Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)

1992-08-21 / 185. szám

1992. AUGUSZTUS 21. FOLDMto A mezőgazdasági termelés piacgazdasági jellegének kialakí­tása számos nehézségbe ütközik. Ezek többnyire sajátos, más gaz­dasági ágazatoktól eltérő eljárást követelnek meg. A termelés ered­ményességét nagyban befolyásol­ják például a természeti és éghaj­lati feltételek. Az ipari tevékenysé­gektől eltérően figyelembe kell venni a termelés biológiai jellegét, valamint a társadalom élelmiszer­­ellátásának biztosítását. A jelenlegi időszakban azonban a tervgazdálkodásról a piacgaz­dálkodásra való áttérés során szá­mos válságjelenséget tapasztalha­tunk. Ezek a termelésben fennálló fogyatékosságok mellett a termé­kek értékesítési problémáiból, illet­ve a fogyasztók csökkent vásár­lóerejéből is következnek. Az 1991-es évben például Szlovákiá­ban a vágómarha értékesítése csaknem 23, a sertéseké 19, a tejé pedig 28 százalékkal csökkent. Ez a termelésben olyan láncreakciót váltott ki, amely az állatállomány, elsősorban a tehénállomány csök­kenéséhez vezetett. A korlátozott értékesítési lehetőségek miatt a termelők az állomány csökkenté­sekor nem végeztek kellő minősé­gű szelektálást, nem fordítottak elég gondot a termelékenység és az állományfelújítás szempont­jaira. Ez elsősorban a szarvasmarha­tenyésztésben következett be. Ro­hamosan csökkent a tehenek és az üszők megtermékenyítése, így több mint 97 ezer tehén és üsző maradt ki az újratermelési folya­matból. Ez 18 százalékos csökke­nésnek felel meg. Az idén a jelek szerint további 9 százalékos csök­kenéssel lehet számolni. Ha figye­lembe vesszük a szarvasmarha hosszú reprodukciós ciklusát, a nö­vendékállatok termelésre való fel­készítésének igényes gazdasági és szakmai követelményeit, úgy az ilyen „selejtezés“ mellett távlatilag igen komoly problémákkal kell számolnunk, s nemcsak az állatte­nyésztés területén. Kiegészítés­ként azt is megjegyezhetjük, hogy a mezőgazdaság jelenleg nélkülö­zi az évek során kiépített és meg­szokott szolgáltatásokat. Ezek kö­zül egyesek felszámolódtak, má­sok új alapokon kezdenek működ­ni (törzstenyésztési, állatorvosi stb. szolgáltatások), esetleg pénz­ügyi ellátásuk válik kétségessé. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a magángazdaságok formáló­dása, s a szolgáltatások privatizá­lása, részvénytársaságokként való működése bizonyos átmeneti időszakot vesz igénybe. Az állatállomány újratermelésé­ben tehát nem éppen rózsás a helyzet. Sokan felvethetik, hogy a világ más országaiban a terme­lőkkel való jó együttműködésben léteznek ezek a formák. Ez ugyan igaz, de a jelenlegi helyzet kialaku­lásához több évtizedre volt szükség. A törzstenyésztési, állatorvosi, diagnosztikai és egyéb szolgálta­tások végzése, valamint a tudomá­nyos kutatóintézetek tevékenysé­ge gazdasági szempontból sokkal igényesebbé válik, s nem terjed ki minden területre. Az eddigiek fo­lyamán az állatorvosok és a törzs­tenyésztési szakemberek gyakran olyan feladatokat is elláttak, ame­lyek tulajdonképpen a tenyésztők­re tartoztak volna. Igyekeztek mér­sékelni a tenyésztési és gondozási hanyagságok következményeit. Komoly szerepük volt az állatok termelőképességének fenntartá­sában és fokozásában, a meddő­ség és a betegségek megelőzésé­ben. E tevékenységek jelentős "ré­sze most a tenyésztőre hárul, aki­nek ezzel is meg kell birkóznia. A megelőző állatorvosi tevékeny­ség helyettesítése azonban nem lesz könnyű feladat, hiszen csu­pán az 1989-es évben az állator­vosok több mint egymillió diagnó­zist végeztek el, ami az egész tehén- és üszőállomány 91,2 szá­zalékára terjedt ki. A gyógykezelé­sen kívül a vizsgálatok a selejte­zésre, a nemesítés szempontjaira, a termelékenység ellenőrzésére is kiterjedtek, ami jelentős szakmai felvilágosító munkával is járt. Nagy hiba lenne, ha a termelők ezekről a hasznot hozó szolgálta­tásokról lemondanának. Ha a te­nyésztő hatékony állománnyal akar rendelkezni, úgy továbbra is igénybe kell