Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-27 / 150. szám
Szabad ÚJSÁG 1992. június 27. „Szakmai bemozdulásunk sikerrel járt” Interjú Beke Sándorral, a komáromi Jókai Színház igazgatójával Mama Rendkívül eredményes évadot zárt a komáromi Jókai Színház társulata. Az évadzáró ülés után Beke Sándor igazgatóval beszélgettem. • Igazgató úr, hogyan értékeli az elmúlt színházi évadot szakmai szempontból és a közönség érdeklődését illetően? — Kérdése két kellemes témakört foglal magába. Kezdeném a közönséggel. Ritkaság Szlovákiában az olyan színház, amely elmondhatja magáról, hogy az ország leglátogatottabb színháza. Ez mindenekelőtt Komáromnak és környékének köszönhető, hiszen ők látogatnak bennünket leginkább. Tájoló előadásaink száma kissé megcsappant — hál’ Istennek. Ez talán sértően hangzik a Komáromtól távolabb eső városok számára, de azért hozzájuk sem lettünk teljesen hűtlenek. Véleményem az, hogy a színház lényegében városi műfaj, ami azt jelenti, hogy csupán a legmegfelelőbb helyen, megfelelő körülmények között lehet művelni. S ha mi olyan helyzetben vagyunk — márpedig olyanban vagyunk —, hogy az ország legszebb színháza a miénk, akkor nézőinknek meg kell adnunk azt a lehetőséget, hogy a legszebb helyen, a legjobb színházi körülmények között és a legjobb formában láthassák produkcióinkat. Egy produkció sikere ugyanis rendkívüli módon függ a vizuális technikai adottságoktól. Én a magam részéről nagyon köszönöm a közönségnek, hogy ennyire szeret bennünket. Úgy érzem, hogy Komárom olyannyira kinőtte magát, hogy színházi város lett. S nagyon örülök annak, hogy a közönség szeretete nem csappant meg irányunkban. Ez nagyon fontos, hiszen egy színház legnagyobb fizetsége a közönség elismerése és szeretete. Ami a szakmai dolgokat illeti: színházunk ebből a szempontból eléggé elkényeztetett helyzetbe került. Ez azt jelenti, hogy szakmai bemozdulásunk olyan mértékű volt az elmúlt évadban, amely felülmúlta az elmúlt 40 év lehetőségeit Két napon át a budapesti Nemzeti Színház vendégei voltunk, ami nagyon megbecsülendő. Tudni kell azt is, hogy ez a meghívás nem a véletlen műve volt, hanem a témának szólt, amit játszottunk, tehát Háy Gyula Mohács és Csurka István Deficit című darabjának, valamint színházunk minőségi szakmai tevékenységének. Nagy öröm volt számomra az is, hogy a Magyar Köztársaság Köztársasági Elnöki Hivatalának felkérésére a mi színházunk nyitotta meg a kisvárdai határon túli színházak fesztiválját. • A komáromi Jókai Színház kisvárdai előadását Göncz Árpád köztársasági elnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter is végignézte... — Természetesen. Előadásunk minden szünetében bejöttek az öltözőbe színészeink közé, kezet fogtak, szót váltottak velük és forrón gratuláltak. Ez formaságnak tűnhet, de ez alkalommal egy nagy mecénás látott bennünket és tartotta fontosnak, hogy kifejezze elismerését és szeretetét a felvidéki magyar kultúra iránt. Az elmúlt évadban Magyarországról válogattak produkciókat a Szolnoki Színházi Fesztiválra, amelybe beletartoztak a határon túli színházak is. A kb. 45 magyar színház közül kiválasztották azt a legjobb nyolc produkciót, amely végül bekerült a szolnoki seregszemlére. Ebben a nyolcban benne voltunk mi is. Szolnokon a „Fehér házasság” című darabbal szerepeltünk. Még nem tudom, hogy nyertünk-e díjat a fesztiválon, vagy sem, de