Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-09 / 134. szám
1992. június 9. Szabad ÚJSÁG Dr. Nagy Boldizsár „Legyen vége már!“ (Bősről) A magyar Országgyűlés 1992. március 27-én úgy döntött, hogy amennyiben a csehszlovák állam 1992. április 30-ig nem állítja le mindazokat a tevékenységeket, amelyek a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszert létrehozó 1977. évi államközi szerződéssel és az annak végrehajtására közösen elfogadott dokumentumokkal - kiváltképpen a Közös Egyezményes Tervvel - ellentétesek, akkor a magyar állam egyoldalúan megszünteti az 1977. évi szerződést. (Ezt a továbbiakban az egyszerűség kedvéért BNV szerződésnek nevezem, s a végrehajtására megkötött valamennyi szerződést, különösen az 1983. évi, az építést lassító és az 1989. évi, a határidőket közelebb hozó jegyzőkönyvet is jelölöm vele.) Felbonthatja-e a Magyar Köztársaság egyoldalúan a BNV szerződést? A kérdést újra és újra a nemzetközi jogászoknak szegezik, tőlük várván, hogy megcáfolják vagy megerősítsék azon vízépítő mérnökök - így Július Binder - álláspontját, akik szerint ilyen lépésnek nincs helye, mert a szerződés nem rendelkezik a felmondásról. Ebből a vízlépcsők nagy barátai szerint az következik, hogy a szerződés öröklétre és beteljesedésre ítéltetett. Álláspontjuk azonban téves. A nemzetközi jog nemcsak a kötelezettségek keletkezését, hanem azok megszűnését is szabályozza, rögzítve azokat a feltételeket, amelyek fennállta esetén a szerződésből vagy a szokásjogból adódó valamely kötelezettségnek nem kell eleget tenni. A szerződés alkalmazásának kizárását indokolhatja a többi fél ellenlépést megalapozó magatartása, a nem teljesítést megengedő kimentő ok, illetve a kötelezettséggel ellentétes erősebb nemzetközi jogi parancs. A vízlépcső kapcsán mindhárom körülmény felmerül. I. A csehszlovák jogsértő magatartás, mint a megszüntetés oka A csehszlovák fél elmarasztalható a BNV szerződés lényeges megszegésében és ezért a szerződésszegés következményeit meghatározó szokásjog és az azt tükröző 1969. évi Bécsi Egyezmény (Id. az 1987. évi 12. tvr.-t) alapján, a magyar fél jogosult a BNV szerződést megszüntetni. A riasztó mértékű vízszennyezés visszaszorítását célzó víztisztítóművek felépítésének elmulasztásával a csehszlovák fél megszegte a BNV szerződés 15. cikkében foglalt szabályt amely azt ígérte, hogy a „Szerződő felek... gondoskodnak arról, hogy a vízlépcsőrendszer megvalósítása és üzemeltetése folytán a Duna vízminősége ne romoljék." A 19. cikk a vízlépcsőrendszer megvalósításával és üzemeltetésével kapcsolatosan felmerülő természetvédelmi követelmények kielégítését tette a felek kötelezettségévé, de az sem teljesült. Ezek a jogsértések a szerződés tárgyának és céljának megvalósításához nélkülözhetetlen rendelkezés megsértését jelentik, ezért Magyarország fel van jogosítva arra, „hogy a szerződésszegésre, mint a szerződés teljes vagy részbeni megszűnésének, vagy alkalmazása teljes vagy részbeni felfüggesztésének okára hivatkozzon.