Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)
1992-08-21 / 185. szám
Reflexiék egy gondolatébresztő írásra KISEBBSÉG ÉS (TANKÖNYVÍZŰ) LIBERALIZMUS 4 Szabad ÚJSÁG___________________Belföld — Külföld Igencsak felkeltette érdeklődésemet Csáky Pál A Hét 31. számában leközölt „Mi történik vetünk? című írásának a doktrinér liberalizmussal foglalkozó fejezete. Én is osztom országgyűlési képviselőnk véleményét: A kritikátlanul alkalmazott, tankönyvízű liberális filozófia térhódítása a kisebbségek politizálásában a jelenlegi szlovákiai viszonyok között komoly veszélyt rejt magában. Ez az ideológia fennen hirdeti, hogy a liberális eszmerendszer térhódításával megoldódnak a kisebbségi gondok is. Nem kell tehát különösebb módon tevékenykednünk nemzetiségi síkon, mivel az általános emberi jogok és polgári értékek egyre általánosabb érvényesülésével egy természetes folyamat eredményeként olyan társadalmi viszonyok közé jutunk, melynek alappillére a szabad akaratú polgár. Nem lesz jelentősége a nemzetiségi hovatartozásnak, nem lesz államalkotó nép és kisebbség csak állampolgár lesz, egyenlő jogokkal és kötelességekkel. Vigyázat: életveszély Egyetértek Csáky Pállal abban is, hogy a klasszikus liberális elvek nélkül szinte elképzelhetetlennek tartja az életet. A liberális filozófia néhány értékét a konzervatív áramlatok is átvették. Azt is tudatosítja, hogy a fejlett, valóban demokratikus társadalomban van létjogosultsága a liberalizmusnak. Esetünkben azonban igencsak meg kell szívlelnünk következő megállapítását: ,,ltt és most azonban, egy nemzeti forradalmát tizenkilencedik századi módszerekkel megélő nemzettel egy országban, kisebbségiként, árnytalanul a legtankönyvizűbb liberális filozófiát hirdetni: életveszély. Ez Így a beolvadás filozófiája. “ E mondat nemzetrészünk politikája szempontjából kulcsfontosságú. A jelenlegi szlovákiai viszonyok között feltétlenül szükségünk van a tudatosan felvállalt, a sorsunk alakulását döntően befolyásoló területeken az összehangolt, aktív nemzetiségi politizálásra. A szlovákiai politikai fejlemények nem alakulnak számunkra megnyugtatóan. A közélet színteréről hallható hangok nemigen biztatnak a liberalizmus várható gyors előretörésével. Nem szándékozom felsorolni valamennyit, de szeretnék kitérni két olyan jelenségre, amelyek szerintem az új szlovák kormány talán legnegatívabb megnyilvánulásai. Gondolok itt Meciar kormányfőnk kisebbségünk és Magyarország elleni kirohanásaira. Talán azzal jellemezhetném a viszonyt kormányfőnk és a magyar mozgalmak között, hogy nem fogadja képviselőinket, annak ellenére, hogy mozgalmaink már régen kérték Meciar urat, szakítson időt egy megbeszélésre. A szlovák kormány centralizációs törekvései sem kevésbé aggasztóak, melyeknek talán legmarkánsabb megnyilvánulásai a médiák ellenőrzésére irányuló erőfeszítések. Meőiar kormányfő, Slobodník kulturális miniszter és még több magas beosztású kormánytisztviselő a témával kapcsolatos nyilatkozatai nem hagynak kétséget affelől, hogyan képzelik el a független tájékoztatást. Szinte állandó gyakorlattá vált, hogy a kormány és az egyes minisztériumok sajtóértekezleteire csak a kiválasztott újságírókat engedik be. A cél egyértelmű: információszűréssel megakadályozni a kormánypárt szempontjából nem megfelelő információk nyilvánosságra jutását. Márpedig ilyen politizálással nem igen építhetünk fejlett, valóban demokratikus társadalmat, ahol egyre inkább érvényesülnek az általános emberi jogok és a polgári értékek. Ilyen kilátások mellett szinte fájdalmasan elkeserítő a következőket olvasni: „A zs.