Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-20 / 144. szám
4 1992. június 20. Milyen lesz a szlovák reform? A DSZM elképzelései a gazdaságélénkítésről Michal Kovác, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom alelnöke és egyik gazdasági szakértője, s mivel e politikai mozgalom várhatólag egyedül alakit kormányt Szlovákiában - a Szlovák Nemzeti Párt és a Demokratikus Baloldal Pártja csendes támogatásával nem kell kompromisszumokat kötnie a gazdaságpolitika, a gazdasági reform terén. Michal Kováé az elmúlt hetekben és napokban számos nyilatkozatban, beszélgetésben ecsetelte, milyen lesz az a gazdaságpolitika, amelyet a DSZM képvisel. Ennek alapján most megkísérelünk egy összegezést letenni olvasóink elé. Más, mint eddig Az alapvető tény: a gazdaságpolitika és a reform megváltozik. Mégpedig abból eredően, hogy a DSZM más szerepét szán az államnak a tervgazdaságból a piacgazdaságba történő átmenet során, mint az eddigi kormány. Ugyancsak szerepe - méghozzá meghatározó szerepe - lesz az államnak a piacszabályozásban, a privatizációban, mivel annak során a hazai termelők védelmét és a hazai fogyasztók érdekeit akarják szem előtt tartani.- Elkerülhetetlennek tartjuk - nyilatkozta Michal Kovác a Smenában hogy a kormány megőrizze befolyását a kereskedelmi bankokban, amelyeknek alaptőkéje az államtól ere.d. Ezek a bankok nem törekedhetnek kizárólag saját maximális nyereségre, figyelmen kívül hagyva a gazdaságélénkítési követelményeket. Az állam feladata az átmenet időszakában e bankokat a fejlesztés céljainak megfelelően kihasználni. Tehát ez azt jelenti, hogy a privatizált bankokban is az államnak kell a kezében tartania a többségi részvénycsomagot, vagyis a részvények legalább 51 százalékát. Állami részvétel nélkül ezek a bankokugyanis kizárólag üzleti elvek alapján működnének. Nem kellene, hogy érdekelje őket, mit akar a kormány, csak a maximális nyereségre és a maximális banki tartalékokra törekednének. De miért legyen például az Általános Hitelbanknak több milliárdos nyeresége, melyet megadóztatnak, az adót befizetik az állami költségvetésbe, a bank pénzügyi felesleget mutat ki, miközben a múlt hibái miatt rossz helyzetben lévő vállalatok olyan gondokkal küszködnek, hogyan teremtsenek elő pénzt a hitelek és hitelkamatok törlesztésére, a régi adósságok viszszafizetésére?! Korszerűsítésre pénzük nincs, mert a banki megtérülés szigorúan könyvviteli értelmezése szerint ezek a vállalatok hitelképtelenek. Más kérdés persze, hogy bankrendszerünkben magában is vannak lényeges hibák. Általában kicsi az alaptőke, kevés a tartalékalap, melyet szükség esetén - éppen a gazdaságélénkítés érdekében - mozgósítani lehetne, mondjuk akkor, amikor az adósok legtöbbje képtelen átmenetileg fizetni a törlesztörészleteket vagy a hitelkamatokat. A bankrendszerben azonban rövidtávon aligha várható az európai standard elérése. A DSZM szerint ennek ellenére fontos eszközzé válhatnának a bankok a kormány kezében strukturális politikájának megvalósítása érdekében. Koyác szerint a jelenlegi szlovák gazdaság kiszolgáló jellegű. Az ipari szerkezetet úgy kell átalakítani, hogy sokkal több végtermék készüljön az országban, mint most, csökkenteni kell a környezetromboló, az energia- és anyagigényes, a hosszú szállításokat feltételező gyártást a nagyobb szakmunkát, szakképzettséget igénylő végtermékek javára. És figyelembe kell venni Szlovákia földrajzi fekvését, melynek köszönhetően jelentős tranzit országgá válhat. A Kelet-Nyugat irányban várhatóan ezerszeresére növekedő kereskedelmi forgalom lebonyolításáért a közép-európai térség országai versenyt futnak. Aki hamarabb lesz képes felkészülni úthálózattal, vasúthálózattal a forgalom lebonyolítására, az sokat nyerhet Mint ahogy jócskán növelheti még nemzeti jövedelmét Szlovákia az idegenforgalmi bevételekből is. A kérdés csupán az, hogyan lesz elegendő pénz mindennek a fedezésére.