“ (Bécsi Egyezmény, 60. cikk) Az eddig bemutatott érvek, valamint a később taglaló hivatkozás az ökológiai szükséghelyzet veszélyére a BNV szerződés felfüggesztését - majd a kompromisszumkereső tárgyalások eredménytelenségét követően - a megszüntetését lehetővé és indokolttá tették már 1991 őszét megelőzően, amikor a csehszlovák fél még nem tért el a közösen megállapított tervektől és nem fogott bele a Duna önkényes, egyoldalú elterelésébe. A nemzetközi közösség békés használatára nyitva álló folyó eltérítése, az ún. C variáns építése további érveket ad a megszüntetést szorgalmazók kezébe. A Duna egyoldalú elterelése a magyar-csehszlovák nemzetközi kapcsolatokban hatályos nemzetközi jogi kötelezettségek többszörös megsértését jelenti. Így a nemzetközi jogilag megengedett nem erőszakos ellenlépés (szankció) kiváltó okaként jogot ad a Magyar Köztársaságnak a szerződés megszüntetésére. A felek egyetértése nélkül megvalósuló építkezés a BNV szerződés olyan súlyos megsértése, amely egymagában elegendő lenne - a vízminőségi és természetvédelmi érvektől függetlenül is - a szerződés megszűnésének konstatálásához. A C variáns azonban súlyosan sért más kétoldalú megállapodásokat is, így az 1956. évi határrend szerződést, az 1976. évi vízgazdálkodási egyezményt, és az államhatáron való együttműködésről kötött ugyancsak 1976. évi egyezményt. Az 1956-ban Prágában aláírt megállapodás (az 1958. évi 15. sz. tvr.) szövege sok mérvadó szabályt tartalmaz amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a felek miképpen rögzítették a határ vonalát és jellegét. A 2. cikk kimondja, hogy „A határvonal menetének részletes... meghatározását műszaki határokmányok tartalmazzák.“ A 3. cikk rögzíti, hogy „Vízi szakaszon a határvonal alkalmazkodik a folyók, patakok vagy csatornák, medrének természetes úton keletkezett változásaihoz. A határvizek menetének egyéb változásaihoz a határvonal csak abban az esetben alkalmazkodik, ha a felek erre külön megállapodást kötnek.“ A 13. cikkbefoglalt szabály szerint „a határfolyók medrének helyzetét lehetőleg változatlan állapotban kell tartani.“ Végül figyelemre méltó a 14. cikk is amely szerint: „A határvizek területéről a víz természetes lefolyását vízi vagy parti berendezések vagy építmények létesítésével vagy egyéb munkálatokkal csak akkor lehet megváltoztatni vagy akadályozni, ha ebben a felek megállapodnak.“ Konkrét és egyértelmű norma tiltja a Duna folyóvizének elrablását a magyar-csehszlovák vízgazdálkodási megállapodás [55/1978. (XII. 10) Mt sz. rend.] 3. cikkében „(1) A Szerző Felek kötelezik magukat, hogy a) kölcsönös megértés nélkül nem végeznek semmiféle olyan vízgazdálkodási tevékenységet amely a közösen megállapított vízviszonyokat kedvezőtlenül befolyásolná; b) a vízfolyások medrét (etc.)... úgy használják, hogy egymásnak kárt ne okozzanak“. A d) alpont előzetes tárgyalási kötelezettséget rögzít határontúli hatásokkal járó tevékenységek esetére, a 4. cikk pedig azt mondja ki, hogy „Ahhoz a vízgazdálkodási tevékenységhez, amely az államhatár vonalának, illetőleg jellegének megváltozását eredményezné, mindkét szerződő fél jogszabályai szerint előzetes jóváhagyás szükséges.“ Ez a megállapodás 28 nappal az 1977. évi szerződés után lépett hatályba, és a vízgazdálkodás szempontjából speciálisabb szabálynak is minősül, így a BNV szerződéssel szemben mindenképpen elsőbbséget élvez, a kettő összeütközése esetén a vízgazdálkodási megállapodást kell alkalmazni. Végül megemlíthető, hogy az államhatáron való együttműködésről kötött magyar-csehszlovák egyezmény (az 1978. évi 10. sz. tvr.) 25. cikke szerint „(1) A szerződő felek gondoskodnak arról, hogy a határ közelében végzett munkák során... ne érje károsodás a másik állam területét A Duna átlagosan 2000 m3/sec vízhozamának 90-95 százalékát egyoldalúan elvezetve, összesen 50-200 m3-t engedve a régi Duna mederbe Csehszlovákia durván megsértené az idézett rendelkezéseket. A C