Szabad Újság, 1992. július (2. évfolyam, 153-167. szám)
1992-07-21 / 158. szám
1992. július 21. Szabad ÚJSÁG Nyári hónapok idején is Ingázó irodalom Van ilyen. Egy ország népének szellemi érettségét, információéhségét az ingázó irodalom alapján lehet a leginkább feltérképezni. Mindezt természetesen elmondták már előttem mások is. Kovács Zoltán az Élet és Irodalom hasábjain Magyarország ingázó irodalmáról értekezik, amikor egy nyári vezércikkben a következőket olvashatjuk: „Közepesen telt autóbusz. Az ülőhelyek foglaltak, de egyébként van szabad hely. Átlagéletkor huszonöt és harmincöt év között. Mindenki olvas. Valójában erre figyelek föl. Lám, mégis betűszerető a magár. Az egyik megállóban felszáll egy csoport idős ember. Nők, férfiak. Beszélgetnek, vidámak. Tán templom van a közelben vagy nyugdíjasklub. Rögtön feláll egy Magyar Fórum és egy Új Magyarország. Aztán kicsit később, mentegetődzve egy HVG. És ülve marad egy Kurír, egy Tiffany, egy PSZT, egy kézzel írott angol szótár, egy alvó ember, két regény - az egyik messziről Vivian Fable-nak látszik - meg két Népszabadság...“ Az „Autóbuszon“ című írás szerzője valószínűleg nem olvashatta Szigeti László Bohumil Hraballal, a prágai nemes Ha per.. irónia megteremtőjével készített riportregényét. Ha megtette volna ugyanis, máris összehasonlíthatná a cseh és a magyar ember ingázó irodalmának mind a minőségét, mind pedig a mennyiségét. Hrabal ugyanis a következőket állítja: „Az általam jól ismert tájakon, Cseh- és Morvaországban az olvasás természetes dolog. Ha itt megjelenik egy könyv, amelynek értéke van, tüstént szétkapkodják. Nem tudom, de ebben az országban az olvasás a lakosság életelemévé vált, míg mondjuk, egy másik országban nem. Ha ön bekalandozza Prágát, láthatja, hogy a villamoson minden harmadik ember alszik, és minden negyedik olvas. Nemcsak újságot, hanem könyvet is, és az emberek olyan szenvedéllyel merülnek el a könyveikben, hogy az már szemet szúr. Álljunk meg talán itt egy pillanatra. A magyar ember „mindegyike“ olvas a leírtak lapján. Csehországban ezzel szemben már más a helyzet. Szigeti László harmadik véleménymondóként a következőket mondja: „Úgy vélem, hogy Bécsben vagy Varsóban is ugyanez a helyzet: a villamoson minden harmadik ember alszik, és minden negyedik olvas.“ Végülis valamenynyien arra a közös következtetésre jutnak, hogy az ingázó irodalom elterjedettsége abból következik, hogy ahhoz a közös tudathoz tartozunk, amit ma Közép-Európának nevezünk, s amely jó néhány nemzetből ötvöződött egybe... s hogy egyszerűen kénytelenek vagyunk olvasni. Tájainkra érve vegyük most szemügyre a szlovákiai olvasót! Hajnali öt órakor a Novy Cas mellett helyet foglal a Pravda. A Národná obroda így már csak felettük tornyosul. A Práca orra előtt hatalmas robajjal bezárul az ajtó. Az újabb járatra várakozók között már feltűnik egy-egy Újság és Új Szó is. Nyugtázhatjuk tehát, tájainkon sem kisebb az érdeklődés az ingázó irodalom iránt, mint másutt. Az összehasonlításkor minduntalan az előtérbe nyomulnak a lehetséges ellentétek is. A honi olvasó vajon miféle meggyőződés alapján veszi a kezébe ezt vagy amazt a lapot? Az ingázó irodalom olvasója a néhány hónappal ezelőtt még megszokott két-három hírforrás helyett ma már a legtöbb esetben csupán egy információs kútra bízza politikai, társadalmi tisztánlátását. Nem válna előnyünkre, ha az ingázó irodalom jövendő statisztái a következőt lennének kénytelenek lejegyezni: Szlovákia minden második ingázó utasa alszik, minden harmadik szundít, minden negyedik pedig irigyen lesi ötödik szomszédja zakójába gyűrt tegnepi napilapját...-száz-Rossz szomszédság török átok... Ki vitatná, hogy sajnos még ma is tart a nagy költőnk által megirt Fülemile-per. Az ember jártában-keltében találkozik a rossz szomszédság okozta keserű kifakadásokkal. A bíróságok nem győzik a szomszédi torzsalkodásokat csititani, elmérgesedett esetekben büntetni. A békés természetű ember számára hihetetlen, micsoda apróságok miatt képes tüzelni egymásra két szomszéd. Szúkebb hazámat járva egyik ismerősöm vendége voltam. Kisétáltunk a kertbe. Dicsértem szorgalmukat, a bő termést, s egyszercsak észrevettem, hogy a gyümölccsel teli fák között egy kiszáradt szilvafa éktelenkedik.- Hát ezzel mi történt? - kérdeztem. Ismerősöm a szomszéd ház felé intett és szeme szinte szikrázott, amikor elmondta, hogy megölték.- Miért és hogyan?- Miért... miért? Mert ugye itt van ez a szerencsétlen, két méternyire a kerítéstől. Egyik ága átnyújtózott a szomszédba. De hát mi kárt csinált ezzel, mondd? A gyümölcse oda hullott, ő szedte.- És mivel ölte meg a szomszéd a fát?- Forró vízzel. Esténként, amikor már egy lélek sem járt kint a kertben, a felesége hátravitt egy fazék forró vizet és a fa tövére zúdította.- Láttad?- Látta az Isten! De elmondta az asszony a sógoraszszonyának, az meg vissza nekünk.- ölni tudnék, amikor ránézek erre a szerencsétlen fára...- Na, jól van, most már ne mérgelődj. Inkább azt mondd meg, hogy miért haragszik rád a szomszéd.- Miért, miért?! Mert nem bírja elviselni, hogy nekem jobban megy. Hát emelje fel a fenekét az ó asszonya is! De az nem! Egész nap csak lebzsel, pletykálkodik.- Hát ez gyalázat - hümmögök én is, aztán szerét ejtem, hogy szót váltsak a tettessel, persze csak titokban, mert ha az ismerősöm haragszik a szomszédra, nekem is fújnom kellene rá. Azt mondja a szomszéd, hogy nem érez lelkiismeretfurdalást. Mert neki meg elpusztultak a méhei.- Ez meg hogyan történt?- Úgy, hogy a drágalátos ismerősöd felesége vegyszeres porcukrot szórt a krumplibogaraira, és a méheim odaszálltak. Vége is lett mind a négy kaptárnak.- Hihetetlen...- Pedig szent igazi Kihívtam az állatorvost is. A múlt héten már ügyvédet is fogadtam, mert nem hagyom.- Szörnyűség - mondom. De hát ki kezdte? Mivel és mikor indult el ez a lélekölő perpatvar-la vina ? Már maguk sem tudják. Az egyik így mondja, a másik úgy. Én csak azt látom, hogy mint a felhergelt kutyák, marják egymást. Szerencsére, a gyerekeik csak akkor fordulnak el egymástól, ha a szülők látják. Talán ők mosolyognak leginkább szüleik kicsinyes torzsalkodásain. Ha most a békés természetű falusi ember, akiből szerencsére több van, mint a békétlenből, azt hiszi, hogy a városban élő ember kaján harmadikként mosolyoghat az ilyen és hasonló eseteken, hát téved. A városi bérházakban is borsot törnek néha a szomszédok egymás orra alá. Az egyik tíz óra után bömbölted a zenekészülékeit, a másik csak azt lesi, mikor nyit ablakot az, aki elrontotta éjszakai nyugalmát, s máris veri kint az erkélyen a szőnyegét. .. És még hosszasan lehetne sorolni az apró túszúrásokat, amelyek ha gyakoriak, már sebbé mélyülnek. Bár tudom, nehezen megy, fel kellene már emelkednünk emberi mivoltunkhoz! Sérelmeinket nem szabadna tetéznünk még kicsinyes torzsalkodásokkal, ezért hát: irgalmazzunk egymásnak, szomszédok. Duda Emília Hobbija: a sziklakerti növények „Tévedni nem szabad...“ Pomsár Géza kereken tíz éve kezdett a sziklakerti növények termesztésével foglalkozni. Elsősorban, hogy hozzájáruljon a környezetalakításhoz, -formáláshoz. Szakmáját tekintve: építész, és már huszonhat éve dolgozik a Doprastav vállalat szenei üzemében. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában, Szencen végezte, majd Pozsonyban szerzett építészi képesítést. Beszélgetésünk során többször is hangsúlyozza, hogy amit csinál, azt alaposan, becsületesen végzi: mind az építészetet, mind pedig a sziklakertészetet. „Alapiskolás koromban rovarokat gyűjtöttem, azokat szárítgattam, vizsgáltam, tanulmányoztam. Aztán egy ideig csak a szakmámnak éltem, majd következett a sziklakertészet. Egyszerű évelő növényekkel kezdtem, s idővel tértem át a nehezebben megtartható kinevelhető fajtákra. Az általam termesztett növények speciális feltételeket igényelnek. Módfelett kell ügyelni a talajösszetételre, az öntözésre, az sem mindegy, hová telepítem a növényeket. A sziklakerti növények általában jól tűrik a hideget, még a mínusz harminc fokot is, csak arra kell vigyázni, hogy ne kapjanak csapadékot, ezért úgy november vége felé valamennyit letakarom fóliával. A nyári, a harminc fok feletti kánikula komoly károkat tehet bennük.“ IBM- Microsoft békekötés Kiegyezett egymással a számítástechnikai piac két óriása, a hardverkészitő IBM és a szotveres Microsoft. A két nagyvállalat háborúja 1990 szeptembere óta tartott, amikor a Microsoft felmonta az IBM-mel közös operációs rendszer kutatását és piacra dobta a maga változatát, az azóta híressé vált Windows-programot. A két vállalat most megállapodott, hogy kölcsönösen átengedi egymásnak szabadalmait és a Microsoft mintegy 20-25 millió dollárt fizet azért, mert a szabadalmak terén az IBM túlsúlyban van. A békekötést azonban válási dokumentum is kísérte: 1993 szeptembere után az IBM és a Microsoft nem cserél többé operációs rendszereket és a két óriás útjai különválnak. Egyszer fent, máskor lent a (nagy)kerék Biciklidemokrácia Vasárnap délelőtt volt. Melegen tűzött a nap. Kis srác bicajozott a játszótér mellett, a füvön. Nekilódult, aztán hirtelen lefékezett, aztán ismét nekilódult, s. újfent lefékezte a bringát... A kerekek minden egyes alkalommal jókora darabokat szakítottak ki a szépen zöldellő gyepszőnyegből. A fiúcska elégedett volt a munkájával. A közeli padokon ücsörgő, apróságaikra őrködő felnőttek jó ideig szó nélkül nézték, figyelték a gyerkőc ügyködését. Egy idő múltán azonban egy apuka ráripakodott:- Mondd csak - szólt a fűtépő bajnokra -, miért teszed tönkre a pázsitot, a szép gyepszőnyeget?! A lurkó nem maradt adós a válasszal:- Mi köze hozzá - vetette oda foghegyről -, azt csinálok, amit akarok. Elvégre demokrácia van! Tanúja voltam a jelenetnek. Ha felnő a fiú, villant át az agyamon a felismerés, bizonyára elbánik majd „ellenfeleivel“ is. Merthogy demokrácia van! v„ Tényleg? Segítség, itt a demokrácia! ZOLCZER LÁSZLÓ Persze, azért nemcsak úgy van Pomsár Géza esetében sem, hogy tíz évvel ezelőtt gondolt egyet - és belekezdett. Rengeteg szakirodalmat kellett áttanulmányoznia, eljárt kiállításokra, termesztőkhöz, sziklakertészekhez. A kezdeti befektetés is több ezer koronára rúgott. „Igen, sokan úgy gondolják, hogy ősszel elvetem a magot, és tavasszal már árusítom is a virágot, pedig sokkal bonyolultabb folyamatról van szó. Birodalmamban 700 fajta növény található, ebből a szaxifragák (kőtörők) családjába tartozó a legtöbb, mintegy négyszáz. Ez iránt a legnagyobb az érdeklődés, csakhogy éppen ennek a kitermelése a legbonyolultabb és csak három esztendő elteltével kínálhatom eladásra. Csupán a legyökereztetése beletelik fél évbe! Minden egyes növényt meg kell jelölni, hogy milyen fajta, mikor ültettem, hogy tudjam, hány esztendős egyedről van szó. Az üzletre nem panaszkodom. Azt is mondhatnám, hogy jobban megy, mint elképzeltem. És ebben a pénzínséges világban sem csökkent a sziklakerti növények iránt az érdeklődés. Legalábbis én így tapasztalom. Mert szinte minden nap felkeresnek, vagy érkeznek a megrendelések. Mindenekelőtt Közép- és Kelet-Szlovákiából. De járták nálam már Ausztriából és Németországból is, így arra kell törekednem, hogy mind több új fajtát szerezzek be, honosítsak meg. Mert a lépéstartásra nagy szükség van...“ Pomsár Géza birodalma gyönyörűséges birodalom. Az ember néha úgy érzi magát benne, mintha a Himalájában, a Pireneusokon, vagy mondjuk éppen Görögországban lenne. Mert mindenekelőtt ezekre a tájakra jellemzőek az itt látott növények. A kitartó sziklakertész jóvoltából azonban Szencen is egészen jól meghonosodtak. Susla Béla A DEC Olivettit vásárol Az amerikai Digital Equipment (DEC) vállalat megállapodást kötött a pillanatnyilag veszteséges Olivetti olasz irodagép- és számítógépgyártó konszernnel. A megállapodás értelmében a következő két esztendő alatt a minikomputereket gyártó DEC 10 százalékos részesedést szerez az Olivettiben. A DEC célja a megállapodással az, hogy európai partnert szerezve megkönnyítse terjeszkedését Nyugat-Európában. Az említett 10 százalékos Olivetti részesedés megvásárlása 1994-ben véget ér és akkor az Olivetti 19 tagú igazgatótanácsában a DEC két helyet kap. A DEC évi teljes árbevétele 13 milliárd dollár és már jelenleg is Európa második legnagyobb komputergyártója, miután tavaly megszerezte a Philips és a német Kienzle komputerrészlegét. (A szerző illusztrációs felvétele)
