Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)
1992-08-08 / 174. szám
12 Szabad ÚJSÁG Sport 1992. augusztus 8. Kajak-kenu Barcelona jegyében Elmaradt az aranyérem Tegnap délelőtt bonyolították le a kajak-kenusok 500 méteres döntőit. A magyar versenyzők bármennyire is igyekeztek, nem tudták megszerezni a tizenegyedik aranyérmet. Gyulay Zsolt, bár gyengélkedett az előfutamokban, a fináléban remekül hajrázott, s csak kis különbséggel szorult a finn Kolehmaien mögé. Csalódást okozott viszont a K-2-ben Csípés Ferenccel az oldalán. A magyar szurkolók óriási csalódására csak hetedikként ért célba a magyar bajó. A női egyesben jól versenyzett Kőbán Rita, de a többszörös olimpiai bajnok Birgit Schmidt ellen semmi esélye sem volt. Kőbán a kettesben is folytatta jó szereplését, Dónusz Évával bronzérmet szerzett. A kenu egyesben rendkívül rosszul rajtolt Pulai Imre, ezzel elszálltak reményei a jó helyezésre. A kenu kettesben Palizs Attila és Kolonics Görgy nem tudott beleszólni az érmes helyezések elosztásába, hetedik lett. A férfi K-l 500 111 olimpiai bajnoka: Mikko Kolehmaien (finn) 1:40,34, 2. Gyulay Zsolt (magyar) 1:40,64, 3. Knut Holman (német) 1:40,71,4. Bellingham (amerikai) 1:40,84,5. Kalesznyik (FÁK) 1:40,90,6. Scarpa (olasz) 1:40,98. A női K-l 500 m olimpiai bajnoka: Birgit Schmidt (német) 1:51,60, 2. Kőbán Rita (magyar) 1:51,96, 3. Izabella Dylewska (lengyel) 1:52,36, 4. Idem (olasz) 1:52,78, 5. Profanter (osztrák) 1:53,17,6. Goetschy (francia) 1:53,53. A férfi C-l 500 m olimpiai bajnoka: Nikolaj Buhalov (bolgár) 1:51,15, 2. Mihail Szlivinszkij (FÁK) 1:51,40, 3. Olaf Heukroot (német) 1:53,00, 4. Slavomír Krtaí.ovicky (csehszlovák) 1:54,51, 5. Pulai Imre (magyar) 1:54,86, 6. Giles (kanadai) 1:55,80. A férfi K-2 500 m olimpiai bajnoka: Bluhm Gutsche (német) 1:28,27, 2. Freimut Kurpiewski (lengyel) 1:29,94. 3. Rossi Dreossi (olasz) 1:30,02, 4. Sanchez (spanyol) 1:30,93, 5. Olsson (svéd) 1:31,62, 6. Nielsen (dán) 1:31,88, 7. Gyulay, Csípés (magyar) 1:32,42. A férfi C-2 500 m olimpiai bajnoka: Alekszandr Maszejkov, Dmitrij Dovgalenok (FÁK) 1:41,54, 2. Ulrich Papke, Ingo Spelly (német) 1:41,68, 3. Martin Marinov, Blagoveszt Sztojanov (bolgár) 1:41,94, 4. Andriev, Juravschi (román) 1:42,84, 5. Nielsson, Frederiksen (dán) 1:42,92, 6. Hoyer, Boivin (francia) 1:43,04, 7. Palizs Attila, Kolonics György (magyar) 1:43,27, 8. Jan Bartűnék, Waldemar Fibigr (cseshzlovák) 1:44,70. A női K-2 500 m olimpiai bajnoka: Ramóna Portwich, Anke von Seck (német) 1:40,29, 2. Susanne Gunnarsson, Agneta Andersson (svéd) 1:40,41, 3. Kőbán Rita, Dónusz Éva (magyar) 1:40,81, 4. Toma, Simion (román) 1:42,12, 5. Herst, Macaskill (kanadai) 1:42,14, 6. Dylewska, Urnaczyk (lengyel) 1:42,44. Vívás Remekül szerepelt a párbajtőrözők csapatversenyében a magyar válogatott. Már az is szép teljesítmény, hogy bejutott a legjobb nyolc közé. Hogy a nyolcból a négybe is beverekedte magát, ráadásnak számít. Hogy az elődöntő is sikerült, egészen csodálatos újabb ráadás. Ezek után a döntő már nem leheteti csúnya... Az ezüst is megkoronázta az együttes teljesítményét. A fináléban egyszerűen jobbak voltak a németek. A férfi párbajtőrözők csapatversenyének olimpiai bajnoka: Németország (Arnd Schmitt, Robert