Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-07 / 107. szám
6 1992. május 7. Szabad ÚJSÁG Az OECD Csehszlovákiáról Dodonai dicséretek A posztkommunista államok közül Magyarország után Csehszlovákia volt a második, amelynek stabilizációs és reformpolitikáját az OECD részletesen elemezte. Ennek során különleges tényezőként említette a Cseh és a Szlovák Köztársaság közötti feszültségeket, amelyek megnehezítik a prognosztizálást. A jelentés a bevezetőben megjegyzi, hogy a CSSZSZK kiinduló helyzete két tekintetben különbözik minden más reformországétól: egyrészt a makro-ökonómiai stabilitás viszonylag nagy és az eladósodás kicsi volt, másrészt a tervgazdálkodást egy elhanyagolható magánszektorral, átfogó árszabályozással és magasabb, nagyobbfokú KGST-függőséggel, szigorúbban valósította meg, mint Magyarország és Lengyelország. A reform első fázisának sikerei közé számítják a párizsi szakértők főleg az 1991 elején sokkszerűen bevezetett árliberalizálást: jóllehet az elmúlt év októberében már csak az áraknak 5—6 százaléka állt állami ellenőrzés alatt, egy szigorú pénz- és költségvetési politikának köszönhetően a kezdeti árrobbanást sikerült lecsillapítani. Mindazonáltal az OECD még nem tartja kizártnak az inflációs veszélyt. Ezért az OECD 1992-re egy folytatódó restriktiv gazdaságpolitika keretében egy legalább megközelítőleg kiegyenlített költségvetési politikát ajánl, további szűk pénzellátást és a kölcsönök növekedésének visszafogását. Azonban nem becsülik könnyű feladatnak ezen célok betartását, mivel a reáljövedelmek 1991-ben elszenvedett erős csökkenése következményeként fokozott béremelési nyomás várható. Továbbá az állami költségvetést az állami vállalatok adóiból előreláthatóan csekélyebb bevételek alapján csak érzékeny kiadáscsökkentéssel lehet kiegyensúlyozni. Az OECD szerint a stabilizációs politika szavahihetőságát akkor lehet erősíteni, ha a csehszlovák korona árfolyamát nem az export elősegítésének eszközeként, hanem — egy nyugati valutáskosárhoz viszonyított rögzítésként — mint „névleges horgonyt” használják. A nagyprivatizálás megítélésében az OECD-szakértők nyilvánvalóan a merész alkalmazás feletti csodálkozás és annak megvalósíthatósága feletti kételkedés között ingadoznak. Főleg a nagyvállalatoknál egy jelentős tőkehányad leadása a lakosságnak kapott néhány kiegészítő ajánlást. A jelentés hangsúlyozza, hogy tulajdonhányadok csupán formális átadása a széles lakosságnak nem vezet szükségszerűen és azonnal a vezetés hatékony ellenőrzéséhez. Ezért kellene erősíteni egy Befektetési Alap szerepét, amely egy újonnan hozandó törvényi alapon nemcsak részvényeket birtokol és kereskedik azokkal, hanem befolyásolt is gyakorol a vezetésre. Kívánatos lenne továbbá a külföldi befektetők fokozott részvétele. Azután az OECD azért száll síkra, hogy mindenekelőtt a még meglévő állami vállalatok ösztönzést kapjanak egy erősebb piaci magatartáshoz. Máskülönben a termelés az ágazati minisztériumok gyakorlatilag már eltűnt ellenőrzése és a privatizáció befejezése közötti kényszerűen hosszú átmeneti fázisban erősen csökkenni fog. Ez a javaslat az eddig erősen a liberalizálásra, a restriktiv makropolitikára és privatizációra összpontosító reformpolitikai terv kibővítésére vonatkozó ajánlásba van beágyazva. A jövőbeni reformok fontos területeként említi az adóügyet, ahol a nyugati rendszerre való átmenetet ajánlják egy értéktöbbletadó, valamint a vállalatok és háztartások jövedelemadózásának bevezetésével. A bank- és pénzügyek területén a tanulmány szerzői a verseny erősítését tartják szükségesnek, egyebek között a (még) állami nagybankok funkcionális és regionális szakosodásának további leépítésével. Ha a jelen helyzetben a depressziót