Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-13 / 111. szám
I / Gazdasági és érdekvédelmi napilap A statisztikai hivatal és a választások Pártsorrend: június 7-én SZERDA, 1992. május 13. ■ II. évfolyam 111. szám Ára 2,30 korona „Műszaki szempontból sikerült úgy felszerelni a Szlovák Statisztikai Hivatalt, hogy nem fognak ki rajtunk a közelgő parlamenti választások” — mondta Rudolf Krc, a hivatal elnöke tegnapi pozsonyi sajtóértekezletén, amelyen a június 5—6-án tartandó választások eredményeinek feldolgozásáról volt szó. Tájékoztatása szerint ebben a Szlovák Statisztikai Hivatal, illetve a Számítástechnikai Vállalat több mint 1500 alkalmazottja vesz részt. Rudolf Kré (Folytatás a 2. oldalon) He|kszilödölt a választási kampány Ma, azaz május 13-án a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság területén hivatalosan megkezdődött a választási kampány, amely a június 5—6-án tartandó második szabad, demokratikus parlamenti választásokat előzi meg. A választójogi törvény értelmében a kapmány 23 napig fog tartani, s a választások előtt 48 órával ér véget. A kampány idején a választásokon induló politikai erők azonos módon vehetik igénybe a tömegtájékoztató eszközöket, továbbá az állam és a területi önkormányzatok más szolgáltatásait A rádió és a televízió összesen 21 óra műsoridőt biztosított a kampány idejére. A reklámok sugárzása során az induló politikai pártok, mozgalmak és koalíciók között egyformán osztották fel a műsoridőt hogy egyik szubjektum se részesüljön előnyben. Az ide vonatkozó jogszabály rendelkezése értelmében a választásokkal kapcsolatban végzett közvélemény-kutatások eredményeit legutolsó alkalommal 7 nappal a választások előtt lehet nyilvánosságra hozni. A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma által regisztrált 91 szlovákiai párt, mozgalom és koalíció közül 22 politikai erő indít jelölteket a szövetségi parlamentbe, 23 szubjektum pedig a szlovák parlamentbe. Öt politikai erő csupán a Szlovák Nemzeti Tanácsba kiírt választásokon indul. Az utóbbi időben számos politikai párt szólította fel a többi induló erőt, hogy a választójogi törvénnyel összhangban folytassa választási kampányát Ennek ellenére a Szlovák Választási Bizottság május 7-i ülésén megállapította: a Csehszlovák Rádió és a Csehszlovák Televízió megszegte a választási törvényt mégpedig azzal, hogy nem biztosított azonos feltételeket az SZNT-be kiírt választásokon induló összes politikai erő számára. A választási kampány előtti plakátragasztással (a Polgári Demokrata Unió, a Demokrata Párt és a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom pozsonyi plakátjairól van szó) kapcsolatos panaszokat illetően a bizottság úgy döntött hogy az nem áll ellentétben a Szlovák Nemzeti Tanács megválasztásáról szóló törvénnyel. (Lapunk is közölte, hogy az elmúlt napokban főleg a Polgári Demokrata Unió hatalmas plakátjait ismeretlen személy (ek) megrongálta(ák).) Egyébként a Szlovák Köztársaság állampolgárai — akik a választások napján betöltik 18. életévüket és állandó lakóhelyük a köztársaság területén van — 150 képviselőt választanak meg a szlovák parlamentbe. Duray Miklós a magyar hármas koalíció és Václav Havel eszmecseréjéről Jifi Dienstbier szerint államtitok A fegyverexport tilalmi listája A tét: a demokratikus kibontakozás E hét elején Václav Havel köztársasági elnök az MKDM—Együttélés— Magyar Néppárt hármas választási koalíciójának vezetőit is meghívta a prágai várba. A találkozóról Duray Miklóssal, az Együttélés Politikai Mozgalom elnökével beszélgettünk. • Az elmúlt két év során Václav Havel köztársasági elnök többször találkozott az Együttélés, illetve a Coexistent la parlamenti klub képviselőivel. Ön miben látja e legutóbbi találkozó cé(ját és értelmét? —A találkozó legfontosabb célja szerintem az volt, hogy az elnök úr világos képet akart szerezni arról, hoQr a magyar koalíció miként ítéli meg a választások előtti politikai helyzetet, s hogyan tekint a választásokat követő időszak politikai esélyeire. Behatóbban mérlegeltük a szövetségi szervek és a szövetségi kormány kialakításának esélyeit, beszéltünk arról, milyen politizálási lehetőségek nyílnak a szövetségi parlamentben. Véleményt cseréltünk arról is, hogyan egyeztethető össze a köztársaságokban kialakuló politikai színezet a föderációban óhajtott politikai színezettel • Milyen követketetésre jutottak ebben a kérdésben? — Arra a közös következtetésre jutottunk, hogy a választások után a szövetségi kormány megalakítása rendkívül bonyolult politikai manőver lesz Megtörténhet, (Folytatás a 2. oldalon) Csehszlovákia nem szállíthat fegyvert a volt Jugoszlávia utódállamaiba, a Dél-afrikai Köztársaságba, Irakba, Azerbajdzsánba és Örményországba. Az exporttilalom továbbá a kormányon kívüli és palesztin szervezetekre, valamint Burmára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságra, Szíriára, Líbiára, Iránra és Kubára is vonatkozik. A Csehszlovák Televízió szerint ezek az országok szerepelnek azoknak az államoknak a listáján, ahová nem szállíthatnak csehszlovák fegyvereket vagy pótalkatrészeket harci eszközök(Folytatás a 2. oldalon) Ülést tartott a Szlovák Köztársaság kormánya Rohamléptekben születnek a döntések Václav Havel köztársasági elnök tegnapi munkanapját Pozsonyban töltötte. Képünkön Charles Ferdinand Nothombnak, a belga Képviselőház elnökének a társaságában látható. (Az államfő programjáról lapunk 2 oldalán számolunk be.) (Fotó: TK SR) Tegnapi, 91. ülésén a szlovák kormány több mint ötven napirendi pontot tűzött programjára, köztük olyan kérdéseket, mint a szeredi nikkelkohó termelésének leállítása, az apátszentmihályi atomerőmű A-l-es blokkja likvidálási munkájának állása, a volt SZISZ-vagyon átadásának ellenőrzéséről szóló jelentés, az árfelszabadítás kiértékelése és a további árpolüika, a rendkívüli nyugdíjbavonulásról szóló törvényjavaslat A kormány módosító javaslatokkal tudomásul vette a Szövetségi Gyűlés törvényjavaslatát a rendkívüli öregségi nyugdíj folyósításáról, mely jóváhagyása után lehetővé teszi, hogy a korhatár betöltése előtt nyugdíjba vonulhassanak azok az állampolgárok, akiket szervezési okokból elbocsátanak, mégpedig a törvényjavaslatban tételesen felsorolt esetekben és konkrétan leírt feltételek mellett. Ugyancsak észrevételekkel hagyta jóvá az SZK kormánya az SZGY törvényjavaslatát, mely a Szövetségi Biztonsági és Hírszerző Szolgálat alkalmazottainak szolgálati viszonyát fogja szabályozni. A törvény abból indul ki, hogy szükséges mielőbb rögzíteni e viszonyt, tekintettel az intézmény kényes feladataira, melyeket az ország belső rendjének és biztonságának érdekében ellát a hatályos alkotmány értelmében. Fontos gazdasági döntések sorát is meghozta a kormány tegnap, amikor a nagyprivatizációs folyamaton belül jóváhagyott több versenytervezetet és közvetlen eladásra jelölt ki számos álla(Folytatás a 2. oldalon) Százhetvennégy perc az F 1-esen és az STV-hen Magyar politikai pártok és mozgalmak a televízióban A választási kampány keretében a 15-ös számmal induló Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom— Együttélés Politikai Mozgalom— Magyar Néppárt koalíció 36 percet, a 20-as számmal induló Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom-A Magyar Polgári Párt nyilatkozata a budapesti döntésről Vízműellenes cikkek két csehországi lapban Marián £alfa: „Ellentétben áll a nemzetközi joggall” • Oberhäuser minisztériuma szerint szerződésszegés történt Marián Calfa szövetségi miniszterelnök hétfőn este a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának nyilatkozva reagált arra, hogy Mádl Ferenc magyar tárca nélküli miniszter az Országgyűlés aznapi ülésén bejelentette: a magyar kormány rövidesen átadja a Bős—Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről szóló 1977-es államközi szerződés egyoldalú felmondására vonatkozó jegyzéket a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetének. A csehszlovák kormányfő elmondta, hogy a szövetségi kabinet nem foglalkozik a tömegtájékoztató eszközökben erről megjelent hírekkel. Rámutatott, hogy Antall József magyar miniszterelnöktől még nem kapott választ április végén hozzá intézett levelére. Marián Calfa a továbbiakban kiemelte: „Amennyiben a szerződés egyoldalú felbontásáról szóló információk megfelelnek a valóságnak, akkor azt kell mondanom, hogy a magyar fél lépése ellentétben áll a nemzetközi joggal.” Frantisek Miklosko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap nyilatkozott a dunai vízlépcső körül kialakult helyzetről. A szlovák parlament elnöke elsősorban a Lidové noviny, illetve a Mladá fronta DNES című csehországi napilapban megjelent vízműellenes „támadásokat” szerette volna kivédeni. A Lidové noviny a vízlépcsőrendszer kapcsán (Folytatás a 2. oldalon) Együttélés Politikai Mozgalom koalíció 54 percet, a 40-es számmal induló Magyar Polgári Párt pedig 84 percet kapott a Csehszlovák Televíziótól, illetve a Szlovák Televíziótól arra, hogy a választási műsorral jelentkezzen az F 1-es csatornán, valamint az STV programján. A kampány ideje alatt ezen a helyen közöljük azt az időpontot, amikor a magyar pártok, illetve mozgalmak választási műsorát sugározza a televízió. Ma, azaz május 13-án az MKDM—EPM—MNP koalíció egyperces reklámját körülbelül 17.55-kor sugározza az F 1-es csatorna. Az MKDM—EPM koalíció körülbelül 17.18-kor jelentkezik az STV programján. A Magyar Néppárt ma mindkét csatornán jelentkezik: körülbelül 18.10-kor hatperces választási műsorral az F 1-es csatornán, körülbelül 17.27-kor pedig háromperces reklámmal az STV programján.