- A közúti és vasúthálózatot - így Michal Kovác - bank- és pénzügyi konzorciumok kihasználásával is lehet építeni. Már most is több ajánlatot kaptunk külföldi bankoktól hosszú lejáratú hitelekre, melyeknek futamideje 15-20 év lenne. De mindez nem valósulhat meg állami garancia és bizonyos mértékű költségvetési támogatás nélkül. A konzorciumok által nyújtott pénzeszközöket pedig 15-20 év elteltével sem kellene visszafizetni, mivel az autóutak azon társaságokéi maradnának, amelyek az építésüket megfinanszírozták, mert a befektetett összegek megtérülnek. Az állam részvétele azért lenne fontos, hogy a bevételekből is részesüljön az ország. Aktív foglalkoztatáspolitika A DSZM szerint az állam strukturális politikája nem hagyhatja figyelmen kívül a foglalkoztatás kérdését sem. Nem csupán a munkanélküli- és szociális segélyek folyósításával kell törődnie, hanem a munkahelyteremtéssel is.- Az új, fejlődőképes termelés és termelöegvségek telepítése a munkanélküliséggel leginkább sújtott régiókban elsősorban a települések feladata lenne. Nekik kellene serkenteniük és irányítaniuk ezek létrehozását. Az államtól azután ezek a vállalatok adókedvezményt, adómentességet kaphatnának, vagy a kedvező leírási és hitelpolitika tenné a munkahelyteremtést vonzóvá. Az esetleges állami támogatás azonban nem lesz ,,ingyen“ - nyilatkozta M. Kovác. - Az állam részesedését fogja jelenteni az adott cég vagyonában. Ha a cég magánvállalkozás lesz is, az állami szubvenció arányában az állam is a cég részvényesévé válik. Ellenvethetnénk, hogy az állami szubvenciók, adókedvezmények, hitelgaranciák csökkentik a költségvetési bevételeket, ezáltal kevesebb pénz jut majd a költségvetési kiadásokra, az oktatásügyre, az egészségügyre, a szociális szférára; de a DSZM abban bízik, hogy a gazdaságélénkítő program következtében megnő a fizetőképes kereslet a belpiacon, így végeredményben a költségvetés bevételei nem csökkennek, hanem még növekszenek is. Mindannyian jól járnánk, ha ez a valóságban is így történne, ám túlzott optimizmusra nincs okunk, már csak azért sem, mert nem a választásokon győztes politikai erő szemüvegén keresztül látjuk a dolgokat. A DSZM-nek pedig rövid távon kell bizonyítania, hogy reformelképzelései életképesek, s ha nem akarja választóit becsapni, valamilyen látványos eredményt mindenképpen produkálnia kell. S éppen ebben rejlenek,,vonzó“ programja legnagyobb veszélyei. Szabad ÚJSÁG Kis Kuwait? Jacques Attali, az Európai Újjáépítési és Befektetési Bank elnöke az intézmény tavaszi budapesti közgyűlésén is vázolt hasonló elképzeléseket a mi térségünk országainak fellendítésével kapcsolatosan, mint amilyenekről a DSZM gondolkodik. Az állami közreműködéssel végrehajtandó infrastruktúra-fejlesztést még a munkanélküliség levezetésére is alkalmasabbnak tartja, mint az egyszerű segélyfizetést. Igaz, hosszútávon ez egyik országnak sem jelentene tartós munkahelyeket, de az ipari és szolgáltatószféra fellendítéséhez elengedhetetlenül szükséges feltételek megteremtésére módot adna, ami viszont távlatilag munkahelyteremtő tényező is. Az EBRD tehát meg is finanszírozná - banki hitelekkel - az infrastruktúra-fejlesztést, esetleg garanciát adna más