vennie a megelőző állatorvosi szolgáltatást. Ez azt is jelenti, hogy neki kell kezdemé­­nyezően fellépnie, -nem hagyat­kozhat az állatorvosok kezdemé­nyező gondoskodására. Ki kell használni továbbá a munkaerő­piackínálatát is az állatgondozás minőségi színvonalának javítá­sára. Az eddiginél nagyobb gondot kell majd fordítani a fiatal tenyész­állatok kiválogatására. Nem en­gedhető meg például, hogy az üsző első ellésére 30 hónapos korában kerüljön sor, mert ez 5-7 hónapos kiesést jelent a termelés­ből. Ugyanakkor a tehenek terme­lési idejét is meg kell hosszabbíta­ni, ami célszerű szelektálást tesz lehetővé. A harmadik laktáció utá­ni selejtezés már csak a múlt em­léke lehet. Bizonyára felül kell vizsgálni az állomány fajtaösszetételét is, vala­mint a fajták körzetesítését, hogy ezek jobban igazodjanak az adott feltételekhez. A Törzstenyésztési Intézettel együttműködve bizonyá­ra erre fognak törekedni a jelenleg létesülő tenyésztői egyesületek is. Nehéz azonban elképzelni egy olyan intézmény hiányát, amely a mesterséges megtermékenyítés minőségi színvonalát garantálja. Elsősorban a felhasznált, főleg a külföldről behozott sperma minő­ségéről van szó. A privatizált in­­szeminációs szolgáltatás különbö­ző forrásokból szerezheti be az anyagot, s az ellenőrzés feladata a tenyésztőre hárul. De ki védi meg a tenyésztőt a technikusok hanyag munkájával, illetve a fel­használt anyag rossz minőségével szemben? Ki védi meg a technikus jó hírnevét vitás esetekben, s mi segíti elő a felek kölcsönös elége­dettségét? Ezek a kérdések még feleletre várnak, s a törzstenyész­tési törvény sem nyújt kielégítő megoldást. Mindez egyelőre a köl­csönös bizalom szintjén rendeződ­het, amit partneri és kereskedelmi szerződésekkel, valamint a te­nyésztő megfelelő szakmai felké­szültségével kell alátámasztani. Egyáltalán nem az a célunk, hogy e kérdések felvetésével vala­melyik fél pártjára álljunk, s vég­képp nem akarjuk elhinteni a köl­csönös bizalmatlanság magvát. A megoldatlan kérdéseket azon­ban sürgősen rendezni kell, mert a biológiai folyamatokban nem le­het egyszerűen félretenni a seiej­­tet, mint az iparban. Bízni kell az állatállomány újra­termeléséért felelős emberek jó­zan gondolkodásában és szakmai felkészültségében. Az új viszo­nyok kialakulása során azonban a tudományos-kutatási alap sem szorulhat háttérbe, amely az egész mezőgazdasági termelés­hez hasonlóan bonyolult helyzet­ben van. Ennek ellenére úgy vél­jük, hogy a tudományos kutatás eddigi kedvező szerepe a mező­­gazdasági termelés fejlesztésében jó kiindulási alapot képez a kölcsö­nösen előnyös kapcsolatok kiala­kításához. Ilyen irányú lépésnek minősül az a javaslat is, amely a mezőgazdasági tudományos-ku­tatási alap és a mezőgazdasági iskolaügy integrálódását célzó nemzeti központ létrehozására vo­natkozik. Ez lehetővé teszi a tudo­mányos-kutatási eredmények ru­galmas gyakorlati bevezetését és alkalmazását, többek között az állatállomány újratermelésében is, ami azonban az új feltételek között más alapokra fog épülni. A piaci viszonyokat jellemző kereslet és kínálat ezen a területen is érvé­nyesülni fog, ami növelheti a kuta­tási eredmények gyakorlati hasz­nosításának hatékonyságát.-rn-ELLENTMONDÓ VÉLEMÉNYEK AIDS-VESZÉLY A TEHENEKNÉL? 1991 júniusában az USA mezőgazdasági minisztériumának felügyelete alatt működő, állatbetegségek megfigyelésével foglalkozó központ olyan hírt bocsátott ki, amely sze­rint az USA szarvasmarha-állományának nagy részét megtámadta egy újfajta vírus. A vírust, hasonló felépítése és tulajdonságai alapján az embernél található AIDS-betegsé­­get okozó HÍV vírus (Human imunodeficien­­cy vírus) mintájára BIV-nek (Bovine imuno­­deficiency virus) nevezték el. Az amerikai kormányszakértők szerint a szarvasmarháknál felfedezett vírus ember­re nem veszélyes, állatról emberre át nem vihető. A Jeremy Rifikin által irányított szer­vezet, a Foundation on Economic Trends szerint viszont erre biztosíték nincs. Ök voltak az elsők, akik követelték az új vírus behatóbb tanulmányozását. Rifikin szavai szerint: „Ez eddig a legna­gyobb probléma, amely szarvasmarhával kapcsolatban valaha is felmerült. Ez AIDS, a tehenek AIDS-e.“ Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) természetesen azt állítja, hogy a Ri­fikin által vezetett csoport túloz, s nem tervezi a már beteg állatok karanténba zá­rását. A BIV vírussal kapcsolatos kutatások egyik részvevője, Cecília A. Whetstone mik­robiológus a The New York Times riporteré­nek azt állította, szerinte annak az esélye, hogy a BIV embert fertőzzön, a nullával egyenlő. Rifikin viszont azzal érvel, hogy a tudós hozzáállása enyhén szólva fele­lőtlen. Azokra a Nagy-Britanniában 1987-ben végzett és a The Journal of Virology szak­lapban közölt kutatásokra hivatkozik, ame­lyek minden kétséget kizáróan rámutattak annak a lehetőségére, hogy a BIV képes megfertőzni az emberi csontvelő sejtjeit. A kísérletek során, a fertőzést követő két hónapon belül rákos elváltozásra utaló tü­neteket észleltek. Rifikin továbbá hozzátet­te, hogy az USDA tanulmánya során csupán 19 embert tesztelt, viszont bebizonyította, hogy a humán szérum jelentős mértékben reagál a BIV vírussal fertőzött szarvasmar­hák sejtjeiben jelenlevő antigénekre. Az USDA jelentése megerősíti, hogy a BIV képes kecskéket, juhokat és nyulakat is megfertőzni, s az átvitelek során a vírus mind ellenállóbbá válik. A tudósok azt feltételezik, hogy a fertőzés vérrel átvihető, ebben pedig jelentős „segí­tőtársakra“ számíthatnak az állatorvosok személyében, mivel a tömeges oltások so­rán könnyen terjeszthetik. Szerintük a vér­­szivó rovarok is szerepet játszhatnak ebben. Rifikin szerint, mivel az amerikai miniszté­rium jelentése hiányos és ellentmondó, „nem szabadna a fertőzött szarvasmarhákat vágóhídra szállítani, a tejüket felhasználni, míg az említett fertőzéssel kapcsolatos hosszú távú tanulmányokat nem fejezik be. Addig is gyorsított ütemben fel keli kutatni és a további döntésig el kell különíteni a beteg állatokat.“. -á-LEOPROTEIN 45 A melaszt, a cukorgyárak mellékter­mékét jelenleg főleg szesz- és citrom­­savgyártásra használják fel. Ez a nyu­gat-európai országokra is jellemző. A melaszban levő cukor erjesztése és a szesz lepárlása után 9-10 százalék­nyi szárazanyagot tartalmazó szesz­ipari seprő marad vissza. A citromsav gyártásánál visszamaradó moslék szárazanyag-tartalma 6-7 százalé­kos. A szeszipari seprő és a moslék az alacsony szárazanyag-tartalom miatt gyors mikrobiológiai bomlásnak van kitéve, ezért ezekből pároló berende­zéseken 45-70 százalékos száraz­anyag-tartalmú sűrítményt készítenek, amely ezáltal tartóssá válik. A Leopoldovi Biotechnológiai Válla­latnál (a volt Slovlik) elkezdték a me­laszból keletkező seprő és moslék besűrített keverékké való feldolgozá­sát, amely 45 százalékos száraz­anyag-tartalommal „LEOPROTEIN 45“ kereskedelmi néven kerül forga­lomba. Az így cukortalanított melasz tartal­mazza mindazokat az eredeti anyago­kat, amelyek az erjesztési folyamatba nem kerülhettek bele. Emellett olyan anyagok is vannak benne, amelyek az erjesztés során keletkeztek, mint pél­dául a glicerin, egyes szerves savak, valamint a B csoporthoz tartozó vita­minok. A melaszseprő összetétele által al­kalmas a szarvasmarha és a juhok takarmányának javítására és ízesíté­sére, főleg a hizlalás során. A seprő növeli az állatok étvágyát, elősegíti a gyengébb minőségű takarmányok hasznosítását, elsősorban a szálas takarmányokét. Az elérhető napi súlygyarapodás 1,1 - 1,2 kg-os lehet, ha 100 kg élősúlyra számítva a takar­mányhoz 0,5 - 0,8 kg 45 százalékos szárazanyag-tartalmú sűrített seprőt adagolunk. A seprővel dúsított takar­mányozásnál a napi súlygyarapodás 10-20 százalékkal nagyobb, mint a seprő nélkül etetett állatoknál. Egyes magyarországi tapasztalatok szerint a takarmányozási költségek 6-14 szá­zalékkal csökkenthetők. A sűrített melaszseprőt 3-5 száza­lékos arányban vegyes összetételű szilázshoz és szenázshoz