Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)
1992-08-20 / 184. szám
4 Szabad ÚJSÁG Belföld 1992. augusztus 20. Kórház nélküli város Nagykaposon tíz évvel ezelőtt egyetlen tolvonással megszüntették a kórházat. A mintegy tízezer lakosú város és környékének lakói azóta vagy Királyhelmecen vagy Töketerebesen, a járási székhelyen részesülhetnek kórházi kezelésben. Az egyik tizenhét, a másik negyvenöt kilométerre van Nagykapostól. A betegek hozzátartozóinak minimum fél napjába kerül a beteglátogatás... A járás legveszélyesebb ipari üzemei, a híres-hírhedt vajáni hőerőmű, a Slovnaft és a Tranzit Kompresszorállomás viszont túlságosan is közel vannak a városhoz. Azokat, akik ezekben az üzemekben balesetet szenvednek, a nagykaposi klinikán nem tudják minden esetben ellátni, tehát irány Királyhelmec, Terebes vagy a mentőszolgálat helikopterével valamelyik jól felszerelt kórház. (Mint az a legutóbbi, két halálos áldozatot követelő szerencsétlenség esetében is történt.) Az utóbbi időben a környékbeli lakosok legnagyobb örömére új épületfalak kezdtek magasodni a régi kórház mellett. Úgy tűnt, ismét lesz kórház a városban. Erről beszélgettem a rendelőintézet igazgatójával, Ferkó Barnabással. • Az emberek abban reménykednek, hogy végre ismét lesz kórház Nagykaposon...- Ez nem egészen így van. Az új épületben a körzeti renaelök és a laboratóriumok kapnak majd helyet. • Pedig nagy szükség lenne a városnak egy kórházra...- Sajnos, akkor, amikor lett volna rá pénz, a város, illetve a járás vezetői nem használták ki a lehetőséget. Elmentek Gálszécsre, megnézni az ottani rendelőintézetet, de nem találták jónak... A beruházásra nyolcmillió koronát szántak, de ebből - addig, amikor átvettem a rendelőintézet vezetését - csak kétmillió kétszázezret használtak fel. A többi eltűnt, nem kaptuk meg. Sokan felteszik a kérdést, kell-e egyáltalán az épület. A válasz egyértelmű: igen, mert így egy helyütt lesznek a laboratóriumok és a rendelők is. A betegeknek jelenleg ingázniuk kell a panelépület és a régi épület között, ha például vérvételre mennek. A régi épületben csak a fogorvosok maradnak, akik elsőként vesznek részt majd a privatizációs folyamatban. Felszabadulnak azok a helyiségek is, amelyekben tíz évvel ezelőtt a fekvő részleg volt, ezeknek esetleg visszaadhatnák eredeti rendeltetésüket. • • A környék lakói nyilván örömmel fogadnák ezt a megoldást...- Tíz évvel ezelőtt a kórházat jogtalanul, egy bürokratikus intézkedéssel szüntették meg Nagykaposon. Az itt élő emberek legalább annyit tettek az állam kasszájába, mint bárhol az országban, a szolgáltatásokból mégis aránytalanul kisebb százalékban részesülnek. • Mikorra valósulhatnak meg ezek a tervek?- Ez egyelőre csupán távlati elképzelés, van viszont egy konkrétabb tervünk is. A Slovnaft üzeme átad a városnak egy óvodaépületet, amelyet esetleg felhasználhatnánk egészségügyi célokra. Lehetővé tehetnénk ott egy kisebb osztály működését anélkül, hogy a rendelőintézet dolgozóinak összlétszámát növelnénk. Ehhez azonban a város és a környező falvak önkormányzatainak is hozzá kellene járulniuk anyagilag. Ez az intézmény enyhíthetne a másik két környékbeli kórház, a helmeci és a terebesi túlterheltségén is. A helmeci kórház belgyógyászatán annyi a beteg, hogy kénytelenek lerövidíteni a kezelési időt. Sok esetben bizony olyan betegeket is hazaengednek, akik egyébként még kórházi kezelésre szorulnának, de szükség van a helyükre. • Ha tehát ez a terv megvalósul, akkor a környékbelieknek nem kell majd annyit utazniuk?- Nem valószínű, hogy külön sebészet, belgyógyászat, nőgyógyászat, traumatológia, stb. működne itt, inkább „általános“ osztályokat szeretnénk létrehozni, ha netán hirtelen beavatkozásra van szükség, akkor a beteg azonnal megkaphassa az ellátást. • Talán nem kellett volna azoknak meghalniuk, akik nemrégiben halálos égési sebeket szenvedtek a vajáni hőerőműben, ha azonnal segítséget kaptak volna...