-i önkormányzatban a közelmúltban a kisebbségi liberális pártunk képviselői a kétnyelvű táblák és a kétnyelvű pecsétek bevezetése ellen szavaztak. Badarság, mondták, hiszen itt mindenki tud szlovákul, teljességgel felesleges két nyelven is kiírni." Csáky Pál képviselő ez év májusában a parlament politikai grémiumában fenntartásait hangoztatta az előző kormány politikájának egyes elemeit - többek között a nemzetiségpolitikát - illetően. Ott őt ezért két párt képviselője támadta meg nagyon csúnyán: a Szlovák Nemzeti Párt klubelnöke és az MPP tagja... „Janicsárság“ virágzása? Én ezt ép ésszel, szlovákiai magyar fejjel gondolkodva fel nem foghatom. Milyen kór pusztít közösségünkben, hogy még mindmáig nem tudatosítottuk: túlélési esélyeinket csökkentjük kicsinyes acsarkodásainkkal. Talán rosszakaróinknak sikerült bejuttatni felforgató elemeket soraink közé, akik tudatosan bomlasztják egységünket érdekképviseletünk területén? Netán nemzetrészünktől idegen érdekek kiszolgálói is vezető pozícióba jutottak az említett kisebbségi mozgalmunkban? Nagyon súlyos szavak ezek, elismerem, de vállalom értük a felelősséget, és én lennék a legboldogabb, amennyiben feltételezéseim hamisaknak bizonyulnának. Egyelőre azonban a kisebbségi magyar szemszögéből vizsgálva e jelenséget, nem tudok más ésszerű magyarázatot találni az ilyen magatartásra nemzetiségi politikusaink részéről. Jó két éve már, hogy ezt jajgatja az egyszerű szlovákiai magyar: Vezetőink, tegyétek túl magatokat a mozgalmaitok közötti egyenetlenségeken, rivalizálásokon, kicsinyes presztízsügyeken! Vegyétek végre észre, hogy a „bársonyos“ forradalom óta eltelt több mint két és fél év alatt sem kaptunk semmit ingyen! Csak szívós és összehangolt munkával csikarhatunk ki engedményeket az államhatalomtól, éppen ezért ne gyengítse széthúzás sorainkat a szorosan vett nemzetiségi érdekvédelem területén. Jól ismert tény, hogy leghatásosabban úgy lehet bizonyítani igényeink túlzó, irreális voltát, ha ezek ellen egy másik ismert kisebbségi vezető foglal állást. Ezt a taktikát alkalmazta már több slkalommal Ceausescu is azon ismertebb magyar ellenzékiek elhallgattatására, akik nyíltan szót mertek emelni a romániai magyarság érdekében. Ezeknek a személyeknek az azonnali erőszakos elhallgattatása nem keltett volna jó visszhangot nemzetközi berkekben, ezért előbb egy másik ismert, a rezsimet kiszolgáló magyar ellenvéleményével - amelynek természetesen külföldön is publicitást biztosított - „bizonyította“ a számára kellemetlen személy szélsőséges nacionalista voltát. Ennek a módszernek még nálunk is lennének kiszolgálói? Akárhogy is van, hála Istennek, nálunk még nem áll fenn az erőszakos elhallgattatás közvetlen veszélyei?). Érdekvédelmi politizálást! E kis kitérő után - a doktrinér liberalizmustól a Ceausescu rendszerig - térjünk ismét vissza szűkebb házunk tájára. Még mindig Csáky Pál „Mi történik velünk?“ című írásából merítek. A közelmúltban a KDM egyik legfőbb képviselője azt mondta a magyar képviselőknek: „A Bolyai Egyetemet Komáromban mi akkor sem támogatnánk, ha azt maga az ENSZ kezdeményezné.“ Ugyanaz alkalommal a következő mondat is elhangzott szájából: „Mi a nemzetiségi kultúrák karát támogatjuk - Eperjesen.“ A magyar képviselők kérdésére, ugyan miért ott, ez volt a felelet: „Mert a magyar tanítók nem tudnak jól szlovákul, ott legalább megtanulnának.