Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)
1992-08-28 / 191. szám
II 1992. AUGUSZTUS 28. A helyzet drámai // // MALOMKÖVEK KOZOTT ŐRLŐDŐ MEZŐGAZDASÁG Sorban jelennek meg az aggódó, a figyelmeztető vélemények a szaksajtó hasábjain, hogy feltárják és elemezzék mezőgazdaságunk mai helyzetét. A szakemberek nyugtalankodnak, az illetékesek csillapítanak s megoldásokat ígérnek. A tény azonban tény marad: őrlődik, vajúdik a „parasztvilág”, veszteségek nélkül nem megy végbe ez az átalakítás sem. A kormány nem értette meg saját mezőgazdasága helyzetét Az Ekonóm, a Hospodárske noviny hetilapja augusztus 13-i számában közli azt a kerekasztal-beszélgetést, amelyre több járásból meghívta a mezőgazdasági szövetkezetek elnökeit. Jan Fend mérnök, a Hroznová Lhota-i (Hodoníni járás) Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, aki egyben a Cseh és Morva Földműves-szövetkezeti Szövetség elnöke is, többek között a következőket mondta: „A helyzet rossz. Az elmúlt évben a csehországi földműves-szövetkezetek kétharmada, az állami gazdaságok 90 százaléka veszteséges volt. Fölvetődik a kérdés, vajon mennyire tehetnek erről a földművesek. Úgy gondolom, bizonyos mértékben ők is felelősek ezért, azonban a felhalmozódott problémák döntő részét a kormány politikája idézte elő, a nemzeti megbékélés, a ’’megértés" kormánya nem értette meg saját mezőgazdasága helyzetét. A mezőgazdaság ugyanis különbözik a többi nemzetgazdasági ágazattól. Olyan sajátosságok jellemzik, mint például a természetibiológiai tényezők. Magában véve a küldetése is rendkívül fontos. Mindez együttvéve azt feltételezi, hogy más megítélés, más elbánás alá essék, s hogy fölmerülő gondjait oldják meg. Ez nem valmiféle irracionális követelés, ez az egész civilizált világban megszokott és természetes. Egyszerűen a kormánynak szeretnie kell a földműveseit, s ezt hatékony agrárpolitikával ki is kell fejeznie. Most már új kormányaink vannak, amelyek, reméljük, tanulnak a korábbiak hibáiból, s felvállalják a felelősséget az agrárpolitikáért is. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői rámutattak, hogy a piac a mezőgazdaság számára nem gyógyír minden bajra. Mindez hatványozottan érvényes a nem piacközpontú környezetben kialakult piacgazdálkodásra. Az államnak mindenképpen szabályoznia kell ezt a helyzetet. Például irányszámokkal, védővámokkal. A mezőgazdaságnak szüksége van bizonyos, állam által biztosított garanciára, hogy ez az ágazat termékeivel érvényesülni tudjon a piacon. Minden fejlett mezőgazdasággal rendelkező nyugati országban ez természetes. (Túltermelés alakult ki a szarvasmarhák, a tej és a sertéshús esetében. Mivel csökkentek a felvásárlási árak, az állattenyésztési ágazat ma már nem rentábilis.) Jan Fend szerint az elmúlt időszakban az igyik beindított mechanizmus a piacszabályozási alap volt. Ennek azonban mindenképpen olyan helyzeti előnyben kellene működnie, hogy előre tudja jelezni a felesleget a piacon, s hogy e felesleg elhárítására újabb mechanizmusokat lehessen beindítani. Rámutatott: „Sajnos, ebben az évben ez a szabályozási mechanizmus teljesen hatástalan, s ezáltal a túltermelés állandóan növekvő tendenciát mutat. Ennek következtében a felvásárlók, a külföldre szállítók számára megadatik a nagy lehetőség: mind alacsonyabbra leszorítani a mezőgazdasági termékek árát. Ez azonban nem tükröződik idehaza, az élelmiszerek fogyasztói árában. Mindezt kifejezi a következő mutató: A földművesek most termékeikért 18-29 százalékkal kapnak kevesebbet, mint 1992. januárjában. Pedig csak fél év telt