Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)
1992-08-21 / 185. szám
A SZABAD ÚJSÁG MEZŐGAZDASÁGI MELLÉKLETE SZERKESZTI: H. MÉSZÁROS ERZSÉBET Négy évtizeden keresztül úgy tudtuk, azé, aki megműveli. Szinte tudomásul sem vettük, hogy dédapáink milyen kemény takarékossággal gyarapították barázdáról barázdára szántójukat, legelőjüket. Nem mások verejtéke árán vették, családjuk munkájából, saját szájuktól elvont falatokból, éveken át tartó kuporgatásból gyűjtötték össze a rávalót. Az ötvenes, hatvanas években az iskolai, munkahelyi kérdőívekre lehetőleg csak a szülők földjének elenyésző részét jegyezte be, aki tehette, mert könynyen visszautasíthatták, hogy kulák családból származik... Persze voltak, akik gondosan megőrizték az okmányokat, az örökségről hozott döntéseket, a telekkönyvi kivonatokat (ez és ez a dűlő, parcella stb...). Az előrelátó, a negyven éven keresztül hangoztatott propagandaszövegektől magukat elkábítani, meggyőzni nem hagyok szinte ugrásra készen várták, mikor jelentkezhetnek, hogy ismét birtokba vegyék őseik jogos tulajdonát. A földművelő emberek nagy többsége azonban, akik nadrágszíjnyi szántót, két tehénkét eltartó, boglyányi szénát adó rétet vagy legelőt mondhattak valaha magukénak, rég belenyugodtak, hogy a határból eltűntek a mezsgyekarók, hogy összeszántották a parcellákat elválasztó barázdákat. Ők biztos megélhetést, nyugodtabb munkakörülményeket találtak a földműves-szövetkezetekben, állami gazdaságokban. A paragrafusokat sosem értették, a fiskálisokban nem bíztak. Közülük sokan még most is tétováznak: utánajárjanak-e, hogy ez vagy az a parcella az övék? Mi lesz, ha a sokféle papír elkészíttetése többe kerül, mint amennyi bérleti díjat majd a szövetkezet fizet kicsike földjükért? És nem neheztelnek-e meg rá ezért azok, akikkel évtizedeken át együtt dolgozott a közösben? Hány transzformációs gyűlésen fordult a szövetkezeti tagság haragja az egykori nagygazda unokája, fia ellen, amiért ki merészelte venni a földjét, s ráadásul az eredeti parcellákat! „A legjobb szántót követelte“, ,,az egész szövetkezet ezt sínyli majd“, ,,kulák-ivadék, tönkre akar tenni bennünket, hogy úgy dolgoztathasson bennünket, mint a nagyapja a nagyszüleinket“ - ilyen és ehhez hasonló vélemények röpködtek a levegőben, s szinte készek voltak megkövezni az „első fecskéket“, a magángazdálkodást saját földjükön elkezdeni merészelőket. Tájékozatlanság, rosszindulat, a megszokotthoz ragaszkodás? Az indulatok, a bizonytalanság és a félelem okait több összetevőben kereshetjük. Tény, hogy a föld tulajdonjogát érvényesítenie kell mindenkinek. Ezzel szembe kell néznie minden szövetkezetnek, minden nagyüzemnek, minden vezetőnek és minden ott dolgozónak. Különben könnyen előfordulhat, hogy a gazdátlan parcellák olyan tulajdonosok kezébe kerülnek, akiket sosem látott a falu, a határ, akiknek a szülőföldje távol esik tájainktól. Ellenük persze nem acsarkodik senki - hiszen nem ismerte a nagyszüleiket, az őseiket... A falu egykori kis- és nagygazdáinak joguk van saját földjük használatára vagy az érte járó bérleti díjhoz. Ezzel együtt, ezt figyelembe véve még a szövetkezet, a részvénytársasággá, kft-vé alakult gazdaság is dolgozhat, termelhet eredményesen, sikeresen. Kis- és nagyüzem, magángazdák és szövetkezeti dolgozók mindmind megférhetnek egymással és egymás mellett a faluban. Csak a megértést, a közösség jólétét, kölcsönös boldogulásukat kell szem előtt tartaniuk. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET MEZŐGAZDASÁGI TERMÉNYEK brazil pellet BÚZA Rotterdam, $/t azonnali Vili. 18. Chicago, $/t Vili. 17. Vili. 14. szeptemberre 111,1-112,8 111,8-113,6 decemberre 115,1-116,9 115,8-117,7 márciusra 117,4-119,2 118,3-120 Rotterdam, No. 2. Red. Vili. 18. Vili. 17. Winter, $/t szeptemberre 137,50 137,25 októberre 143,25 143 KUKORICA Chicago, No. 2. Yellow, Vili. 17. Vili. 14. $/t 86,2- 88 85,4- 86,5 szeptemberre 87,3- 90,1 86,8- 87,8 decemberre 90,9- 92,7 90,4- 91,3 márciusra Vili. 18. Vili. 17. Rotterdam, No. 3. YellowS/t augusztusra ÁRPA Winnipeg, kanadai $/t Vili. 17. Vili. 14. októberre 86,7- 87,7 86,4- 87,7 decemberre 89 - 89,5 88,4- 89,4 ZAB Winnipeg, kanadai $/t Vili. 17. Vili. 14. októberre 101 -103,8 100 -101,4 decemberre 102,3-105 100,9-102,6 ROZS Winnipeg, kanadai $/t Vili. 17. Vili. 14. októberre 103,1-103,1 103,1-104,1 decemberre 106 -106 106 -108,1 SZÓJADARA Chicago, S/t Vili. 17. Vili. 14. augusztusra 188,8-190,3 188-189,2 szeptemberre 189,8-191,2 188,8-190,5 októberre 208,3-209,9 207,6-209,6 októberre 216 SZÓJAOLAJ Rotterdam, Hf1/100 kg Vili. 17. szeptemberre 67,50 októberre 68,50 novemberre 70,50 REPCEOLAJ Rotterdam, Hfl/100 kg Vili. 17. szeptemberre novemberre 70,5 NAPRAFORGÓOLAJ Rotterdam, S/t Vili. 17. novemberre 447,50 decemberre-LENOLAJ Rotterdam, S/t Vili. 17. augusztusra 400 decemberre-BURGONYA London, S/t Vili. 17. áprilisra 59,5-61,5 RIZS London, olasz, £/t Vili. 17. augusztusra 500 HALUSZT 64 %-os Hamburg, M/100 Vili. 14. kg 79 azonnali 79 augusztusra 78 szeptemberre CUKOR London, napi ár, $/t Vili. 17. nyers 239 261 fehér 288 Vili. 17. 215 Vili. 14. 67 68 70 Vili. 14. 67,25 70 VIH.14. 450 Vili. 14. 385 385 Vili. 14. 58,5-60,5 Vili. 10. 490 Vili. 12 79 78 Vili. 12. 266 291 NEMZETKÖZI CUKOREGYEZMÉNY, $/t Vili. 17. Vili. 14. napi ár 221,1 220,9 15 napos átlag 223,1 224 KÁVÉ London, Robusta, S/t Vili. 11. VIII. 7. szeptemberre 715-729 725-741 novemberre 732-747 745-762 januárra 750-760 761-770 New York, C-kontraktus, Vili. 17. Vili. 14. S/t 1060-1123 1091-1137 szeptemberre 1124-1186 1155-1197 decemberre HÚSOK, ZSÍROK ÉLÓ SERTÉS Chicago, $/100kg Vili. 17. Vili. 14. augusztusra 96,9- 97,8 97 - 98,2 októberre 87,6- 88,7 88,3- 89,4 decemberre 88,8- 90 89,4- 90,4 London, £/100kg Vili. 17. Vili. 14. azonnalra 80,78 77,73 augusztusra-104,5 * októberre 104 104 ÉLÓ MARHA Chicago,$/100 kg Vili. 17. Vili. 14. augusztusra 162,9-164,2 163,1-164,4 októberre 162,7-163,9 162,6-164,2 decemberre 159,8-160,6 159,4-160,6 London, £/100 kg Vili. 17. Vili. 14. azonnalra 109,99 108,89 JUH London, vágósúly, £/100 Vili. 17. Vili. 14. K3 73,45 72,78 azonnalra SERTÉS, HASALJASZALONNA Chicago, $/100 kg Vili. 17. Vili. 14. augusztusra 82,8- 85,3 83,1-86 februárra 87,3- 88,3 86,6- 90,9 márcisura 87 - 87,6 86,2- 91,6 SERTÉSZSÍR Rotterdam, $/t Vili. 17. Vili. 14. augusztusraFAGGYÚ Rotterdam, S/t Vili. 17. Vili. 14. augusztusra 390 370 TEXTILIPARI ALAPANYAGOK GYAPOT Liverpool, A-index, S/t Vili. 17. Vili. 13. napi ár 1302 1310 Liverpool, Amerikai Memphis, $/t VI«. 17. Vili. 14. novemberre 1378 1366 decemberre 1378 1366 Liverpool, Szudánt Sarakat, S/t Vili. 17. Vili. 14. augusztusra 1857,7 1857,4 szeptemberre 1857,4 1857,4 GYAPJÚ Bradford, fésűszalag, 64s, £/t Vili. 17 Vili. 14. 3720 3800 napi ár Sydney, zsíros gyapjú, ausztrál, S/t Vili. 18. Vili. 14. októberre I 3 decemberre Vili. 18. Vili. 17. Selyem, Yokohama, jen/ 10,822 10,764 kg 10,447 10,478 augusztusra októberre