“ A beszélgetés során még ezt is kijelentette a KDM magas rangú tisztségviselője: „Nagyon sajnálom, hogy ti jutottatok be a parlementbe és nem az MPP. Velük ugyanis jól ki lehetett jönni.“ Meg kell mondanom, hogy engem egy ilyen nézeteket valló úr dicsérete nagyon kellemetlenül érintene. S ezek után az MPP volt parlamenti képviselői sem vehetik tőlem zokon, amennyiben kijelentem, ezt a dicséretet bizony elkerülhették volpa. Bajoknak kell lenni azok kiállásával, akiket egy ilyen személy dicsér. Talán a „nem merev nemzetiségi“ politizálás, hanem a problémákat a liberális eszmerendszer alapján megközelíthető hozzáállás tette szimpatikussá az MPP-t a KDM e prominens képviselője szemében? Mert ha így lenne, akkor Isten óvjon a liberális elvek túlzott térhódításától nemzetiségünk gyakorlati politizálásában. Ismétlem, nincs semmi kifogásom a klasszikus liberális értékek ellen, mindössze csak az a meglátásom, hogy ha mi, nemzetiségi magyarok itt és most valóban tankönyvízű liberális filozófia szerint fogunk politizálni, akkor utunk végcéljaként nem a liberális társadalom, hanem a teljes asszimiláció vár ránk. Nekünk most ide több és más kell! Az aktív érdekvédelmi politizálás, amely - persze a pillanatnyi viszonyok tekintetbe vételével - alkalomadtán élhet a liberális politizálás eszközeivel. Remélem/ nem veszi rossz néven Csáky Pál úr, hogy írásomat is egy tőle vett idézettel zárom. Teszem ezt azért, mert idézett mondatában mesterien rátapint arra a legsúlyosabb veszélyre, amit érdekvédelmi politizálásunkban mindenképpen el kell kerülnünk. „Az pedig nagyon rossz lenne, ha egy ilyen nehéz helyzetben a kisebbségi magyarság egy kis, sértődött csoportja elvi ellenzékévé válna a magyarság többségének." EGYUD LÁSZLÓ r izenhat éves öcsém - a család kései hajtása, szeme fénye - bizonyos, sehogy sem takargatható atavizmusban szenved. Érdekes módon nem születésétől fogva, így hát nem úszóhártyáról vagy majomfülről van szó. Atavisztikus kiütközését én összefüggésbe hozom azzal, hogy két éve elvittem magammal a srácot Székelyföldre, ahol is meghökkentették a táj szépségei és még jobban lakói. Nem is az volt a gond, hogy annyit életében nem kéllett ennie, mint ama gyergyói faluban - máskor horpadt hasa éjjelnappal úgy feszült, mint a duda -, hanem, hogy észrevette, ott magyar emberek veretes-magyarul beszélnek, vigadoznak és bánatoznak. Aztán pechére (sic!) a tisztaszobában egy öreg lemezjátszón meghallgatott egy recsegő román lemezt, rajta székelyföldi és gyimesi muzsikával... Utólag belátom, nem kellett volna, de elhurcoltam egészen a hegyek közé is: Gyimesbe, amely a néprajzosok körében Székelyföld éló múzeumaként tartatik számon. Itt nem is kellett Ős-öcsém neki több, csak annyi, hogy mikor egy ízben mélán ringott velünk egy szénásszekér, kicsit boros félálomban azt hallja az elöl ülő csángó legénytől: Csá, Isvány, nyeee! (Tudniillik ez a vígan szellentó lónak szólt.) Itthon bekövetkezett a súlyos elváltozás. Az elmúlt két évben leszokott a diszkózenéről meg a tinisztárokról, és kizárólag büszke parasztzenét hallgat, a rádióban is azt keresi (keresheti. ..). Apja autómagnójába is a Muzsikás együttes kazettáját tuszkolja. Szegényt kinevetik a barátok, akik számítógépezni átmennek hozzá: észreveszik, milyen zenéi vannak. És nem tudom, hogy szerez majd ,,csajt" magának. Egyébként van azon a Muzsikásösszeállításon egy tényleg pompás dal, nagyon a fülemben van. Egy ballada, melyben a zsiványt meg akarják fosztani pejcsikajától a zsandárok. Nem adja, mire azok, akik szabadságában korlátoznák, kérdik a nevét, s hogy hol az utazólevele. „Kettőt mindjárt agyonlőttem, ez az utazólevelem!