el... Ehhez nem kell kommentár.” Mind politikusaink, mind közgazdászaink gyakran hangoztatják, hogy mezőgazdaságunk nem képes az élelmiszert világpiaci áron előállítani. A csehországi mezőgazdasági üzemek vezetőit ez egyszerűen dühíti. Szerintük ugyanis a mezőgazdasági termékek világpiaci árának egyáltalán nincs gazdasági jelentősége, azok csupán ún. „szezon végi kiárusítási” árak. Arra jók, hogy egyes országok megszabaduljanak élelmiszer-fölöslegüktől, hogy termékeiket ne kelljen tovább raktározni, s hogy ezek ne fékezzék a további termelést. Az Európai Közösség évente 100 milliárd svájci frankkal támogatja tagállamainak mezőgazdaságát, s ennek 48 százalékát a kivitelre fordítják. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői szerint nálunk mindenekelőtt az a probléma, hogy a termelés bemeneti és kimeneti tényezői nincsenek piacilag szabályozva. Ezáltal mezőgazdaságunk két malomkő közé került: a termelési költségek 70 százalékkal növekedtek, ezzel szemben a felvásárlási árak mindössze 3 százalékkal, miközben az élelmiszerek kiskereskedelmi ára 49 százalékkal emelkedett. Mi lehetne a kiút? Megszüntetni mind a bemeneti, mind a kimeneti tényezők meghatározóinak monopolhelyzetét. Meg kell akadályozni a termelés visszaesését A szlovákiai helyzet sem rózsásabb, mint a csehországi. A kérdés, hogy az önállósodás alkotmány- és törvényalkotás gondjával elfoglalt illetékesek szentelnek-e most annyi figyelmet a mezőgazdaság helyzetének rendezésére, amennyi a riasztóvá vált jelenségek, a kritikus állapotok miatt megilletné. Cyril Moravéík, a Szlovák Földműves-szövetkezeti Szövetség elnöke augusztus 18-án, a szövetség bizottságának ülésén kijelentette, hogy támogatják az új szlovák kormány agrárpolitikáját. Részletesen kitért azokra az elképzelésekre, tervekre és célokra, amelyekből szerinte arra lehet következtetni, hogy a kormány fokozatosan megoldja a föld tulajdonjogi kérdéseit, a szövetkezetek átalakításából eredő vagyonjogi problémákat, s az erdők tulajdonjogát is törvény szabályozza majd. Számunkra, akik ismerjük az elmúlt időszak nemzetiségileg legdiszkrimináltabb „húzását” — a jól termő csallóközi földek „megadóztatását” — nem túl sok jóval kecsegtet a kormánynak az az ígérete, amelyre Cyril Moravéík utalt, hogy ügyel majd a vidék szociális egyensúlyának megtartására oly módon, hogy a rosszabb termelési feltételek között termelő hegyvidéki és hegyaljai körzeteket támogatni fogja. A szlovák kormány távlati célja, hogy Szlovákia élelmiszer-termelésben önellátóvá váljon. Ezért kezdeményezni fogja az élelmiszerekről szóló törvény megalkotását, az élelmiszerkódex kiadását, valamint a jó minőségű élelmiszerkínálatra vonatkozó jogi normák életbe léptetését. A piacgazdaság elvei alapján tevékenyentámogatjamajdamezőgazdasági termékek szervezett piacának megteremtését, különös tekintettel a földművelés sajátosságaira. Elsősorban a fejlett nyugati országok mezőgazdasági termelést támogató módszereitveszifigyelembe. Eszerint a kormány — nemzetközi kötelezettségeivel összhangban — érvénybe lépteti a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek belföldi piacának differenciált védelmét. ígéretet tett az agrár- és élelmiszerpolitika hosszú lejáratú koncepciójának kidolgozására. Már a következő, 1993/94- es gazdasági évben eszerint kellene haladnia a mezőgazdasági termelésnek és az élelmiszeriparnak. Biztató jövőkép — szomorú jelen A biztató jövőképet elhomályosítja a szomorú jelen. Erről szintén az említett ülésen többek között a következőket mondotta a Földműves-szövetkezeti Szövetség