Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-16 / 140. szám

y 1992. június 16. Szabad ÚJSÁG 5 Itt az idő, Szlovákia? Gazdasági önállóság is kell A szlovák önállósági törekvések nem csu­pán politikai jellegűek, a gazdasági életre is kiterjednek. Ezen a téren az egyik élharcosnak számít Marian Tkác pénzügyminiszter-he­lyettes, aki azt állítja: a gazdasági önállóságot is ki kell kiáltani. A Hospodárske noviny cseh gazdasági napilap szerkesztősége őt kérdezte meg, nem túl kockázatos-e a jelen helyzetben ilyen sorsdöntő lépést megtenni.- Előbb azt kell meghatározni - vá­laszolta Marian Tkác -, mi is az a gaz­dasági szuverenitás. Nos, az egy olyan állapot, amikor minden alapvető gazdasági kérdésben a köztársasági szervek hozzák meg a végső döntése­ket. Ez azt jelenti, hogy minden olyan szabály vagy előírás, melyet másutt hoztak meg, csak akkor érvényes az SZK területén, ha azt a köztársasági szervek is jóváhagyták. Ha úgy dönte­nek, hogy változást kell bennük eszkö­zölni, akkor az általuk módosított vál­tozat lép érvénybe. Egyáltalán nem arról van szó, hogy mi meg akarnánk szakítani kapcsolatainkat a környező világgal, hanem csak arról, hogy a kapcsolatok és döntések minősége Szlovákia érdekeinek megfelelően változzék. Itt van például a tranzit kőolajveze­ték ügye, amikoris bizonyos dolgok­ban megállapodtunk mindkét köztár­saságot illetően. A megegyezésen je­len volt Dlouhy gazdasági miniszter is, aki később mégis elállt attól, amiben megállapodtunk, ami tulajdonképpen azt húzta alá, nem a köztársaságok a döntésképtelenek, hanem a szövet­ségi szervek. Nekünk az a vélemé­nyünk, hogy ha a két köztársaság megegyezik valamiben, abba már nincs joga beleszólni a szövetségnek, de senki másnak sem. A szövetségi szerveknek a köztársaságiakkal szemben nem az irányító szerepét kellene eljátszani, hanem a kiszolgá­lóét. És hogy hazardírozás-e a gazdasá­gi szuverenitás? Igen, úgy is lehet tekinteni, mint egyfajta hazardírozást, főleg az országban, és legfőképpen a Szlovákiában eluralkodott „kényel­messég" miatt. Ezer évet éltünk meg úgy, hogy csak alkalmazkodtunk, bi­zonyos értelemben folyton csak elrej­tőztünk valaki mögé, nem mondtuk ki az akaratunkat, legfeljebb a kocsmák­ban morgolódtunk egy-egy döntést kö­vetően, vagy legyintgettünk, de az élet ment tovább. Ma ez, látjuk, nem vált előnyünkre. A meglevő eszünket nem használjuk ki eléggé, sőt, kritikusabb leszek: a mi szlovák kormányunk azt mondta, nem tudna mit kezdeni a szu­verenitással. El tudnak képzelni a vilá­gon még egy országot, még egy olyan kormányt, amely maga magáról mondja ki, hogy nem képes arra, hogy kormányozzon? Csakhogy valójában nem a képességei hiányoznak ám neki, hanem egyszerűen nem akaród­­zik megdolgoznia mindenért. Mert bi­zony sokkal kényelmesebb dolog így, hogy a mi minisztereinknek és minisz­terhelyetteseinknek is ugyanolyan fi­zetése van, mint a szövetségieknek, de távolról sem tartozunk annyi fele­lősséggel érte, mint ők. És így, bár a szövetség gyakran hoz szőrünk el­len való döntést, inkább belenyug­szunk abba is. Hát ezért mondom, hogy van némi kockázata a dolognak, főleg azok esetében, akiknek végre teljes gőzre kellene kapcsolniuk. De hát az ilyen „hazardírozás“ még hasznos is lehetne. • A közvélemény egy része szá­mára a gazdasági szuverenitás a ha­tárátkelők létesítését, az új útlevele­ket és a kétféle pénzt jelenti. Hogy nézne ki ez a valóságban?