“ Immár félek atavisztikus öcsémről leoperálni a kazettáját, s lebeszélni, hogy ősztől kontrahegedülni tanuljon... JOÓ ISTVÁN 1992. augusztus 21. tudom, mit csodáljak jobban, DÓIN A CORNEA bátor• » w ■ ■ I ságát vagy éleslátását: ez a görög katolikus neveltetésű, a szabadságnak elkötelezett, finom és törékeny asszony egy egész elnyomó rendszerei mert szembeszállni akkor, amikor milliók és milliók a puszta fizikai túlélés lehetőségében alig-alig reménykedtek. Föllépése, magatartása követésre, szinte önvizsgálatra késztet. 1982-ben juttatta el a Szabad Európa Rádióhoz első levelét lelket próbáló tiltakozásként hazája erkölcsi-anyagi „zuhanása“ ellenében „azokhoz, akik nem szűntek meg gondolkodni“. Eltávolítják a kolozsvári egyetemről, ahol francia szakos hallgatói előtt lonescu Rinocéroszok című müvének szövegét használta föl az elembertelenedés célzatos bemutatására. Bűnéül rótták föl, hogy Bergson, Jung, Teilhard de Chardin műveit példaértékűeknek tartja. Harcát a szellem fegyvereivel kívánta megvívni, erkölcsi felelősségérzete ugyanakkor a TETTHEZ is elvezette.- 1987 novemberében a brassói munkáslázadással közösséget vállaló röpcédulákat szerkeszt és terjeszt - 1989. december 21-én délután, a „csoda“ előtti napon a tankokkal, gyorstüzelőkkel tűzdelt utcán van a szabadságért tüntetőkkel. És ma?-Romániában az 1989. december 22-i csodát követőleg - az a nap a csoda ihletett fényeiben tündököl - eleinte alig észrevehetően, később rejtetten, utóbb nyíltan neokommunista hatalom rendezkedett be. így az a demokratizálódás, amelyben hittünk és amelyért most is készek vagyunk áldozatokat hozni, elakadt. Egészséges kibontakozását gátolja a tegnapi és a mai vezérkedök és szervezetek térhódítása. Az utódlás. A helyzetet súlyosbítja, hogy a politikai hatalom megragadása, pontosabban megtartása után a múlthoz szorosan kapcsolódó csoportok a gazdasági életet is teljes mértékben birtokolni akarják. Ezek a célok nem voltak világosak a tömeg előtt az 1990-es választásokkor, és sokan a Nemzeti Megmentési Frontban vélve az áhított, közös európai jövő letéteményesét, e párt jelöltjeire adták le szavazataikat. En akkor már hónapok óta újból ellenzékinek számítottam, mivel kiléptem a Front-Azokhoz, akik nem szűntek meg gondolkodni NEOKOMMUNISTA HATALOM RENDEZKEDETT BE MÁRKI ZOLTÁN bói, amelybe megkérdezésem nélkül vontak be decemberben. 1990. januárjában a Libération-nak írott cikkemben ország-világ előtt kijelentettem, hogy nem lehetek tagja egy olyan politikai szervezetnek, amely pártként lép föl és amelyben a végrehajtó hatalom a volt Kommunista Párt egykori magas rangú tisztségviselői kezében összpontosul. (A megmentési front önmagát eredetileg a demokratikus átalakulást biztositó állami szervként tüntette föl.)- ön 1989. december 26-án este egy tévéadásban azt mondta, kérdéses, melyek Iliescu úr elképzelései, hiszen nem ismeri Iliescut, a politikust.- így van. S a nekem adott válaszából messzemenő következtetést vonhattam le. Silviu Brucan „érve“ ugyanis ez volt: „de ismerjük mi!“ 1990. februárjában olvasták fel a Szabad Európa Rádióban loan Bellával együtt irt levelünket, amelyben, többek között, arra hívjuk fel Iliescu urat, engedje, hogy az emberek maguk szervezkedjenek, alakítsanak pártokat a szabad választások kiírása előtt, egyben felszólítottuk, valljon végre színt, fedje föl valódi arcát.