Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)
1992-08-10 / 175. szám
4 Szabad óság Tallózó 1992. augusztus 10. Ahogyan a cseh újságíró látja Az ostobaság és a józan ész konfliktusa Egész oldalas érsekújvári riportot közöl a nagy formátumban megjelenő prágai Prostor cimű lap a magyarok és a szlovákok együttéléséről. RADOVAN SLÁNSKY riportját rövidítve közöljük. A néni felsóhajtott: „ Hogyan lőhetnénk a szlovákokra, hiszen nincs is fegyverünk?“ Érsekújvárott őrizte a nagykaput, csokoládés cukorkát szopogatott, és a háborúra gondolt. „Meg aztán nem is akarnánk lőni“ - mondta. Semmi sem jelzi, hogy konfliktus lenne. A téren a kánikulában nyugodtan bóbiskol egy részeg, a város mögött a szlovák ifjúság máglyát rak. Václav Havel még elnök volt akkor. Amennyiben a jugoszláv „megoldásról“ esik szó, akkor az egyetlen elképzelhető agresszor csak a szlovák belügyminisztérium lehet és az áldozat a magyar kisebbség. A kérdés tehát: Mikor kezdenek a magyarok tüntetni jogaikért, mert akkor már csak idő kérdése, amikor Tuchyna tábornok „melléfog“... A háború után a dél-szlovákiai magyarok először állampolgárságukat vesztették el. Azután a Szlovák Nemzeti Tanács betiltotta, hogy nyugdíjakat és egyéb öregségi járadékokat fizessenek ki nekik. Benes egyik rendelete munkakötelezettséget írt elő a magyaroknak; az első hullámban hozzávetőlegesen 20 ezer magyart deportáltak Csehországba. Több mint 70 ezret „az állam magyar ellenségei“ közül különleges táborokban internáltak, ahol arra vártak, hogy Magyarországra utasítsák ki őket. Edvard Benesnek ugyanolyan tervei voltak a magyar kisebbséggel, mint a szudétanémetekkel: fel akarta számolni, vagy kiűzni őket. Ezt a tervét az 1946. évi párizsi békekonferencia hiúsította meg. De Szlovákiában már akkor folyt a kampány, amely keretében 350 ezer magyar volt kénytelen kérni, hogy „reszlovakizálják“. A békekonferencia küszöbén a magyarok deportálását leállították, de 1946 nyarának végén az állami szervek úgy döntöttek, hogy munkaerőszerzés érdekében ismét erőszakhoz folyamodnak. A nemzeti bizottságok megtilthatták a magyaroknak, hogy lakóhelyükön kívül bárhova is elmenjenek, még gyalog sem mehettek bárhová a járásban. Be lehetett záratni és ki lehetett üríteni a vendéglőket, betiltani a lakóhelyváltoztatást, betilthatták a szállásadást más személy számára, megkövetelhették, hogy a háztulajdonosok ne zárják be udvaraikat és gazdasági épületeiket vagy magtáraikat, esetleg adják át a kulcsokat, bármikor elkobozhatták állataikat vagy kocsijaikat. Ismertek olyan esetek is, amikor a magyaroknak ruhájukon „M“ betűt kellett viselniük. ' - Mi maradt önökben mindebből? - kérdeztem meg Érsekújvár, magyar polgármesterét. „Aggódva figyelem, hogy nem ismétlődik-e meg a történelem? - válaszolt, majd így folytatta: „A tüntetéseket kizártnak tartom. Az emberek tartanak attól, hogy kimenjenek az utcákra. A kormány nem nyújt számukra kellő biztosítékokat és nem hihetnek senkinek, akihez követelményeikkel fordulhatnának. “ Duray Miklós, az Együttélés Politikai Mozgalom elnöke a következőket állítja: „Érdekes, hogy 1968-ban Szlovákiában hasonló irányzatok ütötték fel fejüket, mint ma. Sokan demokratikus intézményeket akartak létrehozni, de a szlovákok többsége a nemzeti intézményekre orientálódott. Akkor is feszültség jött létre a magyarok és a szlovákok között.“ Dr. Jana Gajerová Érsekújvárott a Matica slovenská-t vezette, örömmel fogadta a Szlovákia önrendelkezéséről szóló híreket. A kellemesen romantikus asszony gimnáziumban szlovák nyelvet és történelmet tanított. Azt mondta, hogy sok évig bántotta, hogy a diákoknak nem tudta elmondani az igazat az olyan szlovák személyiségekről, mint amilyen Andrej Hlinka volt. Szervezőmunkát végzett a városban és azt akarta, hogy a Csemadok és a Matica között kulturális versengés legyen. De azután a Csemadok csak magyar nyelvű plakátokat ragasztott ki. Úgy véli, hogy a magyarokban még él a pánhungarizmus és amikor Vladimír Meciar budapesti katonai akciókról beszél, tudja, miért teszi. Arra a kérdésre, hogy létezik-e pánhungarizmus itt Érsekújvárott is, a következőket felelte: „Itt senkiről sem tudok. “ Érsekújvárott mindeddig nem létezik olyan vendéglő, ahová csak magyarok