variáns sérti a Párizsi Békeszerződéssel megállapított határrendelkezést, mert megváltoztatja a határ jellegét és a Duna vizének elvitelével csorbítja a Magyar Köztársaság területi integritását. Tekintettel arra, hogy az 1977. évi szerződés 22. cikke külön szerződés feladatává tette a határmódositá^t és a határ jellegének megváltoztatását, amely szerződés azonban soha nem jött létre, abból kell kiindulni, hogy a határ jellegét illetően a már említett megállapodások mellett az azok alapját képező két békeszerződés a mérvadó. Az 1947. évi XVIII. tv-el hirdetett Párizsi Békeszerződés 1 cikke - három falu Csehszlovákiához csatolásától eltekintve - visszaállította az 1938. évi január 1-jei határokat, amelyeket viszont az 1921. évi XXXIII. törvénycikkben kihirdetett Trianoni Békeszerződés rögzített, így - függetlenül attól, hogy az utóbbi formailag hatályban van-e még vagy sem - ebben az ügyben mérvadóak a rendelkezései. A Trianoni Békeszerződés 27. cikke szerint a határ „a Duna hajózási fővonala". Ha a hajózás az oldalcsatornába kerülne, akkor a határvonal és a hajózási fővonal szétválna egymástól, ami ellentétben állna a békeszerződéssel. A C variáns megvalósítása olyan nemzetközi többoldalú egyezményeket és szokásjogot sért, amelyek mindkét felet kötelezik. A többoldalú szerződések közül utalni lehet az 1949. évi XIII. törvénynyel kihirdetett 1948. évi Duna Egyezményre, amelynek 3. cikke szerint a felek nem gátolhatják vagy akadályozhatják a hajózást - márpedig a Dunacsúnynál folyó munkálatok akadályozni fogják -, akárcsak a Duna használati hasznosítása tárgyában 1958-ban kötött és az 1962. évi 9. sz. tvr.-rel kihirdetett egyezményre, amelynek 5. cikke szerint a felek csak akkor építhetnek hidrotechnikai létesítményeket „különösen olyan gátakat, amelyek a folyó hidrológiai és hidrobiológiái rendszereit megváltoztatnák“, ha gondoskodnak arról, hogy a halak mindvégig normálisan vándorolhassanak. A C variáns megfosztaná Magyarországot a nemzetközi szokásjog szerint neki járó vízmennyiségtől, vízeröpotenciáltól és vízminőségtől, vagyis jogsértő módon elorozná egyik legjelentősebb természeti kincsünket és így durván sértené a nemzetközi erőforrások használatának általános szabályait és elveit. A nemzetközi folyók, így a Duna és általában az osztott erőforrások használatának nemzetközi jogi szabályai különösen erőteljesen fejlődtek az elmúlt húsz évben. Mind a Nemzetközi Jogi Egyesület 1966-ban Helsinkiben és 1982-ben Montrealban elfogadott szabályai, mind az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságában folyó kodifikáció során megfogalmazott szabályok rögzítik a nemzetközi folyók ésszerű és méltányos hasznosításának elvét. Ennek a folyó 90 százalékos elrablása biztosan ellentmond. Az ENSZ keretében elfogadott dokumentumok közül a szomszédos ország területén bekövetkező károkozást tiltja az első nagy környezetvédelmi világkonferencián elfogadott 1972. évi Stockholmi Nyilatkozat 21. elve, az 1982-ben elfogadott Természeti Világcharta (az ENSZ Közgyűlésének 37/7 sz. határozata), a „Közös Jövőnk“ (Bruntland) jelentés környezetvédelmi jogi ajánlásai. A határon túli károkozás tilalmát fogalmazza meg a J. Vavrousek szövetségi környezetvédelmi miniszter által budapesti parlamenti beszédében mércéül ajánlott, 1991 februárjában elfogadott, Espoo-i környezeti hatásvizsgálati egyezmény 2. cikke. Az önkényes vízelvezetés és az ezzel járó károkozás ellentétes lenne a Dunára vonatkozó nemzetközi