-A tömegeknek ez az óhaja, annyi más mellett, mindmáig teljesítetlen maradt.- Viszont egyre többen ismerik föl, hogy azoknak van igazuk, akik a román nép és társadalom hagyományőrző értékeit képviselik, az éltető, más népeket nem bántó nemzeti érzést, az erkölcsi tisztaságot, a bensőnket átható vallásosságot, türelmet, európaiságot. A párbeszéd elvét és gyakorlatát az erőszak helyett. Mi 1989 decemberében ezzel a jelszóval vonultunk az utcára: „Erőszak nélkül!“ E jelszó semmit sem vesztett érvényességéből és fájdalom, időszerűségéből. Az egyetemes emberi jogokat és szabadságokat tiszteletben tartó, minden egyént és közösséget megbecsülő, a sokszínű, sokrétű művelődést ápoló, azzal megszakítás nélkül kiegészülő, bármily elzárkózástól mentes, nyitott társadalmú demokrácia az eszményképünk.- Milyen esélyt lát arra, hogy az őszi választások nyomán közelebb kerüljünk az ön által vázolt eszményképhez?-Jósként nem váltam be: 1990-ben nem az ismert választási eredményeket vártam. De akkor a mai ellenzéki pártok éppen csak megalakultak. Ezek a pártok azelőtt alig néhány ember lelkiismeretében léteztek és egy párt hosszú évek, évtizedek alatt kristályosodik ki elveiben, a társadalmi elvárásokból okulva. Megindult a szerveződés, eltelt két esztendő vitákban, megoldásokat fölkutató eszmecserékben. Sokat tanultunk a nyugati demokratikus pártoktól is. Természetesen a városokban jobban szervezett az ellenzék, a falvakba a demokratikus sajtó sem jut el, erről gondoskodik az állami terjesztés. Minden téren szembe kell néznünk provokációkkal is, mesterkedésekkel, fondorlatokkal, a tömegek manipulálásával. A volt belügy mindenütt ott van, ellenőriz, irányit, félrevezet. Ez egyik fő oka az országban észlelhető annyi torzulásnak, a nacionalizmus elharapódzásának, az etnikai feszültségeknek. Ezért nekünk, az ellenzékieket tömörítő Demokratikus Konvenció híveinek nagy súlyt kell fektetnünk arra, hogy minél többen ismerjék fel, a demokrácia közös kincs, közös érdek. Románoké, magyaroké, németeké, mindannyiunké. Erdélyben az aknamunka a magyar kisebbség ellen irányul. De nem fog menni. Most már nem. Kolozsvárott a lakosság zöme rájött, mi a célja a fentröl sugalmazott propagandának. Szerencsére még senkinek sem jutott eszébe, hogy főbe üsse a szomszédját azért, mert az magyar. És lényeges a Konvenció és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőinek példamutató megértése, jó viszonya. Akárhányszor problémák merültek fel az utóbbi évben a magyar iskolák helyzetét, létét fenyegető felső intézkedésekkel kapcsolatban, a magyar demokraták a demokratikus román ellenzékben barátokra, pártfogókra leltek. Az RMDSZ a helyhatósági választásokon, ahol a helyzet és a taktika szükségessé tette, bennünket részesített előnyben, képviselőinket népszerűsítette. A hatalom megosztási politikája nem vált be. Nyilvánvaló azonban: hogy ezen a téren újabb eredményeket érjünk el, annak sine qua non feltétele a romániai demokrácia fejlődése. Bízom abban, hogy mind többen látják a történelmi lehetőséget, amely sokáig nem tér vissza majd. És: jól döntenek! Akkor, úgy vélem, a választásokon egy új szellemű kormány és képviselői testület létrejöttét valószínűvé tevő 30 százalék körüli szavazatot összesít a Demokratikus Konvenció, amelynek a külön listákon induló RMDSZ tulajdonképpen a tagja, hiszen köztársasági elnökjelöltjét is támogatja. S remélem, Iliescu urat így nem választják újra.