befektetőknek - eddig tehát nem teljesen agyrém az, amiről a közeljövő vezető szlovák politikusai beszélnek.. Az „álmodozás“ ott kezdődik, amikor a tranzit-ország elképzelést kezdik túlhangsúlyozni anélkül, hogy számba vennék, mi mennyibe kerül és csupán a várható bevételeket emlegetik időtávlat nélkül. Hiszen a gondolkodó ember számára nyilvánvaló, nem olyan egyszerű autóutak sok száz kilométerét megépíteni, vasúthálózatot - méghozzá nagy kapacitásút - létrehozni. Még sík vidékeken is évtizedekig tarthat, nem egy geográfiailag oly változatos országban, amilyen Szlovákia. Egy egész országot újjáépíteni pedig még ennél is jóval tovább tart. A tranzitból származó dollármilliárdok emlegetése tehát napjainkban - ábránd. Ismerve viszont az emberi türelmetlenséget, nem biztos, hogy a DSZM-nek lesz annyi ideje, hogy megérje kormánypártként, míg mindez valóra válhat. A különböző nyilatkozatokból pillanatnyilag egyetlen tény világos: a DSZM meg akarja őrizni az állami beleszólás döntő jogát a nemzetgazdaság legfontosabb alapkérdéseibe. A bankrendszer kulcsszerepet játszik gazdasági programjában. A jelenleg érvényes reform következtében ugyanis nem állapítható meg hozzávetőleges pontossággal, mennyi lesz az állami költségvetés jövő évi bevétele. (Ha idén változtatnak a gazdasági reformon, akkor már az idei sem.) Az új adórendszer ugyanis a Klaus-féle reform feltételeinek megfelelően szabályozza a költségvetési bevételeket, így az élénkítő reform esetén várható következményei tisztázatlanok. Ha a DSZM nem akar szakítani a nyugattal, akkor az adórendszert alapvetően nem változtathatja meg, feltehetőleg ezért akarja szilárdan kézben tartani a bankokat, mint pótlólagos pénzügyi forrásokat. Erre utal egyébként Michal Kovác egy sajtóban tett azon kijelentése is, mely szerint, ha az elképzeltnél nagyobb költségvetési hiány mutatkozna, akkor annak pótlására hazai bankokból vennének fel kölcsönt, hogy ne növekedjék túlságosan az ország külföldi adósságállománya. Tekintettel azonban arra, amit írásunk elején említettünk -, hogy a hazai bankok meglehetősen tőkeszegények -, a hazai banki kölcsönök kormány általi kimerítése az állampolgári hitellehetőségeket rontaná, ezáltal éppen a privatizáció és a magánszektor megerősödése ellen hatna. Naiv elképzelés ugyanis az, amit Michal Kovác mond: hogy vegyen fel külföldi bankoktól hitelt a magánvállalkozó, hiszen állami garancia nélkül szerte a világban az sem megy. A DSZM által feltételezett 10-15 százalékos költségvetési hiány tehát mint olyan, egyelőre megfoghatatlan. Ha majd konkréttá válik, kiderülhet, a Kánaán helyett ismét csak egyiptomi földre jutottunk. A magabiztosság nem elég A választási győzelem bűvkörében magabiztos szavak hallatszanak. Arról, hogy megtörténik vállalatainknál a bérfelszabadítás, hogy a kormány újra szabályozni fogja az alapvető fogyasztási cikkek árát (az élelmiszerekét), hogy fellendítjük a termelést, az áruforgalmat. Senki nem beszél arról, hogy ezt nem elegendő csupán a hazai piacon belül megtenni, mert a béremelés óhatatlanul növeli egy-egy termék költségtényezőit, végső soron tehát az árát is, s valahogy így indul el az inflációs spirál... Nem az a baj, hogy a DSZM reformelképzelése alapvetően rossz, hiszen járható útja a változásnak, a változtatásnak ez is. A baj az, hogy ebben is túl sok a fedezetlen ígéret. S még valami benne van: mintha az elmúlt legutóbbi két esztendő le sem játszódott volna. Mert kérem szépen: nekem is van két bankban befektetési pontom, én is sorban állok a részvényemért... S az egyik bankban már harminc százalékkal benne van egy nyugati is... Az én pontjaimat könnyű kitiltani abból a bankból, de hogyan veszi meg a nyugati tőkés harminc százalékát a kormány, miből? Vagy előbb elkezd visszacsinálni mindent, mintha két évig mi sem történt volna? Szóval: az egyenes beszéd, a tiszta program még nem látszik. Csak az elképzelések, s azok persze szépek. Hogy mennyire, azt nemsokára elkezdi majd mutatni a gyakorlat, a kormányozás. Mert egy kormányprogram valódi értéke igazán akkor mérhető le, amikor végrehajtják. S ha ezt végrehajtják, akkor mutatkozik meg majd az összes buktatója is, amire elmulasztották előre figyelmeztetni az állampolgárokat, a választókat. S ezek csupán csak a gazdasági program ébresztette kérdések... N. GYURKOVITS RÓZA Közép-Európa Mennyi ideig tart a felzárkózás? Ahhoz, hogy legalább a 2010. évben elérjék a nyugati anyagi életszínvonal átlagfejlettségének szintjét, a bruttó hazai termék (GDP) évi növekedésének Csehszlovákiában reálértékben 6,6 százalékot, Magyarországon 7,7 százalékot, Lengyelországban pedig 9,5 százalékot kellene elérnie. Ennél kisebb, de még mindig öt százalékon felüli növekedéssel a felzárkózás 25 évet vagy annál is több időt venne igénybe. Ha Csehszlovákia öt év alatt kívánná elérni a nyugati átlagfejlettségi szintet, évente 20 százalékos növekedést lenne kénytelen produkálni, Lengyelország 35 százalékot, Magyarország pedig a két érték közöttit. Mindez a Bécsben működő, összehasonlító gazdasági kutatásokkal foglalkozó intézetnek a napokban közzétett modellszámításaiból derül ki. A modellkészítők abból indultak ki, hogy a gazdasági növekedés a három reformállamban már 1992- ben megindul, a lakosság lélekszámának növekedése nulla. Nyugat-Európa pedig állandóan a GDP kétszázalékos növekedését képes csak felmutatni. Ha a három ország csak a nyugatival azonos nagyságrendű növekedésre lenne képes, a lemaradás nemcsak viszonylag, de abszolút (egy főre jutó) értékben is növekedne. A szakadék Nyugat-Európa és a három állam között csak akkor kezdene szűkülni; ha a Nyugat a bruttó hazai termék kétszázalékos emelkedését érné el, ám Csehszlovákia legalább 3,9, Magyarország 4,4, Lengyelország pedig 5,5 százalékost. A bécsi kutatók adatai szerint az 1989-es bázisévben az egy főre jutó GDP Csehszlovákiában az akkor 14 770 dolláros nyugati átlag 54 százalékára rúgott, Magyarországon 42 százalékra, Lengyelországban pedig 34 százalékra. Azóta a különbség növekedett. A kutatók arra is rámutattak, hogy a gazdaságtörténet magas növekedési rátákat csak viszonylag rövid időtartamra tud kimutatni. Japánban az egy főre jutó bruttó hazai termék 1960 és 1970 között 9,1 százalékkal nőtt, Dél-Koreában 1970 és 1980 között 7,2 százalékkal. Ha azonban az 1960 és 1987 közötti növekedést vizsgáljuk, az Japán esetében 5,2 százalék, Dél Koreában pedig 6,7. A számítások készítői maguk is óvnak a modellek túlértékelésétől. A számítások reális értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a keleteurópai statisztikák még mindig elégtelenek, illetve a nyugatiakkal nehezen összevethetők. Ezen kívül a számítások készítői nem vették figyelembe a közép-kelet-európai reformfolyamat minőségi szempontjait. Mindazonáltal a számítások érzékeltetik, hogy az 1989 utáni illuzórikus elképzelés - Közép-Kelet-Európának gyors felvirágzásban leszrésze - nem állja ki a gazdasági vizsgálódások próbáját. A pesszimisták érveivel szemben viszont az hozható fel, hogy a felzárkózás a radikális gazdasági reformok folytatása nélkül egyáltalán nem lehetséges. (MTI)