vagy csak szlovákok járnának. A városházán a képviselők többsége magyar, bár a város nemzetiségi megoszlása épp az ellenkezője. Néhány szlovák ezt hátrányosnak tartja, de a többség elismeri: mivel nem ment el szavazni, nem csodálkozhat rajta. Jana Garajová meséli, hogy a Csemadok meghívót küldött neki egy rendezvényre, de a meghívó magyar nyelvű volt. „Ezzel megsértettek“ -állapította meg. Amikor a Csemadok elnökhelyettesét kérdeztem az ügyről, nem is tudott róla, hogy valamilyen meghívót küldtek volna. Itt nem két nemzeti koncepció konfliktusáról, hanem az értelem és az ostobaság konfliktusáról van szó. 1989 novembere óta Dél-Szlovákiában vita folyik az utcák és a városok kétnyelvű megjelöléséről. Semmi sem könnyítene a helyzeten annyit, mint ha ebben a felesleges háborúskodásban engedményt tennének. Csakhogy mindkét tábor a feliratokban szimbólumokat lát, olyasvalaminek a jelét, ami jellemző a másik félre, úgyhogy kimondani, miszerint csupán közönséges bádogtáblákról van szó, szentségtörésnek számít. A Matica slovenská igazgatója húsz éven át bibliográfiai rendszereken dolgozott és rendszerezte a könyvtárat. Az ő gondja volt a Matica slovenská járási bizottságai működésének felügyelete. Azt mondta, hogy kínos, ha egy magyar érettségiző nem tud szlovákul, s hogy egyikükkel tolmács útján volt kénytelen beszélni. Mindezt az új nyelvtörvény megoldaná. Magyarul csak a nemzeti tantárgyakat oktatnák, a történelmet, az irodalmat és az esztétikát. „Nem látom okát, miért kellene a fizikát magyarul oktatni. “ Hasonló törvényt készített elő Gustáv Husák a nyolcvanas évek elején. Duray Miklós akkor megszervezett a magyar kisebbség jogainak védelmére egy bizottságot és a magyar tanítóknak felhívásokat küldött, hogy tiltakozzanak. Hozzávetőlegesen 10 ezer levél érkezett, s akkor Durayt letartóztatták. Erre azonban már az Amnesty International is felfigyelt. Kurt Vonnegut és Arthur Miller leveleket írt Husáknak, s az végülis lemondott a reformról. Megkérdeztem a ^Matica igazgatóját, hogy szerinte kialakul-e feszültség Dél-Szlovákiában. „Beszéltem az emberekkel. Azt mondták, hogy nem éreznek semmiféle feszültséget, azt mesterségesen szítják. “ Érsekújvárott a magyarok közül senki sem látja a problémákat nemzeti szempontból. Inkább úgy tekint rájuk, mint az ostobaság és a józan ész konfliktusa. Duray Miklós azt latolgatja, mit tesz majd, ha Vladimír Meciar kormánya megbukik. Duray mai politikája éppen ebből indul ki. Paradoxon, hogy amíg Meciar hatalmon lesz, Dél-Szlovákiában valószínűleg nyugalom honol majd, de Duray Miklós az indulatokat nem fogja szítani. Kivárja, amíg Meciar önmagát járatja le. Természetesen a nemzetközi intézményekhez fordul, a magyar kérdést megismerik egész Európában, úgyhogy előkészíti a talajt a sikeres megoldás számára. Konfliktust csak a szlovák politikusok brutális eljárása okozhat. Minden attól függ, milyen gyorsan omlik össze a szlovák szocializmus. Ha gyorsan összeomlik, feltételezhető, hogy a gyűlölet nem jut szóhoz - a polarizálás éppenhogy megkezdődött, a sikertelenséget nehezen lehet majd a magyarok nyakába varrni. Amennyiben hosszadalmas válságra kerül sor, meg lehet vádolni a magyar földműveseket, akik Szlovákia nagyobb részét látják el, hogy csempésznek, spekulálnak, szabotálnak, tehát hisztériát lehet kelteni. Kérdés, milyen sokáig lesz képes Duray féken tartani a képviselőket, hogy ennek a játéknak a szabályait ne vegyék át ők is. Van remény rá, hogy ez sikerül neki, mert a jugoszláv példától minden magyar retteg. Létezik-e a magyarok közt olyan erő, amely életre keltené a tüntetéseket? „Nem tudok róla, de a lehetőséget nem zárom ki. Valószínűtlennek tartom. A magyarok Csehszlovákiában legutóbb 1919-ben tüntettek. Tavaly Bős mellett igen nyugodt tüntetés volt, de azt is keményen elfojtották. Feltehető, ha politikai tüntetésekre kerülne sor, nem pedig környezetvédelmi megmozdulásokra, akkor a szlovák fegyveres erők használnák a fegyvereket. De a tüntetéseknek itt nincs hagyományuk. “ Nyugi, elvtárs: butának minősítették ugyan, de ez nem jelenti, hogy használhatatlan... Vladimír Jiránek rajza, Lidové noviny Frankfurter Allgemeine Zeitung Ide pszichiáter kellene Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Ján