Szabad Újság, 1992. július (2. évfolyam, 153-167. szám)
1992-07-21 / 158. szám
4 1992. július 21. Szabad ÚJSÁG Egy emberöltő volt egy nap Ruzsik László tragédiája Aratnak a magángazdálkodók is Első, második... betakarítás Intézkedtek... Futkostak számos „papírügyben“... Majd végrevalahára vethettek... És számukra is elérkezett a betakarítás ideje, fgy, önállóan, vagy mondjuk: szűkebb családi (esetleg rokoni) körben igyekeznek minél hamarabb tető alá juttatni a megtermettet. Ki-ki tíz hektárról, van azonban olyan is, aki ötven vagy éppen száz-százötven hektár területről. És a gazdálkodás időtartama sem azonos: vannak, akik már két-három esztendeje csinálják, de sokan az első aratást élvezik ebben az évben. A felsőtúri Ruzsik László 1945. húsvét vasárnapja óta nem tud hinni az oroszoknak... A második világégés derekán már házasember volt. László fia hetedik évét taposta. A fiatal férfi először 1943 nyarán kapott behívót. A „világ másik végébe“, Máramarosszigetre vezényelték. Utászalakulatnál szolgált, többnyire hidakat vertek meg futóárkokat építettek. A munka nehezét zsidók végezték, a hátországban pedig még a háború is elviselhető. Igaz, elhagyott házakban és csűrökben, pajtákban laktak, de ennivaló volt bőven, hát jó sora volt. Aztán még 1943 telén leszerelték. Sokáig azonban nem örülhetett a családjának, 1944 őszén újfent be kellett vonulnia. Ismét Máramarosszigetre került. Egy ideig csak „Erdélyben csavarogtak“, azután pedig a Dnyeper mentén portyáztak, ám amikor melegedni kezdett a lábuk alatt a talaj, felhúzták a nyúlcipőt. És egyre hátráltak, menekültek. 1945. húsvét vasárnapján már az osztrák határnál tanyáztak. Ám itt is utolérte őket a front. Tisztjeik parancsára Németországba kellett volna indulniuk. Sokat hallottak akkorra a fasiszták kegyetlenkedéseiről, ezért néhányan úgy döntöttek, hogy nem mennek tovább, s bevárják az oroszokat. Ha fogságba is esnek, gondolták, valahogy csak átvészelik a hátralevő heteket, hónapokat. A „csontjaikban érezték“ ugyanis, hogy már nem tarthat soká az esztelen öldöklés. S majd mehetnek haza! Otthon, az I. világháborút megjárt frontharcosoktól azt hallotta László, hogy az orosz fogság jó, elviselhető. Az illetők parasztoknál dolgoztak, enni-inni kaptak eleget, s a munkában sem kellett megszakadniuk... A fiatalember testi-lelki jóbarátjával hazafelé indult. A ruszin fiút Dudok Péternek hívták. Győr felé vették az irányt. A város határában ütött rajtuk „ egy orosz „tisztogató alakulat.“- „Laszi“ - fogta meg a karját a társa mi lesz velünk?“ Az oroszok a „veséjükbe láttak".- Ne ijedjetek meg - vigasztalták a fegyveresek a megszeppent katonákat kaptok „bumáskát", aztán mehettek a hozzátartozóitokhoz. A legtöbben el is hitték a „tündérmesét", gyanakodni akkor kezdtek, amikor szögesdróttal körülkerítették a táborhelyüket, s jókora fatányérokra kellett rakniuk pénzüket, aranygyűrűiket és egyéb értéktárgyaikat.- A csalókat - ijesztettek rájuk az örök -, Szibériába toloncoljuk! Szibéria lett a „mumus". Mindenki engedelmeskedett. A háború vége az alkalmi fogolytáborban érte az ifjú családapát.