előadásunk nagy sikert aratott. Hozzá kell tennem, hogy nagyon erős volt a mezőny, hiszen olyan 20-30 éves múltú színházi műhellyel rendelkező színházakkal versenyeztünk, aminek az alapjait a komáromi Jókai Színház most rakja le. • Igazgató úr, mit ért „színházi műhely” alatt? — A színházi műhely rendkívül bonyolult fogalom. Azt jelenti, hogy „életemet, hívemet, testemet, lelkemet áldozom a semmiért”, a művészetért, s nagyon kevés pénzzért. Ilyen vonatkozásban még nagyon kemény edzések várnak ránk. • Az elmúlt színházi évadba sok minden belefért: magyar színházellenes rágalomhadjárat, dotációhiány, igazgatóellenes puccs, s még sorolhatnám. Ilyenek megélése után hogyan látja a komáromi Jókai Szín ház jövőjét? — Aki jelen volt az évadzáró társulási ülésen, érezhette, hogy nagyon jó hangulat uralkodik a színházban. Abszolút konszenzus jött létre. Az ellenem (és a színház ellen) szervezett puccs részben külső „listás” emberek irányításával történt. Én erről azért nem szeretek beszélni, mert a puccs idején is azt állítottam, hogy ez a jelenség egy megelőlegezett támadás volt az ellen, hogy a komáromi Jókai Színház megerősödhessen. • Konkrétan mit ért ez alatt? —Mi túl jók voltunk sokak számára ahhoz, hogy ne lettünk volna céltábla. Én túl kemény voltam ahhoz, hogy fölöslegesen küszöbre fekvő igazgatóvá válhassak. S túl kemény voltam ahhoz is, hogy ne számítsanak azzal, hogy harcolni fogok a magyar színház érdekében. • Úgy tudom, hogy meg akarták szüntetni a hazai magyar színházakat a múlt évadban... — Igen. Tudni kell azt, hogy módszertanilag ki volt dolgozva a két szlovákiai magyar színház megszüntetésének folyamata. Ma már tudjuk, kik vettek ebben részt. Ez még mindig nem publikus. A puccs idején alattomosan kihasználták színészeink hangulatát. Erre csak azt tudom mondani: én öt perc alatt azt a színházat lázítom fel, amelyiket akarom! őszintén remélem, hogy a jövőben is megtehetek mindent színházunk fennmaradásáért. Örülök annak, hogy bebizonyítottam: a puccs idején nem a színházon belül, hanem a színházon kívül volt a baj! • Mit kínál a komáromi Jókai Színház a következő évadban? — Az 1992/93 a színház fennállásának 40. évfordulója jegyében zajlik. E szép jubileumot színvonalas előadások sorozatával kívánjuk megünnepelni. A nézők Illyés Gyula Tiszták című művét láthatják elsőként. Hozzá kell tenni, hogy ezzel az előadással már meghívást kaptunk Budapestre. A második bemutató Scarlacci- Tarabusi Kaviár és lencse című vígjátéka lesz. Közben a győri Nemzeti Színház látogat el hozzánk a Csárdáskirálynővel és az „Imádok férjhez menni” című zenés darabbal. Ezek a produkciók bérleti előadások lesznek. A következő bemutató: Madách Imre Az ember tragédiája. Ezt a darabot szeretném olyan megfogalmazásban színpadra vinni, ami eddig a szakma számára is szokatlan volt. Ezt követi Beaumarchais Meddig marad rejtély? Emlékezés Bikszárdy Vincére (1894—1939) Az idős pozsonyi polgárok őrzik még emlékezetükben azt az 53 évvel ezelőtti tavaszt, melyen a tragédia történt — s néhányan immár vállalkoznak rá, hogy felidézzék Bikszárdy Vince sorsát. Az 1939-ben megalakult önálló Szlovákia egyetlen magyarokat tömörítő pártja, az Esterházy-féle Magyar Párt egyik leghűségesebb tagja, a magyar munkások pozsonyi vezetője, Bikszárdy Vince magyar fiatalok egy csoportjával Vaskutacska felé tartott. Az akkoriban létrejött