Strásky által betöltött funkció ellátásához szakképzett pszichiáter kellene - írja keddi számában a lap. Nemcsak, hogy közös nevezőre kell jutnia a kormányát alkotó szeparatisták, mérsékelt idealisták és „távirányított" funkcionáriusok mindegyikével, emellett teljesen két ellentétes célt követő országrész tevékenységét kell összehangolnia. Úgy kell viselkednie, mint a szövetségi parlamentnek, ugyanakor fel kell készítenie országát és a világot is Csehszlovákia most már egyre valószínűbb széthullására. De ezzel az ellentmondások még nem érnek véget. Václav Havel lemondása óta Stráskynak kell ellátnia az ö feladatait is. Vagyis ö az állam feje és a hadsereg legfőbb parancsnoka, miközben jóformán már semmibe sincs beleszólása. Klaus és Meciar már régen eldöntötték a föderáció sorsát. Hozzáértők a jelenlegi prágai vezetőket már csak másodhegedűsöknek tartják, akiknek egyetlen feladatuk maradt: végrehajtani az ország alkotmányos szétválasztását. Nursing Times Nővérke, vigyázzon a szexre! A kórházi ágyhoz kötött brit férfiak egy része igen gyakran viselkedik Rómeóként csinos ápolónőikkel szemben. Rosszul értelmezik ugyanis gondviselőik kedvességét, s gyakran kezdenek szerelmi offenzívába. Az esetek többsége leggyakrabban akkor történik, amikor a nővérkék betegeik testi ápolását végzik, s eközben behúzzák a függönyt az ágyak körül. Az intim helyzeten felbuzdult páciensek ezután olyan szolgáltatásokat kérnek ápolóiktól, ami nem igazán tartozik munkaköri kötelességeik közé. A Plymouthy Pszichológiai Katedra vizsgálatai szerint az esetek többsége a nővéreket érinti, hiszen az ő felkészítésükben szerepel a figyelmes és gondoskodó magatartás elsajátítása. A pszichológusok szerint a jövőben a nővérek oktatásából nem lenne szabad hiányoznia annak, hogyan reagáljanak a férfiak szexuális közeledésére. Ugyanis spontán reakcióik széles skálán mozognak kezdve a zavartságon, nyugtalanságon, egészen a haragig, kedvszegésig, sőt, néha pánikba esnek, vagy megborzadnak. Corriere della Sera A kurdoknak semmi reményük A Törökországban élő 11 millió kurd közül 3 millióan az ország délkeleti részén élnek, ahol jelentős támogatást kapnak a Kurd Dolgozók Pártjától. Ezt a marxista pártot 1984-ben alapították, fegyveres harcot hirdet a rendszer ellen és ezért a török kormány törvényen kívül helyezte. A török szakértők szerint a korábbi kormány akkor tévedett a legnagyobbat, amikor a Kurd Doldozók Pártja elleni harc jegyében egész délkelet Anatólia ellen irányította akcióit. Ez a világ közvéleményében olyan benyomást keltett, hogy a törökországi kurdok ellen népirtás folyik. A rendőrség és a hadsereg módszereit most revízió alá vették, de korántsem lehet szó valamiféle megbékélésről. Ellenkezőleg: a partizánok és a rendőrcsapatok közötti harcokban 45 ember vesztette életét. A partizánok visszahúzódtak az iraki hegyekbe, libanoni és szíriai támaszpontjaikra. A Kurd Dolgozók Pártjának most hozzávetőlegesen 10 ezer harcosa van, akik menedéket találnak Irakban, Iránban és Szíriában. Tevékenységük megbénulna, ha nem élveznék ezen országok támogatását. Mindhárom ország ugyanis nyíltan ellenzi az ankarai rendszert. Damaszkusz az ilyen vádakat elutasítja ugyan, de török források szerint Abdallah Ocalan, a partizánok parancsnoka a szíriai fővárosban, a szír biztonsági erők védelme alatt él. A libanoni területen fekvő Biká-völgyben a partizánok támáfezpontját állítólag sohasem zárták be, Szíria ellenőrzése alatt áll, s csak néhány kilométerrel távolabbra helyezték át. A török—iraki—szíriai határon a helyzet igen bonyolult és külön konfliktus alakult ki a törökországi kurd partizánok és az iraki kurdok között. Az iraki kurdok ugyanis a Kurdisztán Hazafias Síövetségének tagjai, akiket Talabani vezet. Sok köztük a Kurdok Demokrata Pártjának híve, ezek vezetője Maszud Barzani, a legendákkal övezett Musztafa fia. Amikor nemrég Talabani meglátogatta Ankarát, meglepő javaslatot tett: Az iraki Kurdisztán váljék Törökország részévé, vagy legalább kerüljön Törökország védelme alá. Ezzel beismerte hogy az önálló állam, amely egyesítené az iraki, az iráni, a szíriai, a törökországi és az örményországi kurdokat, valójában megvalósíthatatlan utópia csupán.