- Bizonyára sok sérültet meg lehetne menteni, ha itt helyben intenzív kezelést kaphatnának. Itt a nagyüzemek közelében létesíteni kellett volna egy olyan osztályt, mint például Saccán van, hogy legalább a legsürgősebb kezelést minél előbb megkaphassák a sérültek. • Azt hiszem az említeti üzemeknek erkölcsi kötelességük lenne, hogy egy ilyen intézmény létrehozását minden eszközzel támogassák.- Fölvetettem ezt a témát önkormányzati ülésen, kíváncsi vagyok, mi lesz az eredménye. Az itteni emberek, főleg az idősebbek, sokat panaszkodnak, hogy Helmecen kevés a hely, Terebesre nem szívesen mennek, a nagy távolság miatt kevesebb a látogatójuk, pedig a gyógyulási folyamatnak fontos része a kapcsolat a hozzátartozókkal: ha csak benéznek, beköszönnek, a beteg mindjárt jobban érzi magát... Borúlátóan nyilatkozott az építésvezető, TÓTH LAJOS mérnök is:- Hat és fél millió korona kellene, hogy tető alá tegyük az épületet. A jövő hónapra még van százezer koronánk, aztán leállunk, ha nem kapunk támogatást, vagy építünk hitelbe. Az építkezés teljes befejezésére - durván számítva - harmincmillió koronára lenne szükség. Kaptunk ígéretet az üzemektől, kisebb összegekre a várostól is. Egymillió-hatszázezer koronát kaptunk a régi épület karbantartására, de már ezt is az építkezésre fordítottuk. Ha beázik a tető, mint például ma is, nem lesz miből megjavítani. Pedig erre az épületre is már ráférne egy alapos felújítás... Tervek és ígéretek. Ahogy a közmondás tartja: szegény ember az, aki még ígérni sem tud. Az itt élők csak nézhetik a lassan magasodó falakat, és reménykedhetnek: talán ismét lesz kórház Nagykaposon. TÓTH FERENC Lassan emelkednek a falak. A háttérben a valahai kórház épülete. (A szerző felvétele) I I A valahol hagyománya van n n a gyapjúnak, a juhászatnak és a sajtkészítésnek az orgszágban, akkor az a hajdani Gömör megye területe, annak is a jelenlegi Rimaszombati járása. Kitűnőek a természeti adottságok, hisz a zsíros hegyi legelők, a kitűnő éghajlati viszonyok és az évszázados hagyományokkal rendel1- kező szakértelem, mely a juhászoknál apáról fiúra száll, a megalapozója az országhatárokon túl is közkedvelt gömöri sajt- és gyapjútermékeknek. Ha a múlt számadáskönyveit lapozgatjuk, ilyen tételek ütik meg szemünket. Bisztrói keserűsajt (1698-ban), tiszolci parenica (1709-ben Lengyelországba hordták a piacra), ochtinai túró, zöldhéjú klenóci sajt (1729-ben 38 hordóval vittek Bécsbe), de a gyapjúból készült késztermékek is mind elkeltek a messzi piacokon. Ismerünk falvakat, melyeket a középkor végén ezek a termékek tettek országos hírűvé. Ilyenek Ratkó, esetnek, Jolsva, Klenóc, Tiszolc, Ajnácskő, Rimaszombat. Ratkón még 1866- ban is 75 gyapjúkészítő mester végezte céhbe tömörülve munkáját, és Gerlicén 1786-ban gyapjúharisnyára és kesztyűkre kaptak Budáról megrendelést. A századforduló előtt a rimaszombati földművesiskola Felső-Magyarországon legelőször foglalkozott a cigája fajtával, melynek meghonosítása és kinemesítése szorosan összefügg járási székhelyünkkel. Még a múlt század hetvenes éveiben is (ellentétben a mával) a gácsi és besztercebányai posztógyárak szinte könyörögve kérik a gazdákat és a nagyobb gazdaságokat, adják már a gyapjút, mert leáll a termelés. (Óh, boldog békeidők!) Lapozzunk bele az akkori árjegyzékekbe: 1 q gyapjú 80 korona, az ,,ostyepka“ kilója 1,40 korona, a parenica pedig 2,20 korona. Nézzük meg az átlagnyírást fajták szerint. Egy öreg kos leadott 2,60 kg (ezt a Coburg herceg füleki uradalmában mérték), a toklyó 1,90 kg, az anyajuh 1,17 kg, az öreg ürü 1,37 kg, a kisbárány pedig 0,38 kg gyapjút. A századfordulón a megyében 190 000 juh legelt a lankásokon és dombokon. Túlnyomórészt