Hlinka-gárda és az engedélyezett német fegyveres önkéntes csapatok mintájára a magyarok is úgy vélték, hogy az-összetartozás és a közösségi szellem ápolására békés szándékú összejövetelre mozgósítják a szétzilált magyarokat. Az előzetesen bejelentett vasárnapi demonstráció mintegy kétezer résztvevője a vashidat elhagyva hirtelen a Hlinka-gárdisták (akikhez bizonyára Szics-gárdisták is társultak) kelepcéjébe került. A gárdisták megkérdezték, ki a körülzárt tömeg vezetője, mire Bikszárdy Vince jelentkezett, akit ott-tarlotlak, a tömeget pedig, mintegy veszszőfutásra ítélve, szétoszlatták. A 45 éves, életerős Bikszárdy további sorsát mindmáig homály fedi. A börtönben kiállított jelentés szerint másnap önkezével vetett véget életének, nyakkendőjével felakasztva magát. A Magyar Párt kétségbevonta a börtönjelentés hitelességét, mivel az általuk felállított szakértői csoport megállapította, hogy az áldozat karjai össze voltak roncsolva, s csaknem bizonyos, hogy agyonverték. Ideje lenne megtudni, hogy miért, s kik tették ezt? Talán megtorlás lehetett a Nagysurányban történtekért, a Magyarországhoz csatolt, többségben szlovák lakosú városkáért, ahol provokáció folytán egy határőr golyója kioltotta Mária KokoSová életét? A szlovák parlamentben gróf Esterházy János képviselő Bikszárdy Vince rejtélyes halála tisztázása érdekében interpellációt intézett a belügyminiszterhez, ám nem kapott rá kielégítő választ. Bikszárdy temetésén, a pozsonyi Szent András-temetőben több ezer ember vett részt, a temetőn kívül rekedt tömeget lovasrendőrök ugrasztották szét. A gyászbeszédet gróf Esterházy János tartotta. Síremléke — Bártfay Tibor apjának munkája — ma is látható a temetőkápolna (jelenleg görög-kato-Figaro házassága című darabja, amelyben olyan fiatal színészek működnek közre, akiknek kiléte egyelőre meglepetés. Az ifjúság számára is lesznek bérleti előadások, így Karel és Jozef Őapek A rovarok életéből című darabja, amelyet mozgásszínházi változatban mutatunk be a pozsonyi főiskolán tanuló magyar színészjelöltek közreműködésével. A nyári játékok alkalmával bemutatásra kerül egy Klapka György életéről szóló mű, amelyre pályázatot írunk ki és amely méltó lesz a komáromi Bástya Színházhoz. A szabadtéri játékokon mutatjuk be a Popfesztivált is. • Gondolom, stúdióelőadások is lesznek a következő évadban... — Természetesen. Ezeket azért nem árulhatom el, mert a stúdiőelőadásokat minden évadban tabunak szánjuk. Azt szeretnénk, hogy Komárom magyar értelmiségének az a rétege, amelyik „csemegézni” szeret, megtalálja a maga színházi élményét. Én ezzel a gondolattal kívánok nagyon kellemes nyarat színházunk közönségének. Hozzátenném még: az idei nyarat társulatunk munkával tölti, hiszen július 17-én mutatjuk be a komáromi Bástya Színházban Márai Sándor Kassai polgárok című darabját. Erre is szeretettel várunk mindenkit! TARICS PÉTER Egy hétig együtt nyarait velem a mama. Az ötlet, hogy dvigyem, hirtelen jött. Tetszett neki, csak azt vetette ellen, hogy biztosan drága. — A, nem kerül az sokba! Különben sem voltál még külßldön! Nemhogy külföldön, de nyaralni sem volt még soha. Ha én mentem, azt mondta, hogy fi bizonv fel nem ülne a gépre, az ő lába nem bírja a távolságokat, gyomra az idegen ételeket, neki csak itt jó. Itt! Egyetlen szobájának legértékesebb darabjai unokái rajzai, fotói A mama 71 é\’cs — és mncs semmije Amije