Felisiak, Elmar Borrmann, Wladimir Reznilschenko, Uwe Proskc), 2. Magyarország (Kovács Iván, Kulcsár Krisztián, Hegedős Ferenc, Kolczonay Ernő, Totola Gábor), 3. FÁK, 4. Franciaország, 5. Olaszország, 6. Spanyolország. A döntőben: Németország—Magyarország 8:4. A 3. helyért: FÁK— Franciaország 8:8 (70:76). Tíz lépcsőfok az aranyhoz A királynő első lovagja Ha az atlétika a sportok királynője, akkor a tízpróbázók a királynő lovagjai. Kétségtelenül megérdemlik ezt a címet, mert legény legyen a talpán, aki tíz nehéz atlétikai számban képes helytállni. A barcelonai olimpián, tegnapelőttől tudjuk, legjobban a 23 éves prostéjovi születésű Robert Zmélík állt a talpán. Először akasztottak személyében csehszlovák sportoló nyakába olimpiai aranyérmet ebben a versenyszámban. Robert két éve készült élete legnagyobb versenyére, 1990-ben az Európa-bajnokságon még csak negyedik lett, s ugyanezen a helyen végzett tavaly a tokiói világbajnokságon. Idei eredményeivel azonban már sejteni engedte, hogy akár érmes reményei is lehetnek az olimpiai játékokon. Nézzük azonban, hogyan élte át ő a tíz lépcsőfokot az aranyhoz. 100 m (10,78): „Amikor májusban országos csúcsot értem el Götzisben, 10,62 másodpercet futottam, de ott ideálisabb feltételek voltak, 2 m/mp erősségű hátszél fújt, és a rendezők minden óhajunkat teljesítették. Egészen más egy tízpróbaverseny, és megint más az olimpiai verseny, ahol az egyes számok a végtelenségig elhúzódnak. Itt ráadásul a bírók is megnehezítették a helyzetünket, esetenként teljesen amatőr módon viselkedtek”. Távolugrás (787): „A távolugrás az erősségem, hiszen távolugróként kezdtem. A második ugrásnál azonban fájdalmat éreztem a bokámban, igaz, hogy ezt már megszoktam. Fontos volt, hogy e szám után vezetésre tettem szert”. Súly (14,53): „Egyéni csúcsot dobtam, és egyáltalán ez volt az egyetlen rekord, amelyet Barcelonában elértem. Más versenyen ennél tizenkét centiméterrel is többet dobtam, csakhogy az nem tízpróbaverseny volt”. Magasugrás (206): „Három centiméterrel többel akartam ugrani, mert a német Meier az összesítettben megelőzött, igaz, ettől nem nagyon fájt a fejem. Sokkal inkább tartottam a -spanyol Penalvertől, aki képes 8500 pontot teljesíteni, és csak ritkán rontja el a versenyt. Ráadásul a hazai közönség is segítette”. 400 ni (48,65): „Nem valami rendkívüli idő, de az első versenynap végén már torkig voltam mindennel. Lehet, hogy a borzasztó hőség volt az oka”. 110 m gát (13,95): „Csütörtökre virradó éjszaka csak négy órát aludtam. A stadionból éjfél előtt távoztam, és már korán reggel újra olt voltam. A lízpróbázók nem sokáig lustálkodhatnak. A gátfutás szintén az egyik erősségem. Otthon időnként a gátfutókkal egyenrangú versenyt futok. A német Meier viszont rossz gátfutó. Nem sikerült tizenöt másodperc alatt befutnia, így teljesen visszaesett. Ettől kezdve már végig az összesített verseny élén álltam”. Diszkoszvetés (45,02): „Bugár Imre kioktatott, hogy mit is tegyek. 