Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-08 / 133. szám
1992. június 8. Szabad ÚJSÁG Külföldi sajtó a csehszlovákiai választásokról Lélekharang, vagy megegyezés? A nemzetközi sajtó egyértelműen úgy véli, hogy a csehszlovákiai választások előzetes eredményei szerint az ország megtette az első lépést a kettészakadáshoz. Az alábbiakban néhány gondolatot közlünk abból a visszhangból, amelyet a csehszlovákiai választások keltettek. • Budapest Csehországban a választásokon a jobboldal dominált, Szlovákiában azonban a különböző árnyalatú nemzeti irányzatok törtek előre — írja a választások előzetes eredményei kapcsán az MTI. A baloldali pártok második helyezése mind Csehországban, mind Szlovákiában azt tükrözi, hogy a lakosság jelentős része elégedetlen az utóbbi két év eredményeivel. A választások legfőbb tétjének a Mai Nap azt jelöli meg, hogy egységes marad-e az állam, vagy szétesik. • Bécs Meőiar szlovákiai győzelme után Csehszlovákiát az erők polarizálása fenyegeti. A második szabad parlamenti választások Csehszlovákia szilárdságát tették próbára — írja a bécsi Kurier című lap. A szövetség sorsa attól függ, teszi hozzá, hogy Meéiar mely politikai csoportosulással lép koalícióra. • Párizs A Le Journal du dimanche azt írja, hogy a választási eredmények megkongathatják Csehszlovákia fölött a lélekharangot és az országot olyan helyzetbe taszíthatják, mint amilyenben a Balkán van. A nacionalisták a Szlovák Nemzeti Tanácsban többségre tehetnek szert és a szövetségi parlamentben képesek lehetnek a munka megbénítására. Nehezen képzelhető el, hogy a két nagy győz-Gorbacsov a Nemzetközi Zöld Kereszt vezetője tes, Václav Klaus és Vladimír Meéiar, képes lenne megegyezni. A függetlenség és az önrendelkezés a szlovákok kezében olyan robbanóanyag, mint a semtex, amelyet ugyancsak Csehszlovákiában találtak fel. • London Az Indenpendent on Sunday című vasárnapi újság azt írja, hogy Európa térképén távlatilag egy új változás várható. Bár Meéiar a választási kampány során már nem hangoztatta a közvetlen függetlenséget, mégis kitartott amellett, hogy a köztársaságnak „szuverénnek” kell lennie, saját elnökkel, alkotmánnyal és belpolitikával rendelkeznie. A „szuverenitás” szó Kelet-Európábán mindenütt ugyanazt jelenti: a teljes függetlenség előjátékát. A The Sunday Times hangsúlyozza, hogy Meéiamak figyelembe kell vennie a tényt, miszerint 2,5 millió szlovákiai vagyonjegykönyvet vásárolt és ezzel a gazdasági reformot támogatta. A lap szerint Václav Havel elnök kiábrándult a fejlődés alakulása nyomán. Egyesek szerint második Beneásé válhat, aki meghozta az országnak a szabadságot, majd azután 1948-ban a kommunisták elsöpörték. A The Sunday Telegraph szerint a csehszlovák szövetséget a választási eredmények a szlovák nacionalisták kénye-kedvének szolgáltatták ki. Az eredmények kétségessé tehetik Václav Havel újraválasztását is. A The Ob-A riói világkonferenciáról Az Interparlamentáris Unió ülésén, amely a brazíliai környezetvédelmi konferenciával egyidőben zajlik, szombaton létrehozták a Nemzetközi Zöld Kereszt kormányoktól független szervezetet. A szervezet élére Mihail Gorbacsov volt szovjet elnököt nevezték ki. A szervezet a Föld természeti kincseit hivatott védeni mind nemzeti, mind nemzetközi szinten, tevékenysége arra irányul, hogy felszámolja az ember és a természeti csapások által okozott károkat. Fernando Collor de Mello brazil elnök elsőnek írta alá országa nevében a természet védelméről szóló nemzetközi egyezményt, amely a biogenetikai beavatkozásoktól akarja megvédeni a természetet. Az egyezmény körül nagy diplomáciai csata dúlt a fejlett és a fejlődő államok között. Az ENSZ kömyezetvé-Öt Boeing a CSA-nak A Csehszlovák Légiforgalmi Társaság (ŐSA) képviselői tegnap kezdték meg a tárgyalásokat Washingtonban az Egyesült Államok export-import bankjával. A tárgyalások hitelfelvételre vonatkoznak, hogy Csehszlovákia öt darab Boeing 737-500 személyszállító repülőgépet vásárolhasson. 