- Vége a pusztításnak - ujjongtak valamennyien és sirtak-ríttak örömükben -, most már tényleg szabad az út, mehetünk haza. Két nappal később az oroszok felszámolták a tábort. A foglyoknak hármas sorokba kellett sorakozniuk, majd útnak indultak. Őreik csőre töltött fegyverrel masíroztak mellettük. Szökni senki sem merészelt. Pozsony közelében, a Duna parton, a töltésen pihenhettek csak meg. Másnap hajnalban a városba, egyenesen a vasútállomásra kisérték valamennyiüket. A katonák marhavagonokba zsúfolták őket. Hatvanan kerültek egy kocsiba. Az ajtókat rájuk zárták, az ablakokat szögesdróttal befonták, s a szerelvény kidöcögött a pályaudvarról... Először Gútán, majd Tardoskedden vesztegeltek néhány órát. Itt, az éppen az állomáson kíváncsiskodó nagynénje becsempészett a vagonukba egy oldal szalonnát meg egy fél kenyeret... Az oroszoktól az út során se ételt, se italt nem kaptak. Az illemhelyet az egyik sarokba vágott lyuk helyettesítette. Máramarosszigeten orosz vagonokba parancsolták át az egész csoportot. Innen már nyolcvanan szorongtak egy kocsiban. Újra csak Sztálingrád külvárosában kecmereghettek elő mozgó börtöneikből. Lágerbe kerültek. A szerencsétleneket valamilyen befejezetlen épület hatalmas pincéjében meg sátrakban szállásolták el a felvigyázók. A kötelező „tetőtől talpig szörtelenítés“ s a fertőtlenítő fürdő után ruháik helyett agyonkoptatott göncöket kaptak. Az ing ujja vastag volt a tetvektől. Azt sem tudták, hol vannak. Kérdezősködni senki sem mert.- A kíváncsiskodókat - élcelődött előttük mindjárt az első sorakozón a táborparancsnok - szibériai „gyógykezelésre" utaljuk... Nos, ki szeretne kérdezni valamit? Hallgattak az emberek, akár a sír. A csupasz deszkapriccseken aludtak, - egyik karjuk volt a vánkosuk, a másik pedig a takarójuk. Éjszakánként kemény csatákat vívtak a vérszívó tetvekkel. Ruzsik László ekkor még jó erőben volt. Nem is csoda, hogy kemény fizikai munkára osztották: traktorgyárba került, a vasedző részlegen dolgozott. Érkezésük pillanatától szabadulásáig reggel, délben, este köleskásaleves volt az eledele. Az egyoldalú táplálkozás és az embertelenül nehéz munka felőrölte az erejét, s kikezdte az egészségét. A gyárban vérben forgó szemű 12-13 éves suhancok őrizték a foglyokat. A marcona „Sztálin-fiúk" soha nem elegyedtek szóba senkivel, a világ összes kincséért sem mosolyintották volna el magukat... A munkát semmiféle kifogással sem hagyhatta abba idő előtt senki. A „hadifoglyokkal“ orosz elítéltek is dolgoztak. Volt közöttük ifjú legényke és 85 esztendős hajlott hátú aggastyán egyaránt. Egy 19 éves fiú fél lábon ugrálva vonszolta ereje fogytáig egyik helyről a másikra a súlyos kardántengelyeket. „A fogság óta tudok csak igazán örülni az életnek“ Nap mint nap 12 órát kellett dolgoznia mindenkinek. Vasárnap sem volt megállás. Reggel hatkor már a gyár ajtajában kellett állniuk. Délben ebédre „hazamehettek“. Hiába voltak azonban éhesek, gyomruk nem kívánta, s egy idő után már nem is vette be a moslékszerü löttylevest. Műszakokban dolgoztak. Szökésért is „Szibéria“ járt. Bizonyos idő elteltével sokan teljesen elfásultak, apátiába estek. Gyógyszer egyáltalán nem volt. Még fájdalomcsillapítót sem kaphattak. A fiatalember mestere kegyetlen, primitív férfi volt. Egy ízben sózott halat akart vacsorázni, de az ennivaló beleesett egy jókora koromhalomba A félszemü ember kikotorta a halacskát a piszokból, ráfújt és jó étvággyal belakmározta. Lászlónak felfordult a gyomra. A köleskásaleves