- A sajtóból és a különböző anya­gokból is látható, micsoda változások uralkodnak nálunk, ha a gazdaságról van szó. Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen negyven év alatt elfelejtettük a gazdaságot az összefüggései rend­szerében és dinamikájában látni. Gya­korta szándékosan vezetik félre az embereket, a cseh sajtó pedig nem nagyon engedi szóhoz jutni a szlovák közgazdászokat. A mi elképzelésünk az, hogy vám-, pénzügyi és gazdasági uniót hozunk létre a Cseh Köztársasággal. Ez a fo­galom a mi fülünk számára kissé is­meretlenül cseng, mivel az unió egé­szen más viszonyt jelent, mint amihez eddig hozzászokhattunk. Szlovákiá­nak, a gyengébb partnernek azonban rendkívül fontos, hogy formálisan is más legyen ez a kapcsolat. Konkrétan vámúnióra gondolunk. Jelenleg egységes vámterület vagyunk, egyet­len központi vámhivatallal. A vámunió azt jelentené, hogy kifelé a világ felé - továbbra is egy vámterület lennénk, de már nem lennénk egységesek, ha­nem csak közösek, vagyis a CSSZSZK területén Sninában ugyanúgy viselkednénk egy harmadik országgal szemben, mint például As­­ban. A piacaink védelmét azonban már nem egyetlen központ biztosíta­ná, hanem kettő, mely minden lépését közös megegyezés alapján tenné meg. De itt vetődik fel a kérdés: képe­sek lennének-e megegyezni. Én azt felelem, miért is ne?! Ennek a két egységnek bizonyára meglesznek a maga prioritásai. Feltételezem, hogy ezek közül a legfontosabb a kölcsönös megegyezés lesz. S bár lehet, hogy kezdetben nehezen születne egyez­ség, a jövő útja mégis teljesen egy­értelmű lenne. • A vámunió külön eljárást jelen­tene itthon, viszont egységeset ki­felé a világ felé?-Nem egészen. A Tni elképzelé­sünk, hogy ha elérnénk a nemzetközi jogi szubjektivitást, akkor valahogy úgy viszonyulnánk egymáshoz Cseh­országgal, mint Belgium Luxemburg­hoz, vagy mint Svájc Lichtensteinhez. Lichtenstein ugyanúgy tagja az ENSZ- nek, mint Svájc, de mindkét ország­ban egyforma a pénznem. Ez azt jelenti, hogy a jogilag létező lichten­­steini bank a gyakorlatban nem végez semmilyen tevékenységet, mivel a banki feladatok végzésére a svájci bankot kérte fel. Kissé más a belga -luxemburgi eset. Itt mindkét ország­nak saját pénze van, de ezek szoro­san kötődnek egymáshoz, így mindkét országban szabadon használhatók fi­zetőeszközként. Szlovákia pedig in­kább ezt a második példát tartja követ­­hetőnek. Mert általa a kölcsönösen egymásra kötődő pénznemek mindkét országnak hasznot hajthatnának, akár száz, akár ötszáz évig is. Csak meg kell találni azokat a mechanizmusokat, amelyek nálunk még e pillanatban teljesen idegenek. Sokszor elismételtem már, ostoba­ság azt feltételezni, hogy Szlovákia szuverenitása kinyilatkoztatása után el akar szigetelődni a világtól és a szomszédos Csehországtól. Ezt senki sem akarja. De nézzék csak meg Hongkongot! Ha mindmáig Kína része lenne - mint ahogy Szlovákia mindmáig Csehszlovákia része -, senki semmit nem tudna róla. És fő­leg: Hongkong nem lenne olyan gaz­dag, mint ma, ha nem maga dönthetne magáról és nem hasznosítaná az egész világot, mint saját piacát. Szlo­vákia sem akar semmi mást. Szlová­kia maga akar dönteni saját problé­máiról (mint Észtország, Litvánia vagy Szlovénia akart), a saját területén akarja tudni fővárosát (mint az oro­szok, a szerbek, a csehek), és nem­csak Csehországgal akar üzletelni, hanem az egész világgal. Méghozzá közvetlenül, nem közvetítők útján. • Viszont azt is meg kell monda­ni, Szlovákiában sokan naivan azt hiszik, hogy rögtön a szuverenitás kikiáltása után sosem látott jólét lenne az országban. Pedig a helyzet egyáltalán nem lenne rózsás.