141 millió dolláros üzletről van szó, amely magában foglalja az új gépek vásárlását, a póthajtóműveket, a pótalkatrészeket és a személyzet kiképzését is. Az első Boeinget már júniusban szállítják Csehszlovákiának és azután gyors egymásutánban a többit. A ŐSA az új gépeket az európai és a közel-keleti járatokon akarja üzemeltetni. A Boeing 737-esekkel helyettesítik az eddigi Tu-134 típusú és néhány Tu-154 típusú gépet. A CSA azért volt képes erre a lépésre, mert fuzionált az Air France francia légitársasággal, amely tőkerészvétele a CSA-ban jelentős. server szerint Csehszlovákiát amatőr politikusok bomlaszthatják szét, akik konokul ragaszkodnak a nacionalista dogmákhoz, vagy a szabadpiac dogmáihoz, esetleg saját hatalmi vágyaikhoz. • Washington A The Washington Times kételkedik abban, hogy Csehszlovákia továbbra is fennmarad. Lehet, hogy most utoljára voltak csehszlovákiai választások. A The New York Times cikkének a következő címet adta: A nemzetiségi rivalizálás felbomlaszthatja Csehszlovákiát. A The New York Times szerint Havel jövője a parlamenti választások kimenetelétől függ. Havel minden erejével a közös állam mellett állt ki és a szakadás az ő helyzetét ingatná meg. • Bonn A német tv-adók egyértelműen úgy szólnak a csehszlovákiai választási eredményekről, mint a csehországi konzervatívok és a szlovákiai baloldal győzelméről. Az ARD tv megállapította, hogy az első világháború után létrejött országok sorsa dől most el. Jugoszlávia már nem létezik, Csehszlovákia egységéről kételkedni kell. Az ARD kommentálja hangsúlyozza, hogy Meéiar fékezni akarja Klaus reformirányvonalát, de a szlovák politikus már többször bizonyította, hogy van valóságérzése. Minden kommentátor egyetért abban, hogy az új kormány összeállítása igen nehéz lesz. Abban reménykednek, hogy Meéiar pragmatikus és szövetségpárti, s ezért a megegyezés közte és Klaus között talán lehetséges. Max Steibel bajor kormányfő megelégedését fejezte ki a csehszlovákiai választások eredménye fölött. A kormányok megalakulása után a tartományi kormány azonnal felveszi a kapcsolatokat velük, mondta a CSTK tudósítójának. Kapcsolataink a jövőben sem lesznek rosszabbak, sőt javulni fognak, állította a müncheni politikus. A szudétanémet napokon a bajor kormányfő gratulált Klausnak a győzelemhez és úgy vélte, hogy Németország és Csehszlovákia között a választások után jobb lesz a megértés, mint eddig volt. • Róma Választási megrázkódtatás, széthullás, válás, elszakadás — ezek a szavak ismétlődnek az olasz lapok címeiben a csehszlovákiai választások kapcsán. A Corriere della Sera azt írja, hogy a szövetségi parlament tevékenysége valószínűleg megbénul és Václav Havel újraválasztása fölött nagy kérdőjel lebeg. A szlovák szeparatizmusról írva a lap azt állítja, hogy ezt nem is annyira a nemzeti gyűlölet, mint inkább a gazdasági különbségek éltetik. delmi főigazgatója, Musztafa Tóiba szerint az egyezmény feltételezi a fejlett északi államok segítségét a fejlődő déli államoknak. Az Észak lehetőséget kap kiaknázni a Dél természeti kincseit, de ezért pénzügyi segélyt nyújt. Az egyezmény igen kényes egyensúlyt irányoz elő. Az egyezmény akkor lép érvénybe, ha 30 ország ratifikálja. Az első napon 12 ország írta alá. Már előre közölték, hogy az Egyesült Államok nem lesz az aláírók között, mert komoly kifogásai vannak az egyezménnyel szemben. Eredetileg a nyugati államok is támogatták