durvaszőrű Racka-Ramaszkán, főleg Klenóc, Tiszolc, Bisztró határain, míg Ajnácskőn, Gesztetén, Feleden, Pelsőcön és Krasznahorkán a finomabb szőrű, de még nem nemesített, bár a természet viszontagságaira nagyon érzékeny merinó fajtát részesítették előnyben. Ekkor még fejték ezt a fajtát, ízletes tejét még versbe is szedték nagyapáink. Ekkor a magyar juhok gazdáit északról bacsának nevezték, de ma már (mivel nem fejnek) csak pásztornak titulálják őket. Nézzük most az 1901-es megyei juhállományt, kik mennyit tartottak. (Természetesen csak a nagyobb gazdákat említjük, kiknek nyája, nyájai a mai gazdaságokkal is felvennék a versenyt...): Andrássy Dénes gróf Krasznahorkán 1000 db, Bornemissza István Uzapanyiton 1500 db. Dapsy Béla Szkároson 1700, Hevessy Benedek Fügében 1000, Kemény Géza báró Ajnácskőn 2000, Ragályi - Balassa Ferenc Ragályon 2000, ifj. Szabó László Várgedén 1300, Szent-lványi Árpád Sajógömörön 3000 és Szilárdy Béla Szentkirályon 800 db. Természetesen nemcsak a gyapjú volt értéke a juhnak (bár főleg a déli vidékeken ezért tenyésztették őket), hanem a sajt, a túró, a tej s maga a húsa is fönséges illatokat árasztott az asztalokon. Régen nem volt jobb vendéglő, komolyabb fogadó, melyben báránygulyást vagy birkapörköltet nem szolgáltak volna fel. Krúdy Gyulának ez volt a kedvenc étele... Még a juh trágyáját is felhasználták, leginkább a hideg agyagos talajon Tiszolc és Klenóc környékén. AHOGY NAGYAPÁINK HAJDANÁN EMLEGETTÉK, nagyon hálás és igénytelen állat a juh, minden porcikája használható, csontjából még gombokat is készítettek! Ez volt a múlt: - sóhajtják az öreg pásztorok a juhászemberek - a boldog békeidők. De most nézzük a jelent. A II. világháború után a nemzetgazdaság folytatta elődeink jó szokását, szívvel-lélekkel „gondozták és ápolták“ a juhtenyésztést. Szlovákiában 1950-ben durván számítva 328 ezer darab volt az állomány, 1955-ben 593 ezer, 1960-ban 600 ezer, 1970-ben 705 ezer, s innét kezdett rohamosan csökkenni. Akkor már annyira lecsökkent a gyapjú ára, hogy sok gazda és az állami szektor az állomány felszámolásával kezdett foglalkozni. Szlovákia juhállománya 1980-ban 582 ezerre csökkent, ami már kritikusnak mondható. Itt már valamit tenni kellett. És valami komolyat. Nyugaton - Dél- Amerikában és a skandináv államokban - ekkor kezdi másodvirágzását a gyapjúáruk iránti kereslet, biológufelelt mennyiséggel. Ennek a központnak van egy nagy előnye. Mindenfajta gyapjú, amiről mások csak álmodnak, itt megtalálható. A csehszlovák szabványon kívül van itt orosz, angol, magyar, sőt még a világhírű francia II De France, Corriedale és Berinson is (az utóbbi a Guszonai telepen). Számtalan előadó, tudományos dolgozó, külföldi szakember tiszteli meg jelenlétével a rimabányai raktárát. A klenóci gubakészítők ismét igénylik az osztályon felüli nyersgyapjút, illusztris személyek részére készítik el a megrendeléseket. Prágai színészeknek, sőt az akkori államelnöknek is innét küldik a hatszor háromméteres faliszőnyeget, melynek elkészítője Helena A. Kniezková asszony. Francia tévéállomások készítenek riportfilmet a gömöri gyapjúról, nemzetközi kiállításokon szereznek értékes díjakat a klenóci mesterek. GÖMÖRORSZAG KÉRDEZI: ^Ném kell a gyapjú?! sok, orvosok bizonyítják, hogy a bárányhús egészségesebb a sertéshúsnál, erre nálunk drasztikusan csökkentik a felvásárlási árakat. A „népgazdaságot“ olyan nagy mellénnyel vezető pártfunkcionáriusok nálunk is megtalálják az „ideális“ megoldást, jó pár ezer juhot exportálnak az akkori Szovjetunióból - északkaukázusi és sztavropol fajtákat. Az egyszerű halandó boldogan csapná össze a kezét. Tehát mégis van megoldás! Igenám, csakhogy ami jó az orosz hegyeken, a hideg télben megedzett s a nyári meleghez is szokott állatoknak, az nem jó erre a vidékre, mert itt nem