Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-03 / 129. szám

/ MAß MAI SZAMUNKBAN: tévé- és rádióműsor MELLÉKLET „Végső búcsú” az SZKDM-es miniszterektől? Kormányválság (egyelőre) nincs A szlovák kormány tegnap négy miniszter távollétében ült össze. A Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom tagjai — Jozef Belcák, Jozef Krsek, Viliam Oberhäuser és Ivan Tirpák — távolmaradásukkal az ellen kívántak tiltakozni, hogy a kabinet „egybehangzó egyetértés” nélkül döntött a Danubiaprint nyomdaipari vállalat eladásáról az Ister magántársaságnak. A tanácskozás szünetében nyilat­kozva Ján Carnogursky miniszter­­elnök kijelentette, hogy a miniszte­rek távolmaradása ellenére sincs szó kormányválságról. Szavai szerint a négy SZKDM-tag nélkül is határo­zatképes volt a kabinet, „hiányzá­suk” nem destabilizálta a testületet. A kormányfő elismerte, hogy már (Folytatás a 2. oldalon) Beszélgetés Duray Miklóssal, az Együttélés Politikai Mozgalom elnökével Mit tükröznek a közvélemény-kutatások? A választási kampány előtt és alatt szinte naponta közöltek az újságok különböző felméréseket, statisztiká­kat a parlamenti választások várható eredményeiről, és arról, hogyan véle­kednek polgárok, pártok, mozgal­mak különböző sorskérdésekről Persze, sokan voltunk, akik bizonyos fenntartásokkal böngésztük a külön­böző diagrammokat, grafikonokat, avagy Dem úr félékéi Pavol DemeS, a szlovák nemzet­közi kapcsolatok minisztere tegnap a Szlovák Választási Bizottság indítta­tására éles hangú tiltakozást juttatott el a Magyar Köztársaság pozsonyi fő­konzulátusához. A tárcavezető tiltakozása szerint , Szlovákiában inkorrektnek tekintik a magyar hírközlő szervek beavatkozá­sát a csehszlovákiai választási kam­­pah’vba, mivel — főleg — a Magyar Televízió csupán egy politikai erőt vagy személyiséget preferál”. Demeá „nevén is nevezi a gyereket”, mikor ezzel kapcsolatban azt a koaii 'ciót emlí­ti meg, amelynek „leadetje” bjrajy Miklós. „Ez a tiltakozás nem konkrét párt panasza, a Magyar Polgári Pártté sem, hanem a Szlovák Választási Bi­zottságé” — teszi hozzá a szlovák „kül­ügyminiszter”. Szerinte a Magyar Rá­dió és a Magyar Televízió „bizonyos adásai befolyásolhatják a dél-szlováki­ai választási eredményeket”. tudatos manipulációt sejtve mögöt­tük — lehet, hogy sokszor alaptala­nul Az emberben mégis ott motosz­kált a Churchillnek tidajdonított mondás: „Hiszek a statisztikákban, de csak azokban, amelyeket magam hamisítok”! Vajon DURAY MIK­LÓS előítélettel viseltetik-e a külön­böző felmérések iránt? — Kétféle felméréstípust külön­böztetünk meg. Az egyik független a politikai pártoktól, tehát nem ak­­tuálpolitikai irányzatú, és nem olyan Kampány — júdáspénzért adatokat vizsgál, amelyekkel esetleg manipulálni lehet. A másik az idő­szerű társadalmi hangulatot, társa­dalmi rétegeződést akarja sugallni. Az elmúlt két év alatt folyamatosan vizsgálták a pártok népszerűségét. Megállapíthattuk, hogy óriási kü­lönbségeket mutattak a Csehor­szágban végzettek a Szlovákiában megjelentekétől. Az előbbiek voltak megítélésem szerint a kiegyensúlyo­zottabbak, az utóbbiak, tehát a szlo­­(Folytatás a 2. oldalon) Szavaz a Csallóköz... Az előző parlamenti választáso­kon a Dunaszerdahelyi járás la­kosságának túlnyomó többsége az Együttélés és a Magyar Ke­reszténydemokrata Mozgalom koalíciójára adta szavazatát Mi várható a most sorra kerülő vá­lasztásokon? — kérdeztük PÁZ­MÁNY PÉTERT, az Együttélés Politikai Mozgalom járási ügyvi­vő testületének elnökét — Remélem, hogy megismétel­ek a sikert. Derűlátásomat arra ala­pozom, hogy közben a helyhatósági vaíéusztásokon a polgárok 80 száza­léka képviselőinknek szavazott bi­zalmat. Komkrétan Dunaszerdahe­­lyen a 41-tagú o'.nkormányzatból 31- en a koalíció listájaír jutottak be a testületbe. Ha jól politizáltak — és meggyőződésem, hogy jól —, akkor még inkább élményük a polgárok bizalma mozgalmunk, a koalíció iránt. A választások óta a mozgalom - (Folytatás a 2. oldalon) // ITT AZ IDŐ, hogy önkormányzataink helyi szervei kezükbe vegyék a régiók gazdasági és társadalmi életének szervezését; ITT AZ IDŐ, hogy többségi polgártársainkhoz hasonlóan mi is visszakaphassuk tulajdonunkat, házainkat, földjeinket; ITT AZ IDŐ, hogy megakadályozzuk a szociális elbizonytalanodást, a nincstelenek táborának bővülését és a jól működő szövetkezetek szétverését. Ha Ön is így gondolja, szavazzon az EGYÜTTÉLÉSRE, s ezáltal A HÁRMAS MAGYAR KOALÍCIÓRA! Ma kezdődik a környezetvédelmi világkonferencia Az emberi civilizációról van szó Ma kezdődik Rio de Janeiróban a környezetvédelmi világkonferencia, amelyre számos államfőt, minisze­­terelnököt és vezető politikust vár­nak A megnyitó beszédet Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár, valamint Fer­dinand Collor de Nello brazil ál­lamfő tartja. A környezetvédelmi csúcs elé ter­jesztik a „21. század ügye” elnevezé­sű dokumentumot, amely 900 olda­las és gyakorlatilag egy akció­­program, mely felöleli az emberi ci­vilizáció úgyszólván minden terüle­tét. A konferencia főtitkára szerint az okmány már 98 százalékban kész és nincs akadálya, hogy a konferen­cián a többiről is megállapodjanak. Az utóbbi két nap során a résztve­vők konzultációkat folytattak a vitás kérdésekről. Az értekezleten 175 ország kül­döttsége vesz részt. Félő azonban, hogy a tanácskozáson rengeteg hoz­zászólás és kiigazítás hangzik el, amelyekről nagy vita várható. Az (Folytatás a 2. oldalon) Kedves Választo-jpolgárok! TISZTELJÉK MEG JELÖLTJEINKET BIZALMUKKAL BUGAR Béla a Magyar Keresztény­demokrata Mozgalom elnöke POPELY Gyula .Magyar Néppárt elnök,.“ 20 1

Next

/
Thumbnails
Contents