1986-tól ismerem, amikor többé-kevésbé jutalomból kiküldtek a stuttgarti Európabajnokságra. Mindig csodáltam az optimizmusát, örökké mosolygó és barátságos természetét. Az utóbbi időben minden versenyen egy szobában lakunk”. Rúdugrás (510): „Nyitrán már 520 centimétert is ugrottam, de az egyéni verseny volt. Itt szerettem volna megismételni ugyanezt, de a keményebb rudakhoz, amelyek nagyobb magasságok leküzdését teszik lehetővé, még nincs elég erőm. De amikor teljesítettem az alapmagasságot, tudtam, hogy az aranyérem már csak egy karnyújtásnyira van. A hátralévő számokban ugyanis már egyértelműen jobb vagyok, mint Penalver”. Gerelyhaj ítás (59,06): „Ettől a számtól egy kicsit tartottam. Götzisben ugyanis a gerelyhajításnál megsér-Gazdag jutalom a győzelemért Lewis még nem adta fel. Az amerikai Carl Lewis, miután harmadszor is diadalmaskodott az olimpia távolugróversenyében s korábban a vágtaszámokban is sok dicsőséget szerzett, még nem foglalkozik a visszavonulás gondolatával. A 31 éves atléta ragyogó győzelme után kijelentette, úgy érzi, hogy az ő ideje még csak ezután következik, s a legjobb eredményeivel még csak később rukkol elő. — Az atlétika még mindig szórakoztat, örömöm telik benne — jelentette ki a hétszeres olimpiai aranyérmes Lewis. — Szeretek edzeni, és szívesen dolgozom együtt a csapat többi tagjával. S hogy miért akarok továbbra is versenyezni? Aversenyekalatt fantasztikus izgalom kerít a.hatalmába. Majd az isten mondja meg, hogy mikor akasszam szögre a futócipőt, és kezdjek más életet. Ugyanakkor elismerte, hogy a csütörtöki verseny pályafutása eddig legnehezebb viadala volt. — Tudtam, hogy rendkívül komplikált helyzetben vagyok, miután a hazai válogatóversenyek idején beteg voltam. Egy hónappal az olimpia előtt még egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy eljutok Barcelonába. Annál büszkébb vagyok rá, hogy sikerült győznöm. Bush az ökülvívócsarnokban. Csütörtökön a badalonai sportcsarnokban enyhe morajlás futott végig, amikor kiderült, hogy a közönség soraiban ott ül Bush is. Nem az amerikai elnök jött el, Robert Zmélík önfeledten ünnepel az 1500 méter befutója után (Telefolú: TK SR/EPA) hogy megtekintse honfitársai mérkőzéseit, hanem fia, Marvin, aki az ökölvívás szerelmese. De nemcsak azért jött el, hogy szenvedélyének hódoljon, hanem kijelentéséből ítélve más oka is volt a látogatásának: — Azért jöttem, hogy megismerkedjek a versenyek szervezésével, mivel tapasztalataimat szerelném kihasználni négy év múlva az atlantai olimpiai játékokon. Nagy híve vagyok ennek a sportágnak, s a katalán fővárosban uralkodó légkör is magával ragadott. Végül még hozzátette, hogy egy kicsit elszomorította honfitársainak eléggé gyászos szereplése az ökölvívótomán. A labdarúgás — bármennyire is népszerű ez a sportág Spanyolországban — nemigen ragadta magával a közönséget. Ennek az egyik oka, hogy az egyes országokat nem a legjobbak, hanem legfeljebb a második vagy harmadik garnitúrába tartozó futballisták képviselik. Miután azonban a hazai csapat bekerült a mai döntőbe, egyszeriben óriásira nőtt az érdeklődés a belépőjegyek iránt. A Nou Camp stadionban, ahol a híres CF Barcelona is játssza mérkőzéseit, a jelek szerint telt ház lesz. A spanyol sajtó máris a dobogó legfelső fokán látja honfitársait. Ha ez így lesz, akkor minden egyes játékosra 60 ezer márka jutalom vár. A NOB rendkívül elégcdelt azzal, hogy a 2000. évi olimpiai játékok megrendezésére pályázó nyolc város képviselői egyöntetűen kijelentették, eltekin-Atlétika