van, azt is szélnek szórja Ha snrágot kap, azt is rámtukmálja: nálam szebben mutat, mint az ő udvari szobájában Jönni már nemigen jön hozzám. Hogy olyan könnyen ráálh mégis az útra? Nem zúgolódott, hogy hosszú az út, belém is lelket lehelt, a táskájából elővarázsolt szendvicseivel Az egyetlen szórakozási lehetőségtől a városka strandjától kilométerek választottak el Jött mellettem zokszó nélkül és húsz éve elő nem vett fürdőruhájában élvezte a napot A számára szokatlan ételekre rácsodálkozott, s ha valami végképp nem ízlett, „úgy is fogynom kell"felkiáltással vigasztalt A mellettünk elsuhanó luxuskocsikat együtt bámulta velem, és egyre csak azt leste, kevéske valutájából mit vehet nekem. Arca szinte órák alatt Iáiéit, étvágya megjött, ráncai elbújtak Nagyokat hallgatott, mint aki fél hogy szavával elhessent egy ritka madarat A fáradságot este csak a szeméből olvastam ki Néztem és rendre felfedeztem benne —majdani önmagamat ... Üres az ágya. Egy hétre jött, a másikat valamilyen ürüggyel lemondta. Csak kóstolót akart a külföldből amiről mindig azt hitte, része nem lesz benne soha. Megkezdtem — nélküle—az üdülés második hetét Újra sok cigarettát szívok, s csak most vettem észre, hogy a szobám rideg, a rosszul záródó ablakok mögött a gyámegyed látványa sivár, piszkosak körülöttem a falak. A falvédő kopott és a műanyagpadló is felpúposodott.. DUDA EMÍLIA likus templom) mögötti főút bal oldalán. Ezt a helyet, mint ahogy Bikszárdy életének jelentős mozzanatait ma már kevesen ismerik. Bikszárdy Vince Pozsonyban született 1894. június 2-án. A középiskola elvégzése után a pulai tengerészeti kadétiskolát látogatta. Az I. világháború alatt több tengeri csatában hősiesen helytállt, bátorságát három kitüntetéssel jutalmazták. A Szent István csatahajón páratlan lélekjelenlétével megmentette bajtársai életét. A civil életbe visszatérve az Átlón moziban dolgozott. Közben folyamatosan továbbképezte magát, a magyar munkások vezérükként tisztelték. Az 1938-as pozsonyi községi választásokon a Magyar Párt listjának harmadik helyén indult, mint a munkásság képviselője. A képviselőtestület azonban nem alakulhatott meg. A bécsi döntés után Bikszárdy Vince azok közé tartozott, akik a legtöbbet tettek az itteni magyarságért. Helytállt az utolsó pillanatig, mígnem április 23-án a Hlinka-gárdisták elhurcolták, s halálra kínozták. Bikszárdy Vince sorsának tisztázása a történészek feladata. ZIUZI TIHAMÉR Nekrológ Az orvos-történész: Götz László itt először is le kell rombolni egy káros kövületet, egy vasbetonná merevült, valótlan dogmarendszert, ide csákány kell, nem toliseprű. Megszállottan tanult, olvasott; már doktor úrként beiratkozott a bécsi egyetem történelem szakára kéthárom szemeszter erejéig, hogy megállapítsa: nem hall újat. Rendíthetetlenül dolgozott, a rendszerező értelem ritka élességével; könyveinek kiadását — mind a négy kötetét —maga fedezte. Az ötödik készülőfélben volt. írogatok — mondta, — nem hajszolom már magam. —Elismerés? A bécsi magyar Európa Clubban kivihetetlen volt, hogy előadást tartson (nem ő szorgalmazta, hanem én); a vezetés húzogatta a száját: „suméroskodás”.