is célszerű adagolni. Az ilyen irányú kísérletek azt bizonyították, hogy a seprő adagolá­sával a szilázs tejsavtartalma 0,2 - 0,4 százalékkal, a nitrogéntartalmú anya­gok mennyisége pedig 0,2 - 0,5 szá­zalékkal növekszik. Említésre méltó az is, hogy a sűrített seprő kötő- és dúsítóanyagként használható fel a szemcsézett takarmányok készíté­sénél. Az említett hasznosítási módok egyrészt hollandiai, németországi, franciaországi, ausztriai és magyaror­szági tapasztalatokra, másrészt pedig a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola Ta­karmányozási Tanszékén a Leopro­­tein 45-ös készítménnyel folytatott fel­mérési kísérletekre vezethetők vissza. Az egyik mezőgazdasági szövetkezet­ben, ahol 750 szarvasmarha takarmá­nyozásánál alkalmazták a sűrített me­laszseprőt, egy év alatt 600 ezer koro­nás megtakarítást értek el. Az állatok napi takarmányadagjának árát 2 koro­nával csökkentették, a 20 kg-os szilázsadagnak a felét ugyanis takar­mányszalmával helyettesítették. A sűrített melaszseprő trágyaként is jól hasznosítható. Ebben főleg a ká­liumnak, a szerves kötésű nitrogén­nek, valamint a cukorrépa által a talaj­ból felvett egyéb anyagoknak van sze­repük. A sűrített melaszseprőt trágyaként alkalmazva legcélszerűbb a repce, a gabonafélék vagy a kukorica tarlójá­ra szórni, s aztán beszántani. így a ta­lajban gyorsan megnövekszik a mik­roorganizmusok mennyisége és tevé­kenysége. A seprőben levő cukorma­radványok és egyéb szerves anyagok a baktériumok számára energiaforrás­ként szolgálnak, a nitrogéntartalmú anyagok pedig elősegítik a beszántott szalmamaradványok baktériumok ál­tal történő lebontását. így már az ősz folyamán 30 százalékkal növekedhet a szalma lebontása. Eközben a seprő­ből származó nitrogén bakteriális fe­hérjévé alakul át, részt vesz a talaj szerves anyagainak további átalakulá­si folyamataiban, így a kimosódás ve­szélye nélkül jól áttelel. Csupán akkor szabadul fel, amikor a talaj felmeleg­szik, kiszikkad, s elkezdődnek a mine­­ralizációs folyamatok. Ezek az egész tenyészidő alatt zajlanak, elősegítik a jó talajszerkezet fenntartását, s vég­ső fokon a cukorrépa hozamát 25-30 százalékkal, a gabonafélékét 10-20 százalékkal növelik. A sűrített seprő trágyaként való felhasználása azért is előnyös, mert átmenetileg leköti a műtrágyaként adagolt nitrogént, s ta­vasszal mintegy 30 százalékkal csök­kenti a termények nitráttartalmát. Magyarországon gyepterületek és heretáblák trágyázásával is folytattak kísérleteket. Ezeket Csehországban is elkezdték, s az eredmények igazolták a magyarországi tapasztalatokat. Csehországban még az ősziek áprilisi fejtrágyázásához is használtak 70 százalékos szárazanyag-tartalmú sű­rített melaszseprőt, hektáronként 3,5 tonnát adagolva. A trágyázás után nagy szárazság következett, s a sep­rővel trágyázott állomány jobban elvi­selte a szárazságot, mint a seprővel nem trágyázott rész. Külföldi adatok szerint a 45 százalé­kos szárazanyag-tartalmú sűrített me­laszseprőből a legcélszerűbb hektá­ronkénti adag gabonaféléknél és hagymánál 3,9-4,4 tonna, burgonyá­nál, kukoricánál és zöldségféléknél 5,2-6,2 tonna. A Leoprotein 45 alkal­mazásának jóváhagyási folyamata Szlovákiában és Csehországban is elkezdődött, a kísérleteket a pozsonyi Központi Mezőgazdasági Ellenőrző és Minőségvizsgáló Intézet végzi. Az ed­digi eredmények szerint a Leoprotein 45 nem tartalmaz a folyékony műtrá­gyánál engedélyezett mennyiségnél több nehézfémet. A Leoprotein a mé­­hekre sem veszélyes. A Leopoldovi Biotechnológiai Válla­lat már több alkalmazó gazdasággal van kapcsolatban, de a Leoprotein 45 kedvező hatására való tekintettel cél­szerű lenne kiszélesíteni ezek körét. Ennek érdekében a vállalat úgy döntött, hogy gyakorlati kipróbálás cél­jából a hazai érdeklődőket bármilyen mennyiségben ingyenesen ellátja ez­zel a termékkel. Az átvevőnek csupán a szállítási költségeket kell fedeznie. DUŐAN MIKLOVIC mérnök I I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents