Szabad Újság, 1992. július (2. évfolyam, 153-167. szám)
1992-07-18 / 156. szám
6 1992. július 18. Szabad ÚJSÁG Magyar képviselők a kormányprogramról Óvatosnak kell lennünk Szerdán a szlovák parlament jóváhagyta a Meciar-kormány programját, s mivel mindezt jó előre várni lehetett, aki odafigyelt a program vitájára, abban vegyes érzéseket válthatott ki. A program ugyanis nagyon sok általánosságot tartalmaz, nem eléggé világos, ráadásul egész sor ellentmondás is van benne. A figyelmeztetések azonban nem sok eredménnyel jártak. Meciar magabiztosan kijelentette, hogy kormánya konstruktív párbeszédre törekszik a képviselőkkel, akiknek bölcs törvényeket kellene hozniuk, hiszen Szlovákiának bölcs kormánya van... Ezek után csak még markánsabb megvilágításba került az egyik kereszténydemokrata képviselő megjegyzése, hogy mozgalmának semmi köze a kormányprogramhoz, hiszen azt csak akkor lett volna szabad vitára bocsátani, ha előtte beleépítik az egyes parlamenti bizottságok észrevételeit és javaslatait. Ez azonban nem történt meg. Ha a kormányprogram megalkotói szándékosan törekedtek az általános, a nem teljesen világos, többértelmű, esetleg félreérthető és félremagyarázható megfogalmazásra, hogy számukra nagyobb manőverezési lehetőség nyíljon, akkor valóban „bölcs“ ez a kormány, csak éppen ez senkinek sem jó... A kormányprogram vitájában felszólaltak a magyar képviselők is, és elmondták aggályaikat. Véleményükből az alábbi „csokrot“ nyújtjuk át az olvasóknak. tünk a konstruktív párbeszédre mindenkivel, aki igényli ezt velünk is. Ami a nemzetiségi politikát illeti, Csáky Pál hiányolta a párbeszédre való törekvést a kormány részéről. Üdvözölte azt a tényt, hogy a nemzetiségi problémák megoldását a kormány nem szándékozik a reciprocitás elvéhez kötni, amit az MKDM egyértelműen elítél. Azonban nyugtalanítóak a felelős kormányhivatalnokok azon kijelentései, amelyekben a kisebbségi jogokról szólva azokat a nemzetközi megállapodásokra hivatkozva kívánják megoldani, mondván: ezáltal a nemzetközileg garantált szinten biztosítják azokat, holott azok csak minimális szintet garantálnak, ráadásul e kérdésben nem esik szó a kisebbségek önigazgatási elvé-Dobos László (Együttélés): Fenyegetőzés helyett megértést A két és fél évvel ezelőtti rendszerváltás óta már a harmadik kormányprogram került a szlovák parlament asztalára. Ez kissé abszurd helyzet. Azonban mindhárom program fő témái azonosak: pluralizmus, privatizáció, kárpótlás, transzformáció... Ezek olyan jelszavak, amelyek megvalósításához évekre, esetleg évtizedekre lesz szükség. Csodák egyik említett téren sem várhatók. Mindegyik külön-külön akár így is jellemezhető: történelmi lecke felnőtteknek. Az időtényező szempontjából mégis ennek a programnak van legnagyobb esélye: megvalósításához négy év áll rendelkezésre. Dobos László a továbbiakban két konkrét dologhoz szólt hozzá. Először a kultúra támogatását elemezte, s hangsúlyozta, hogy egy téves nézet vált uralkodóvá, amely szerint a piacgazdaság automatikusan megoldja a kultúra kérdését is. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a kultúra védtelenné válik a piaci viszonyok között, ezért az államnak vállára kell vennie támogatásának gondjait. Hiába vannak alapítványok, szponzorok, hiába ígérünk új adórendszert. A rosszul értelmezett piaci mechanizmus nem kedvez a kultúra igazi értékeinek. Van azonban olyan mechanizmus is, amely tekintettel van a kultúra autonómiájára, miközben azt anyagilag is támogatja. Ezt kell kialakítani. A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban a képviselő helyeselte, hogy a kormányprogram tartalmazza a Szlovákia határain túl élő szlovák kisebbségek támogatásának elvét. Szerinte az anyanemzet kötelessége, hogy ne csak szóban, ne csak kampányszerűen, hanem intézményesen támogassa a határokon túl élő kisebbségeket. Ezzel szemben elégtelennek ítélte meg a kormányprogram azon részét, amely az itt élő nemzeti kisebbségek kérdésével foglalkozik. Az ugyanis túlontúl általános, szinte semmitmondó. Támogatjuk az önrendelkezés elvét, Szlovákia ilyen törekvéseit, azonban egyidejűleg a nemzeti kisebbségek helyzetét az önigazgatás elve alapján kívánjuk megvalósítani. Az elmúlt választási időszak alatt kidolgozott alkotmánytervezet elfogadta az önigazgatás elvét, most azonban e körül mély csend honol. Amikor az oktatásügy vagy a kultúra területén saját sorsunkat az önigazgatás elve alapján szeretnénk formálni, csupa fenyegetőzést hallunk. Ehelyett hasznosabb lenne a megértés és a dolgok következményeinek átgondolása. Azzal is vádolnak bennünket, hogy lépéseink forgatókönyvét Magyarországon írják. Kár, hogy legjobb törekvéseinket is az ellenségkép kialakítására használják fel. Nem vagyunk kiskorúak, hogy mások tanácsára szoruljunk. A jelenlegi Közép-Európát úgy értelmezem, hogy minden tövis, minden teher ellenére a magyarszlovák kapcsolatokban kialakítható olyan modell, amely megteremti a jelenlegitől eltérő együttélés lehetőségeit. Együttélésünkből ugyan a történelmet nem tudjuk száműzni, a jelenlegi Európa azonban nem a revánsok, hanem a kiegyezések korát éli, csak a Balkánon írnak más „tankönyvet“. Forgatókönyvünk nem tartalmaz határrevíziót. Már évekkel ezelőtt javasoltuk a magyar kormánynak, hogy nemzetiségi politikáját az önigazgatás elve alapján valósítsa meg. Rövidesen a magyar parlament elé kerül a nemzetiségi törvényjavaslat, amelynek alapelve éppen az önigazgatás, a kulturális autonómia. Én a reciprocitást, a kölcsönösséget úgy értelmezem, hogy - Szlovákiában és Magyarországon is - a nemzetiségi politika az önigazgatás elve alapján valósuljon meg, amit államközi szerződésben is rögzíteni lehetne. A jelenlegi helyzet az 1948-as magyar polgári forradalomhoz hasonlítható, amikor Kossuth képtelen volt megérteni a nemzeti kérdés súlyát. Ezért mindmáig bírálja a szlovák és a magyar történetírás egyaránt. Ezúttal nem szabadna hasonló történelmi tévedésbe esnünk. Csáky Pál (mkdm): Bős vagy ivóvíz... Nagy várakozás előzte meg a már régen ígért, szakmailag megalapozott részletes anyagot, és csalódott vagyok - mondta bevezetőjében az MKDM képviselője. Amit felrótt a kormányprogram hibájául az az, hogy a lényeges kérdéseket is az általánosságok homályába burkolja. Éppen ezért a felelősség súlyát érző képviselőknek óvatosnak kell lenniük. Pozitív tényként könyvelte el, hogy a kormány egyértelműen a demokratikus elvek betartására kötelezte el magát, amivel azonban ellentmond eddigi viselkedése. Például az, hogy a DSZM mind ez ideig elzárkózik a parlament ellenzéki mozgalmaival való párbeszédtől, de ennek okát nem tudni. Megnyugtató a piacgazdaság melletti kategorikus elkötelezettsége is, de eközben a pénzpolitikában állami felügyeletről beszél. Nem világos a regionális adók bevezetésének mechanizmusáról szóló elképzelés, hiszen azokat nem a regionális szervek, hanem a kormány vezetné be. Nem tűnik ki a programból az sem, miként óhajtja a kormány támogatni a kis- és középvállalkozásokat. Ami a gazdasági kérdéseket illeti, nem világos, mit ért a kormány a ,,privatizáció negatív jelenségeinek tompítása“ alatt. Azt sem tudni, mit jelent a „kárpótlási igénnyel terhelt