dokumentumok közül többel, így a Csehszlovákia által is elfogadott 1985. évi nyilatkozattal a Duna menti államok együttműködéséről a Duna vízgazdálkodási kérdéseiben és a szennyeződés elleni védelem kérdéseiben, valamint az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által készített, a nemzetközi vízfolyások és tavak használatára és védelmére vonatkozó egyezménytervezet 2. cikkével is. II. Az ökológiai szükséghelyzet Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának szerződéstervezetével és a nemzetközi szokásjoggal összhangban a magyar fél megszüntetheti a szerződést, mivel ez az egyetlen eszköz arra, hogy elkerülje az ökológiai szükséghelyzet létrejöttét, illetve fennmaradását. Az államok felelősségéről az 5 ENSZ-ben, a Nemzetközi Jogi Bizottság gondozásában készülő szerződéstervezet 33. cikkének 1. pontja kimondja, hogy az állam akkor hivatkozhat a szükséghelyzetre mint a cselekedet jogellenességét és így az állam felelősségét kizáró okra, ha ez a cselekedet volt az egyetlen eszköz arra, hogy lényegbevágó érdekét súlyos és küszöbönálló veszélytől megóvja; és a cselekedet nem csorbította komolyan annak az államnak a lényegbevágó érdekét, amellyel szemben a kötelezettség fennállt. A Nemzetközi Jogi Bizottság már 1980-ban kimondotta az idézett cikkhez fűzött kommentárjában - amit egyébként Csehszlovákia sem kifogásolt -, hogy „szükséghelyzetre lehet hivatkozni, ... mint az államnak a nemzetközi kötelezettségeivel összhangban nem levő magatartásának az alapjára, ha az adott esetekben erre a magatartásra kivételesen szükség van annak érdekében, hogy komoly és küszöbönálló veszélyt hárítsanak el, mégpedig olyan veszélyt, amely ha nem is elkerülhetetlen, de mindenesetre vitális ökológiai érdekeket fenyeget...“ A rendelkezésre álló tudományos vizsgálatok szerint ez a helyzet a vízerőműrendszer bármely fólétesítményének üzembe helyezésével kialakulna, egyes elemei már ma is érzékelhetők. III. A BNV szerződésnél erősebb környezetvédelmi parancsok Azt gondolom, hogy a környezetvédők és a természetvédők, aggodalmának fő forrása nem a C variáns, hanem az eredeti ten/, hiszen a C variáns sem fenyeget nagyobb rombolással, mint azok a dokumentumok, amelyekhez a Lázár kormány a hozzájárulását adta. A Szigetköz pusztulásának könyve a Közös Egyezményes Terv, amely az eredeti vízhozam egytizedét vezetné az Öreg-Duna medrébe, s amely csak bizonyos módosítások után egészült ki a bizonytalan hatásfokú, eltömődésre hajlamos vízpótlórendszer gondolatával. A Szigetköz és a Csallóköz alatti édesvízkészletek elszennyeződését, a víznyerő-lehetőségek végleges elvesztését, a Dunakiliti víztározóban fellépő algásodást, a balatoni angolna-vészhez hasonló halpusztulás kockázatát s a többi veszélyt (erdöveszteség, járványveszély, rákkeltő anyagok kimosódása, földrengés- és szabotázs-kockázatok, hogy csak néhányat említsek) az 1950-es években gyökerező, azóta egymásra épülő tervek okozzák, nem a C variáns. Éppen ezért fontos látni, hogy a megszüntetés mellett szóló érvek, az azt lehetővé tevő nemzetközi jogi szabályok szerint mind a C variáns, mind az eredeti 1977. évi szerződés ellentétes a nemzetközi környezetvédelmi és természetvédelmi jog mai követelményeivel, beleértve azokat a szerződéseket, amelyek mindkét érintett országot, vagy legalább Magyarországot kötelezik. A nemzetközi erőforrások használatára vonatkozó és a szomszédos országban bekövetkező károkozás tilalmát megfogalmazó már idézett dokumentumok