és a hanyatlást ki akarjuk küszöbölni, nagyobb intenzitással kell majd hatniok azoknak az „impulzusoknak”, amelyeket a kereslet- és gazdaságélénkítés érdekében be akarunk vetni. Az egyik megoldásnak az mutatkozik, hogy objektíve mérhető kritériumok alapján pótlólagos exporttámogatásban részesüljenek a kivitelben lagnagyobb teljesítményt felmutató vállalatok. Egy ilyen „szabályozás” makro-ökonómiai szempontból sokkal olcsóbb, mint például az általános devalváció. Jelentős impulzus lehetne a befektetési kereslet élénkítése szempontjából a közérdekű beruházások támogatása, főként az infrastruktúra fejlesztése területén, mely meghatványozhatná a hatását a keresleti oldalon — például úgy, hogy növelné az ipari és az építőipari termelést, egy egészen jól kordában tartható és ellenőrizhető inflációs mérték mellett. A kis- és közepes vállalkozások támogatása módot adna új munkahelyek teremtésére, a piacon pedig a létező hézagok kitöltésére. A támogatás pedig úgy lehetséges, hogy az induló befektetésekre kedvezményes feltételekkel adnak hitelt, melyek később, a vállalkozói bevételekből törleszthetők, így megtérülésük viszonylag gyors. Az általános gazdasági visszaesés időszakában nem létezik kedvező légkör a hazai magánszektor fejlesztésére sem, mint ahogy a külföldi befektetések számára sem vonzerő a recesszió. Az élénkülés módjai összefüggnek a monetáris és hitelpolitikával, a kamatok mértékével, az állami költségvetés szaldójával, az államadóssággal... Az már világos, hogy a költségvetési felesleg és a magas hitelkamat nem felel meg a helyzetnek. A legbonyolultabb kérdés azonban mégis a hazai keresletélénkítés megoldása. Mert a restrikció súlypontja épp itt van, bár ebben rejlik az infláció elszabadulásának veszélye is, hiszen ha ilyen körülmények közt nem sikerül a bérbefagyasztás további fenntartása, az ösztönösség bármilyen hosszan tartó igyekezetei tönkre tehet. A bérstop egyébként akadályozza a szükséges szerkezetváltást és munkaerő-átcsoportosulást is. Bérkérdések, bérkilátások Rövidtávon szükséges a bérezést szabályozni, ellenőrizni, figyelni arra, hogy a bérnövekedés a produktivitás növekedésével és az értékesítés biztosításával kapcsolódjon össze. Konjunkturális tekintetben a jelentés elemzi az ismert okokból 1990-ben és 1991-ben megfigyelhető, fokozódó munkanélküliséghez kapcsolódó termelés-visszaesést, azonban csak nagyon óvatosan nyilatkozik a rövid távú kilátásokról. Amennyiben mikrosíkon a nagyprivatizálás tervszerűen menne végbe és egyidejűleg fenn lehetne tartani a makro-közgazdasági stabilitást, az OECD szerint 1992 végére túl lehetne jutni a gazdasági mélyponton. Azonban az egész folyó évben még ebben a kedvező esetben is tovább fokozódó munkanélküliséggel és még mindig a termelés és a nemzeti össztermék (lassuló) csökkenésével kell számolni.-fi -lő Ez a folyamat 1991-ben jelentős törést szenvedett, mivel akkor erőszakosan visszafogták a munkanélküliség növekedését és az életképtelen vállalatok felszámolási ütemét. Ugyanakkor azt is tudatosítani kell, hogy az első reformlépések terhei sokkal nagyobb mértékben hárultak át a lakosságra, mint azt a kormány feltételezte, s hogy az újraelosztás is a lakosság ellenében hatott. Ezt az elmúlt esztendőben csak részben módosították. A húzóágazatokban a reálbérek sokkal nagyobb mértékben csökkentek, mint a munkatermelékenység, az iparban a kettő közti különbség tíz százalékpontnyi. Ennek a ténynek a jelenlegi kedvezőtlen életszínvonalbeli és szociális kihatásai mellett azért pozitívumai is vannak. A negatívum elsősorban abban mutatkozhatna meg, hogy a képzett munkaerő külföldre távozna,míg a pozitívuma abban, hogy a munkatermelékenység bosszú távon jóval megelőzi majd a