mérkőzött, s Ha­darcev l:0-ra győzött. A bronzérem az amerikai Christopher Campbell zsákmánya lett. A 90 kg-os súlycsoport olimpiai bajnoka: Magarbeg Iladarcev (FÁK), 2. Kenan Simsek (török), 3. Christopher Campbell (amerikai), 4.‘Suhkbat (mongol), 5. Báni (irá­ni), 6. Limonta (kubai). Vívás Nem sikerült megszerezni a ma­gyar kardcsapatnak az olimpiai baj­noki címet. Szabó Bencéék a döntő­ben kikaptak a FÁK együttesétől. Egyébként 1960 óta a magyar együttes minden olimpián aranyér­mes volt. Megszakadt tehát a nagy sorozat. * A kardvívás csapatversenyének olimpiai bajnoka: FÁK (Grigorij Kirienko, Alekszandr Csirhov, Ge­­orgij Pogoszov, Sztaniszlav Pozd­­nyakov), 2. Magyarország, 3. Fran­ciaország, 4. Románia, 5. Németor­szág, 6. Lengyelország. „Eladó az egész világ...” Ki ne ismerné Gounod Faustjából azt a bizonyos nagr áriát, amely így kezdődik: „Eladó az egész világ... ” Hogy jön a csiz­ma az asztalra, honnan jut eszembe ka­rosszékemben üldögélve ez a bizonyos ária, nem számítva azt, hogy zeneszerető ember vagyok. Talán már sejti is, kedves olvasó a választ. Közhely, mégis le kell lmom, tudjuk mindnyájan, a verseny­­sportot körülövezi indirekt és direkt mó­don a pénz. A világban hatalmas cégek tudják, milyen hatásos reklámhordozó szinte minden sportág. Nem csak a spor­teszközöket gyártó cégek húznak hatal­mas hasznot, de tíz és száz formája van annak, hogyan lehet a sportból pénzt csinálni. Ezért aztán működnek szpon­zorok és többé-kevésbé működik szerte a világon az állami támogatás is. Közhely az is, ám mégis eszembe jut, fiogy már hosszú évek óta igazán kiemelkedő sporteredményt csak iígy lehet elérni, ha valaki az életét teszi rá, és majdnem szó szerint éjt nappallá téve fáradozik azon, hogy főként a világversenyeken a csúcs­formáját hozza. Anyagi támogatási, pré­miumot, miegymást kapnak a világ él­sportolói a minél jobb eredmények el­éréséért. Am mégis... Mégis, ezen az olimpián, amit mind ez idáig eibűvöltcn figyelek, olyasmiket látok, ami az adott pillanat­ban elhomályosítja a dollárt, a frankot vagy éppen a forintokat is. Néztem a női tőrvívás bronzéremért folyó csatáját, a FAK-beli Szadovszkaja és a francia Modainc között. Hatalmas küzdelem zajlott, a döntő csörtét Sza­dovszkaja nyerte. A francia Modainc nem hiszlériázott, nem vitatkozott — egyébként nem is lelt volna oka rá — csak levetette sisakját, térdre borult és ömlőitek a könnyei. Elképzeli-c az olvasó, hogy nem a bronzérmét, hanem valamiféle frank­jutalmat siratott ott Modainc?! Nem, nem. A szemek, a könnyek nem csalnak. És aztán a döntőben az olasz Trillini és a kínai Vang között ugyanilyen idegfeszítő — végig sportszerű — küzdelem zajlott. A győztes Trillióit a levegőbe dobálták csa­pattársai és a csapatvezetők. Trillininck ragyogott az arca és megint csak higgyék cl becsületszóra, nem hiszem, hogy lírák ju­tottak volna eszébe, legföljebb a költői ér­telemben vett líra, a gyönyörű győzelem lírikus pillanata. Vagy Farkas Péter. Ez a birkózózseni a játékos könnyedségével fantasztikus birkózást produkált, de moz­dulataiból, mosolyából, mi több, kimon­dott szavaiból is kitűnt, neki a sport a fontos, a birkózás gyönyörűsége, a gőze­iéin mámorító pillanata, az aranyérem, a himnusz hangjai, amikor a dobogó köze­pén ált. Tönkre teszi-e a pénz a sportol? Bizonyos értelemben, hangsúlyozom, bi­zonyos értelemben lehetséges, hogy nem csak használ, árt is. Am, hogy ezen az olimpián csak a háttérben mozog a pénz, az számomra bizonyosnak tűnik. A spor­tolók a vízben, a tartánon, a salakon vagy a szőnyegen másra gondolnak. A g’őze­­lemrc, a helyezésre, egymás megbecsülésé­re. Reményem szerint, itt-ott bepiszkítha­tó, de mégiscsak élő, remélem örökké élő olimpiai eszmére. Operaáriával kezdtem, hadd fejezzem be azzal is. Mindenki ismeri Don Basilio Rágalom áriáját. Melegen ajánlanám a Süddeutsche Zeitung a magyar úszókat, különösen Damyit mocskoló cikkírójá­nak, ug’an fáradjon már el egy hétre Bu­dapestre és ha ülve kibírja azt az edzésa­­dagot, amit Damyiék a vízben teljesítenek, akkor személyes jutalmamban fog része­sülni. És talán Rágalom ária helyett Beet­hoven Órömódáját dúdolja majd (sipos) FÖszerkeszlő: MÉS7ÁROS JÁNOS, telefon: 210-39-98, 210-39-94. Főszerkesz­tő-helyellesek: BARA­NYAI IAJOS és NÉMA LÁSZLÓ. Szerkesztő­ség: 819 11 Bratislava, Pribinova 25, 12. emelet Telelőn: gazdasági rovat - 210-39- 79, kulturális rovat - 210-39-82, sportro­vat - 210-39-81. Telefax: 210-39-92 Telex: 92 516. Hirdetési Iroda magánszemé­lyeknek és kő/öleteknek: 819 11 Bratis­lava, Pribinova 25, 12 emelet Tele fon; 2KV3984, telefax: 2KV4032 Kiadja a Madách—Poso­­nium Kft, Michalská 9, 81101 Bratislava Készül a Danubtaprint á. v. 02- es üzemében. Nyon\ja a Danubiaprint a. v„ 851 80 Bratislava, Pribi­nova 21. Tetjeszli a Postai Hírlapszolgá­lat és a Mediaprint—KAPA. Előfizetőé, tő minden postán és kézbesítőnél Kül­földi megrendelések: PNS, Űstredná ex­pedíció a dovoz Uaíe, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. Kéziratokat nem őri­zünk meg és nem küldünk vissza Index 48 081 19SÁG KÖZÉLETI ÉS GAZDASÁGI NAPILAP l

Next

/
Thumbnails
Contents