Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-15 / 139. szám
4 1992. június 15. Szabad ÚJSÁG Kockázat nélkül nincs haszon Nő, mint a gomba! Huszár Károly hálás lehet a sorsnak, sokat köszönhet a bársonyos forradalomnak. A nyolcvankilenc novemberében bekövetkezett változások lényeges módosítást hoztak az ö életébe is. A fiatalember a nagykürtösi Agrostav építővállalat termelésirányító főmérnöke volt. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen helyi vezetői meneszteni akarták állásából, a Kürtösön lakó férfi ugyanis párttag volt. Egyes munkások kiálltak mellette, mások viszont a „fejét követelték“. Huszár Károly nem várta meg, mi lesz a hercehurca vége, maga ment a sorsa elé: felmondott. Pályamódosításra kényszerült. Nem várt a sült galambra, vállalkozásba fogott. Ismerősével export-import épitóipari-kereskedelmi társaságot alapított: s nem válogatott a megrendelések között. Többek között Magyarországra, egy egri, gombakomposztot előállító és gombatermesztéssel is foglalkozó cégnek is közvetített munkagépeket, gépi berendezéseket, eszközöket, sót hamarosan a sikeres magánvállalat készítményeinek kizá-Huszár Károly: ,, Éréskor különösen sok a tennivaló" rólagos csehszlovákiai forgalmazója és képviselője lett. Egy alkalommal azt mondta neki az egri vállalkozás vezetője:- A gomba keresett cikk, tápláló, egészséges, ha jól tudom, felétek nem foglalkozik senki a termesztésével, láss hozzá te! Addig lépj - tette még hozzá amig meg nem előznek mások! A fiatalember „ráharapott" az ötletre ... Huszár Károlyt a kényszer vitte új utakra, s most már egyre több piacot lát el kiváló minőségű csiperkegombával. Hazánkban a gombatermesztésnek nincs túl nagy hagyománya, nincs szakmunkásképzés, sőt tapasztalatszerző tanfolyamokon sem sajátíthatják el az érdeklődök a termesztés alapjait. Egy kilogramm csiperkegombáért már ezerkilencszáznyolcvankilencben 35 schillinget adtak a bécsi kereskedők. Mi legszívesebben a sampinyont és a laskagombát vásároljuk és fogyasztjuk. Huszár Károlynak induláskor némi szerencséje volt. Korábban a járásban egy mezőgazdasági üzem, a závadai szövetkezet már .foglalkozott gombatermesztéssel. Igaz, a gazdaság laskagombára szakosodott. Túl jó eredményeket nem tudtak felmutatni, ezért bizonyos idő után „beadták a kulcsot", felhagytak a vállalkozással. Időközben Felsósztregova és Borosznok kivált a nagygazdaságból. Huszár Károly kipuhatolta, hogy kihasználatlan, gombatermesztésre alkalmas helyiségekkel is rendelkeznek, s miután feleségével gombatermesztö céget alapított, szerződést ajánlott fel a sztregovai gazdaság egyik vezetőjének. A szövetkezet biztosítson termelőeszközöket és helyiségeket, ő pedig gondoskodik az alapanyag behozataláról, magára vállalja a termesztés megszervezését, irányítását, a piacfelderítést és a termés értékesítését is.- A többi kiadást közösen álljuk - javasolta a bevételen pedig megosztozunk. Ezen túlmenően vállalom a személyzet kiképzését, betanítását is. A gazdasági vezető ráállt a javaslatra ... Nyolcvan tonna komposzt __________!------------------A vállalkozó a szövetkezettel februárban kötötte meg a szerződést. Első nekifutásra bizony nem ment minden zökkenőmentesen. A termés a vártnál kevesebb lett. Huszár Károly azonban nem adta meg magát, kemény fából faragták. A következtetéseket mindenesetre levonta. A gombatermesztés, állapította meg a saját kárán okulva, rendkívül nagy odafigyelést igényel. A tandíjat megfizette. Az újraindulás előtt tüzetesen áttanulmányozta a szakirodalmat és többször „átrágta“ magát az egri cég útmutatóin. Ezután felmérte a piaci helyzetet is, és úgy döntött: van esélye a túlélésre, a talpon maradásra... A fiatalember kezdetben Magyarországról szállította a kész, becsirázott csiperkekomposztot, most azonban már maga lát hozzá a táptalaj beoltásához is. Huszár Károly és felesége gombatermesztő minicége valójában családi vállalkozás, a felsősztregovai-borosznoki mezőgazdasági üzemmel szerződéses üzleti kapcsolatban áll. Az állandó dolgozók a szövetkezet alkalmazottai. A farm Nagykürtös és Kékkő között, a „senki földjén" található. A környezet egyelőre sivár, de az épületek a szövetkezet tulajdonában vannak, a vállalkozó pedig addig amíg nem tudhatja magáénak a területet a rajta lévő ingatlanokkal együtt, nem kíván jelentős beruházásokba, de akár csak komolyabb területrendezésbe se fogni. Az épület eredetileg csirkenevelde volt. Egy nagy csarnok két szintjén és két kisebb helyiségben nő most a gomba Egyszerre 80 tonna oltott komposzton terem a csiperke. [ Kesztyűs kézzel J A szedés különösen nagy figyelmet igényel. Csakis a szabványnak megfelelő egyedeket szabad leszedni. Éréskor alkalmi munkásokat is felfogad a vállalkozó. A munkások kesztyűs kézzel bánnak a terméssel!- Vigyázni kell - mondta Magda Poliaková, a „gombafelügyelök" egyike a csupasz ujjak nyoma már egy órával a szedés után meglátszik a fehér kalapocskákon. A foltos, meg a szabálytalan alakú gomba értéktelen. Testes kolléganője, Viera Marková még hozzátette:- Az ilyen példányokat inkább felaprítjuk, és megszáritjuk, néhány sérült, vagy deformált darab ronthatná a cég hírnevét ... Hat alkalmazott ügyeli a fejlődést, az érést. A tulajdonos szigorú ember, a henyélöket megbünteti, de hát neki is a zsebére megy a játék! Huszár Károly a magyarországi partnernél használatos termesztésű polcrendszereket a kürtösi gép- és traktorállomáson készítteti el. Néhány embernek ezzel is munkát biztosít. Az eszközökért cserébe kapja a komposztot és az oltóanyagot.- Szeretném megvásárolni a helyiségeket, az egész telepet - jelentette ki a fiatalember -, az új termelőhelyek építése ugyanis rendkívül költséges lenne Sajnos, egyelőre a szövetkezet túl sokat kér érte .. Érthető. A gazdaság irányítói sem Magda Poliaková: ..Kifogástalan áru kerül ki a kezünk alól“ estek a fejük lágyára, hisz így csekély befektetéssel jutnak haszonhoz. A cégtulajdonos bővíteni akarja vállalkozását. Mezőgazdasági üzemeknek és magánvállalkozóknak egyaránt kínál oltott gombakomposztot és szaktanácsadással is szívesen szolgál. Idővel a táptalajt is maga szeretné előállítani. Egy telepítés két hónapig terem. Egy mázsa komposztról 14-20 kiló jó minőségű gomba szedhető le. Munkásai a 80 tonna táptalajról 15 tonna gombát „takarítottak" be. A közelmúltban „rajtaütöttek“ a minőségellenörök. Tüzetesen megvizsgáltak mindent, de semmi kifogásolnivalót nem találtak. Azért, amikor elmentek, a vállalkozó fellélegzett ... Az áru - az értékesítők jóvoltából - hűtőkocsiban, s leginkább a pozsonyi, besztercebányai, rimaszombati, zsolnai meg garamszentkereszti piacra kerül. S pillanatok alatt el is kel! Azt hiszem, ez többet mond mindennél! Viera Marková: ..A főnök szigorú ember" [ Rántotthús-kultúra A cégnek Nagykürtösön is van boltja, ám a termény iránt nincs túl nagy érdeklődés. Az Ipoly mentén, úgy tűnik, még mindig a rántott hús a legismertebb és legkedveltebb ételféleség Az áru zsugorfóliával fedett, áttetsző vákumcsomagolású - általában 25 dekás - műanyag kosárkákban kerül forgalomba. A szedést követően öt napig árusítható.- Idővel - szögezte még le a vállalkozó - szeretnék savanyított gombát is készíteni. Nem akarok tisztességtelen úton meggazdagodni, az apró lépések híve vagyok, a kicsi, de biztos nyereségre törekszem! Munkásainak lelkére kötötte: úgy kezeljék a termést, mintha a sajátjuk lenne, s úgy bánjanak vele, mintha önmaguknak készítenék! ZOLCZER LÁSZLÓ (A szerző felvételei) Diószegnek 1916-ig nem is volt saját postája. Az eredeti településhez, amely 1796-ban még a Zichy grófi család tulajdonát képezte, a sváb kolonisták egy munkástelepet hoztak létre, amelyet Német Diószegnek (Kis Diószegnek is) neveztek. Az újonnan létrehozott