- Ez nyilvánvaló. Feltételezzük, hogy körülbelül fél évvel a gazdasági szuverenitás kikiáltása után mutatkoz­na a stabilizáció első jele. Jelentősebb pozitív növekedésre csak három-öt év leforgása alatt kerülhetne sor. • Hogyan folytatódna a már el­kezdett privatizáció?- Mindent megteszünk azért, hogy a privatizáció első hulláma - tekintet nélkül az államjogi elrendezés alaku­lására - az eredeti elképzelések sze­rint történjen. Nem akarjuk, hogy az emberek elveszítsék pénzüket. Ami engem illet, én egy sikeres cseh válla­latba helyeztem a pontjaimat. • Ez az állítása nem túl meggyőző. Mint a szlovák gazdasági szuverenitás megrögzött híve, miért nem inkább szlovák üzembe? Olyan ez, mintha jobban bízna a csehekben...- Nem, csak azt szeretném bizonyí­tani, hogy nem akarunk elszigetelődni. És ha a pozsonyi autógyárban lehet 80 százalék német tőke, miért ne lehetne a pilzeni Skodában 5 százalék szlovák?! S ugyanúgy a cseh állam­polgár is invesztálhat a kassai vasmű­be, vagy más szlovákiai vállalatba. • És most konkrétan: melyek lennének az első gyakorlati lépé­sek, ha jogilag szuverén lenne az ország? Fel van készülve Szlovákia egy ilyen hatalmas mértékű transz­­formációra?- Igen, már készen van az első kilenc lépés jegyzéke, melyet meg kellene tennünk. Ezeket most körvo­nalazom. Először is azokat az intéz­ményeket kellene létrehozni, amelyek most nem léteznek. A jegybankot, melynek még semmit nem kellene csinálnia, csak létrejönnie; a Központi Vámhivatalt. Más, már létező intézmé­nyek esetében - mint a pénzügymi­nisztérium, a kereskedelmi miniszté­rium stb. - a kompetenciákat kellene kiteljesíteni. A következő lépés az len­ne, hogy minden vállalkozót, aki Szlo­vákia területén fejt ki tevékenységet, törvény kötelezze, hogy Szlovákiában is bejegyeztesse magát adózás szem­­frontjából. Például ha egy céget a prá­gai cégbíróság jegyzett be, de van szlovákiai fiókja is, akkor itt is be kell jegyeztetnie magát az adózás miatt. Ezáltal természetesen megváltozna a költségvetés is, mivel minden szlo­vákiai forrás után Szlovákiában, cseh­országi után Csehországban keletkez­nének költségvetési bevételek, ame­lyekből aztán közösen járulnánk hoz­zá a közös államigazgatási szervek fenntartásához. Ezek természetesen már jóval kisebbek lennének a jelenle­ginél. Azonnal bevezetnénk a váltó­rendszert is, hogy a vállalatok szekun­­dáris eladósodottságát enyhítsük, mert Szlovákiában jelenleg ez 50 mil­liárdos nagyságrendű. Meggyőződé­sünk, hogy a váltók segítségével a szekundáris fizetésképtelenség nagy mértékben csökkenhetne. Változna a gazdaságpolitikánk is. Vagy 10 milliárd koronát bocsátanánk rendelkezésre - beruházásokra. S még abban a pillanatban villámgyor­san megkezdenénk a Kelet-Nyugat és az Észak-Dél autópályát, az építők munkához látnának és nagyon gyor­san látható eredmények is lennének. Aztán törvényt fogadnánk el a beruhá­zások támogatásáról, ami szintén a gazdaságpolitikánk jellegéből fakad­na. Ilyen törvényt egyszer már hagyott jóvá szlovák parlament, mégpedig 1940-ben, s akkor ennek alapján itt kiváló eredmények születtek, ahogy nem csupán szlovák, hanem számos külföldi szakember is állítja. A beruhá­zástámogató törvény azt jelentené, hogy adómentességet adunk azok­nak, akik munkahelyeket teremtené­nek a magas munkanélküliséggel küszködő régiókban (10 százalék fe­lettiekben). Ugyanígy akár 50 százalé­kos hitelkamat-fizetést kötelességet vállalna az állam, ha ilyen mértékű munkahelyteremtésről lenne szó. A falvakat és városokat arra kötelez­nénk, hogy a tulajdonukban lévő földet elsősorban olyanoknak adják el, akik szintén munkalehetőséget kínálnának a lakosságnak. S ez csak néhány példa. Ahogy látja, nem mondtam azt, hogy lepecsételnénk a koronánkat, mivel úgy gondoljuk, arra nem is lesz szükség. • Nem felelt viszont a kérdésem másik felére, hogy felkészült-e már minderre Szlovákia?- Felelek, bár kissé távolról kezdem a választ. Számokkal is bizonyítható, hogy Szlovákiában egy negyedével több költségvetési bevétel keletkezik a kimutatottnál. Az adót a vállalat székhelye szerint fizetik, de szövetsé­gi üzemek mindenütt vannak az or­szágban, míg a központjaik a Cseh Köztársaság területén találhatók, így a másik köztársaságból is hozzájuk folyik be az adó. Annak ellenére is, hogy alkalmazottuk állandó lakhelye a másik köztársaságban van, így ott kapják a költségvetési juttatásokat. A behozatali vámokból származó be­vételek egy része is Szlovákiát illeti meg - ha a behozatal a szlovák vál­lalatok céljára történik -, ez pedig 36 százalékot tesz ki. Ez az összeg a csehországi bevételek közt van ki­mutatva, tehát ha visszatér is Szlová­kiába, nem adomány, de ebből szö­vetségi kiadásokat is fedeznek. 1992- ben Szlovákiában képződik 39 milliárd korona olyan bevétel, mely nincs ki­mutatva, ebből 21 milliárd visszakerül a saját kiadások fedezésére, de 18 milliárd a szövetségi kasszában ma­rad. Szlovákia tehát pillanatnyilag le­mond bevételei egy részéről, azután várja, hogy mennyit kap belőle és mire. És épp idén kap egy főre 400 koronával kevesebbet, mint Csehor­szág. Most tehát kevesebb a pénzünk, ha szuverének lennénk, épp fordítva lenne: a szövetségen spórolnánk. És folytathatnám a gázvezeték, a kőolaj­­vezeték, a többi közös vállalat ered­ményeinek elemzésével... Minden­képpen arra a következtetésre jut­nánk, hogy Szlovákia költségvetési forrásként szolgál, de amíg nem lesz szuverén, ezek nem lesznek az ö pénzeként kimutatva. És ezzel vá­laszolok a kérdése másik felére is: igen, Szlovákiának van pénze és fel van készülve a gazdasági önálló­ságra. Tudjuk, hogy a gazdaság mindig összefügg a politikával. A belső ösz­­szefüggésről már beszéltünk, ami pe­dig a külpolitikát illeti... Véget ért a harmadik világháború. A hideghábo­rú. A háború után pedig mindig újra­rendezik a nemzetközi kapcsolatokat. Szlovákiában is érzik az emberek, ha most nem javul jelentősen a pozíciójuk - s ezt végeredménybe a köztársasági elnök is elmondta -, ha most nem jutnak ki Csehország árnyékából, ak­kor a legközelebbi világháborúig az már úgy is marad. És mert mindany­­nyian azt reméljük, hogy több világ­háború már nem lesz, Szlovákia elve­szítené minden esélyét. M. Z. éhány nappal a várva várt választások után már napnál világosabb: Szlovákia választópolgárainak 37,26 szá­zaléka a nagy vizsgán leszerepelt, elbukott. A szavazók kien­gedték a szellemet a palackból. Meglehet, legtöbben nem is igen tudatosították, mit cselekszenek, s talán csak most (?) eszmélnek rá, milyen nehéz helyzetbe sodorták az országot. A voksolók harminchét egész egynéhány százaléka vakon elhitte (mert el akarta hinni?) az