bérezést, így nagyon kedvező feltételeket teremt a jövő gazdasági dinamikájának. Nemzetközi összehasonlításban az alacsony bérek által növekszik a termék exportképessége. Az olcsó, ám szakképzett munkaerő jobb munkaszervezés esetén kiindulópont lehet ahhoz, hogy fellendüljön a gazdaság. Németország keleti tartományaiban például éppen a túlzott bérigények sodortak csődbe sok vállalatot. A jelenlegi szabályozás például arra ösztönzi a mi vállalatainkat, hogy nyereségük nagy részét felhalmozzák, majd újrabefektessék, persze csak abban az esetben, ha perspektivikus vállalkozásról van szó, így van befektethető nyeresége is. A tulajdonviszonyok tisztázatlansága és az adaptációs időszakot kísérő recesszió egyelőre ugyan fékezi a gyors alkalmazkodást a feltételekhez, legfőképpen is a befektetések terén nagyon igényes restrukturalizációt, ez azonban nem jelenti azt, hogy az elkezdett folyamat teljesen kilátástalan. A feltételezhető belső tőkefelhalmozás és a külföldi beruházások számára megteremtendő kedvező feltételek hosszútávon kivitelezhetőnek mutatják a gazdasági transzformációt. A pillanatnyi recessziót azonban nem leszünk képesek napi gazdaságpolitika nélkül kivédeni, mert az új növekedési impulzusok csupán így teremthetők meg mind makro-ökonómiai, mind ágazati méretekben, főleg pedig az iparban, annak jeletős exportorientált támogatásával, valamint az infrastruktúra kiépítésének támogatásával.s Ma este héttől Bemutató a Tháliában A kassai Thália Színház bemutatót tart. Müller Péter darabját, a Szomorú vasárnapot tűzte műsorára. Címül Müller Péter a harmincas években született és egycsapásra világslágerré lett dal kezdő szavait választotta azon egyszerű oknál fogva, hogy a dal szerzőjének élete elevenedik meg a színpadon. A szerző a tragikus sorsú kávéházi zongorista, Seress Rezső, akiről talán kevesen tudják, hogy olyan ismert dalai vannak, mint a Gyerünk, Bodri kutyáin, a Szeressük egymást, gyerekek, a Ki volt az az asszony stb. Többek közt ezek a dalok is felcsendülnek a Thália Színház színpadán a Szomorú vasárnap előadásán, amelyet Horváth Lajos rendez. A darabról a rendező így beszél: — Ha azt kérdeznék, miért éppen a Szomorú vasárnap, ez a szívbemarkoló, torokszorító darab kerül színre, a válaszom a következő lenne: Mert a fentiek ellenére szórakoztató és kacagtató is ez a játék. Sőt, a sok ismerős és kevésbé ismerős Seress-dallam minden bizonnyal számos kellemes emléket ébreszt mindenkiben, és élményt jelent majd a nézőknek a Thália Színház művészeinek előadásában. — További fontos ok az, hogy a Tháliának van egy olyan művésze, mint Várady Béla, aki maga is egy kicsit Seress. Nagyon nagy hiba lenne, ha a színház nem játszaná el ezt a darabot. — Úgy érzem, Seress Rezső sorsa, élete egy kicsit — vagy talán nem is kicsit? — a mi sorsunk is, vagy legalábbis nagyon hasonló a miénkhez. Számomra ugyanis ez a darab — azon túl, hogy szövegében és színpadi cselekményében Seress életének fontosabb mérföldköveit sorakoztatja fel, s nyugodtan mondhatjuk, valahogy így történhettek a dolgok — a soha meg nem értett, el nem ismert művész életéről, az örök művészsorsról szól. Sőt ránk, kisebbségi művészekre még hatványozottabban érvényes ez, hisz felvonultatja sorsunk jellemzőit is. — Seress Rezső sorsa egyre jobban hasonlít valamennyiünk sorsához. Az persze csak rajtunk múlik, hogy ne úgy végezzük, mint ő. Legyen mindig legalább egy ember, egyetlen egy, aki szeret minket. A Seress Rezsőt alakító Várady Béla mellett a színészek közül még Sárközy V. Zsuzsát és Bocsárszky Pált láthatják a nézők a zenés játékban. Az ismert dallamokat a zongorán Gablyasz Péter szólaltatja meg. A darab színpadra állításában a rendezőt Devecseri Veronika koreográfus, Szabados György zenei munkatárs, Gadus Erika tervező és a táncokat betanító Pribék Gábor segítették. A közönség munkájuk eredményével a ma esti kassai bemutatón és a további előadásokon ismerkedhet meg. ^__________________________________________________±!