megfelelő a klíma. Állatgenetikusok állítják, hogy 4-5 generációt kell nemesíteni, míg megszokják az új éghajlatot... Erre a nem jelentéktelen feladatra vállalkozott Gajctosík úr, a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola akkori docense (ma már professzora), aki éjt nappallá téve igyekezett megmenteni a menthetőt. Próbálkozását nem várt siker koronázta. Az állomány 1983-ra felszökkent 648 ezerre Szlovákiában (Csehországban egyetlen évben volt magasabb a juhok száma, 1945-ben 282 ezer a 276 ezerhez). Ezután 1983-tól emelkedtek az árak s persze, az igények is. A csehszlovák állami szabvány alapján (a vastagszőrű valaskát a klenóci nemesített fajta mintájára vették fel országos szabványnak - ezzel is elismerték Gömörország elsőségét) Európa egyik legszigorúbb gyapjúfelvásárló országa lettünk. Kezdett ránk felfigyelni a világ.. Ebben a nagyon erős konkurenciaharcban a világpiacon olyan országokkal és gyapjúnagyhatalmakkal versengtünk, mint Ausztrália, Új-Zéland, Argentína. S nem kis sikerrel. 1983- ban Szlovákia 2638 tonna nyersgumit termel ki és 3503 tonna sajtot. A sajtnak nagy a keletje oly országokban, mint Hollandia, Németország vagy Írország. A szocialista országok között 1986- ban - a minőség területén - mi vagyunk az elsők. A világ már tud rólunk. Szakembereinket, Gajdosíkot, Malikot, Lonquaert a nemesítésért, a megőrzött fajtisztaságért a gyapjútermékeinkért európai tisztelet övezi. Most nézzünk szét közelebbi régiónkban: Szlovákia legnagyobb gyapjúfelvásárló központja Rimabányán van - 1983-tól - évi 170 tonna felvásárolt, az állami normának meg-1987-ig két helyen vásárolnak gyapjút a járásban, Rimabányán és Feleden, majd 1988 elején összevonják a két központot Feled székhellyel, az Agrokombinát Liptov égisze alatt megalakul az ország legnagyobb gyapjúfelvásárló központja, évi 250-270 tonna nyersgyapjú felvásárlásával. Csak egyetlen szépséghibája van az egésznek. A feldolgozóüzemek, gyárak nem Szlovákiában, hanem a messzi Csehországban vannak, Strakonicén és Krnovban. Több évtizedes probléma ez, melyre a mai napig nem talált megoldást senki. Persze, Ígérgetések „odaföntről“ mindig voltak. Már elkezdtük Liptón, már elkezdtük Rózsehegyen, de lesz Kassán is gyár, esetleg Losoncon... stb. Ekkor még senki sem érzi a katasztrófát, amely végzetesen közeleg. Még mindenki boldog, igyekszik minél több juhot tartani, a szövetkezetek egymás kezéből kapkodják a nyírókat. Jól megy az „üzlet“ mindenkinek. Nem csoda: 1988 tavaszán egy kiló első osztályú merinó gyapjú ára 160-170 korona körül mozog, ősszel már 230-250 korona, de a hulladékért is 50 koronát fizetnek. Akinek nincs gyapjúja, az Magyarországról titkon behozza (később már a szövetkezetek is) kilóját 30 forintért... 1989-ben telített a piac. Valami vibrál a levegőben. Mindenki tud valamit, legalábbis hallott. Hogy feljebb megy a gyapjú ára! Hogy decemberben magas rangú politikusok potom áron Ausztráliából hozzák be a gyapjút. (Ekkor a gyapjú 88 százalékát behozzuk az országba, kemény valutáért, mert sajnos nem vagyunk önellátók). A mi gyapjúnk már nem kell?! Mi lesz velünk?! Mit csináljunk a nyájainkkal?! Ha most likvidáljuk őket, tíz év is eltelik, míg újra feltöltődik az állomány. Ez nem ruha, hogy eldobom s újat veszek helyette... Aztán 1990-ban sűrűsödnek a fellegek a nemzetgazdaság felett. Egy hatalmas sikoly az egész „gyapjúvilág“. Napok alatt futótűzként terjed a hír Szlovákiában: a cseheknek nem kell a gyapjú!!! 1990 végén felbomlik a liptói székhelyű felvásárlási igazgatóság, mindenkit elbocsátanak ideiglenesen" az állásából... Nem kell többé a gyapjú. Történik ez 1991 karácsonya körül. Ma 1992 augusztusa van. A helyzet változatlan. Nem kell a gyapjú!!! Én őszintén kérdem a cseh és szlovák miniszter urakat: tényleg nem??? KOVÁCS GYULA, Feled