elnöke: „Napjaink elodázhatatlan, legkomolyabb gondja a mezőgazdaság minőségi mutatói zuhanásának, a mezőgazdasági üzemek szinte katasztrofálisan romló gazdasági eredményeienk a megállítása. Földműves-szövetkezeteinkben és állami gazdaságainkban az első félévben a mérleghiány összesítve elérte a 8,6 milliárd koronát, ami 2,2 milliárd koronával több, mint az 1991-es esztendő első félévében volt. Ez 35 százalékos veszteségnövekeÖést jelent. Ebből a mezőgazdasági szövetkezetek vesztesége 1,7 milliárd korona (35 százalékos veszteségnövekedés). Az idén tovább csökkent a lakosság vásárlóereje, mivel a létfenntartás költségei 13,1 százalékkal növekedtek. Ma — 1989-hez viszonyítva — a létfenntartás költségei 87,51 százalékkal (az élelmiszereké 82,7 százalékkal) magasabbak. A húsfogyasztás — egy lakosra számítva — az idén további 5—6 kilogrammal, a tejfogyasztás további 6 literrel csökkent átlagosan. Tehát mindez még nagyobb akadályokat gördít az értékesítés elé, és befagyasztja a felvásárlási árakat. A mezőgazdasági üzemek kénytelenek csökkenteni állatállományukat, visszafogni növénytermesztésüket. A szövetkezeti és az állami szektorokban 1992. januárja óta 30 ezer darabbal csökkent a tehén- és 100 ezerrel a sertésállomány. A lakosság vásárlóereje annyira csökkent, hogy a kínálat még így is nagyobb annak ellenére, hogy ennyivel visszaesett a hústermelés. Marhahúsból június végéig 23-25 tonna a felesleg. A mezőgazdasági piac szabályozása jelenleg működésképtelen, a kivitel nagyon korlátozott, így a túlkínálat mélyen a termelési költségek alá nyomja a kiskereskedelmi árakat. A mezőgazdaság termelési költségei az elmúlt évhez viszonyítva 5,1 százalékkal emelkedtek. A termék- felvásárlási árak viszont csak 1,8 százalékkal. Az 1989-es évhez viszonyítva még szembetűnőbb az aránytalanság: a felvásárlási árak 10,7 százalékkal, a termelési költségek viszont 85 százalékkal magasabbak. A termelési költségek közül például a műtrágyák 68,6 százalékkal, a vegyszerek 105,7 százalékkal, a pótalkatrészek 112,6 százalékkal, a villamosenergia 197,1 százalékkal drágultak. -t A szövetkezetek ott takarékoskodnak, ahol tudnak. Elsősorban a hatékonyság fokozásához szükséges beruházásokon. De például a biztosításon is. Ami viszont növeli a vállalkozások rizikóját, a lehetséges károkat. Példaként említsük csak az idei aszályt. Csökkentették a bérköltségeket is. Az elmúlt évhez viszonyítva 12,4 százalékkal, vagyis 450 millió koronával. Tovább nő tehát a különbség a nemzetgazdaság többi ágazatának átlagbérei és a mezőgazdaságben dolgozók átlagos keresete között az utóbbiak rovására. Ezáltal növekszik a szövetkezetekben a szociális feszültség. És sorolhatnám tovább a krízisjelenségeket, azokat a veszélyeket, amelyek a felvett hiteleket törleszteni képtelen mezőgazdasági üzemekre a tisztázaltlan körülmények, váratlan, eddig ismeretlen tényezők miatt leselkednek. Az átalakítás dilemmái, a földtulajdon jogának érvényesítése, a tagok és a dolgozók egymáshoz való viszonya, a transzformációs tervek és modellek életképessége vagy esetlegessége, mind-mind meghatározója a mezőgazdaságból, földművelésből élők helyzetének, hangulatának. Az elbizonytalanodásnak éppúgy, mint az újat akaró vállalkozókedvnek. Hogy bennünket, a Csallóköztől a Bodrogközig mi érint, mi foglalkoztat a legérzékenyebben, a legjobban, arról majd legközelebb. Összeállította: h. mészáros Hol volt, hol nem volt... Úgy is kezdhetném, mint a mesét. Pedig nem mese. Tény, hogy fél évszázada a gömöri folyók, patakok partján még ott kelepeitek azok a hagyományos vízimalmok, amelyeket később egyre több helyen zakatoló gőzmalmok váltottak fel, majd korunkban a modern villanymalmok szinte egy csapásra kiszorítottak. Az évszázados malmok eleinte megpróbálták felvenni a versenyt a lényegesen nagyobb teljesítményű, korszerű üzemekkel, ám ez a küzdelem eleve kilátástalannak bizonyult, és az 1940-50-es években a régi molnárok tömegesen hagyták ott malmaikat. Egy részük, tovább képezve magát, a nagyüzemi malmokban jutott munkához. Többségük azonban áttért a gazdálkodásra, és csak kisegítőként tartotta meg elavult berendezésű, darálóvá egyszerűsödött malmát. így aztán nem csodálkozhatunk, hogy napjainkra alig maradt fenn néhány a sorsukra hagyott kis malmokból. Csupán a szórványosan felbukkanó egykori írásokból és a még élő, idős molnárok fakuló emlékezetéből idézhetjük fel a hajdanvolt sajátos világot. A Sajó és a Rima, valamint a Csermosnya és a Balog-patak mentének történetében kutatva közel félszáz malom nyomára bukkantam, de ezek többségének már se híre, se hamva. Liccén, Nagybalogon és Várhosszúréten még áll a régi malom. A nagybalogi és a liccei malom a maga idejében modernnek számított, hiszen hengerszékekkel szerelték fel, akárcsak a várhosszúrétit, ami a századelőn még nem terjedt el túlságosan. Gépeik ma is kifogástalan állapotban vannak. Évekkel ezelőtt ismerkedtem meg azzal az emberrel, akit a molnárok molnárának is nevezhetnénk. A ma 65. életévében járó Bosnyák Lajos bácsi fél évszázadot szolgált le a nagybalogi malomban, ahol tizennégy éves kora óta inaskodott. 1952-ben államosították a malmot, s akkor neveztek ki fömolnámak. Még ottjártamkor is a régi gépekkel dolgoztak, csupán a gőzmalmot (még most is üzemképes) váltotta fel 1960-ban a villanymotor. E malomban minden két keze munkájának a gyümölcse. Évek hosszú során nem mehetett szabadságra, mert nem volt aki helyettesítse. „Az utánpótlást noszogatni kell a munkára, nekem viszont a molnárság életforma.” — mondta. Bosnyák Lajos bácsi tökéletességbe vetett hite megingathatatlan, munkáját alkotásként értelmezi. Önmaga főnöke, önmaga beosztottja és önmaga noszogatója. Szigorú főnök, igyeközvegy Varga Béláné vő beosztott és kérlelhetetlen noszogató. A várhosszúréti malomban már csak a molnárlegény segédjének, a mocsaras telken 1935- ben malmot épített Varga Pálnak a menyét találom. A 72 esztendős özvegy Varga Béláné elmondása szerint a két hengerszékes malmot az ötvenes években elkonfiskálták és sorsára hagyták. A berendezéseket ugyan nem vitték el, de a használaton kívül álló, gondviselő nélkül maradt gépezet egy részét szó szerint megette a szú, megrágták az egerek. A malomépület visszaigénylése sok vesződéssel jár, de a volt tulajdonosok mindent megtesznek azért, hogy jogilag is birtokába jussanak annak, amit jogtalanul elvettek tőlünk. A malom történetét illetően érdekes adalékokra bukkantam a falu krónikájában. Eszerint az 1919-es évben a petróleumhiány miatt a községben villantársulat alakult, melynek áramfejlesztő dinamóját a helyi malomban helyezték el, s az egyik malomkerékkel hajtatták. Körülbelül száz égőt látott el árammal, ám a rossz vezeték miatt „gyenge világosságot” szolgáltatott. Ötéves működés után a társulat felbomlott, az áramfejlesztő berendezést eladták. Mivel a részvényesek semmit sem láttak viszont befektetett pénzükből, a hasznavehető anyagokat elhordták, még a falakat is lebontották, így a malom teljesen elpusztult. Ezt a területet vette meg később a már említett Varga Pál rozsnyói molnár, hogy a megmaradt vizesárok mellett egy teljesen új malmot építsen.