Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-22 / 145. szám
Szabad ÚJSÁG Politikai egyezmény és ideiglenes kormány (Folytatás az 1. oldalról) 6. ) Javasolják, hogy az államszövetség széthullása esetén a nemzeti tanácsok (parlamentek) olyan törvényeket hozzanak, melyek alapján a szövetségi gyűlési képviselőket a köztársasági törvényhozási szervekbe sorolják be. 7. ) A szövetségi kormány programnyilatkozatának alapelvei mindkét félre nézve kötelező érvényűek. Ennek alapján fognak a felek rendszeresen tájékozódni és tanácskozni a Szövetségi Gyűlés szintjén, illetve a mindenkori helyzetnek megfelelően fog találkozni a két párt elnöke és vezetősége. 8. ) Ez a szerződés nem érinti a PDP és a DSZM más politikai pártokhoz való viszonyát. 9. ) A PDP és a DSZM kötelezi magát, hogy az államigazgatás további központi szerveiről 1992. 7. 31- éig megköti az egyezséget. Ideiglenes program, ideiglenes kormánynak Václav Klausra az a feladat hárult, hogy a leendő szövetségi kormány programnyilatkozatának alapelveit ismertesse. Ez azokat az elveket tartalmazza, amelyekben a két politikai erő — a köztük fennálló lényeges különbségek ellenére — képes volt megegyezni. A program bevezetőjében leszögezik a felek: a szövetségi kormány feladata biztosítani az állam rendes működését a választásokat követően és elősegíteni az államjogi elrendezés megoldását A kormány megbízatását időlegesnek tartja, ezért programnyilatkozatában csak a kijelölt kérdéskörökre helyez súlyt, mivel a kormány az adott időszakban ezeket tartja döntőnek. A kormány mindenekelőtt folytatni akarja a reformokat, lehetővé akarja tenni, hogy további jogkörök kerüljenek át az állampolgári szintre és — ha erre felhatalmazást kap — biztosítani akarja a két szuverén és nemzetközileg is önálló köztársaság zavartalan működését. Addig azonban, amíg nem születik döntés arról, hogy a jelenlegi állapot alapvetően megváltozik, a szövetségi kormány nem tehet semmiféle lépéseket. A törvényhozás szférájában a szövetségi kormány biztosítani kívánja a jogrend folytonosságát, a demokrácia továbbfejlesztését és az emberjogi alkotmánylevél tiszteletben tartását. A külpolitika terén képviselni kívánja az egységes országot, tiszteletben tartva a CSSZSZK minden nemzetközi kötelezettségét. A gazdaság terén a stabilitás mellett a . növekedésre helyez majd hangsúlyt, de a privatizáció változatlanul a legfőbb módszer marad a reformban. Be kell fejezni a nagyprivatizáció első körét, értékelni kell, majd elő kell készíteni a következő fordulót. A szövetségi kormány felépítése is megváltozik. Az eddig 16 tagú kormány csak 10 tagú lesz, az eddig 12 minisztériumból csak öt marad: a pénzügy-, a külügy-, a belügy-, a gazdasági és a védelmi minisztérium. Válás szeptember végén? A hétvégén napvilágot látott számos kommentár, a legmarkánsabbat azonban Václav Klaustól hallhatuk a szövetségi televízióban. Szerinte nem szabad likvidáló kormányról beszélni még, az a kormány, amely megalakul ideiglenes lesz. A munkájára azért lesz szükség, hogy ne történhessenek törvényen kívüli dolgok az országban. S mivel az időhúzásnak nem sok értelmét látja egyik politikai erő sem, ezért egyeztek meg abban, hogy szeptember 30-áig meg kell születnie a leglényegesebb kérdésre a válasznak: egy vagy két ország leszünk-e. A dátumnak gyakorlati okai vannak. Az ország költségvetését 1993-ra legkésőbb novemberben jóvá kell hagynia a parlamentnek. Ha két országban fogunk élni, már ki—ki a magáéból alapon kell megtervezni a jövő évi költségvetést. A másik fontos ok: a reform megállt, stagnál. Pedig ha az ország gazdasági fellendülést akar, nem lehet vesztegetni az időt. Konföderatív föderáció? Jobb lenne nem elválni Környezetvédelmi konferencia Hármas együttműködés A németországi Görlitzben kétnapos nemzetközi részvételű környezetvédelmi konferenciát tartottak. A cseh, német, illetve lengyel ökológusok első regionális találkozóján mindenekelőtt a legfontosabb területi környezetvédelmi problémák megoldására keresték a választ. A konferencia résztvevői javaslattervezetet dolgoztak ki a térség ökológiai szennyezettsége csökkentésének érdekében, amelyet a közeljövőben eljuttatnak az Európai Közösség szakértőihez. A tanácskozáson részt vett Ivan Dejmal cseh környezetvédelmi miniszter, aki ismertette a cseh delegáció álláspontját. Karel Merhaut, a minisztérium szóvivője a sajtóiroda munkatársának elmondta, hogy a konferencia sikeresnek minősíthető, mivel a szak- | emberek számos területen megegyeztek a hármas környezetvédelmi együttműködés módszereiről. A döntést megelőzően: népszavazást Cseh NEMZETISÉGŰ lesz a szövetségi miniszterelnök, jelentette ki tegnap Václav Klaus hozzátéve: ebben már nagyjából megegyezett a PDP és a DSZM. A kormányfő azért lesz rendkívül fontos a kormányban, mert a tíztagú kabinetben szavazategyenlőségkor az ő véleménye lesz a döntő. A HRADEC KRÁLOVÉ-I egyházmegyében tegnap beiktatták hivatalába a Csehszlovák Huszita Egyház püspökét, ThMgr. Jaromír Tuéekot. A püspök, akit titkos szavazással újraválasztottak tisztségébe hétéves megbízatást kapott. TrENCSÉNYBEN szombaton tartotta második közgyűlését a szlovákiai cukorbetegek szervezete, melynek célja, hogy az e betegségben szenvedők gondjaira felhívja a figyelmet és megpróbálja elérni életminőségük javulását. A szervezet szerepe ezen túlmenően az is, hogy klubokban a cukorbetegek egészségnevelésével foglalkozzon. JlRÍ DIENSTBIER szövetségi külügyminiszter szerint az ország sorsáról nem dönthetnek pártok, de még csak kormányok vagy parlamentek sem, kizárólag népszavazással az ország népe dönthet. Aggodalmát fejezte ki, hogy a visegrádi hármak nemrég még legstabilabbnak tűnt országa is problémákkal terhes, így gyorsan elveszítheti kivívott kedvező pozícióját. POZSONYBAN harmincöt év után újra a Nemzeti Színház színpadára került Shakespeare Rómeó és Júliája. A Roman Polák rendezésében bemutatott darabot ezt megelőzően, 1957-ben Józef Budsky állította színpadra. CeSKY TÉSÍNBEN a hét végén tartotta a Lengyel Dal elnevezésű fesztivált a csehszlovákiai lengyelek kulturális szövetsége. 24 szólista és három csoport versenyzett lengyel szerzők műveinek előadásában, a szólisták versenyét a 18 éves Urszula Niedoba nyerte meg. SZOMBATON Pozsonyban 54 ikerpár találkozott a Fiatal Szülők Klubjában, ahol szakemberek részvételével az ikrek nevelésének problémáiról tartottak tanácskozást. Az ország különböző részeiből összesereglett ikerpárok beszámoltak saját tapasztalataikról, életükről meséltek. A legifjabb ikerpár kettő, a legidősebb 69 éves volt. L eÉÁKY felégetésének 50. évfordulójára emlékeztek tegnap a cseh politikai élet vezetőinek részvételével. Ezt a települést nyolc nappal hamarabb pusztították el, mint Lidicét, de valahogy mindig árnyékban maradt, ha a hőstettekről volt szó, mert itt aktív ellenállók éltek a nácizmus idején is. A szelektív emlékezet ideje lejárt, ezért most már Leíákyra is lehet emlékezni. PrÁGÁBAN megtartotta alakuló ülését az Építészek Csehországi Kamarája. Ennek a szakmai érdekvédelmi szervezetnek az lenne a célja, hogy felügyeljen tagjai tevékenységére, minősítést adjon nekik műépítészeti jellegű munkák végzésére, minősítse és javasolja magánszemélyek építészmérnöki és építésztechnikusi munakvégzésének engedélyezését. PETR MILLER szövetségi munkaügyi és népjóléti miniszter szerint minisztériuma üzleti alapon akár tovább is működhetne közelgő megszüntetése után. „Gondolkodunk is rajta — mondta —, mivel olyan dolgokat, mint a szociális pótbiztosítás például a minisztériumunkon kívül senki nem tud megcsinálni.” Miller aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az eddigi egységes piac mellett egységes volt a szociális környezet és biztosítás is, most azonban köztársasági szintre kerülnek e kompetenciák, viszont a törvények szövetségi léptékűek maradnak. M ásodik alkalommal tartottak kosztümös koronázási ünnepséget Pozsonyban, ezúttal II. Rudolf király koronázási ceremóniáját felelevenítve. A reneszánsz hangulatú koronázási ünnepség este szabadtéri vígsággal ért véget. M ához EGY HÉTRE megváltozik a Szlovák Televízió hírműsor-szerkezete. Naponta 19.00 órakor önálló híradóval jelentkezik a televízió, 21.30-tól pedig a hírműsort terjedelmesebb interjúkkal és kommentárokkal bővítik, melyek az adott nap eseményeit próbálják több szempontból megvilágítani majd. Jelzés nélküli híranyag: ÍSTK, TK SR Szokásos hétvégi nyilatkozatában a Szövetségi Gyűlés elnöke, Alexander Dubcek a DSZM és a PDP tárgyalásairól szólva hangsúlyozta, hogy a szövetségi kormány megteremtéséről folynak, és ez rendkívül fontos. Impulzust adhat ugyanis az állam legfelsőbb alkotmányos szerveinek megteremtéséhez is. Dubéek feltételezi, hogy június 25-én és 26- án megalakul a Szövetségi Gyűlés, s ez a kormánnyal együtt biztosíthatja az alkotmányos jogfolytonosságot a szlovák — cseh viszony rendezésében. Dubéek arra számít, hogy a parlamenti pártok is bekapcsolódnak a vitatott kérdések megoldásába, mivel az nem csupán a két győztes po(Folytatás az 1. oldalról) genfi Nemzetközi Munkaügyi Konferenciáról. Elismeréssel szólt, elődjének, Roman Kováénak tevékenységéről, aki jelentős mértékben hozzájárult a szakszervezeti mozgalom megerősödéséhez. Cáfolta a hírt, hogy a Szakszervezeti Szövetségek Csehszlovákiai Konföderációja antidemokratikusnak tartja az önálló és független Szlovákiáért folytatott politikai harcot. Utolsó kongresszus A Szabadságpárt zsolnai szlovákiai kongresszusának küldöttei a hét végén úgy határoztak, hogy 46 éves tevékenység után önálló politikai szubjektumként megszűnik a párt. A közgyűlés résztvevői két javaslat közül választhattak: vagy csatlakoznak a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomhoz, vagy pedig beolvadnak a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalomba. A titkos szavazás során a küldöttek többsége a második javaslat mellett döntött. Silvester Minarovié elnök szerint a megszűnés legfőbb oka az, hogy a Szalitikai erő kiváltsága. „A jelenlegi feszült belpolitikai és nemzetközi helyzetben mindkét nemzetünknek és nemzeti kisebbségeinknek, sőt Európának is hasznára válna, ha a nemzeti köztársaságok kérdését úgy tudnánk rendezni, hogy ne következzen be válás” — mondta Dubéek. Mindkét félnek toleránsnak és megértőnek kell lennie mind a szövetségi, mind a konföderatív elemek — államszerződés, részvétel a nemzetközi életben — elfogadásában. A PDP és a DSZM szombati tanácskozása szerinte azt bizonyította, hogy a közös állam sorsa nemcsak a szlovákság kezében van, hanem mindkét országrész politikai vezetőiében. A szakszervezetek konföderációjának további tevékenységével kapcsolatosan azt hangsúlyozta, hogy a tagság akaratának megfelelően nem kívánnak aktív politikai szerepet vállalni. Kifejtette, hogy a jelenlegi államforma szétesését követően is adottak a szakszervezeti munka feltételei, mert már korábban a konföderációs módszert alkalmazzák. Elmondta, hogy a szakszervezetisek felkészültek a tárgyalásokra. badságpártnak tulajdonképpen nincs tagbázisa. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a parlamenti választásokon a párt a szavazatoknak mindössze 0,5 százalékát szerezte meg. A közgyűlés résztvevői döntésükről tájékoztatták az SZKDM Tanácsát, amely szintén Zsolnán folytatott megbeszélést. Az SZKDM jelen levő vezetőségi tagjai elfogadták a Szabadságpárt beolvadására tett javaslatot. A két párt képviselői ma Pozsonyban találkoznak, ahol tisztázzák a beolvadás legiszlatív kérdéseinek megoldását. (Folytatás az 1. oldalról) A sajtóértekezleten szintén jelenlevő Frantisek Miklosko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke megjegyezte: a választásokat követően kialakult feszült belpolitikai helyzetben a Kereszténydemokrata Mozgalomnak nemcsak az SZNT-ben, hanem a parlamenten kívüli fórumokon is egyértelműen állást kell foglalnia. Hallatni akarjuk a hangunkat, ismertetni véleményünket — hangsúlyozta. A KDM elnöke figyelmeztetett arra, hogy Szlovákiában veszélyben vannak a demokratikus szabadságjogok. Ezt többek között azzal indokolta: a DSZM az SZNT legfontosabb bizottságaiban továbbra is kitart amellett, hogy képviselői többségben legyenek. Ha ezt sikerül elérniük, a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságban például ők hozhatnak fontos döntéseket. A DSZM vezetőinek türelmetlenségét azzal is bizonyította, hogy a leköszönő kormány lemondását szerdára, az új összetételű Szlovák Nemzeti Tanács első ülésére javasolja, pedig a csütörtöki kormányülés egyedüli napirendi pontja éppen a kormány lemondásáról szóló határozat jóváhagyása. A távozó kormányfő kijelentette, hogy a jelenleg érvényes alkotmány értelmében a kormány csak az újonnan megválasztott parlament első ülését követően nyújtja be lemondását. Hozzáfűzte, hogy azonban természetesen elfogadja azt, ha az új SZNT-Elnökség viszszahívja a kormányt. Ha ez megtörténik, a DSZM újfent bebizonyítja, hogy a hatalomátvétel során számára még egy nap is sokat számít. A többi párttal, illetve mozgalommal folytatandó együttműködéssel kapcsolatosan a KDM elnöke elmondta, hogy nem zárkóznak el egyetlen politikai szubjektum képviselői elől sem. Hangsúlyozta azonban, hogy a KDM továbbra is kitart saját irányvonala mellett. Az új kormány erejének első próbaköve — szerinte — a bősi vízerőmű körüli helyzet megoldása lesz. Közgyűlés Borsiban A II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság megtartotta első közgyűlését Borsiban. Az emléktársaság tavaly április 14-én alakult és — ahogy Hajdú Jenő elnök beszámolójából kitűnt — sikeres munkát végzett. A fejedelem hamvainak hazahozatala, majd születése évfordulója alkalmából emlékműsort, illetve egyházi és népzenei koncertet rendezett. Ezenkívül szórakoztató zenés estét szervezett, legutóbb pedig a Rákóczi Ifjúsági Napot, amikor a Kárpát-medence ifjúsága vetélkedett. Az elnök beszámolójában elmondta: „A Rákóczi nevével fémjelzett függetlenségi és szabadságharc 1711-ben a nagymajtényí síkon csak katonailag szenvedett vereséget a többszörös túlerőtől, de a szabadság eszméje további évszázadokon keresztül szólítja csatába bátor és közvetlen harcosait. Ezt a csatát vívjuk mi is.” A vita után elfogadtak egy programnyilatkozatot, mely leszögezi: „A munkát továbbra is folytatni kívánjuk, hogy a kor követelményeinek eleget tegyünk. A múlt tanulságát átmentjük az utánunk jövőknek, hogy legyenek, akik a stafétabotot átvegyék...” (balassa) Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1992. június 22-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 52,20 53,26 52,73 50,90 54,04 52,47 Ausztrál dollár 21,17 21,59 21,38 20,21 21,91 21,06 Belga frank (100) 86,72 88,48 87,60 84,52 89,80 87,16 Dán korona 4,63 4,73 4,68 4,50 4,80 4,65 Finn márka 6,54 6,68 6,61 6,32 6,80 6,56 Francia frank 5,31 5,41 5,36 5,17 5,49 5,33 Görög drachma (100) 14,66 14,96 14,81 13,60 15,14 14,37 Holland forint 15,85 16,17 16,01 15,45 16,41 15,93 ír font 47,76 48,72 48,24 46,08 49,44 47,76 Japán jen (100) 22,14 22,58 22,36 21,56 22,88 22,22 Kanadai dollár 23,45 23,93 23,69 22,74 24,30 23,52 Luxemburgi frank (100) 86,72 88,48 87,60 83,66 89,78 86,72 Német márka 17,86 18,22 18,04 17,58 18,50 18,04 Norvég korona 4,56 4,66 4,61 4,43 4,73 4,58 Olasz líra (1000) 23,60 24,08 23,84 23,00 24,44 23,72 Osztrák schilling 2,53 2,59 2,56 2,50 2,62 2,56 Portugál escudo (100) 21,54 21,98 21,76 20,64 22,26 21,45 Spanyol peseta (100) 28,36 28,94 28,65 27,60 29,30 28,45 Svájci frank 19,80 20,20 20,00 19,47 20,53 20,00 Svéd korona 4,94 5,04 4,99 4,80 5,12 4,96 USA-dollár 28,09 28,65 28,37 27,67 29,07 28,37 Felkészültek a tárgyalásokra Megszűnt a Szabadságpárt