vagyon privatizálásának megkönnyítése“ megfogalmazás. Csak üdvözölni lehet, hogy törvény született az élelmiszerekről, s van élelmiszerkódex, azonban az általunk elfogadhatatlannak ítélt bősi vízlépcső befejezésére irányuló törekvések fényében számunkra nem világos, miként akarja a kormány megteremteni az ivóvízkészletek szennyeződése csökkentésének feltételeit. Szép, hogy a családok gazdasági megerősítésére, új munkalehetőségek teremtésére törekszik a kormányprogram, azonban attól tartunk, a nagyratörő tervek megvalósíthatatlanok lesznek az állandósult gazdasági csökkenés mellett. Nem világos számunkra, miért másodrangú az oktatási minisztérium számára, hogy Dél-Szlovákiában támogassa az anyanyelvi oktatást, amikor ez a vegyes lakosságú területeken - a mi felfogásunk szerint - a szlovák iskolák tanulóit is érinti. Ahelyett, hogy valóban müveit emberfők kinevelésének igényét hangsúlyozná, az előtérbe egyetlen kritérium kerül: „a szlovák nyelvnek, mint államnyelvnek az elsajátítása“. Ráadásul az ,.államnyelv“ kifejezést nem is rögzíti a jelenlegi jogrend. Ugyancsak érthetetlen a programtervezet 32-ik oldalán található kitétel, amely szerint ,,a kormány következetesen tiszteletben fogja tartani az ellenzéknek az információ szabad terjesztéséhez való jogát mindazok számára, akik Szlovákia felvirágoztatására törekednek, lehetővé teszi a tömegkommunikációs eszközök igénybevételét a konstruktív párbeszédhez“. Ezek szerint a kormány „garantálja“, hogy ki és hogyan nyilvánuljon meg a független sajtóban? Vagy azt jelenti, hogy a sajtó „a kormány által ellenőrzötten lesz független“? Mindenesetre kijelenthetem, hogy mozgalmunknak érdeke Szlovákia felvirágoztatása, és igényt tárnék elismeréséről. Ezt követően Csáky Pál felhívta a képviselők figyelmét arra a tényre, hogy megoldatlan a nemzeti, etnikai kisebbségek helyzete Szlovákiában. A párbeszédre és az együttműködésre szólított fel mindenkit, hogy ezen a területen megvalósulhasson egy történelmi lépés: a szlovák nép és a Szlovákiában élő magyar nemzeti kisebbség közötti kiegyezés. Pozitív tényként könyvelte el a képviselő a kormány ama törekvését, hogy jó kapcsolatokat alakítson ki az egyházakkal, amit az MKDM melegen támogat, akárcsak a társadalom irányításának területi decentralizálását, az önigazgatási szervek, a régiók hatáskörének növelését. összegzésképpen az MKDM képviselői klubjának véleményét tolmácsolta a képviselő, amikor feltette a kérdést, vajon e programmal a kormány nem keres-e valamilyen ,,harmadik utat“, vagy pedig csak túl sokat taktikázik? Mivel a programban túl sok a nyitott kérdés, azt felelősséggel nem támogathatják, sőt elveivel nem értenek egyet, viszont a párbeszédtől nem zárkóznak el. Duka-Zólyomi Árpád (Együttélés): Megválaszolatlan kérdések Bevezetőjében az Együttélés Politikai Mozgalom alelnöke is a sok általánosságot, a nem teljesen világos megfogalmazást és az ellentmondásosságot rótta fel a kormányprogram hibájául, majd az általa fontosnak tartott öt fő kérdéshez fejtette ki véleményét. Először az alkotmányosság megőrzése garanciáinak kérdését vetette fel. Szlovákia nemzetközijogi szubjektumként történő feltüntetése, ami konföderációs elem, tulajdonképpen a kérdést megkerüli, ami önmagában is az érvényes szövetségi alkotmány túllépését jelenti. Fejtegetésének második pontja a demokrácia megőrzésével kapcsolatos, amelynek garanciáit az EPM a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalom különválasztásában látja. Csak felületesen érinti a program a helyi önigazgatási szervek kérdését is. Duka-Zólyomi Árpád is a kormányprogram hibájának tartja a sajtószabadság biztosítását érintő fejezetet, amely szerint ezt nem törvény szabályozná, hanem szubjektív elbírálás alá eshetne. Nem esik szó az objektív tájékoztatás szükségességéről, s ezért mód nyílik ellenségkép kialakítására és dezinformációk terjesztésére a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatban. A gazdaságpolitika területén borúlátó következtetések vonhatók le abból a tényből, hogy fokozott állami beavatkozásra nyílik lehetőség, amikor az európai törekvések eleve az egységes piacot célozzák meg. A privatizálás új koncepciója kidolgozásának szándéka arra enged következtetni, hogy az eddigi folyamatot a kormány leállítja. Amikor az új kormány nemzetiségi politikáját kell értékelni, szomorú megállapításra kell jutnunk, ha azt összehasonlítjuk a két legutóbbi kormány programjának hasonló fejezetével. Most ugyanis a nemzetiségi jogok kurtítására nyílik lehetőség. A kormány programjában nem abból indul ki, hogy Szlovákia többnemzetiségű állam, s ezért a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvi oktatás és művelődés lehetősége elsődleges tény, amit a program nem rögzít. Ellenben ,.államnyelvről“ beszél hivatalos nyelv helyett. Hiányzik a programból az a megállapítás is, hogy a kormány garantálja a nemzeti kisebbségek jogait az emberijogi alkotmánylevél szellemében. Nem ítéli el a kormány az erőszakos asszimiláció különböző formáit, és nem garantálja a nemzeti kisebbségek önigazgatásának bizonyos formáit sem, hogy azok saját specifikus gondjaik megoldása során önmaguk dönthessenek. A jelenlegi szlovák társadalom szükségleteiről esik szó a programban ahelyett, hogy Szlovákia társadalmának szükségleteit emlegetnék. Végezetül a bősí vízlépcső ügyét vetette fel Duka-Zólyomi Árpád, feltéve a kérdést, hogy azt mily módon akarja befejezni a kormány. Kifogásolta a magyar kormánnyal, illetve az Európai Közösség képviselőivel való megfelelő szintű kapcsolat hiányát, amely nélkül megnyugtató megoldást nem lehet találni. Farkas Pál (mkdm): Törvénymódosítás a láthatáron Az MKDM alelnöke egyfelelől pozitívan értékelte, hogy a kormány célja a mezőgazdaság fejlesztése. Másfelől nem látja annak kialakult koncepcióját. Nem tudni miként akarja végrehajtani a kormány a mezőgazdasági termelés hatékonyabbá tételére irányuló törekvéseit, amikor még nem világos előtte, milyen módon óhajtja támogatni azt. , A mezőgazdasági vagyonhoz kötődő tulajdonviszony kérdésében nyugtalanító - hangsúlyozta Farkas Pál -, hogy a kormány kezdeményezni akarja a 93/1992-es törvény módosítását és a kárpótlás terén számára a határ 1948. február 25-e, tehát a kommunista hatalomátvétel napja, s ez kizárná a kérdés demokratikus és igazságos megoldását. Az említett időpont elöttre esik ugyanis a magyarok és németek jogfosztottságának korszaka, amikor a Kassai Kormányprogram, majd az elnöki dekrétumok alapján fosztották meg őket vagyonuktól. Bauer Edit (Együttélés): Visszalépés... A képviselő pozitívan értékelte ugyan a kormányprogram azon részét, amelyben a szociális problémák megoldását taglalja, de azt a jelenlegi gazdasági helyzetben, a növekvő munkanélküliség mellett nehezen megvalósíthatónak tartja. A nemzetiségi oktatásügy kérdéséhez hozzászólva Bauer Edit megállapítja, hogy az eddigi gyakorlathoz, a korábbi kormányok által vállalt kötelezettségekhez viszonyítva visszalépés következik be, ha a kormány betartja programja betűit. Az ugyanis az államnyelv tökéletes elsajátítását tartja elsődlegesnek, s nem esik szó az önigazgatás elvéről az oktatásügy és a kultúra területén.