— Otthonról egyedül László Gyulától, a félig félreállítottól kapott biztatást. Jelent meg róla újságcikk is. És aminek nagyon örültem: 1990 könyvnapjára egy kötete a Népszava Kiadónál. — Visszhang? Inkább csak magánjellegű. Götz László megszállottan — mert másképp nem lehetett — élt és dolgozott; elégett. Idegen országban, mindvégig magyarként. Megemlítendő s kiemelendő: kéziratait osztrák felesége, Ingrid tisztázta le magyarul. Ami most jön, nem a sulyok elvetése: ha a magyar történet- és nyelvtudomány továbbra sem veszi figyelembe Götz László megállapításait és eredményeit, vakvágányra fut, illetve onnan elmozdulni nem fog. Götz Lászlót Sankt Pöltenben temetik. Hely illetné meg a nemlétező magyar Pantheonban, mint a század egyik legjelentősebb magyar elméjét, aki csapást keresett és talált. Előttem vagy, Lach amint a magyar történelmet bogozgatod a diákotthonban, előttem a bagótól sárga ujjaiddal, előttem a gunyoros, lényegmegragadó fejtegetéseiddel. Te most átmentéi a második kapun, és nehogy békén nyugodjál: maradjon meg benned az éltető feszültség. Bízom benne. Nem írod többé könyvedbe: „Jóskának szeretettel — Laci.” De egyszer s mindenkorra beírtad neved a magyar tudományosságba. Műved — ha nem is tehettél pontot a zárómondat után — életmű. Neked küldetésed volt, teljesítetted. Isten veled. Nem tudtam, hogy ennyire fogsz hiányozni. Tudom, hogy élsz. VIRÁGH JÓZSEF, Becs A postás foglalkozása szerin) bedobálja, amit kell a ládikákba.így a gyászjelentést is: Laci meghalt, tizedikén temetik. — Götz László doktor, élt 58 évet. Laci meghalt.Szélütés érte tavalyelőtt, de kilábalt belőle; amikor tavaly télen láttam — azóta sem — kicsit lógatta ugyan a bal katját, a megalapozott megszállottság azonban ugyanúgy sugárzott belőle, mint bármikor azelőtt. Akadt azért rossz jel is: elhagyta volt a dohányzást. A hír tehát nem egészen váratlan. Mégis: megyek az utcán, s azt veszem észre, a szokásosnál jóval lassabban. Aztán teszek-veszek a műteremben, s kishíján elsírom magam. Sümegen nevelkedett majd’ kétméteresre, mindvégig dunántúlias ízzel beszélt, németül szintúgy. Hogy történelemmel foglalkozhassék, az orvosi pályát választotta hivatott megélhetésnek; mert hol oktattak igaz történelmet akkoriban? — Pécsett kezdte az egyetemet, Bécsben fejezte be. (Csupa kortörténet.) Hosszú évek múltán látogattam meg Sankt Pöltenben. Laci ingujjban, írógép mögött, körös-körül papírhalmok, a hamutartókban megannyi Bábel tornya cigarettavégből. S mutatja az első kötetet, főcíme:"Keleten kél a mag"; ezt további három követte még. Könyveiben őstörténettel — őstörténetünkkel foglalkozik és sumerológiával, homibile dictu. Mindezt a vontakozó irodalom tökéletes ismeretében. Hozzányúl persze a nyelvészet kérdéseihez is. Nem állítja, hogy mi lennénk a jelenkorban is virgonckodó sumérok; az általa fölfejtett szálak sokkal szerteágazóbbak. Sorra vágja le viszont az indogermanisztika, s főieg az azon kérődző finnugrisztika szent teheneit, e mészárosi működését kiterjesztve őstörténetünk régi és újabb keletű — nem egyszer megdöbbentően ostoba alapzatú — bálványaira. Röviden: felszámolja a múlt század máig uralkodó, avítt, pozitivista nézeteit.-Eközben polemizál; mi sem áll tőle távolabb, mint az ide-oda simulás, az agnosztikus gomoly, a pillanatnyilag opportunus tekintélynek való bólogatás, tehát az a bizonyos köztesség, amelyet ma olyan nagy divat kényelemkeresően toleranciának kikiáltani. Laci bökött és vágott, olyannyira, hogy magam is szinte viszszahőköltem tőle. Csak későbben — részben párhuzamos olvasmányok hatására — kezdtem igazat adni neki:
