Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-22 / 145. szám
4 1992. június 22. Szabad ÚJSÁG Orosz gazdaság: zavar és bizonytalanság Reformok agóniája? Az új orosz miniszterelnök, Jegor Gajdar kinevezése állítólag a nyugatnak szólt, mivel a moszkvai liberális sajtó mellett külföldön is megkongatták a vészharangot az orosz reformok sorsa miatt, amikor a kabinetet a nagyipari lobby embereivel erősítették meg. Ha nem is fordulat, de lényeges módosulás várható a bírálatok kereszttüzébe került kormánykurzusban. A gazdaságélénkítés és a szociális védőintézkedések előtérbe állítása viszont egyszerre feltételezi bizonyos adók csökkentését és a költségvetési kiadások növelését, vagyis komolyan aláássa a Nemzetközi Valutaalappal egyeztetett szigorú monetáris politika folytathatóságának az esélyeit. Hol a stabil rubel? Igaz, mint a Javlinszkij-féle kutatóintézet közelmúltban publikált s mélységét tekintve egyedülálló tanulmánya az orosz kormány néhány hónapos tevékenységét értékelve megállapítja, Gajdarnak és csapatának még az abszolút elsőbbséget élvező pénzügyi stabilizáció terén sem sikerült áttörést elérnie. A reformok kilátásait rendkívül pesszimistán megítélő diagnózis azokat a részleges eredményeket is górcső alá veszi, amelyekkel azért méltán büszkélkedett a kabinet s amelyekre hivatkozva valóban példátlan segítséget ígérhetett Moszkvának a Nyugat. A 24 milliárd dolláros hitelcsomag megvalósításának konkrét mechanizmusait - főleg ami a rubel megszilárdítására szánt hatmilliárdos alapot illeti - az orosz fél mihamarább, július végéig szeretné tisztázni, ám kérdéses, nem befolyásolja-e hátrányosan a tárgyalásokat Javlinszkijék kíméletlenül őszinte elemzése vagy a kormány fölöttébb „gyanús“ átalakítása és a legfelső tanács gáncsoskodása (amivel például legutóbb megakadályozta az átdolgozott privatizációs program napirendre tűzését). A potenciális hitelezőkkel való alkudozás valószínű elhúzódása érzékenyen érinthetné az orosz kabinetet, mert amennyire a gyakran egymásnak is ellentmondó hivatalos nyilatkozatokból kiviláglott, a reformok szellemi atyjaként tisztelt Gajdar miniszterelnök néha bizony kifejezetten improvizatívnak tetsző elképzeléseiben a rubel iránti bizalom helyreállítása kulcsszerepet játszik. Nem véletlenül vádolják sokan Gajdart azzal, hogy mindent a stabil rubel megteremtésének rendelt alá. Ennek ellenére még a kormány megszépített statisztikái sem túl biztatóak (januárban 345, februárban 138, márciusban 130 százalékos volt a fogyasztói árindex, de független szakértők ennél másfélszer-kétszer magasabb számokkal is előhozakodtak), miközben az egyébként is „kritikusra“ tervezett második negyedévi büdzsé kiadási oldalát újabb és újabb tételek gyarapítják: Matyuhin bankelnök távozási szándékát az Izvesztyijának adott interjújában azzal indokolta, hogy a népi küldöttek kongresszusa nyomására kilátásba helyezett 220 milliárd rubeles pótlólagos hitelkibocsátást Borisz Jelcin egy gyenge pillanatában még 120 milliárdnyi, olajipari ágazatnak nyújtandó kölcsönnel megtoldotta. A rubel stabilizálására irányuló hatalmas erőfeszítéseink mind füstbe mennek - figyelmeztetett Matyuhin. Noha a tamáskodók által beharangozott hiperinflációtól a Gajdar-kabinet eleddig megoltalmazta Oroszországot, a veszély egyáltalán nem múlt el, sőt Jelcin „iparbáróknak“ tett engedményei épp az ellenkezőjére vallanak (igaz, a velük kötött kompromisszum szellemében az orosz elnök mintha visszatáncolt volna az energiahordozók árának teljes és mielőbbi felszabadítására vonatkozó ígéretétől). Ráadásul az egyes iparvidékeken szociális robbanással fenyegető készpénzválság sem oldható meg úgy, hogy maradéktalanul semlegesíteni tudnák a bankóprés felpörgetésének árfelhajtó hatásait. A költségvetési deficit könyörtelen lefaragása pedig a vállalatok tömeges fizetésképtelenségének formájában bosszulta meg magát: a gazdálkodóegységek egymással, bankokkal és az államkasszával szemben fennálló tartozásai alig három hónap alatt 23-szorosukra duzzadtak, s május derekán összességükben már több mint másfél trillió rubelre rúgtak. A probléma tehát nem szűnt meg, hanem riasztó pénzügyi anarchia képében bukkant fel. Többmilliárdos mérleghiány Nem sokkal vigasztalóbb Oroszország külkereskedelmi mérlege, s ezzel összefüggésben devizatartalékainak a helyzete sem. A kormány egyik illetékese május elején elégedetten nyugtázta, hogy a januári 2,5 milliárd dollárról március-áprilisra 5 milliárdra ugrottak az exportbevételek, homályban hagyta viszont a behozatalra vonatkozó adatokat. A Javlinszkij-tanulmányban közölt öszszehasonlítás megmagyarázza a hallgatás okát: 1992 első három hónapjában az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest 15 százalékkal nőtt az import, s közben 20 százalékkal visszaesett a kivitel; a tavalyi másfél milliárd dolláros pozitív szaldót 2,5 milliárdos mérleghiány váltotta fel, ami további külső eladósodáshoz vezet. Ilyen körülmények közepette kissé illuzórikusnak tűnik Gajdarék ama elgondolása, hogy augusztus 1-jével áttérnek a rubel egységes rögzített árfolyamára, majd a nemzeti valuta teljes belső konvertibilitására (ezt az ütemet a miniszterelnök egy friss interjújában már maga is irreálisnak minősítette). Még akkor is, ha az erről nyilatkozó kormánytisztviselők sohasem győzték hangsúlyozni, hogy mindehhez elengedhetetlenül szükséges a Nyugat közreműködése. Mint nemrégiben a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős különleges kormánymegbízott, Konsztantyin Kagalovszkij sajtóértekezletén elhangzott, a július 1-jén egységesítendő valutakurzust egy hónappal később körülbelül 80 rubel/dollár szinten rögzítenék - azaz a mai árfolyamnál jóval alacsonyabban - és plusz-mínusz 7,5 százalékos határokon belül lebegtetnék. A világpiaci és a belső árszínvonal kiegyenlítődése ezután lehetővé teszi, hogy a vállalatok keményvalutabevételeik mind nagyobb hányadát ajánlják fel az államnak, miközben az importőrök korlátozás nélkül juthatnának konvertibilis devizához; ennek fedezését elsősorban az exporttevékenység decentralizálása szavatolná. A hatmilliárd dolláros stabilizációs alap révén a jegybank valuta-, illetve áruintervenciókkal avatkozhatna be az árfolyam alakulásába. Közgazdasági elemzők nem mulasztják el azonban megjegyezni, hogy minden pénz kevésnek bizonyulhat a rubel feltámasztásához, amennyiben nem javul legalább valamelyest az általános gazdasági háttér. Márpedig azon kívül, hogy a pénzügyi rendszer összeomlását sikerült elodáznia, a Gajdar-kabinet mással nemigen dicsekedhet: még mindig kísért a hiperinfláció eshetősége, alig tapasztalható strukturális elmozdulás a gazdaságban, vontatottan indul be a privatizáció, vészesen hanyatlik a termelés s a kormány tehetetlen a különböző térségek elkülönülési törekvéseivel szemben; vagyis a tavasszal kissé magára talált rubel zuhanórepülése bármely percben folytatódhat, s erre sokak szerint a kabinet átalakítása a legfőbb garancia... A zűrzavart és a bizonytalanságot csak fokozza az a tény, hogy szinte valamennyi szovjet utódállam az önálló nemzeti valuta bevezetése mellett döntött, aminek következményeit a rubel pozíciójára nézve meglehetősen nehéz felbecsülni. Ukrajna rubelövezetből történő kiválásáról a napokban kezdődtek a szakértői megbeszélések, de az már most valószínűnek látszik, hogy augusztus 1-jétől különválasztják az ukrajnai és oroszországi számlapénzforgalmat. A 15 jegybanki elnök közelmúltbeli taskenti találkozóján ugyanakkor közeledtek a felek álláspontjai a közös monetáris politika alapelveivel kapcsolatban. Csakhogy Oroszország és partnerei érdekei eltérnek egymástól: az utóbbiak nagyobb beleszólást igényelve próbálják a moszkvai jegybanktól való függőségüket enyhíteni, míg az orosz fővárosban sokan hajlamosak a nagypolitika szolgálatába állítani azt a valóban faramuci helyzetet, hogy a néhai Szovjetunió egész területén az orosz valutát kénytelenek használni. Másfelől persze tagadhatatlan, hogy a FAK-tagállamok némely központi bankja által gyakorolt nagyvonalú hitelpolitika súlyosan visszaüt az orosz gazdaságra. Miként azonban máris számos példa jelzi, a rubel nincs eleve arra „kárhoztatva“, hogy a volt szovjet köztársaságok között kölcsönös elszámolás eszköze legyen. Ha alkalmazásának pillanatnyi praktikusságán kívül egyébbel nem vonzza Oroszország szomszédait, a keményvaluták kiszoríthatják, ahogy a lakossági pénzforgalomban is néhány hónap alatt teret nyert a dollár és a német márka. Csupán az egyrubeles érmék iránt nőtt meg a kereslet: sok hóbortos külföldi 50-60 rubelt, olykor akár egy dollárt is hajlandó megadni darabjukért; az igazán élelmesek ugyanennyiért beolvasztás céljából vásárolják fel a legújabb köri történelem eme értékes fémötvözetekből készült relikviáit. A rubel konvertibilitása azonban ezzel egyelőre véget is Pintér Róbert mérnök nyékhez tartozik, hogy a csődeljárás alatt a gyár négy részlegre oszlott, ezeken belül megkezdődött az alapeszközök, termékek valamint az alkatrészek leltározása. A likvidátor, dr. Pavel Sabo, véleményem szerint, korrekt módon végezte és végzi a feladatát, a további termeléshez szükséges gépeket, berendezéseket nem adta el. Minden érdeklődőt - legyen az belföldi vagy külföldi - fogadott és tárgyalásokat folytatott (folytat rna is) velük, de mindig a gyár jövőjét tartotta szem előtt. Ma már nyílt titok, hogy a legnagyobb belföldi érdeklődő a Keletszlovákiai Vasmű Rt., amellyel még nem született konkrét megállapodás. A kassaiak a legutóbbi megbeszélésen azonban már kijelentették, hogy augusztusban szeretnék beindítani a termelést. Persze ők is részlegekről beszélnek és nem az egész gyárról. Tulajdonképpen a szolgáltató részlegek megbízottjai is folytatnak tárgyalásokat, amelyek szintén előrehaladott állapotban vannak, csupán az új öntöde iránt gyér az Egy gyár - két hír Kályhák külföldre Két kósza hírt hallottam Füleken, az egyik jó, a másik rossz. Az utóbbi szerint, a Kovosmalt már a múlté, végleg felszámolják, a jó pedig, hogy helyette kisebb üzemegységek keletkeznek és kezdik meg a termelést. Pontosabban egy - a kályhagyártó részleg - június elsején már meg is kezdte a kályhák összeszerelését. Túlzott optimizmus vagy valóban a valóság szülte a hirt, amely futótűzként terjed Füleken? Erre voltam kíváncsi, amikor bebocsátást kértem a gyár 2. számú kapuján. Mint mindig - amikor ezen a kapun belépek - most is megmozgatta fantáziámat az ott elém táruló kép. A (régen) földre helyezett címer, a vaskakas, és az előtte álló útjelző tábla - az útirányt jelző, felfelé mutató nyíl - ma többet mondó, mint valaha. Mintha azt ábrázolná: fent volt valamikor, csak „lecsúszott". Nem a megszokott „sárgaház“ felé igyekszem, Pintér Róbert mérnök ugyanis - akit keresek - közvetlen a termelési részlegen „székel". Tulajdonképpen ez rendjén Is lenne, csupán az a baj, hogy a gyár nagy és nem ismerem az odavezető utat. Úgy érzem magam, mint egy kísértethajón. hosszú percek telnek el, amíg megtalálom az útbaigazítót, az első munkást.- Szűkre szabott az időm, ma munkásfelvételre készülünk - mondja mindjárt beszélgetésünk elején Pintér Róbert mérnök, az újonnan alakult T+O-TERMELÉS Kft alkalmazott|a. - Nem vagyok sem elnöke, sem pedig vezetője a kft.-nek, csupán nálam összpontosulnak jelenleg a termelési és szervezési szálak - magyarázza. - Ami pedig az információit illeti, részben igazak. Június elején harminc dolgozóval megkezdtük az összeszereléshez szükséges munkálatok előkészületeit. Ma újabb dolgozókat veszünk fel és megkezdjük a szilárd tüzelésű kályhák összeszerelését. Az elözméérdeklődés. - A mi kft-nk megbízatása anynyiból áll, hogy a raktáron lévő alkatrészeket összeszereljük. A szerződés értelmében augusztus végéig 5 ezer darab KAPPELN és 5 ezer darab KASSEL, illetve FILEX széntüzelésű kályhát kell elkészítenünk külföldi megrendelőink részére. Én azonban nagyon remélem, hogy a gyártással már nem állunk le, már csak azért is bizakodom, mert időközben a hazai piac is igényli a termékeinket. Egy-egy munkásfelvétel alkalmával többszörös a túltejelentkezök száma, ami azt hiszem érthető itt Füleken. Egyelőre 100-110 dolgozónak tudunk munkát biztosítani, az átmeneti időszak után - ha folytatjuk a termelést, amiben nagyon reménykedem - újabb munkásfelvételt hirdetünk. A két hónap alatt nagyon alacsony rezsiköltséggel fogunk üzemelni, de nincs szándékunkban „túlfizetni1' az embereket, viszont nem érdekünk az sem, hogy a dolgozók az eddiginél kevesebbet keressenek. Ami lényegesen változni fog, az a munkamorál és a munkaidő-kihasználás. A karbantartók például a zsírozás, olajozás, apróbb javítások után csatlakoznak majd a kályhákat összeszerelőkhöz. A fő cél tehát nem több, mint beindítani a termelést. A piackutatás természetesen továbbra is folyik, biztató jel, hogy naponta kapnak belföldről is megrendeléseket. Nagyon előrehaladott tárgyalások folynak a kádgyártó részleg beindítása érdekében is. Ha ezek végleg és pozitívan záródnak le, újabb három-négyszáz dolgozó számára nyílik munkalehetőség. A szolgáltató részlegeken is szükség lesz munkaerőre, egy azonban már ma biztos: annyi dolgozót nem fog alkalmazni a gyár, mint eddig. FARKAS OTTÓ