az USA álláspontját, de később Kanada, Franciaország és Németország bejelentették, hogy csatlakoznak az egyezményhez. Aláírta a konvenciót Olaszország és Hollandia is. A bosnyák területvédelmi katonák pihenője Mosztar közelében (Telefotó: TK SR/AP) Megnyitják a szarajevói repülőteret A harcok nem csitulnak A hét végén minden incidens nélkül sikerült kivonni a Tito marsall laktanyából 800 katonát és a tisztek száz hozzátartozóját Az ENSZ-csapatok parancsnoka közölte, hogy a korábbi ágyúzás abbamaradt, amikor a csapatok kivonultak. A laktanyát Bosznia-Hercegovina fegyveresei foglalták el és kezükbe került a nehézfegyverzet is, amelyet a katonák otthagytak. A bosznia-hercegovinai konfliktusban szembenálló felek megegyeztek abban, hogy megnyitják a szarajevói repülőteret és lehetővé teszik a humanitárius segélyszállítmányok szállítását az ostromlott városba. A repülőteret az ENSZ-csapatoknak adják át, amelyek a szomszédos Horvátországból jönnek ide. Tegnapra tervezték a francia egészségügyminiszter érkezését Szarajevóba, aki 9 kamion segélyszállítmányt hoz a bosnyák fővárosba. Szombaton ismét súlyos tüzérségi támadás érte Szarajevót. A lövéseket a szerb fegyveresek által megszállt hegyekből adták le. A városban többhelyütt tűz ütött ki és legkevesebb tíz személy életét vesztette. Miután a szövetségi katonák kivonultak a Tito-laktanyából, azt is lőni kezdték a szeparatisták. A harcok annak ellenére is folytatódtak, hogy pénteken a muzulmán—bosnyák kormány fegyverszünetet kötött a szerb közösséggel. Az AFP szerint a szerb fegyveresek teljesen kivonták magukat Belgrád ellenőrzése alól. Belgrádban ismételten elhatárolják magukat a boszniai szerbek cselekedeteitől. A Biztonsági Tanács Jugoszlávia elleni szankcióinak első eredményei már megmutatkoztak. Montenegróban a benzinre bevezették a jegyrendszert. Eszerint holnaptól mindenki csak 30 liter benzint vásárolhat egy hónapra. A benzintartalékok kifogytak Belgrádban is. A bosznia-hercegovinai harcoló felek Genfben elfogadták a Nemzetközi Vörös Kereszt javaslatát, hogy a humanitárius szervezet visszatérhessen a harcokkal sújtott köztársaságba. A vöröskeresztesek visszatérése fokozatos lesz és ahhoz igazodik, hogyan biztosítják a helyszínen munkatársaik biztonságát. Diana boldogtalan A Sunday Times című vasárnapi lap szenzációs leleplezést közölt Diana hercegnőről. Azt írja, hogy már ötször kísérelt meg öngyilkosságot, mert boldogtalan a házassága a trónörökös Károly herceggel Ezt Andrew Morton állítja, aki könyvet írt Diana boldogtalanságáról és ezt most a Sunday Times folytatásokban közli A brit királyi ház híveinek tábora most kettészakadt, az egyik fél Dianát, a másik Károly herceget okolja a házasság sikertelenségéért Károly hívei azzal vádolják Dianát, hogy anyagot szolgáltatott a könyv megírásához A könyv szerzője viszont kijelentette, hogy a hercegnő még csak interjút sem adott neki A könyv számos, eddig ismeretlen fényképet is tartalmaz A könyv alapját Diana barátainak, édesapjának és bátyjának véleményére alapozza a szerző, aki szerint röviddel a házasság után kitűnt, hogy a hercegi pár között hiányzik a szerelem és a megértés. A sajtó azzal magyarázza Károly elhidegülését, hogy sok évig bizalmas kapcsolatban állt Camille Parker Bowles-szel, akinek férje jelentős tisztséget tölt be a királyi udvarban A brit sajtó egyértelműen úgy véli, hogy a trónörökös-pár házassága válságba jutott és a mostani leleplezések ezt már visszafordíthatatlanná teszik. f ^ vküi mMmhír) A SZUDÉTANÉMET napokon, amelyeket Münchenben rendeztek meg, részt vettek a kormány képviselői is, felszólalt Theo Waigel pénzügyminiszter. A politikus hitet tett a szudétanémetek érdekeinek