hatalmas hordókban állt lakóhelyük szögletében. Nem sokan fanyalodtak rá. Három-négy hét után egyre többen haltak meg közülük. Mások meg megzavarodtak. A szerencsétlenek betonkamrába kerültek. A helyiségben „tárolták" egy ideig az őrök a halottakat is. Amikor megtelt a kamra, a csontsovány, talán húszkilós hullákat teherautóra dobálták a katonák... Mindenki addig dolgozott, míg mozdulni tudott. Pétert, a barátját „könnyű munkára“ osztották fogvatartóik. Egy alkalommal László benyitott hozzá.- Testvér - rogyott le az ágya szélére -, addjál enni valamit.-Jó - mondta azonnal a jó lelkű ruszin fiú -, hozok köleskása levest.- Jaj, Péter - legyintett Ruzsik László -, nekem is van belőle vagy 400 liter! Több hét elteltével mezítláb törött téglákból kellett a tábor területén utat építeniük. Véresre sebezték lábukat, kezüket. Földijének, (Milinkó) Vanya Lajosnak az öntődében a csizmájába ömlött az olvadt vas. Az örök lehúzták a lábáról a lábbelit. A csizmájával együtt a bőr is lejött a csontokról. A fegyveresek becsavarták a csonkot egy koszos szoknyadarabba, aztán a pórul járt embert bevitték a táborba. Semmiféle kezelést nem kapott. A hatalmas férfi egy álló napig szenvedett, míg végül pokoli kinok közepette meghalt. Leveleket írhattak ugyan, ám az irományok az egyik barakk padlásán kötöttek ki. Egyszer váratlanul felsorakoztatták a felvidékieket az udvaron. Aki el tudta mondani szlovákul az adatait, vagonba került. Sok nap utazás után tudták csak meg az emberek, hogy hazafelé tartanak. A sztálingrádi 63. számú büntetöláger foglya túlélte a borzalmakat... Ruzsik László Tardoskedden született, Felső Túrra 1942-ben került: a Hanza-szövetkezet vezetője lett. Aztán a faluban maradt. Ott él ma is a feleségével. Szerettei nem tudták, él-e vagy meghalt. Tardoskedden az édesanyja majd’ elájult, amikor meglátta az ajtóban az elsiratott fiát. A felesége pedig megijedt tőle, nyúlbört kolduló cigánynak, „zsidónak“ nézte... ZOLCZER LÁSZLÓ (A szerző felvételei) A hegysúri Karácsony József tizenhét hektár földet művel önállóan, bár még mindig alkalmazott a Szenei Állami Gazdaságban. Most fontolgatja, hogy ősztől teljes mértékben magángazdává válik. A kérvényét már tavaly májusban benyújtotta. Megvette a vetőmagot is, de a dolog bizony alaposan elhúzódott... Három és fél hektárt akkor mértek ki neki, amikor már be volt fagyva a talaj.- Ez az első önálló aratásom. Hét hektárról kell betakarítanom az árpát, silókukoricát három hektáron termesztek, és van hét hektárnyi szemesnek való kukoricám. Kíváncsi vagyok, milyenek lesznek a hozamok. Eléggé vontatottan indult az egész. És a bizonytalanság továbbra is fennáll, mert nap mint nap hallom az illetékesektől, több mint valószínű, hogy elveszik tőlem azon földterületeket, amelyeken most gazdálkodom, és újakat mérnek ki számomra. Így tehát nem is trágyáztam a vetés alá... A szövetkezettől egyébként rettenetesen rossz állapotban vettem át a földeket. Már jó pár éve hiányzott az alapos trágyázás, nem törődtek igazán a talaj-előkészítéssel sem. Remélem, a sok hercehurcának rövidesen vége szakad és majd ugyanezeket a területeket művelhetem. Annál is inkább, mert az állattenyésztést sem akarom háttérbe szorítani. Jelenleg még viszonylag gyér az állomány, öt tehenem meg négy bikám van... ★ * * A bodóházai határban Skalsky Igor huszonhét hektáron gazdál-A német Adidas konszern a jelek szerint gazdát vált. Jelenlegi tulajdonosa, a botrányok övezte Bemard Tapie, francia üzletember és bukott miniszter. Az Adidas elnök-vezérigazgatója, René Jaggi konzorciumot hozott létre, amely egymilliárd márkát ajánlott fel az Adidas részvénytöbbségért. Az egymilliárd márka nagyobb része a jelenleg Tapie birtokában lévő 55 százalékos többség átvételét szolgálja, kisebbik része tőkeemelés. A holland Pentland A hírneves német Bosh autóvillamossági cég féléves jelentésében közölte, hogy a profit csökkenésének folyamata megállt. A múlt évben 6 százalékos forgalomnövekedés mellett a nettó profit 3,5 százalékkal csökkent. A megelőző évben a csökkenés még erőteljesebb: 10 százalék volt. 1992 első öt hónapjában a forgalom 5,4 százalékkal emelkedett. Meghaladta a 14 milliárd márkát, és a profit csökkenése megállt. A világpiaci verseny azonban a féléves jelentés szerint arra kényszerítette a vállalatot, hogy tovább csökkentse a munkodik. Igaz, nem egyedül. A „játékban“ mind az édesapja, mind pedig az öccse benne van. Ez a második aratásuk. A tavalyi eredményekkel meg voltak elégedve. öt, öt és fél tonnás átlagos hektárhozamokat értek el, ami első nekifutásra egyáltalán nem mondható rossznak. S hogy milyen az idei esztendő?- Tíz hektárról már betakarítottuk az árpát, öt tonnát adott öntözés nélkül, hát elégedettek lehetünk. Saját magunk szárítjuk és tisztítjuk az árpát, az értékesítésével pedig még várunk egy ideig. Tavaly nem voltak vele problémáink, s remélhetőleg az idén is el tudjuk majd adni sörárpaként. Még néhány fordulás és a nyolc hektár búzával is végzünk. Itt kissé gyengébbek az eredmények, mint amire számítottunk. Egyrészt hiányzott az alaposabb trágyázás, másrészt pedig közbeszólt a nagy szárazság. A kiadós esők kéthárom héttel korábban jöhettek volna. A terményt azonnal Nagyfödémesre szállítjuk. Az ottani felvásárlóüzemmel egészen jó kapcsolatot alakítottunk ki. Rugalmas az átvétel, nem kell várakozni, s bármikor szállíthatjuk a gabonát. S a betakarítást követően sincs megállás. Alaposan meg kell művelnünk a talajt, trágyázni kell, előkészíteni a következő vetés alá. Mert sajnos, mi is nagyon rossz minőségű földterületeket „örököltünk“ a szövetkezettől. Bizony, jó néhány évbe beletelik, amíg rendbe hozzuk a határt... Holdings társaság, amelynek 20 százalékos részesedése van az Adidasban és emellett elővásárlási joggal rendelkezik, kétségét fejezte ki az elnök-vezérigazgató üzleti manőverének kimenetelével kapcsolatban. Közölte, hogy csak utólag szerzett tudomást a konzorcium megalakulásáról és az érvényes megállapodások szerint Tapie először azonos áron a Pentlandnak köteles felajánlani részvényeit. káslétszámot. Tavaly a Bosh-csoport 174 ezer alkalmazottjából 4 ezret elbocsátottak. Idén további 1500 munkahelyet szűntettek meg. A vállalati jelentés megállapítja, hogy a legújabb kollektív szerződések 5,5 százalékkal emelték a termelési költségeket. A verseny viszont túl éles ahhoz, hogy érdemlegesen lehessen emelni az árakat. Ezért a vállalat függetlenségének megőrzése érdekében feltétlenül szükséges a termelékenység emelése és szükség esetén a létszámcsökkentés. „Csoda, hogy túléltem“ SUSLA BÉLA Átöltözik az Adidas Karcsúsít a Bosh