> A gazdasági hanyatlás külső és belső tényezői A fellendülés lehetőségei Rűzena Vintrová cikkének első részét kedden közölte lapunk. A szerző összevette benne a visegrádi hármak gazdasági reformját, elemezve a közös és eltérő vonásokat, előre jelezve a várható idei következményeket. Most azokat a fejezeteket adjuk közre, amelyekben a szerző a gazdaságélénkítés lehetőségeit veszi számba. IVIár egy hét sincs hátra, és elkezdődik a választási kampány. Persze, hivatalosan... Ugyanis az már rég elkezdődött, van tán fél éve is, mégpedig a parlamentben, amikor a pártokat sokkal kevésbé érdekelte az, amiért a mandátumukat kapták képviselőik a törvényhozásban, vagyishogy törvényt hozzanak, lehetőleg minél többet, minél hasznosabbat. Nagyjából ugyanakkor kezdődött el a magyar választási mozgalmak közötti „pozícióharc” is, hogy minél kedvezőbb „rajtkockából” vágjanak neki a választók kegyeiért folytatandó csatározásnak. Ebben elsősorban az MPP járt elöl, amely a megszavazott, esetenként a hazai magyarság számára kedvező törvények meghozatalából saját maga számára a lehető legtöbbet akart kisajátítani. Eközben már megalakulásakor feledtetni akarta a múltat, amikor a két évvel ezelőtti választási kampányban orcátlanul hangoztatta: „Aki magyar, ránk szavaz!...” Majd elkezdődött az előkampány, amelyben aktivitásuk egyre fokozódott, s eközben a koalíciós tárgyalások során — mintha mi sem történt volna — lépten-nyomon azt hangoztatták, mennyire szívükön viselik a hazai magyarság ügyét, s hogy létrejöjjön az általuk oly „hőn” áhított nagykoalíció, nem voltak hajlandók bevallani korábbi kétéves múltjukat, pedig a végén már ez is elég lett volna, hogy a legutóbbi választások során a legtöbb magyar voksot begyűjtött Együttélés—MKDM „páros” partnere az MPP legyen. Ezt követően pedig egyre riogatják a hazai magyarságot, hogy a hét százalékos küszöb túl magas, jobb, ha el se mennek szavazni, vagy ha igen, sokkal könnyebb az öt százalékot megszerezni. íme az alábbiakban „ízelítőül” dr. Világi Oszkár írása (még áprilisból), valamint Borbély József válasza, amely ismét csak lapunkban jelenhet meg. Lehet-e győztes a csehszlovákiai magyarság? Választások előtt állunk! Az elmúlt hónapok legfontosabb politikai döntése a választási koalíciók megkötése volt. Ezek a szerződések nemcsak hogy előrevetítik a választások utáni együttműködési lehetőségeket, bizonyos esetekben sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak. Mert következményeik akár tragikusak is lehetnek. A Magyar Polgári Párt tagságának túlnyomó része, ismerve, s fölmérve a lehetőségeket és a veszélyeket azt szorgalmazta, a parlamenti választásokon a csehszlovákiai magyar választókat képviselő három nagy magyar párt együtt induljon. Ezt azért is tartottuk fontosnak, mert meggyőződésünk, hogy a délszlovákiai választópolgár ezekben a — gazdaságilag és másmilyen szempontból is — egyáltalán nem könnyű hónapokban nem kívánja, hogy a magyar pártok egymás ellen folytassanak választási kampányt. A gyűléseken, amelyeken az utóbbi időkben részt vettem, de más jelentések alapján is egyre nyilvánvalóbb volt számomra: a választópolgárok a hármas koalícióban gondolkodnak! így a közakarat, s a választási törvény, amely két vagy három párt koalíciója esetében a hét százalékos választási küszöböt írja elő — és nem utolsósorban a magyar sors iránt érzett felelősség arra kötelezett bennünket, hogy tegyünk meg mindent a hármas koalíció létrehozása érdekében.