védelme mellett pártja, a CSU részéről. Szólt azokról a követelményekről is, amelyeket a szudétanémetek volt hazájuk és elkobzott tulajdonuk visszaadása érdekében hangoztatnak. M agyarország és Románia határán nagy a torlódás annak következtében, hogy a Biztonsági Tanács szankciókat léptetett életbe Jugoszlávia ellen. A kamionok az MTI jelentése szerint Nagylakon 11 óra hosszat vesztegelnek míg átjuthatnak Magyarországra. Gyulán a várakozási idő 5 óra. A személyforgalom valamivel folyamatosabb. A TÖRÖK csapatok a kurd felkelők elleni harcokban 23 szeparatistát öltek meg. A legnagyobb harcok az iraki határ közelében voltak. A kurdok 1984 óta folytatják harcukat az önálló államért és eddig már 3800 ember vesztette életét. Romániában 200 kilogramm urániumot tulajdonítottak el a feldioarai üzemből. Az urániumot tartalmazó tablettákat a fekete piacon kilónként 50 dollárért értékesítik, de ezek az emberi szervezetre nem veszélyesek. A román rendőrség letartóztatta azt a technikust, aki az anyagot az üzemben eltulajdonította és egy személyt azok közül, akik értékesítették. GrÚZIA felajánlotta, hogy közvetíteni fog Örményország és Azerbajdzsán között Hegyi Karabah kérdésében. Nem hivatalos források szerint ez Sevardnadze grúz és Ter-Petroszjan örmény elnök találkozójának eredménye. Azerbajdzsán még nem válaszolt a javaslatra. LaNDSBERGIS litván és Jelcin orosz elnök találkozása után a lett vezető elégedettségét fejezte ki a tárgyalásokról. Á megbeszélések az orosz csapatok kivonására vonatkoztak és megállapodtak, hogy ezentúl sűrűbben találkoznak. Jelcin elismerte, hogy a csapatkivonás lassú és azt ígérte, hogy dinamikusabb terv kidolgozására ad utasítást. M argaret Thatcher volt brit kormányfő megkapta a nemesi oklevelet. II. Erzsébet brit királynő Thatchert kinevezte a Lordok Háziának örökös tagjává. A „vaslady” most valóban lady lett. Jordániában találkoztak Szíria, Jordánia, Libanon és a PFSZ külügyminiszterei, hogy meghatározzák a sokoldalú közel-keleti béketárgyalások további fordulóin követendő közös stratégiát. IrÁNBAN kiáradtak a folyók, az árvízben 17 ember lelte halálát. A zivatarok egy vasúti hidat és többszáz épületet döntöttek romba. Több gépkocsit az ár a folyókba sodort és megsérült a telefonhálózat. 10 ezer hektár mezőgazdasági földterületet árasztott el a víz és 35 falu vált lakhatatlanná. LONDONBAN tegnapra virradóra a Royal Festival Hall színház előtt bomba robbant. A merényletnek nem volt áldozata. A rendőrség lezárta a környéket. Egyiptomban a rendőrség letartóztatta a Muzulmán Testvériség nevű illegális szervezet ötven tagját. A rendőrség szerint államellenes röpiratokat teijesztettek. A kormány már februárban felforgatással és összeesküvéssel vádolta a szervezetet. Franciaországban a rendőrség Párizs területén rábukkant a baszk terrorista ETA szervezet bombagyártó üzemére. Itt készítették a postán küldött robbanó csomagokat is, amelyeket főleg Spanyolországban használtak. Az akció során a rendőrök egy francia és két spanyol állampolgárt tartóztattak le. Köztük van Gil Cervero, akit a spanyol rendőrség gyilkosságok és merényletek vádjával már régebben keres. IlIESCU román elnök a parlament elnökével egyetértésben úgy véli, hogy a parlamenti választások időpontját el kell halasztani. Eredetileg a választásokat július 26-án kellett volna megtartani. Úgy vélik azonban, hogy azokat csak szeptemberben tartják meg. Feltételezik, hogy szeptemberben többen járulnak az urnákhoz, mint nyáron a szabadságok idején. Iliescu nyilatkozata élesen ellentmond annak, amit két héttel ezelőtt tett, amikor a választások mielőbbi megtartását sürgette. A kérdésről végérvényesen ma döntenek a parlamentben.