csakúgy mint a Helsinki Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmánya vagy a Bécsi Utótalálkozó Záródokumentuma is alapelvvé teszi a környezetvédelmi együttműködést. A Magyarországot kötelező természetvédelmi egyezmények közül említhető még a nemzetközi fontosságú vizenyős területek védelmére kötött 1971. évi ramsari egyezmény, vagy az Európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyek védelméről kötött 1979. évi berni egyezmény, amelyekkel a megépült mű (akár eredeti, akár a C vagy a D variáns szerinti formájában) minden bizonnyal összegyeztethetetlen lenne. Következtetések A Magyar Köztársaság több ágon érvelhet a szerződés nemzetközi jogilag megengedett megszüntetése mellett. 1. A csehszlovák állam nem csupán az egyoldalú Duna-eltereléssel követ el szerződésszegést, hanem az 1977. évi szerződéssel kapcsolatban is, így a magyar megszüntetés akkor is megalapozott, ha a csehszlovák fél lemond az egyoldalú lépésekről. 2. A másik fél szerződéses és szokásjogi kötelezettségeinek megszegése felhatalmazta a magyar felet, hogy békés ellenintézkedésként megszüntesse az 1977. évi szerződést. 3. Egyetlen állam sem kötelezhető arra, hogy önmagát sújtó katasztrófa létrehozatalára szerződjön, így az ilyen kihatással fenyegető szerződés felszámolása nemcsak lehetséges, hanem - a kárenyhítés kötelezettségéből és morális követelményekből fakadóan - szükséges, valamint a nemzetközi jog által megkívánt is. A fenyegető szükséghelyzetben a kétoldalú szerződés megszüntetése nemzetközi jogilag akkor is megengedett lenne, ha azt nem ellenintézkedésként, hanem vitás érdekeink védelmére tennénk. 4. A BNV szerződés olyan sok természet- és környezetvédelmi szabállyal, elvvel és követelménnyel ellentétes, hogy akkor sem lenne szabad teljesíteni, ha egyébként megelőző jogsértések nem adnának alapot a szerződés válaszlépésként való megszüntetésére és ha megvalósítása nem vezetne közvetlenül az ökológiai szükséghelyzethez sem. A kiútról Ez az írás nem érint több problémát, mellőzésük azonban nem jelenti tagadásukat. A szerződés sorsáról folyó politikai mérlegelésről azt gondolom, hogy a rövidtávú és kétes politikai előnyökért nem szabad milliók ivóvizét, a genetikai kincs egy részét vagy az évtizedekkel mérhető életciklusú erőket feláldozni. Erre az utódainktól nincs felhatalmazásunk. A kiút jogi lehetőségeink megfogalmazását a dunai államok által elfogadható, hazai műhelyekben készülő Duna Medencei Környezeti (ökológiai) Egyezmény elvei szerint, határokon túlnyúló nemzetközi parkok és védett területek láncolatának közös kialakítása és igazgatása, energiatakarékos termelési és alternatív mezőgazdasági módszerek meghonosítása útján képzelem el. Arra a kérdésre pedig, hogy miért éppen most vált halaszthatatlanná a szerződés megszüntetése, az a válasz, hogy amíg az 1977. évi szerződés formális érvényessége mellett lehet érvelni, addig az ürügyül szolgálhat a C variáns építéséhez, mondván, hogy csak az eredeti közös célt szolgálja a barbár beavatkozás. Ha a magyar fél jogilag is nyilvánvalóvá teszi, hogy nem járul hozzá a vízlépcsőrendszer felépítéséhez, akkor követelheti, hogy csakis az általános nemzetközi jog és a hatályos kétoldalú megállapodások alapján ítéljék meg a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság vízelterelő tetteit. Azok pedig - a fentiekből következően - minden bizonnyal súlyosan jogsértők, ha nem lehet azokat az 1977-es szerződésre alapozni. Budapest, 1992. április 16.