Pénteken kora délelőtt került sorra a férfi gyaloglók maratoni versenyszáma. Az 50 km-es táv alaposan próbára tette az indulókat, s dolgukat megnehezítette a hőség és a rendkívül magas páratartalom. A legkitartóbbnak a FÁK színeiben induló Andrej Perlov bizonyult, aki két percet vert a második helyezett mexikói Cesar Mercenarióra. A bronzéremnek a német Ronald Weigel örülhetett. Weigel egyébként négy évvel ezelőtt Szöulban a dobogó második fokára állhatott fel, s harmincadik születésnapját most bronzéremmel ünnepelte meg. A negyvenkét induló közül csak harmincketten értek célba. Hárman a verseny feladására készültek, hetet pedig kizártak. A diszkvalifikáltak között olyan nagy neveket is találhatunk, mint a tokiói világbajnok Alekszander Potasovvagy a lengyel Robert Korzeniowski, akit néhány 100 méterrel a cél előtt hívtak le a pályáról. Az 50 km-cs gyaloglás olimpiai bajnoka: Andrej Perlov (FÁK) 3:50,13, 2. Cesar Mercenario (mexikói) 3:52,09, 3. Ronald Weigel (német) 3:53,45,4. Szpicin (FÁK) 3:54,39, 5. Mrázek (csehszlovák) 3:55,21, 6. Gauder (német) 3:56,47... 27. Szikora Pál... 29. Pavol BlaZek (mindkettőcsehszlovák). így látják a szakemberek Q&P tenek attól, hogy drága ajándékokkal és bőséges vendéglátással kedveskedjenek a bizottság urainak. Ezt a NOB főtitkára, Francois Carrard jelentette ki, mondván, hogy lejárt az az idő, amikor aranyórákkal, drága kamerákkal, pompás pezsgős vacsorákkal igyekeztek befolyásolni a NOB 94 tagját. Mint ismeretes, a NOB 1993 szeptemberi Monte Carló-i kongresszusán dönt a rendező város kilétéről. A pályázók között szerepelnek: Peking, Sydney, Manchester, Taskent, Isztambul, Brasilia, Milánó és Berlin. A litván Ubarlas, a diszkoszvetés győztese alapos fejtörést okozott a rendezőknek, amikor a sajtóértekezleten nem volt hajlandó oroszul beszélni. Litván tolmácsot viszont nem tudtak keríteni, ezért edzőjét kérték meg, hogy litván nyelvről fordítsa oroszra a sportoló kijelentéseit. Ubartas többek között elmondta: — Végtelenül elégedett vagyok, hogy hazámnak, Litvániának az orosz megszállók távozása után sikerült megszereznem az első olimpiai aranyérmet. Birkózás A szabadfogású birkózás második versenynapján ismét három aranyérmet osztottak ki. A legkönnyebb súlycsoportban a KNDK-beli Kim II örülhetett a győzelemnek, a 74 kilogrammosoknál ugyancsak ázsiai győzelem született a koreai Park Jang Szón révén. A 130 kilogrammos súlycsoportban már nem jutottak szóhoz az ázsiai birkózók, így a győzelmi pálmát az amerikai Bruce Baumgartner vitte el. A 48 kg-os súlycsoport olimpiai bajnoka: Kim II (KNDK-beli), 2. Kim Jong Sin (koreai), 3. Vugar Orugyjev (FÁK), 4. Rasovan (román), 5. Vanni (amerikai), 6. Heugabel (német). A 74 kg-os súlycsoport olimpiai bajnoka: Park Jang Szón (koreai), 2. Kenneth Monday (amerikai), 3. Amir Khadem Azghadi (iráni). A 130 kg-os súlycsoport olimpiai bajnoka: Bruce Baumgartner (amerikai), 2. Jeffrey Thue (kanadai), 3. David Gobedisvili (FÁK), 4. Demir (török), 5. Schröder (német), 6. Karbalai-Soleyman (iráni).Az 57 kg-os súlycsoport olimpiai bajnoka: Alejandro Puerto Diaz (kubai), 2. Szergej Szmal (FÁK), 3. Kim Jong Szik (KNDK-beli), 4. Musaoglu (török), 5. Pavlov (bolgár), 6. Cross (amerikai). A 62 kg-os súlycsoport olimpiai bajnoka: John Smith (amerikai), 2. Asgari Mohammedian (iráni), 3. Lazaro Reinoso (kubai), 4. Vasziljev (bolgár), 5. Asziszov (FÁK), 6. Ilhan (ausztrál). A 82 kg-os súlycsoport olimpiai bajnoka: Kevin Jackson (amerikai), 2. Elmadi Jabrajlov (FÁK), 3. Rasul Khadem (iráni). A magyar LOTTÓ 32. játékhetének nyerőszámai: ^ 7,25,28,36,88 ___________ A hétvége műsora SZOMBAT — 9.00: kajak-kenu (döntők), 10.00: ökölvívás - 48 kg, 54 kg, 60 kg, 67 kg, 75 kg, 91 kg (döntők), kézilabda - /ni a 3. helyért, kosárlabda - /(/ az 5. helyért, tenisz - női páros (döntő), 12.00: kézilabda - /n/döntő, 13.00: kosárlabda -/f/a 3. helyért, 14.00: tenisz - férfi egyes (döntő), 15.00: kézilabda - /f/a 3. helyért, 16.00: ritmikus sporlgimnasztika (döntők), 17.00: kézilabda - /f/ döntő, 18.30: atlétika - Ai/ magasugrás, Hl gerely, /n, f/ 4x100 m, /n, f/ 1500 m, Hl 5000 m, /n, f/ 4x400 m (döntők), 18.45: vízilabda - elődöntő, 19.30: gyeplabda - Hl döntő, 19.50: vízilabda - elődöntő, 20.00: labdarúgás - döntő, 22.00: kosárlabda - Hl döntő. VASÁRNAP — 9.00: lovaglás - díjugratás, egyéni, 10.00: ökölvívás - döntők, 10.30: röplabda - /f/ a 3. helyért, 13.00: röplabda - Hl döntő, 14.00: vízilabda - az 5. helyért, 15.15: vízilabda - a 3. helyért, 16.45: vízilabda - döntő, 18.30: atlétika - Hl maraton, 21.30: záróünnepség. tettem a könyököm, s azóta egyáltalán nem dobáltam. Az edzéseken csak emelgettem a gerelyt, hogy érezzem a szerszámot. Az első kísérlet előtt bekötöttem a könyökemet, Zeleznytől kaptam egy speciális könyökvédőt, és azt mondtam, hogy mindent beleadok, lesz ami lesz”. 1500 m (4:27,21): „Lehetséges, úgy nézett ki, hogy a tiszteletkörre tartalékolom az erőmet, de én valóban meg akartam dönteni a csehszlovák csúcsot. Az utolsó számig ugyanannyi pontot gyűjtöttem össze, mint Götzisben, tehát gyorsabban kellel volna futnom. Csakhogy 600 méter után görcsöt éreztem a combomban, s magamban azt mondtam, vigye el az ördög a csehszlovák csúcsot, fontosabb, hogy befussak a célba”. Néző Kunrád János, a magyar vízilahdaválogalolt szövetségi kapitánya: — Érthetően „lehervadt” a csapat a csoport többi eredményétől, és én is csalódott vagyok. Ha Kuna nem véd kitűnően, csúfos vereséggel zárjuk a csoportmérkőzéseket. Küzdött az együttes, de helyzeteit sorra kihagyta, s ezzel felhozta a hollandokat, akik ma már nem csak lelkes amatőrök. Az idegenlégiósaink az olimpián csődöt mondtak, s a válogatott nem viszonozta azt a sok fáradtságot és pénzt, amit belefektettünk. Éremálmaink elszálltak, s a továbbiakban az ötödik hely megszerzése a célunk. Hogy az olimpia után mihez kezdek, arról egyelőre nem nyilatkozom, de biztos, hogy a sportágban maradok. pont Kiss Oltó, főtitkár: — Azt az esélyt sem adtuk meg magunknak, hogy izgulhassunk a csoport további mérkőzéseinek eredményeiért. Ez a gárda egy negyedet bír erővel és lélekkel. Ezt még kimondani is szörnyű. Bodnár András, a szövetség elnöke: — Jól kezdtünk, de a hollandok nem ismertek lehetetlent. Többet tudna ez a csapat, ha nagyobb rend lenne a fejekben. Kuna Péter, kapus: — Az első negyedben zónáztunk, s nem is volt semmi baj. Aztán kipukkadt a csapat, társaim érthetetlenül idegeskedtek, miközben a hollandok megérezték, hogy lehel keresnivalójuk.