területen Hollósy Antal postamester házában volt a posta. Nyugdíjaztatását követően az intézményt áthelyezték Magyar Diószegre Lövensohn Mór nyugalmazott orvos házába, a kastéllyal szemben. A helyi postamester feladatával ezután Oszuske Lajost bízták meg. Rajta kívül a postának még hat dolgozója volt, akik két helyiségben nagy, a fényt gazdagon átengedő ablakok előtt osztályozhatják a küldeményeket is. Csereüdültetés céljából (hiszen közel var a Vince-erdő termálfürdő) még egy vendégszobát is létrehoztak a leleményes alkalmazottak. Az egykori szükes körülmények között jóformán semmilyen szolgáltatásokat nem nyújthattak ügyfeleiknek a diószegi postások. Ma már a Kodak megrendelői, valamint a Trodat pecsétek iránt érdeklődők is itt bonyolítják le ügyletüket. A posta sajátságos szolgáltatásai közé tartozik a betétszolgálat. Az érdeklődők ezer, ötezer, tíz-, illetve ötvenezer korona értékű takarékleveleket vásá-Diószegi posta tegnap és ma Ki vesz újságot a nyugdíjasnak? bonyolították le a küldeményekkel, a távíró kezelésével járó munkálatokat. A diószegi állomásra naponta négy alkalommal érkezett postaküldemény, amelyet a környező falvakba, köztük Kismácsédra, Jókára, Nagyfödémesre, Pusztafödémesre és Abrahámba is a diószegi postások juttattak el. A később várossá, majd hivatalos nevén Sládkovicovová nőtt Diószegen hetvenhat esztendőn át a kis ablakú, két helyiségből álló, szociális helyiségeket nélkülöző családi házban végezte munkáját a tizenhárom postai alkalmazott. Az amúgy is rossz állapotban levő központi távkapcsolórendszer sok bosszúságot okozott. Az emberek nem boldogultak otthoni készülékükkel, így a postára indultak szerencsét próbálni. Azt hitték onnan valószínűleg egyszerűbb lesz majd kapcsolni Pozsonyt vagy a környező falvak, városok valamelyikét. Sajnos, nem így történt. Viera Wágnerová postafőnöknő 1985-ben foglalta el állását, s amint azt elárulta, már akkor tervezgették a posta új épületének megvalósítását Diószegen. Az évek teltek-múltak, mint ahogyan a mesékben szokás, de a valóságban nem történt csoda. Vagyis mégis, mert „késéssel“ ugyan, de idén május végén megnyitották a kék csempével díszített földszintes épületet a város központjában. A frissen festett posta falai között bőven akad hely sorakozásra az ablakok előtt, s egy helyett ma már két telefonfülke áll az ügyfelek rendelkezésére. A mellékhelyiségeken kívül a posta alkalmazottainak saját konyhájuk van, és Tolhatnak három-, hat-, kilenc-, tizenkettő, illetve huszonnégy hónapos lejárattal, s alkalmuk nyílik négyéves meghosszabbításukra is. A postafőnöknővel a megszaporodott szolgáltatások és az ügyfelek csökkenésének arányait latolgatjuk.- Sajnos, előfizetőink egyharmada kénytelen volt lemondani kedvenc napi-, illetve hetilapjáról. Mondanom sem kell, hogy itt elsősorban a nyugdíjas diószegi lakosokról van szó, akik a legrégibb és egyben leghűségesebb előfizetők voltak. Ma már nem számolhatunk velük. Valószínűleg az 1992. május 31-én érvénybe lépett, 116/1992. számú, a nyugdíjemelésekről szóló törvény az alapvető létszükségletek fedezéséhez szükséges pénzösszeget kívánja az idős emberek rendelkezésére bocsátani... Vagy ilyen módon szeretne Állam bácsi továbbra is újságot adni a nyugdíjas lakosság kezébe? A posta dolgozóitól és a lakosságtól egyaránt tudomást szerzünk arról, hogy a telefonhálózat a rongálás következtében az új épületben is nem kevés bosszúságot okoz. A központi telefonrendszer felújítását egy év alatt kellene megvalósítani. Ma még ünnepélyes arccal lépik át az újonnan érkezők a „nagy posta“ küszöbét. A megilletődött mosoly arcukon marad az ügyintézés során, bár az új épület néhány héten belül beolvad a többi közé. Vajon ez történik-e majd a postahivatallal szemben épülő, ma még megnyitására váró Flamengó kaszinóval is? SZÁZ ILDIKÓ A felvétel a posta megnyitóján készült