Ígérgetéseket. A fuldokló az. utolsó szalmaszálba is belekapaszkodik! A kisnyugdíjasok, a munkanélküliek, a perifériára sodródott tízezrek elhitték, hogy közöttünk jár a Megváltó, csak az őt megillető trónra kell emelni, s egyszerre megszűnnek kies hazánkban a bajok, nem kell tovább kuporgatni, nyomorogni, ránk szabadul a bőség, a kertek alatt a Kánaán... A győzelmet szenvedett naiv választópolgárok kalandorpoliti­­kus(oka)t juttattak hatalomközeibe. Politikai kalandorok kerültek a tűzhöz, s kalandorpolitikájuknak majd elsősorban épp a választói isszák meg a levét. De akkor már késő lesz eszmélni. A szépen, csendben, bizonyos rétegek alapos, módszeres megdolgozásával pozíciót nyert párt demagóg zsebdiktátora tudta, mit csinálI Parlamentünkbe visszaoson a könyörtelen, csakis egyfajta igazságot, a saját igazát ismerő, elismerő és hirdető diktatúra. Az ellenfél ugye, ellenség? Az ellenséggel pedig keményen le kell számolni. És jaj a legyőzötteknek! De nevezzük nevén a gyereket: Vladimir Meőiarról beszélek. „Ám fia jő az ébredés —" A sokszarvú egyszarvú ,,A magyar politikai pártok képviseletét - jelentette ki a minap - nem tartom az összes szlovákiai magyar képviselőjének... A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomban is vannak magya­rok, számomra ők a partnerek. No hiszi Ezek szerint mi többiek, több százezren, számára nem vagyunk partnerek. Világos beszéd. Aki nincs velünk, ellenünk van. Vagyis másodrendű „leírt" állampolgárok lettünk? Megint? S ha sokat ugrálunk, megkaphatjuk a magunkét? És újra szedhetjük a sátorfánkat, csomagolhatunk? Az új messiás egyszer már az égre került. De hideg volt a fénye nagyon, s nem sokáig tündökölt. Mert leszerepelt. Emlékezhetünk vasárnap esti ,,nyilvános tévés gyónásaira" egyre másra Szlovákiát fellendítő fényes üzletkötésekről szóno­kolt. ígérgetései Ígéretek maradtak. Mert ígérgetni - azt nagyon tud! Mise helyett esti mesét kaptunk. Sokakat el is altatott. Félő azonban, hogy az elszenderedettek, elkábitottak számára keserű lesz az ébredés, a kijózanodás. El tudom képzelni, hogy bevezeti a cenzúrát is. Mert az ugyebár mégsem járja, hogy bárki leírhassa az igazságot. Büntetlenül! A ,, másként gondolkodók “ majd,,beutalókat" kap­nak. S még vigyáznak is majd rájuk! A nyelvtörvényi is át kell gyúrni, állítja ellentmondást nem tűrve, újra kell tárgyalni. Valóban érthetetlen, hogy még mindig akadnak magyarok, akik az anyanyelvükön, így többek között magyarul merészelik (tovább)tanittatni csemetéiket. A párthívei persze ,,tiszták", másként gondolkodnak. Magát magyarnak valló járási titkára ,,természetesen" szlovák iskolába íratta, Íratja gyermekét. „Hogy ne kelljen szenvednie, mint nekem - mondta az ugyan­csak magyar felesége -, hogy vigye valamire. “ Legalább annyira, mint ók ketten vitték? Az önrendelkezés joga a nemzeteket illeti meg, hirdeti az új „lángoszlop", s nem a nemzeti kisebbségeket. Nos, ez is világos beszéd. Világos, magyarellenes (és más nemzetiség ellenes) beszéd! Mégis szavaztak rá és pártjára magyarok is jócskán, szép számmal. A majdnem színmagyar Ipolybalogon is például 32 voksot kapott... Mi következhet ezután? Árjásitás, reszlovakizáció? Újra lesznek „jó magyarok“ és „rossz magyarok"? A szó fogadók, a lapitók majd kapnak a koncból, a többiek pedig örüljenek, hogy élnek? < Rémeket látok? Bárcsak úgy lenne .. ZOLCZER LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents